I/176

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten a miniszterelnök helyesen beszélt Szabolcs tragikus sorsáról, amely történet minden jóérzésű magyar embert megérint. Arról beszélt, hogy mennyire fontos a gyermekek védelme. Szeretném, ha ez a védelem kiterjedne a magzatgyermekekre is. Ezért én pedig elhoztam az Országgyűlés elé, Szabolcsé mellé Beni történetét, és nem is a saját, hanem inkább általam az édesanyja szavait szeretném tolmácsolni.

Ezt írta nekem: „A szívhangrendelet kapcsán úgy döntöttem, megosztom a kisfiam történetét. Az első fiam után már nem szerettem volna második gyermeket. Több mint 10 év telt el, és váratlanul ért, hogy kimaradt a havim, majd pár nappal később vettem egy tesztet. Pozitív lett. Nekidőltem a falnak és zokogtam. Aztán megbeszéltük: nem tartjuk meg. Nehezen viseltem én is, emlékszem, hogy egyáltalán köteleztek arra, hogy hallgassam meg a szívhangot. Viszont ha ez nem lett volna, a szívhang és az ultrahang, a kisfiam nem létezne most.

A terhesség megállapítása során köteleztek a szívhang meghallgatására. A mai napig hallom. Csak pár másodperc volt, de ott és akkor örökre belém égett.

A műtét napján ott ültem a folyosón és vártam a vizsgálatokra. Behívtak az utolsó ultrahangra. Ott összetörtem. Láttam őt, mocorgott. Istenem, sosem felejtem el. Vége lett a vizsgálatnak, visszamentem a folyosóra. Írtam a páromnak, hogy láttam őt, és sírtam. Aztán ő válaszolt: ’Tudod mit? Gyere ki most!’

Az én kisfiam életét sajnos nem én ‑ hiába mi döntöttünk így ‑, hanem a rendelet mentette meg. A rendelet nyomására változott meg bennünk a döntés, és ezért utólag nagyon-nagyon hálás vagyok. Lett egy csodálatos fiam.

Én azt mondom, ha csak százból egy anyuka dönt úgy, ahogy én, már megérte a rendelet, mert legalább az az egy gyermek esélyt kap az életre. Támogatom, hogy továbbra is kötelező legyen.”

Államtitkár úr, itt a bizonyíték, hogy a szívhangrendelet életeket ment. Beni több másik, hasonló sorsú gyermekkel együtt itt van, benne mindennap öröme van a családjának, a szeretteinek. Ön szerint helyesen járt‑e el az az orvos, aki megmutatta az ultrahangképet és bekapcsolta a magzat szívhangját az édesanyjának? Vagy jobb lett volna ön szerint, ha nincs ez a szabályozás, és például Beni nem születik meg? Az ilyen sorsú gyerekek miért nem érdemelnek meg annyit, hogy az utolsó szó jogán, legalább életükben egyszer kommunikálhassanak az édesanyjukkal, néhány másodpercnyi esélyt kapva az életben maradásra? Várom érdemi válaszát. (Hosszan tartó taps a Mi Hazánk, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. SVÉD TAMÁS egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön megosztott velünk egy boldog véget ért történetet, ezt köszönjük. Egyetértünk abban, hogy minden emberi élet érték. Minden gyermek születése öröm és boldogság forrása kellene legyen, melyben ‑ ideális esetben, mint végül az ön történetében is ‑ a gyermek szüleivel is osztozunk.

A jogalkotó felelőssége nem állhat meg a boldog végű történeteknél. Az én gondom a következő: ha a szívhang meghallgatására kötelező rendelet ‑ Beni történetének is köszönhetően ‑ az önök eredeti szándéka szerint mindenki számára kivétel nélkül kötelező marad, akkor fél év múlva felállhat itt egy másik képviselő, és egy sokkal szomorúbb történetet oszthat meg velünk. Például egy megerőszakolt kiskorú lány történetét, egy lányét, akire ráerőltették a magzata szívhangjának meghallgatását, és aki az így keletkező érzelmi nyomás alatt eláll eredeti szándékától, és lemond a terhességmegszakításról, de nem tudja feldolgozni a rá nehezedő lelki terhet (Zaj és közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból. ‑ Dúró Dóra: Úristen!), összeroppan, és még a terhessége alatt megöli magát és a még meg sem született gyermekét. (Dr. Apáti István: Nem értitek!)

Sok tragikus történet szól az abortuszt tiltó országokban és az azt nagyon megnehezítő országokban csapdahelyzetbe került nők sorsáról. Ha pedig ezen történet kapcsán úgy döntenénk, hogy a hasonló tragédiák megelőzésére onnantól mindenkinek megtiltjuk a szívhang meghallgatását, akkor véleményem szerint ugyanúgy hibásan járnánk el, mint akkor, ha az ön kétségkívül boldogabb véget érő története alapján mindenki számára kötelezővé tennénk azt.

Azt sem szeretném, ha elfelejtenénk, hogy az eredeti szívhangrendelet valódi társadalmi egyeztetés nélkül, a szakmát kihagyva és kvázi megerőszakolva, egy jókora hazugságban fogant. Rétvári és Gulyás képviselő urak valótlanul állították ‑ még a korábbi pozíciójukban ‑, hogy egy szakmai ajánlást követve alakították ki a rendelet szövegét, ma már ugyanis pontosan tudható, hogy a valóságban a rendelet és a szakmai ajánlás szövege párhuzamosan, a Belügyminisztérium számítógépein készültek, Rétvári Bence megrendelésére.

Az így az orvosokra és a társadalomra erőszakolt szívtelen szívhangrendelet ‑ nem meglepő módon ‑ nem is érte el a célját, az elfogadása óta az abortuszok aránya még növekedett is az élve születésekhez képest. Így a magam részéről azt javasolnám, hogy mindörökre hagyjunk fel azzal a gyakorlattal, hogy emberi sorsokat nagyban meghatározó törvényeket és rendeleteket hazugságokra vagy megható, egyedi történetekre alapozunk; ehelyett kérjük ki az érintettek, az emberek, a társadalom és a szakma véleményét. De addig is járjunk el úgy, hogy ha az abortuszok számának csökkenését szeretnénk, akkor törekedjünk a nem kívánt terhességek számának csökkentésére: időben megkezdett szexuális neveléssel, urambocsá! iskolai szexuális felvilágosítással, elérhető és megfizethető fogamzásgátlási lehetőségekkel. (Dr. Juhász Hajnalka folyamatosan közbeszól.)

Ha pedig a cél a magyar gyermekek számának növelése, azt ne a nem kívánt gyermekek megszületésének kikényszerítésével érjük el, hanem egy valóban gyermek- és családbarát Magyarország megteremtésével; egy boldog és toleráns országéval, ahová az anyák szívesen hoznak világra gyermekeket, és ahová a gyerekek várva vártan érkeznek.

Mi ezért dolgozunk. (Taps a TISZA soraiból. ‑ Egy hang ugyanonnan: Bravó! Így van! ‑ Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból: Szégyelld magad!)

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Van egy rendelet, ami megmentette ennek a kisfiúnak az életét. (Felmutat egy papírlapot.) De ennek a kisfiúnak az életét is megmentette. (Felmutat egy másik papírlapot. Taps a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk soraiból.) Őt Máténak hívják, és boldogan él. Ezen a képen éppen álmában mosolyog…