Dr. Csuzda Gábor (Fidesz)

DR. CSUZDA GÁBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Asszony! Az előttünk fekvő törvényjavaslat első ránézésre akár egy szakmai intézményi korrekciós csomagnak is tűnhet. Szabályozza, hogyan választja meg az Alkotmánybíróság a saját elnökét, hozzányúl a testület költségvetési szabályaihoz, a teljes ülés működéséhez, a határozatok közzétételéhez.

Ezek egy részéről lehet és kell is értelmes alkotmányjogi vitát folytatni, lehet érvelni egyik vagy másik megoldás mellett. Nem is ezzel van az alapvető problémánk. A probléma az, hogy ezt a törvényjavaslatot nem lehet úgy tárgyalni, mint ha július előtt semmi nem történt volna, nem lehet tiszta lapot tenni az asztalra azután, ami az Alaptörvény tizenhetedik módosításával történt. Mert az Alkotmánybíróság függetlensége nem ott kezdődik, hogy milyen eljárásban választják meg az elnökét; nem ott kezdődik, hogy melyik hivatalos lapban jelennek meg a döntései, és még csak nem is ott, hogy a költségvetési javaslatát ki állítja össze. Az Alkotmánybíróság függetlensége ott kezdődik, hogy a mindenkori politikai többség elfogadja: vannak tisztségviselők, akiket meghatározott időre választottak meg, és akiknek a mandátuma nem attól függ, hogy a következő választáson ki szerez többséget vagy éppen kétharmadot.

(22.00)

Önök pontosan ezt az alapelvet tették félre. A tizenhetedik alaptörvény-módosítás a 70. életév betöltéséhez köti az alkotmánybírói megbízatás megszűnését. Erről önmagában lehet szakmai vitát folytatni. Európában is léteznek életkori korlátok, és mi sem azt állítottuk az Alkotmánybíróság előtt, hogy ilyen szabályt alkotni önmagában tilos lenne. A kérdés egészen más. A kérdés az, hogy mit teszünk azokkal, akik már hivatalban vannak, akiket az Országgyűlés meghatározott időre alkotmánybírónak választott egy korábbi időpontban, akik úgy vállalták el ezt a tisztséget, hogy pontosan tudható volt, meddig tart a mandátumuk.

És itt bukik le az egész konstrukció: maga a tizenhetedik módosítás mondja ki főszabályként, hogy az új alkotmánybírói szabályokat azokra kell alkalmazni, akiket a módosítás hatálybalépése után választanak meg. Ez lenne a természetes, jogállami megoldás: új szabályt alkotunk, és azt a jövőre nézve alkalmazzuk. Majd rögtön csinálnak egy kivételt, éppen a 70 éves korhatárnál, éppen ott mondják azt, hogy mégsem várjuk meg a már hivatalban lévő alkotmánybíró mandátumának a végét, az ő megbízatásukat idő előtt megszüntetjük.

Ez azért fontos, mert leleplezi azt az érvelést, hogy itt valamiféle nagy intézményi átalakítás elkerülhetetlen következményéről volna szó. Nem az Alkotmánybíróság szűnt meg, nem olvad be egy másik intézménybe, nem lesz teljesen más feladata. Ugyanaz az Alkotmánybíróság marad, ugyanazokkal az alapvető feladatokkal, ugyanazzal a 15 taggal, csak néhány széket hamarabb megerősítenek, és ezekre a székekre már az új parlamenti többség választhat új alkotmánybírákat. Ennyire egyszerű a történet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmánybíró mandátumának biztonsága nem az alkotmánybíró személyes kiváltsága, nem szolgálati jutalom, nem valamiféle életre szóló állásgarancia, hanem ennek az intézménynek, az intézmény függetlenségének a garanciája. Azért választunk alkotmánybírót meghatározott időre, hogy amikor az Országgyűlés döntéseit kell megítélnie, ne kelljen azt néznie, vajon mit gondol róla az éppen hivatalban lévő parlamenti többség, ne kelljen attól tartania, hogy ha kellemetlen döntéseket hoz, akkor egyszer csak átírják a megbízatásának a feltételeit. Hiszen éppen az Alkotmánybíróság feladata adott esetben azt mondani a mindenkori kormánynak és a mindenkori parlamenti többségnek, hogy eddig és ne tovább. Én pontosan emlékszem arra, amikor 2007-ben elkezdtem az egyetemet, hogy milyen alkotmánybírósági döntések születtek, milyen normakontroll-eljárások folytak, és éppen ezért nagyon fontos ennek az intézménynek a függetlensége és ennek a biztosítása.

