Rétvári Bence (KDNP)

RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.” ‑ így szól a Nemzeti hitvallás, Alaptörvényünk bevezető része.

Köszönjük az elnök asszonynak, hogy a mai napon valóban emlékezhetünk ’56 hőseire, azokra, akik életükkel fizettek a magyar szabadságért, akik a legnagyobb árat fizették azért, hogy kiálltak a mi nemzetünkért, a magyar emberek szabadságáért és az ország függetlenségéért. Én nem folytatnám azt, amit Novák Előd tett, hogy inkább aktuálpolitikai gondolatokat mondott, hanem visszatérnék az eredeti gondolatunkhoz, ’56 hőseihez.

Pesti srácok ‑ mindnyájan ismerjük ezt a kifejezést. Amikor a többi forradalmunkra, szabadságharcunkra gondolunk vissza, akkor vannak nagy alakok, Rákóczi-szabadságharc vagy a márciusi ifjak, Kossuth, Széchenyi, Petőfi, nagy neveket tudunk sorolni, akik élére álltak egy-egy magyar függetlenségi törekvésnek, egy-egy szabadságharcnak, és más országokban is sokszor ez a jellemző, hogy egy-egy névhez, egy-egy vezetőhöz kötik a szabadságharcot, de a mi szabadságharcunk legemblematikusabb alakja a pesti srác. Az év emberévé a Time magazin a pesti srácot választotta, mert ez egy olyan forradalom, egy olyan szabadságharc, amelyet a mindennapi emberek robbantottak ki együtt, egyszerre mozdulva, akár itt, a Kossuth téren, akár máshol. Nem vezetők mögött sorakoztak fel, hanem ők maguk tették vezetőkké azokat az embereket, akikre ma emlékezünk mint ’56-os hősökre, pont fordítva, mint máskor. Ez az extra gyönyörűsége, ez a szépsége ennek a forradalomnak és ennek a szabadságharcnak, hogy ezt valóban az emberek indították el, az emberek vívták ki.

És nekünk, magyaroknak, az a sors adatott, hogy minden forradalmunk egyszerre szabadságharc is. A forradalom arról szól, hogy azok az emberek, akik nem élvezik azokat a jogokat, amelyek kijárnának nekik, azokért harcba szállnak, akár az életüket kockáztatják, forradalomban vívják ki a saját egyéni szabadságjogaikat. De nálunk minden forradalom szabadságharc is, mert mindig, amikor az emberek bővíteni akarják a saját szabadságjogaikat, akkor egy lépés alatt az ország függetlenségéért harcolnak, mert tudják, hogy a saját szabadságuknak a gátja, ha az ország függetlenségének van gátja.

Az emberek jólétben akarnak élni, ’56-ban is a padlássöprések világában élünk, a kulákvilágban élünk, a B-listázásoknak a világában élünk, a beszolgáltatásoknak a világában élünk, a teljes elnyomásnak a világában élünk ‑ az emberek jobban akartak élni és szabadabban akartak élni.

(9.40)

És hogy nagyobb jólétben éljenek és nagyobb szabadságban éljenek, rögtön összekapcsolódott nekik a szabadság eszménye az ország függetlenségének eszményével. Ezért lett a lyukas zászló a forradalom jelképe, kivágták a szovjet jelképet belőle, a vörös csillagos címert, és az ország szabadságának jelképe a lyukas zászló.

„Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.” Ezért fontos visszaemlékeznünk rájuk, ezekre a hősökre, a pesti srácokra. Hétköznapi emberek, akikkel ma is találkozunk az utcákon, ők vívták ki akkor Magyarország függetlenségét és szabadságát. Ha csak pár hétig, de mégis a szabadság levegője visszaköszöntött.

Nagy Imre valóban egy eléggé terhelt múlttal érkezett ’56. október 23-ára. Az ő történelmi nagysága, amiért emlékezünk rá, az az, hogy egy kritikus történelmi pillanatban, amikor húzták erők a régi kommunista irányba is és a szabadság irányába is, ebben a kritikus pillanatban egy jó döntést hozott: a magyar nemzeti függetlenség és szabadság mellett állt ki, és utána ezt következetesen tartotta, és ezért a saját korábbi elvtársai ki is végezték. Ezért emlékezünk ma rá, mert egy kritikus történelmi pillanatban jó döntést tudott meghozni.

Az ’56-os forradalom lendülete, az energiája mutatja azt, hogy lehetett a XX. században Magyarországon német megszállás, szovjet megszállás, de a magyar embereket egyik sem tudta megtörni. Mindig volt egy szűk bűnöző elit, amely együttműködött akár a náci megszállókkal, akár a kommunista, szovjet megszállókkal. De az emberek többsége sosem lett a náci elvek követője, és sosem lett a kommunista elvek követője. Mert mindig, amikor megvolt a lehetőségük arra, hogy lerázzák a külföldi rabigát, hogy megszabaduljon Magyarország a fegyveres elnyomóitól, akkor rögtön kiálltak a szabadság mellett, ami a jólétet is hozza és az ország függetlenségét hozza.

Büszkék lehetünk a magyar nemzetre. Nagyon nehéz sorsunk volt a XX. században, nagyon sokan szálltak meg minket a XX. században, de megtörni sohasem tudták a magyar embereket. Ezt mondta el Mindszenty József is ’56-ban, a kiszabadulása utáni beszédében, amikor békére, egységre szólított fel, és mondta, hogy nagyon nagy szenvedés volt a börtönben, de sem őt, sem más rabtársait elveiben ez soha nem törte meg. Büszkék vagyunk ’56 hőseire. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a KDNP és Fidesz soraiban.)