Dúró Dóra (Mi Hazánk)

DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten a miniszterelnök helyesen beszélt Szabolcs tragikus sorsáról, amely történet minden jóérzésű magyar embert megérint. Arról beszélt, hogy mennyire fontos a gyermekek védelme. Szeretném, ha ez a védelem kiterjedne a magzatgyermekekre is. Ezért én pedig elhoztam az Országgyűlés elé, Szabolcsé mellé Beni történetét, és nem is a saját, hanem inkább általam az édesanyja szavait szeretném tolmácsolni.

Ezt írta nekem: „A szívhangrendelet kapcsán úgy döntöttem, megosztom a kisfiam történetét. Az első fiam után már nem szerettem volna második gyermeket. Több mint 10 év telt el, és váratlanul ért, hogy kimaradt a havim, majd pár nappal később vettem egy tesztet. Pozitív lett. Nekidőltem a falnak és zokogtam. Aztán megbeszéltük: nem tartjuk meg. Nehezen viseltem én is, emlékszem, hogy egyáltalán köteleztek arra, hogy hallgassam meg a szívhangot. Viszont ha ez nem lett volna, a szívhang és az ultrahang, a kisfiam nem létezne most.

A terhesség megállapítása során köteleztek a szívhang meghallgatására. A mai napig hallom. Csak pár másodperc volt, de ott és akkor örökre belém égett.

A műtét napján ott ültem a folyosón és vártam a vizsgálatokra. Behívtak az utolsó ultrahangra. Ott összetörtem. Láttam őt, mocorgott. Istenem, sosem felejtem el. Vége lett a vizsgálatnak, visszamentem a folyosóra. Írtam a páromnak, hogy láttam őt, és sírtam. Aztán ő válaszolt: ’Tudod mit? Gyere ki most!’

Az én kisfiam életét sajnos nem én ‑ hiába mi döntöttünk így ‑, hanem a rendelet mentette meg. A rendelet nyomására változott meg bennünk a döntés, és ezért utólag nagyon-nagyon hálás vagyok. Lett egy csodálatos fiam.

Én azt mondom, ha csak százból egy anyuka dönt úgy, ahogy én, már megérte a rendelet, mert legalább az az egy gyermek esélyt kap az életre. Támogatom, hogy továbbra is kötelező legyen.”

Államtitkár úr, itt a bizonyíték, hogy a szívhangrendelet életeket ment. Beni több másik, hasonló sorsú gyermekkel együtt itt van, benne mindennap öröme van a családjának, a szeretteinek. Ön szerint helyesen járt‑e el az az orvos, aki megmutatta az ultrahangképet és bekapcsolta a magzat szívhangját az édesanyjának? Vagy jobb lett volna ön szerint, ha nincs ez a szabályozás, és például Beni nem születik meg? Az ilyen sorsú gyerekek miért nem érdemelnek meg annyit, hogy az utolsó szó jogán, legalább életükben egyszer kommunikálhassanak az édesanyjukkal, néhány másodpercnyi esélyt kapva az életben maradásra? Várom érdemi válaszát. (Hosszan tartó taps a Mi Hazánk, a Fidesz és a KDNP soraiban.)