Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségkívül nagyon érdekes és lényeges napirendi pont mindez, de az is nagyon lényeges, hogy a Ferencváros 1:0-ra vezet a Trabzonspor ellen, és mivel 10 ember ellen játszunk, ezért reális esély van arra, hogy az Európa Liga főtáblájára kerülünk. Ha nem szólított volna el a kötelesség, akkor jó szokásomhoz híven nem a VIP-páholyok valamelyikében, hanem a B-középben szurkolnék szeretett csapatomnak. (Derültség.)

No de rátérve a javaslatra… ‑ csak hogy kicsit feldobjuk a hangulatot így a nyár vége felé. (Rétvári Bence: Sikerült!) Köszönöm szépen. Ez volt a célom. Akkor már nem volt hiábavaló ez a 30-40 másodperc. Igyekszem nem kibeszélni a 15 percet, hiszen lényegesen rövidebben is össze tudom foglalni a Mi Hazánk álláspontjának lényegét.

Kezdjük a bírósági tárgyalások online nyilvánosságával! Tavaly év végén mi is azt mondtuk erre, hogy nincs a bírósági szervezetrendszer első tíz legnagyobb problémája között vagy az igazságszolgáltatási rendszerünk tíz vagy talán húsz legnagyobb problémája között az online nyilvánosság biztosítása. Azonban Tuzson exminiszter úr érvelése meggyőzött arról ‑ bár nem ez volt eredetileg az álláspontom, meggyőzött arról ‑, hogy ha már most fél éve hatályban van ez a rendelkezés, fél éve lehet alkalmazni, bő fél éve, szűk hét hónapja, és egyébként különösebb zavarokat nem okoz, hiszen ahol nem állnak rendelkezésre a technikai-informatikai eszközök, ott eddig sem lehetett használni, most sem lehet, és valószínűleg egy darabig még ezután sem lehet ‑ de ahol viszont adottak a feltételek, ott miért ne használják fel? Tehát ha már egyszer az esélyt vagy a feltételeket megteremtették, akkor ahol ezek a feltételek adottak, ott ugyan miért ne használhatnánk?

Nem hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy ez nem ártalmas. Tehát ne úgy gondolkodjanak a kormánypárti képviselők, hogy a múltat végképp eltörölni gondolatiságából vezessék le a javaslataikat, mert az nemcsak a történelmi múlt miatt lehet problémás, hanem egyébként sem minden feltétlenül eredendően rossz és gonosz, ami akár az elmúlt egy évben vagy egy éven belül történt.

Az is igaz, hogy különösen veszélyes elítéltek mellett zajló büntetőeljárásoknál akár komoly biztonsági szempontokat is lehet érvényesíteni lényegesen olcsóbban online tárgyalások révén, hiszen nemcsak rendkívül költséges a veszélyes elítéltek kísérgetése, hanem szó szerint a személyi állomány, a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség személyi állományának életét és testi épségét is veszélybe sodorhatja az, ha nincsenek, nem teremtenek meg ilyen rugalmas feltételeket.

Még vastagon joghallgató voltam a Miskolci Egyetemen, amikor már jó harminc évvel ezelőtt arról szólt a történet, hogy nagyon sok esetben a bv-n belül tartották a tárgyalásokat, ha egyáltalán erre volt kapacitás, mert voltak olyan gyanúsítottak vagy más ügyekben elítéltek, folyamatban lévő ügyekben gyanúsítottak, akiknek néhány tíz vagy egy-kétszáz méterre való átkísérése a büntetés-végrehajtási intézetből a bírósági tárgyalóterembe vagy éppen az ügyészségre való átkísérése is komoly fejtörést okozott a rendőrségnek és a büntetés-végrehajtásnak. Akkor még gyerekcipőben is alig járt az internetes technológia. Most, amikor ahhoz képest már fényéveket haladtunk, ahol lehetséges, ugyan, akár büntetőeljárásokban, miért ne használják ezeket az eszközöket?

Az uniós irányelvek átültetése kapcsán két dolgot szeretnék kihangsúlyozni. Egyrészt azt, hogy irigylem önöket, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy ilyen gondjaik vannak, hogy az uniós irányelvek magyar jogrendszerbe való átültetésével kapcsolatban ez rögtön az első helyek egyikét foglalta el, és valamilyen leküzdhetetlen vágyat éreztek arra, hogy a fontossági sorrendet úgy állították fel, hogy ez most az egyik legfontosabb dolog itt 2026 augusztusának végén. Véletlenül sem szeretnék kötözködni, lesz még erre időnk bőven a ciklus hátralévő részében.

