Lannert Judit Orsolya

LANNERT JUDIT ORSOLYA oktatási és gyermekügyi miniszter: (A KDNP soraival szembefordulva.) Köszönöm szépen. Kicsit emlékeztet ez a vita arra, amikor a médiával beszélgettünk, mert mindig elmondom, hogy adatalapon, és egyeztetni fogunk. Nagyon örülnek, utána azt mondják: és akkor mi lesz? Nem tudom... Látom, nem esett le. Szóval ebben van egy ellentmondás, és azt gondolom, lehet, hogy megszokták a 16 év alatt, hogy központilag megmondják, hogy mi van, de most nem ez lesz. Most a pedagógusok akkor fognak együttműködni, ha részt vesznek a folyamatban, és ezt interiorizálják, és ezt csak akkor fogják csinálni, ha ők is ebben a folyamatban részt vesznek. (Taps a TISZA padsoraiban.)

Azt gondolom, az is egy tévedés, hogy az, hogy a pedagógus olyan, mint a rendőr meg a katona. És nem is olyan, mint egy vállalatvezető. Azt gondolom, ahogy itt elhangzott, ennél sokkal bonyolultabb ez a szakma. Nem lehet egyértelműen teljesítményindikátorokat helyezni mellé, mint mondjuk, egy katonánál, vagy mondjuk a profitot, ugye, egy menedzsernél.

Hogy alakult ki ez a TÉR rendszer? 2013-ban már volt valami, kialakult egy pedagógusminősítési rendszer és egy tanfelügyelet a maga hibáival, de igazából, megkérdeztem a kollégáimat, hogy ez egyáltalán hogy alakult ki, és azt mondták, hogy Pintér Sándor hiányolta az egységes belső teljesítményértékelési keretrendszert, ezért az ORFK vezetőségével a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központ Képzésigazgatási Szervek Szervezetfejlesztési és Tréningszervezési Főosztálya ismertette a rendőrségnél alkalmazott teljesítményértékelési rendszert. Ez alapján el is indult ez a nagy munka, ami után valóban volt egy pilot, adatokat hiányoltak. Akkor most itt van a pilot eredménye: „A négy hónapos időszak alatt 23 036 órát foglalkoztak a TÉR megvalósításával a kollégák, egy intézményre vetítve átlagosan 865 órát.” Kérdezem én ‑ hogy most megszüntettük, és rongálunk -: mit rongálunk azzal, hogy most semmilyen pluszbért nem tettek hozzá, de hagyták volna őket ezt az adminisztrációt végigvinni? Ez nagyon cinikus hozzáállás, azt gondolom. (Taps a TISZA padsoraiban. ‑ Rétvári Bence közbeszól.)

És akkor én is azt gondolom, hogy az intézményvezetőnek kéne értékelnie, ahogy a pedagógusok is gondolják. Csakhogy a mostani intézményvezetők erre nincsenek felkészülve, nincs is meg hozzá az autonómiájuk, sem a szakmai felkészültségük, a vezetői készségeik. (Rétvári Bence közbeszól.) Ez mutatja azt is, ez is szintén a pilotban szerepel: az intézményvezetők egy része a belső feszültségek elkerülése érdekében nem élt érdemben a differenciálás lehetőségével, így sok helyen mindenki alacsonyabb összegű juttatásban részesült. És ilyet már láttunk, korábban is voltak ilyenek, nemcsak ebben a Fidesz-rendszerben, hanem azelőtt is, hogy kerülik a konfliktust az intézményvezetők. Ezt a fajta differenciálást csak akkor tudják megcsinálni, ha mernek is élni vele, de így nem mertek.

Egyébként meg a Fidesz egész jó értékelési rendszert is tudott csinálni, csak ez még a legelső kormányzat alatt volt 2000-ben, amikor az IMIP és ÖMIP létezett, de lehet, hogy már senki nem emlékszik rá. Voltak olyan intézményirányítási programok ‑ önkormányzati minőségirányítási program ‑, amikor még a kompetenciamérést is akkor vezették be, méghozzá fejlesztési céllal. Az például akkor sokkal jobban működött, csak hát elfelejtették.

Én nagyon szívesen felajánlottam a TISZA-képviselőknek, de önöknek is felajánlom, hogy esetleg eljövök ide és beszélgetek az oktatásról, hogy egy kicsit többet tudjanak róla. (Derültség a TISZA padsoraiban. ‑ Közbeszólások.)

A pedagógusértékelési rendszerek a világban kétféle módon vannak jelen, ahogy az iskolában is kétféle értékelés van: lehet formatív vagy szummatív. A formatív a fejlesztő értékelés, a szummatív az összegző.

A formatív értékelés, ami mondjuk Hollandiában létezik, ott elsősorban intézményi felelősség az értékelés, és az értékelés a helyi intézményi működésbe ágyazódik. Ez a válaszom. Ha ez így történik, akkor sokkal kevesebb adminisztrációval jár. Tehát magával az intézmény belső életével összekapcsolódik, mint ahogy a finneknél, az iskolán belüli szakmai kommunikációra, az autonóm pedagógusi munkára, a vezetői visszajelzésre hagyatkozik.

A szummatív az az angol típusú módszer vagy rendszer, ahol valóban külső standardok vannak, mérnek. Ott azért az látszik, hogy ott a legerősebb a tesztre tanítás, és az az igazság, ezt már Magyarországon is látjuk. Éppen ezért ez a fajta szemlélet vezet el oda, hogy ma már a kompetenciamérés eredményeit a kutatók sem tudják rendesen használni, mert teljesen eltorzítja ez a fajta direkt visszacsatolás.

Azt gondolom, hogy a cseheknél például nagyon erős vezetőképzés van, hogy ezt az önértékelést segítse. Tehát vannak nagyon jó példák, amiből ki tudunk indulni; és egyetértek Dúró Dórával, egy hibrid rendszert ‑ tehát nem kell vagy ez vagy az ‑, valóban, valamilyen hibrid rendszert érdemes kialakítani. És egyébként is, a kutatások azt mutatják, hogy az értékelés hatása nem annyira az alkalmazott eszközök számától, hanem a minőségétől függ, tehát ott járul ez hozzá. Tehát, azt gondolom, hogy ez abszolút összefügg az intézményvezetéssel és annak a kultúrájával. Köszönöm szépen. (Taps a TISZA padsoraiban.)