A korábbi indítványunkban ezért fogalmaztunk úgy, hogy a mandátum stabilitása nem személyes privilégium, hanem intézményi garancia. Ugyanezt a gondolatot ismeri az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata is, és ugyanezt a logikát követi az európai alkotmányos gondolkodás is. A Velencei Bizottság sem azt mondja, hogy egy állam soha nem határozhat meg korhatárt alkotmánybírói számára, azt mondja, nagyon nem mindegy, hogy egy ilyen új szabállyal a jövőre nézve alakítjuk át a rendszert, vagy a már hivatalban lévő tagok mandátumát rövidítjük meg.

A hivatalban lévők mandátumának tiszteletben tartása éppen azért fontos, hogy az intézményi reform ne válhasson személycserék jogi csomagolásává. És sajnos nem ez az egyetlen példa, ott van a 12 éves képviselői mandátumkorlát. Emlékezzünk vissza, hogyan indokolták: a politikai megújulásról beszéltek, új társadalmi tapasztalatokról, arról, hogy ne merevedjenek meg a politikai struktúrák, vagyis egy politikusokra szabott, politikai célú rendelkezésként adták el.

Csakhogy elfelejtették ‑ vagy nem akarták észrevenni ‑, hogy a magyar jogrendszerben az országgyűlési képviselővé választhatóság nem csak akkor számít, amikor valaki elindul egy választáson. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint az alkotmánybírói megbízatás is megszűnik, ha az alkotmánybíró már nem választható országgyűlési képviselővé. Ennek következtében Hende Csaba alkotmánybírói megbízatása 2026. július 19-én megszűnt. Nem azért, mert elérte a megbízatásának végét, nem azért, mert méltatlanná vált a tisztségére, nem azért, mert esetleg törvényt sértett volna, nem azért, mert lemondott, hanem azért, mert korábban országgyűlési képviselő volt.

Az Alkotmánybíróság saját honlapja ma is ezt rögzíti, sőt az Alkotmánybíróság teljes ülése Hende Csaba távozásakor nem valami semleges adminisztratív fordulatot használt, a testület a közleménye szerint sajnálattal vette tudomásul alkotmánybírótársa kényszerű távozását. Érdemes ezen a két szón elgondolkodni: kényszerű távozás egy alkotmánybíró esetében, egy olyan kormány politikája következtében, amely közben minden második mondatában a független intézmények helyreállításáról beszél.

S mit tettek ezek után? Július 27-én az Országgyűlés már meg is választotta a Hende Csaba helyére Sonnevend Pált, a TISZA-frakció jelöltjét. A személyével és az alkalmasságával kapcsolatban egyetlen rossz szót sem mondtunk, és a mai napig sem kérdőjelezzük meg azt. Itt nem ez a kérdés, hanem maga a módszer: előbb alkotnak egy politikusokra szánt szabályt, annak mellékhatásaként megszűnik egy hivatalban lévő alkotmánybíró mandátuma, az Alkotmánybíróság kényszerű távozásnak nevezi. A szabályozás alkotmányosságát vitató eljárás folyamatban van, önök pedig közben már be is töltik a megüresedett helyet a saját jelöltjükkel, aztán idehozzák elénk ezt a törvényjavaslatot, és azt mondják, hogy most az Alkotmánybíróság függetlenségét erősítjük.