És nem szeretnék a kákán is csomót keresni meg csomót találni, de ha már ennyire fontosak az uniós irányelvek, azoknak az átültetései, akkor ezzel a C-630/23. ítélettel talán, sőt nem talán, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb lett volna foglalkozni, akár egyébként részlegesen is, ha ez lehetséges.

Hiszen addig rendben van a történet, hogy a parlament a nyár elején vagy talán még május végén egybehangzó akarattal felfüggesztette a devizaalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos eljárásokat, de akkor, ugye, arról szólt a történet, hogy nem állunk meg nemhogy félúton ‑ talán az út egytizedénél, ha tartunk ‑, hanem meg kell teremteni a devizaalapú hitelesek kártérítése vagy kártalanítása érdekében a szükséges jogi hátteret. Érdeklődnék a miniszter asszonynál, hogy ez hol tart, tart‑e egyáltalán valahol, vagy van‑e erre egyáltalán szándék.

Én tartok tőle, hogy nem biztos, hogy van, hiszen maga még a miniszterelnök úr is e tekintetben a kampány során szokatlanul, önmagához képest szokatlanul pontosan nyilatkozott. Ő legfeljebb 48 havi kivetítésben, legfeljebb 4 millió 800 ezer forintos kártérítést ígért a devizásoknak, amely az esetek elsöprő többségében, különösen abban a legalább 38 ezer esetben, amikor elárverezték a lakóingatlan tulajdonát a károsultaknak, a banki követeléskezelő és a végrehajtó-maffia károsultjainak, akkor elenyésző töredékére sem elég ez a 4 millió 800 ezer forint. Az esetek kisebb része az, ahol ez érdemi segítséget jelent, még kisebb része az, ahol esetleg egy teljes körű kártérítést jelent.

Én attól tartok, hogy ebből semmi nem lesz, megmondom őszintén önöknek. Ebből szerintem semmi nem lesz, de ne legyen igazam! Amikor én ennyire pesszimistán, ha úgy tetszik, kincstári pesszimizmussal fogalmazok, akkor szeretnék tévedni, szeretném majd megkövetni önöket, a döntéshozókat, hogy örülök, hogy tévedtem, és örülök, hogy sokkal jobb lett a történet vége, happy enddel zárult ahhoz képest, mint amit én borongósan gondoltam.

(21.00)

Én nem hiszem azt, hogy a miniszterelnök úr, a kormány tagjai szembe mernek menni a bankárokkal, a követeléskezelőkkel vagy akár a végrehajtó-maffiával is, hiszen ez legalább 10 000 milliárd forintos kártérítési összeget jelentene. Ezt tőlem sokkal okosabbak állapították meg, én csak őket idézem. Kizárt dolognak tartom, hogy önök ilyen érdekérvényesítő képességű csoportokkal akár csak részlegesen szembe mernének menni. Pedig ez sokkal fontosabb lenne, mint ezen irányelvek átültetése, amelyek ráadásul külföldi elemet feltételeznek, hiszen vegytisztán magyar szereplők esetén fogalmilag kizárt ezen irányelv alkalmazhatósága. Legalább egy külföldi elem szükséges, ha így tetszik, jellemzően, mondjuk, egy külföldi felperes, akkor lehet értelmezni egyáltalán ezeknek az irányelveknek az átültetését.

De nem bagatellizálom el vagy nem szólom le az önök munkáját, a miniszter asszony munkáját sem, azt sem mondom, hogy ez százhetvenketted-rangú, de hogy, mondjuk, a devizaalapúhitel-károsultak kártérítésének előkészítése, megteremtése nagyságrendekkel fontosabb lett volna, valószínűleg komolyabb érdeklődés övezte volna, abban egészen biztos vagyok.

Úgyhogy, ha már most lehetőség nyílt ezen napirendi pont kapcsán erre rákanyarodnom, akkor nagy tisztelettel kérdezném a miniszter asszonytól, hogy a C-630/23-as ítéletből ön szerint, miniszter asszony, következik‑e a parlamentnek jogalkotási feladata. Ha igen, mikor és körülbelül milyen időintervallumban várható mindez? Illetőleg, ha történik egyáltalán ilyen jogalkotás, akkor addig fenntartják‑e folyamatosan azt a felfüggesztést, az eljárások azon felfüggesztését, amelyet örvendetesen a parlament teljes, egybehangzó akarattal fogadott el? Köszönöm szépen. Várom előre is megtisztelő válaszát. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)