Dr. Latorcai Csaba (KDNP)

DR. LATORCAI CSABA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló T/274. számú törvényjavaslatot egy újabb lépésként tekinti a kommunista állambiztonság iratainak nyilvánosságra hozása tekintetében, és ezt egyébként helyes iránynak tartjuk.

Annál is inkább helyes iránynak tartjuk, hiszen a Kereszténydemokrata Néppárt és jogelődje is, a Magyar Kereszténydemokraták akár a nyilas diktatúra, akár később a kommunista diktatúra fő áldozatai voltak. Kereszténydemokrata parlamenti képviselőink egy részét megpróbálták külföldre, emigrációba kényszeríteni ‑ így Barankovics Istvánt, a pártunk főtitkárát ‑, akiket pedig nem tudtak külföldre kényszeríteni, azokat több millió honfitársunkhoz hasonlóan megpróbálták megnyomorítani különböző eszközökkel. Például említeném itt Bálint Sándort, akinek egyébként a szentté avatása folyamatban van. Hát, hogyne támogatnánk tehát!

De ez a javaslat a korábbi kormánypárti és kormányzati megszólalásokhoz képest csupán egy lépés az iratok nyilvánosságra hozatala tekintetében. A folyamat nem most kezdődött, hanem már húsz évvel ezelőtt kezdődött azzal, hogy az érintettek megismerhették a rájuk vonatkozó adatokat, és folytatódott azzal, hogy a kutatók is feldolgozhatták azokat, és bizony mára már egészen részletes feldolgozások is születtek. Említeném itt elsők között egyébként az önök által sokat kárhoztatott Lázár Jánost, aki még hódmezővásárhelyi polgármesterkorában, 2010-et megelőzően elrendelte az önkormányzat intézményeként működő Emlékponton keresztül, hogy dolgozzák fel a dél-alföldi állambiztonsági információkat, ki mindenki és hogyan működött együtt és milyen módon működött együtt a kommunista titkosszolgálattal. Mert bizony ez egy kulcskérdés, hogy ki és hogyan működött együtt, nem mindegy ‑ és ebben szintén egyetértünk ‑, hogy voltak, akik lelkesedésből, voltak, akik hivatásból, és voltak azok, akiket azzal is, hogy együttműködésre késztettek, azzal is megnyomorítottak.

Gondoljanak bele, milyen érzés lehetett annak az apának vagy anyának, akit nem a saját testi épségével, nem börtönnel vagy akár halállal zsaroltak, hanem a saját gyerekeivel! Meg hogy azt mondták nekik, hogy a gyerekeik nem kerülhetnek akár középiskolába sem. Nem kívánom egyikünknek sem, hogy ilyen zsarolással szembesüljünk. Szóval, megfelelő óvatossággal kell kezelni ezeket az adatokat, ezeket az információkat.

S bizony mindig maradtak iratok az elmúlt több mint harminc esztendőben a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, és úgy, ahogy a titkoknál szokott lenni, ezek a titkok mindig izgatták és mozgatták az embereket. Ezért is tartjuk azt is helyesnek, hogy időről időre, újra és újra felülvizsgálatra kerüljenek azok az iratok, azok az adatok, amelyek nem a levéltárban, nem a kutatók kezei között, nem az érintetteknél, az egykori áldozatoknál akár, hanem a nemzetbiztonsági szolgálatoknál találhatók.

De amikor átkerülnek ezek az iratok, a még mind a mai napig minősített iratok a kutatók számára felhasználásra, akkor bizony figyelni kell arra, hogy az ország érdekei, az ország védelme ne sérüljön. Mert az is egy galád dolog volt a kommunista állambiztonságtól, hogy összemosták a külföldi hírszerzést és a kommunista pártállami alapú belső elhárítást. Ezt bizony el kell különíteni egymástól, de ahogy telik az idő, egyre kisebb kockázatot hordoz magában az, hogy átadásra kerüljenek a nemzetbiztonsági szolgálatoknál mind a mai napig meglévő iratok. Tehát ebben a vonatkozásban is egyetértünk azzal, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre gyakoribban kell a felülvizsgálatot megejteni, minél több, minél teljesebb körű iratátadás történjen a titkosszolgálatoknál mind a mai napig őrzött iratok tekintetében a levéltár számára, a kutatók számára.

Ugyanakkor abban a formában, ahogy a törvényjavaslat benyújtásra került, tisztelt Országgyűlés, veszélyeket is hordoz magában, mert a javaslat alapján a későbbiek során nem lesz fenntartható a minősítés akkor sem, ha titkos információgyűjtés eszközének vagy módszerének a felfedéséhez vezetne. Nem lesz fenntartható a minősítés akkor sem, ha ezáltal megismerésre kerülhet Magyarország rejtjelrendszere vagy rejtjeltevékenysége. Nem lesz fenntartható a minősítés, tehát át kell adni az iratot akkor is, ha az sértené Magyarország nemzetgazdasági érdekeit, vagy legalábbis abban a formában, ahogy ez benyújtásra került. Nem lesz fenntartható a minősítés akkor sem, ha az felfedi Magyarország védelempolitikai céljainak megvalósítását, és nem lesz fenntartható a minősítés akkor sem, ha az sérti a Magyar Honvédség nemzetközi kapcsolatait vagy éppen hadrafoghatóságát.