Tisztelt Képviselőtársaim! Maga a sorrend az, ami különös ebben: előbb eldöntik, hogy kik ülhetnek a testületben, utána megengedik nekik, hogy maguk válasszák meg az elnöküket. Előbb megváltoztatják a személyi összetételt, utána pedig ünnepélyesen nagyobb intézményi autonómiáról beszélnek.

Tisztelt Ház! Az Alkotmánybíróság augusztusi döntéseivel kapcsolatban is érdemes valamit nagyon világosan rögzíteni. Az elmúlt napokban megpróbálták úgy kommunikálni ezeket a döntéseket, mintha az Alkotmánybíróság tartalmilag megvizsgálta volna a tizenhetedik módosítást, majd szépen kipipálta volna, hogy minden rendben, minden alkotmányos volt.

Itt azonban nem ez történt. Az Alkotmánybíróság nem mondta ki, hogy alkotmányos volt a hivatalban lévő köztársasági elnök mandátumának megszüntetése, nem mondta ki, hogy tartalmilag kifogástalan a 12 éves szabály visszamenőleges hatálya, és nem mondta ki azt sem, hogy alkotmányos a 70 éves korhatár ilyen alkalmazása a hivatalban lévő alkotmánybírókra. A testület azt mondta ki, hogy az Alaptörvény módosítását tartalmi szempontból nem vizsgálhatja felül. Ez nem alkotmányossági bizonyítvány, ez mindössze hatásköri korlát.

Az Alkotmánybíróságon belül is súlyos különvélemények születtek a témában. Horváth Attila alkotmánybíró például a tizenhetedik alaptörvény-módosítást a jogállamiság terén érvényesülő kettős mérce iskolapéldájának nevezte, és azt írta, hogy arról George Orwell 1984 című regénye jut eszébe. Ezt nem egy ellenzéki politikus mondta egy sajtótájékoztatón, hanem egy alkotmánybíró írta le a különvéleményében.

Azért érdemes ezt komolyan venni, mert pontosan rávilágít arra, hogy mi a baj a jogállami helyreállítás önök által használt fogalmával. A jogállamot ugyanis nem lehet úgy helyreállítani, hogy előbb kijelöljük, kitől szeretnénk megszabadulni, majd megkeressük hozzá a megfelelő alkotmányos rendelkezést. Nem lehet úgy függetlenséget teremteni, hogy először politikai döntéssel átrendezzük a független intézmény személyi összetételét, és nem lehet azt mondani, hogy minden eszköz jogállami, csak azért, mert kétharmados többséggel az Alaptörvénybe írták azt. Ha ez volna a jogállamiság mércéje, akkor az Alaptörvénybe foglalt politikai akarat fogalmilag soha nem lehetne önkényes. Márpedig éppen azért vannak alkotmányos korlátok, hogy a többség hatalma se legyen korlátlan.

Most pedig nézzük magát a T/505-ös javaslatot! A javaslat visszahelyezi az Alkotmánybíróság egyes döntéseinek közzétételét a Magyar Közlönybe, szerintem nagyon helyesen, módosítja a költségvetési szabályokat, részletes eljárást alkot arra, hogyan válasszák meg az Alkotmánybíróság tagjai saját elnöküket, rendezi, hogy az elnök és az elnökhelyettes együttes akadályoztatásakor az életkorban legidősebb tag biztosítsa a testület működését. Ezekről egyenként tényleg lehet szakmai vitát folytatni. A javaslat maga is több helyen korábbi szabályozás visszaállításáról beszél.

