Gulyás Gergely (Fidesz)

GULYÁS GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat a 2003. évi III. törvény módosítása, tehát annak a törvénynek a módosítása, amely a D-209-es botrány, a Medgyessy miniszterelnököt elérő botrányra adott akkori válasz volt, ez pedig a Történeti Levéltárral kapcsolatos szabályokat tekintette át és tette lehetővé a korábbinál szélesebb irathozzáférést.

Miután elhangzott számtalan állítás az elmúlt 36 évről összességében, szerintem érdemes röviden arról beszélni, hogy mi pillanatnyilag most a jogi helyzet, hogy áll Magyarország a közép-európai hasonló sorsú, a szovjet diktatúrát megszenvedett államok között a jelenlegi szabályozásban, és mekkora változást hoz a most előterjesztett törvényjavaslat.

Az első, hogy Magyarországon az úgynevezett, ebben a formában a szakma szerint nem is létező ügynökakták, tehát azok az iratok, amelyeket a kommunista állambiztonsági szolgálat halmozott föl tevékenysége során, ma is kutathatók, széles körben megismerhetők. Ráadásul a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelyet az Országgyűlés 2013-ban hozott létre, az elmúlt években egy rendkívül tiszteletre méltó, komoly, szerintem egyébként pártpolitikai oldalaktól függetlenül elismert tevékenységet folytatott annak érdekében, hogy feltárja mindazt, amit ezekből az iratokból fel lehet.

Ha megnézzük, akkor külön jelentős kutatások voltak az állambiztonsági mágnesszalagok vizsgálatával kapcsolatosan. A mágnesszalagokról is elhangzott még a miniszterelnöktől is, hogy azt át kell adni. Azt már átadták, azt ’17-ben mi adtuk át, azóta ott van a Történeti Levéltárban, úgyhogy kutathatók is, olyannyira, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ezt kutatta is. Sőt, a mágnesszalagok vizsgálatát követően egy közel százoldalas jelentésben tette közzé a III/III-as főcsoportfőnökség hálózati nyilvántartásaira vonatkozó minősített adattartalmat, ezeknek a történeti értékét, ráadásul miután az ÁBTL őrzésében vannak kilenc esztendeje, ezért azóta kutathatók is. De az egyházi üldözéssel, a vidéktörténeti munkacsoport pedig a magyar paraszttársadalom kommunista diktatúra alatti felszámolásával is nem csupán foglalkozott, hanem többkötetes, kiváló kutatásokat hozott nyilvánosságra. Ezekből ma már nagyon sok minden megismerhető, ráadásul történészi igényességgel feldolgozott formában.

A javaslattal kapcsolatos legfőbb kritikám arra vonatkozik, hogy nem teljesen értem azt, hogy amikor az Országgyűlés alá tartozik a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, akkor miért hoz létre a jogszabály egy, a kormány által kinevezett, minősített iratok felülvizsgálatát segítő tanácsadó bizottságot. Ha a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem jól látja el ezt a feladatot, akkor természetesen az a törvény is módosítható, az Országgyűlés alá tartozik, ráadásul ott a nemzetbiztonsági átvilágítás is kívánatos, amit szintén itt a törvényjavaslat ennél a bizottságnál nem ír elő.

Természetesen igaz az, amit itt képviselőtársam is mondott, hogy a diktatúra titkai nem maradhatnak a demokrácia titkai is. Ugyanakkor ez azzal együtt igaz, hogy a diktatúra áldozatai nem válhatnak a demokrácia áldozataivá. És azt azért látni kell, amire a miniszter úr is utalt, hogy a beszervezettségnek különböző formái voltak, és nyilvánvalóan másként kell megítélni azt az ügynököt, akit úgy szerveztek be, hogy mondjuk, az édesanyja életmentő gyógyszerét tették függővé attól, hogy írjon alá, és aztán esetleg egyáltalán nem jelentett, meg azt, aki hazafias alapon, saját szándékától vezettetve vagy akár a karrierben történő előrejutás érdekében jelentkezett ügynöknek, és mondjuk, tett olyan vallomásokat, ami miatt embereket akasztottak föl vagy kerültek hosszú évekre börtönbe.

Ezt csak azért jelzem, mert a régóta folyó 6-os kartonnal kapcsolatos vitánál, ki az ügynök, és ki nem, kétségkívül a magyar bírósági gyakorlat eljutott oda, hogy már az sem az, aki valóban ügynöki tevékenységet folytat, de önmagában a 6-os karton semmit nem igazol a beszervezés tekintetében.

(11.40)

Tehát nem érdemes abban reménykedni, hogy ebből a szempontból a ma is kutatható iratanyag óriási újdonságokat fog jelenteni azáltal, hogy a Melléthei-Barna Márton képviselőtársam által benyújtott javaslat néhány eddigi titkosításra okot adó körülményt felold ebből a körből. Tehát a valamivel nagyobb nyilvánosság biztosítható, és értem én azt is, hogy egy új többség forradalminak akar láttatni egy olyan jogszabályt, ami akár a titkosítások körének szűkítésével még jó irányba is vezet ‑ nem vitatom sem a jó szándékát, sem azt, hogy a titkosítások körének enyhítése jó szándékú és helyes törekvés ‑, ugyanakkor látni kell, hogy itt nem arról van szó, hogy eddig létező ügynökakták, valós ügynöknevekkel, feltárt életutakkal el voltak zárva a nyilvánosság elől, hanem ezek egyébként a közép-európai gyakorlatnak megfelelően az elmúlt években is kutathatóak voltak, és 2017 óta a szintén misztifikált mágnesszalagok is az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutathatóak.

Amit tehát én a javaslathoz érdemben hozzá szeretnék tenni, az az, hogy annak a megfontolását kérem az előterjesztőtől, hogy a nemzetbiztonsági átvilágítás hiánya indokolt-e ezekben az esetekben ‑ úgy látom, hogy ebben talán egyetértés lesz ‑, és magának ennek a bizottságnak a státusza és ennek a Nemzeti Emlékezet Bizottságához való viszonya, a kormány alá rendelése, miközben van egy alapvetően ezzel foglalkozó, Országgyűlés alá rendelt szerv, aminek a tevékenysége nem is képezte politikai viták tárgyát, merthogy akikből állt, azok valós történészi munkát végeztek a mögöttünk hagyott bő évtizedben; ez mindenféleképpen megfontolásra érdemes, hogy egy ilyen önálló testületet függetlenül vagy párhuzamosan a Nemzeti Emlékezet Bizottságától vagy Bizottságával érdemes-e létrehozni.

Egyebekben pedig úgy gondolom, hogy természetesen minden szembenézés helyes ‑ különösen indokolt ez a kommunista diktatúra bűneivel való szembenézés esetén ‑, és minden olyan vita, ami a társadalom figyelmét felhívja arra, hogy valójában mit jelentett egy diktatúra, hogy valójában mit jelentett a szabadság hiánya, hogy valójában mit jelentett az elnyomás, az igenis fontos, már csak azért is fontos, mert ez egy valós mércét tart a ’89-90 óta immáron szabadságban a saját sorsáról határozni képes magyar nép elé, és talán olyan rossz gyakorlatoktól is visszatartja a mindenkori országgyűlési többséget, amely bizonyos reminiszcenciákat ébreszthet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)