Én mindenféleképpen javaslom, hogy ezeket a szempontokat tekintsük át újra.

(11.50)

Én magam is és a Kereszténydemokrata Néppárt is híve a minél teljesebb körű iratátadásnak, de azt kerüljük el lehetőség szerint, hogy Magyarország külső, akár nemzetbiztonsági, akár katonapolitikai érdekei sérüljenek.

Az is érdekes, hogy a jövőben a javaslat alapján nem lesz fenntartható az a minősítés sem, amely olyan személyre vonatkozik, aki a nemzetbiztonsági szolgálatok állományába tartozott egészen 2020-ig. Az, hogy ilyen mélységig kitolják az iratátadások körét ‑ 1990-től 2020-ig, ez 30 év ‑, ez azért kérdésessé teszi, hogy valóban csak a rendszerváltás előtti időszakot kívánják vizsgálni, vagy az azt követő időszakot is.

A másik kockázat, amit látunk ebben a javaslatban, tisztelt Országgyűlés, az önmagában a minősített iratok felülvizsgálatát segítő tanácsadó bizottság, amelynek tagjai biztonsági tanúsítvány nélkül ismerhetnek meg titkos iratokat. Én úgy gondolom, hogy van Magyarországon annyi jogász, annyi történész, annyi levéltáros is van ‑ hiszen a levéltárosok maguk is kezelnek, már a levéltárban is vannak titkos iratok ‑, akik egyébként rendelkeznek biztonsági tanúsítvánnyal. Én úgy gondolom, hogy találhatók olyan személyek, akik megfelelő garanciát jelentenek arra, hogy a nem nyilvános adatok, nem nyilvános információk ne juthassanak kifelé, ne juthassanak illetéktelen kezek közé, különösen nem külföldi ‑ hogy így fogalmazzak ‑, érdeklődő szemek elé, kezek közé.

A harmadik szempont pedig az, hogy a mi értelmezésünk szerint akkor is fel kell oldani és akkor is át kell adni az iratokat, amelyek mind a mai napig ott vannak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, ha azok olyan érzékeny ügyeket is tartalmaznak vagy olyan érzékeny ügyek közé tartoznak, mint a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, a gyermekkereskedelem és -prostitúció és a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdések titkosszolgálati vonatkozásai. Itt is nagyfokú óvatosságot javasolok, hiszen a nemzetközi kábítószer-kereskedelem mind a mai napig érinti hazánkat, sajnos a gyermekkereskedelem és prostitúció is, és bizony a határon túli magyarsággal kapcsolatos ügyek is, még akkor is, ha viszonylag normálisnak mondhatók a szomszédos országokkal kapcsolatos viszonyok ‑ és nagyon szurkolnánk annak, hogy Ukrajnával is sikerüljön normalizálni a viszonyokat ‑, még akkor is kockázatot jelentenek.

Továbbá, ahogy említettem, annak a megfontolását is javasoljuk, hogy ne kelljen átadni azokat az iratokat, amelyek felfednék a titkos információgyűjtés eszközeit vagy éppen az ország hadrafoghatóságának állapotát. De a tanácsadó bizottsággal kapcsolatos legfontosabb kritikánk az, hogy egyáltalán miért van rá szükség.

Ahogy Gulyás frakcióvezető úr is elmondta, az Országgyűlés jóvoltából létrejött a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelynek kifejezetten az a feladata és az a missziója, hogy (Novák Előd: Maszatoljon! ‑ Derültség a Mi Hazánk és a TISZA soraiban.) értékelje és feldolgozza a kommunista időszaknak a történelmi vonatkozásait. (Novák Előd: Nem sikerült!) Ennek a tagjai párton kívüli szakértők, sőt, olyan garanciális elemeket is tartalmaz a rájuk vonatkozó szabály, hogy nem lehetett olyan tagot jelölni a bizottságba, aki 1990 előtt már idősebb volt 18 éves koránál, tehát potenciálisan egyáltalán beszervezhető lett volna. Én úgy gondolom, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kellő garanciát jelentene ezeknek a feladatoknak az ellátására, vagy ha önök úgy látják, hogy mégsem, akkor is inkább a rájuk vonatkozó szabályokon javasolunk módosítani.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az Országgyűlésnek van alárendelve, míg az önök javaslata a kormány alá rendeli ezt a testületet. Én úgy gondolom, hogy a transzparenciát és az egész kommunista állambiztonsági kérdéskörnek a kiegyensúlyozott feltárását és nyilvánosságra hozatalát az garantálná, ha nem egy kormány alá rendelt testületből állnának össze a tagjai, és nem a kormánynak felelne különböző kormányhatározatok révén ‑ ki tudja, hogy milyen kormányhatározatokban milyen irányokat szabhatnak az iratok felülvizsgálatának és az iratok átadásának ‑, hanem sokkal inkább akkor az Országgyűlés alá rendelt Nemzeti Emlékezet Bizottságát hatalmazzák fel ennek a feladatnak az ellátására.

Én úgy gondolom, hogy ezen előbb elmondott szempontok mentén mérlegelhető a javaslat támogatása. Mi az alapvető célokkal egyetértünk, legyenek olyanok a részletszabályok is. Ezt kérjük és javasoljuk, hogy a végén mi is teljes, nyugodt szívvel tudjuk az „igen” gombot megnyomni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)