De ne tévesszük össze a technikát a lényeggel! Attól még nem lesz függetlenebb az Alkotmánybíróság, hogy szépen megírjuk, miként pályázhatnak a saját tagjai az elnöki tisztségre, ha közben a politikai többség képes a már megválasztott tagok mandátumát idő előtt megszüntetni. A függetlenség nem eljárási dekoráció, hanem tartalmi kérdés, azt jelenti, hogy amikor a politikai hatalomnak nem tetszik egy intézmény személyi összetétele, akkor nem nyúl hozzá menet közben a játékszabályokhoz.

Van ebben a javaslatban még egy különösen beszédes elem: hatályon kívül helyezik azt a törvényi garanciát, amely szerint a köztársasági elnök akadályoztatásáról szóló országgyűlési határozatot aláírás előtt meg kellett küldeni az Alkotmánybíróságnak előzetes vizsgálatra. A javaslat indoklása szerint erre azért nincs szükség, mert az Alaptörvény maga rendezi az akadályoztatás kérdését. Vagyis miközben az egész csomagot az Alkotmánybíróság működésének rendezéseként, függetlenségi elemekkel körítve tárgyaljuk, egy olyan ponton, ahol az Országgyűlés egy másik alkotmányos intézmény vezetőjének helyzetéről dönt, éppen az alkotmánybírósági kontroll egy elemét veszik ki a rendszerből.

(22.10)

Ez különösen pikáns néhány héttel azután, hogy a tizenhetedik módosítással egyszerűen a hivatalban lévő köztársasági elnök mandátumát is megszüntették. Itt ér össze a történet: köztársasági elnök, alkotmánybírák, 12 éves mandátumkorlát, 70 éves életkori szabály, új alkotmánybíró választása, majd az Alkotmánybíróság működésének újrarendezése ‑ ezeket külön-külön paragrafusokként lehet kezelni, politikailag azonban egyetlen folyamat részei. Önök azt mondják, ez a jogállami helyreállítás. Mi viszont azt látjuk, hogy a korábbi közjogi rendszer személyi viszonyainak tudatos lebontása, majd az új politikai többség számára megfelelő rendszer gyors kiépítése. És ezért nem nyugtat meg bennünket az, hogy közben vannak olyan paragrafusok, amelyek mellé önmagukban szakmai érveket is fel lehet sorakoztatni, és támogatni is lehetne azokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jogállam egyik legnehezebb próbája mindig az, hogy mit tesz a választáson győztes politikai erő. Nagyon könnyű fékeket és ellensúlyokat emlegetni, de a valódi próba akkor kezdődik, amikor már megvan a többség, amikor már megvan a kétharmad jelen esetben, amikor meg lehetne tenni valamit, de éppen azért nem tesszük meg, mert tudjuk, hogy a hatalomnak vannak olyan korlátai, amelyeket nem azért tartunk tiszteletben, mert valaki ránk kényszeríti azokat, hanem azért, mert demokraták vagyunk.

József Attila azt írta: „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”, éppen ezért a függetlenség soha nem lehet utólag felszerelhető díszlet; nem lehet először lecserélni a szereplőket, majd büszkén bejelenteni, hogy maguktól rendezik be a színpadot. Nem lehet a jogállamot azzal helyreállítani, hogy minden korábbinál erősebben érvényesítjük a pillanatnyi parlamenti többség akaratát; és nem lehet független Alkotmánybíróságról hitelesen beszélni mindaddig, amíg ott lebeg a kérdés: vajon a következő politikai többség, ha neki sem tetszik majd a testület összetétele, egyszerűen újra megváltoztathatja‑e a mandátumok szabályait? Mert ha erre a válasz igen, akkor nem intézményi függetlenséget építettünk.

Ez a törvényjavaslat nem önmagában öt oldal és 17 paragrafus. Ez egy folyamat következő állomása, egy olyan folyamaté, amelyben a saját ízlésük szerint átrendezik a közjogi intézmények személyi összetételét, majd erre a kész helyzetre ráhúzzák a függetlenség és a jogállamiság jelmondatait. Ehhez a folyamathoz pedig mi nem tudunk és nem is szeretnénk alkalmazkodni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)