Czakó Czirbus Pál (TISZA)

CZAKÓ CZIRBUS PÁL, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Rengetegféle törvény létezik, vannak törvények, amelyek költségvetési számokról szólnak, vannak, amelyek intézmények működéséről, s vannak olyan törvények, amelyek egy nemzet lelkiismeretéről. A T/274. számú törvény pont ilyen.

(11.30)

Több mint 36 év telt el a rendszerváltás óta, ennyi idő után egy demokratikus ország már nem félhet a saját múltjától, nem őrizheti tovább a titkokat, nem halogathatja tovább az igazság feltárását.

Az állambiztonsági rendszerek emberek ezreinek életét tették tönkre, családokat szakítottak szét, barátságokat romboltak le, közösségeket mérgeztek meg. A félelemre épültek, és a bizalmat pusztították.

Az elmúlt másfél évtizedben a kormányzó többségnek minden politikai lehetősége megvolt arra, hogy törlessze ezt az adósságot. Volt parlamenti többsége, volt kétharmados felhatalmazása, volt ideje, megtehette volna, hogy teljeskörűen megnyitja a levéltárakat, megtehette volna, hogy egyszerűbbé teszi a kutathatóságot, megtehette volna, hogy végleg lezárja ezt a történelmi vitát. De nem tette meg.

A szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, az anyósom, az apósom, a barátaim szülei, nagyszülei, dédszülei, több generáció történeteinek százai vannak arról, hogy miként figyelték meg őket, hogy miként lehetetlenítették el az életüket, hogy milyen hangulatjelentéseket írtak róluk, ezeket pedig transzgenerációs traumaként görgetjük tovább szülőként, majd leendő nagyszülőként.

Majdnem a megalakulása óta dolgozom a TISZA-nak, közel két éve, első alkalmazottja voltam. Tisztán emlékszem, hogy szinte az első ígéretünk az volt, hogy ha győzünk 2026-ban, akkor az ügynökaktákat kutathatóvá és nyilvánossá tesszük. Győztünk! Most itt állok két évvel később a változás kapujában, hogy az ígéretből végre valóság legyen. Nemcsak beszéltünk róla, beszélünk róla, de meg is csináljuk, ezzel egy újabb ígéretünket beteljesítve. (Taps a TISZA soraiban.)

Nézzük, pontosan miben különbözik ez a törvény az előzőtől! Az összes, 1990. február 14-e előtt keletkezett állambiztonsági irat teljes körű felülvizsgálatát teszi lehetővé. Nemcsak az eredeti dokumentumokat, hanem az azokból készült nyilvántartásokat és az iratok későbbi kezelésének körülményeit is vizsgálhatóvá teszi. A folyamatba történészeket és más független kutatókat is bevon, hogy valódi civil kontroll valósulhasson meg. A cél, hogy a társadalom végre megismerhesse a diktatúra működésének teljes történetét.

A törvény létrehozza a minősített iratok felülvizsgálatát segítő tanácsadó bizottságot. Ez a bizottság 11 tagból áll, a kormány nevezi ki a miniszterek javaslatára. Hozzáférhet a titkosított iratokhoz, átvizsgálhatja a még titkos dokumentumokat, javaslatot tesz arra, mely iratokról kell levenni a titkosítást, és tájékoztatja a nyilvánosságot a munkájáról és az eredményeiről.

A diktatúra nemcsak a megfigyelést és a besúgóhálózatot hagyta maga után, a titkokat is, olyan iratokat, amelyeket a magyar állam ma is zárt ajtók mögött őriz. Egy demokratikus jogállamnak nem lehet érdeke a diktatúra titkainak őrzése, éppen ellenkezőleg, érdeke az igazság feltárása. Ez a törvény pontosan erről szól. Arról, hogy végre teljeskörűen felülvizsgáljuk az 1990 előtti állambiztonsági iratok minősítését, és arról, hogy ebbe a munkába ne csak hivatalnokokat, hanem történészeket, kutatókat, szakértőket és a társadalom képviselőit is bevonjuk, arról, hogy ne automatikusan maradjanak titkosak ezek a dokumentumok, hanem csak akkor, ha annak valódi törvényes és indokolható oka van.

A teljes iratanyagot kell nézni és látni, mert egyetlen név mögött egészen eltérő történetek lehetnek: valakit beszerveztek, de nem jelentett; valakit zsaroltak; valaki tudatosan működött együtt; és van olyan is, aki kettős játékot játszott. A teljes dosszié alapján lehet csak és kizárólag igazságos következtetést levonni, mert a múlt feltárása nem lehet kizárólag az állam belügye, ez a nemzeti ügyünk.

Sokan felteszik ezt a kérdést, hogy miért pont most. Azért, mert nincs több kifogás. 36 évvel a rendszerváltás után nem mondhatjuk azt, hogy még mindig nem jött el az idő. Meddig kell várni? Negyven évet? Még ötven évet? Vagy addig, amíg már senki sem él azok közül, akiknek joguk lenne tudni, hogy ki figyelte meg őket, ki jelentett róluk, és ki tette tönkre az egész életüket?

Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás nem akkor fejeződött be, amikor 1990-ben megtartottuk az első szabad választást. Akkor fog befejeződni, amikor végre a múlt utolsó lezárt dossziéja is megnyílik, amikor végre kimondhatjuk, nem fedi titok a diktatúra bűneit, és a társadalom megismerte azokat. Ez a törvény megint csak erről szól, nem a múltról, a jövőről. A demokrácia erejét nem titkok őrzése, hanem a múlt őszinte feltárása mutatja, mert nincs szabad jövő feltárt múlt nélkül. Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a TISZA soraiban.)