Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyéni bírói felelősség kérdése az iméntiekben elhangzott, semmiképp nem szeretném ezt ismételni, de az előző napirendi pont kapcsán kaptam egy némiképp feddést a tekintetben, hogy miért a Kúriáról szóló beszámolónál taglaljuk a bírósági rendszer működését illető esetleges felvetéseinket.

Ezért egy felvetést én mindenképpen szeretnék idehozni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy kormányzati álláspontot is akár ilyen tekervényes úton kicsikarjak azt illetően, hogy a végrehajtási rendszeren belül számtalan esetben jártunk úgy jogsegélyezni kilakoltatáson ‑ én három vagy négy ilyen esetet említettem az elmúlt hónapok tekintetében ‑ , amikor az érintett károsulti családnak a végrehajtási kifogása bent volt, a bíróságnak lett volna ott elvileg egy rapid feladata, és nyilván nem az én posztom meghatározni, hogy ennek három napon belül tegyen eleget, vagy mennyi időn belül, de úgy zajlott le a kilakoltatás, hogy a bíróságnál bent lévő végrehajtási kifogást senki nem bírálta el, tehát ki sem nyitották ezt a dossziét. Nyilván akkor sem egy tolerálható élethelyzet az utcára kerülés elhelyezés nélkül, ha ezt a kifogást valaki véleményezte, tehát, ha rákerült a pecsét ebbe vagy abba az irányba. De az egy nagyon méltatlan, feszítő érzés, hogy egy érintett család egy nagyon nyomasztó pszichés helyzetben valahogy kipréseli magából a jog érvényesítéséhez szükséges kifogást, és erre érdemben nem reagál a világon senki.

Én tehát nyilván nem a beszámoló kapcsán, és nem a beszámolót az asztalra lehelyező intézménynek és vezetőinek címzem ezt az egészet, de a kormány felé mindenképpen címezném azt, hogy szeretnénk látni egy jól körülhatárolható és számonkérhető eljárásrendet azt illetően, hogy ha ilyen helyzet áll fenn, tehát egy otthonvesztés szituációja közeleg, vagy az ezzel való fenyegetettség áll fenn, és egy kifogás bekerül a rendszerbe ‑ egy olyan kifogás, amely műfaját tekintve alkalmas lenne arra, hogy megakasztja ezt a folyamatot, és valamifajta jogérvényesítést tegyen lehetővé az érintett számára ‑, akkor legyen egy garanciája annak, hogy ezt a kifogást valaki megnézi, szakmai szemmel érti, véleményezi, és valamit mond rá.

Nagyon nehéz a feloldást megtalálni, mert ez elvileg egy pofonegyszerű szituáció. Tehát, ha lenne egy számonkérhető olyan szabályunk, amit a gyakorlati életben is betartanak, akkor nem lenne miről beszélnünk. Csak azt tapasztaljuk, hogy egész egyszerűen hiába mennek be a kifogások, vannak extrém esetek, amikor aznap vagy másnap megnyitják, véleményezik, elbírálják, és volt is olyan végrehajtás, amely felfüggesztésre került így. Marczingós László személyesen járt el egy ilyen esetben. Ott az volt az érdekessége az ügynek, hogy még uniós csatlakozás előtti kölcsönszerződésről volt szó. Tehát nagyon faramuci és tekervényes kérdés az, hogy most az Európai Unió Bíróságának ítéletei hogyan citálhatók egy ilyen eljárásban, de természetesen mindennek megvan a trükkje és az áramvonalasított módja. De azt kell mondjam, szeretnénk garanciát látni arra nézve, hogy ha kilakoltatás, otthonvesztés közeleg, vagy ezzel fenyegető szituáció alakul ki, és valaki beadja a kifogását, akkor ezt iksz időn belül garantáltan elbírálják.

Én teljesen megengedő vagyok, nekem bármilyen technikai módszertan jó erre. Az is jó, ha azt mondják, hogy ez akkor legyen 3 nap, de azt tartsuk is be. Az is jó nekem, ha ez észszerű időben történik, de körülbástyázzuk a megfelelő garanciák rendszerével. Egy dolog nem jó, hogy ott állunk Szentendrén a Pismány-negyedben ‑ tehát ott azért többszáz milliós villák vannak a hegyoldalban ‑, elmondják a helyiek meg a szomszédok nekem, hogy három házzal arrébb ez a befektetőcsapat már megvett még egy villát, és most egyébként ott vannak a kilakoltatáson mint árverési vevők, és az árverési vevő képében megjelenik egy befektetőbanda, amely bajba került emberek ingatlanjait iparszerűen, szervezett módon vásárolja fel, vélhetően nyomott áron, aztán megfelelő idő elteltével ezeket monetizálja, ezeket kiviszi a piacra, értékesíti.

Nem látok társadalmi érdeket amellett, hogy egy befektetőbanda mások nyomorán meggazdagodhasson. Nem látom ezt az emberi méltányosság szemszögéből nézve igazolhatónak vagy etikailag igazolhatónak. Tehát ez is megér majd egy misét, hogy akarjuk‑e az árverési rendszer közelében látni a befektetőbandákat. Én biztos, hogy nem szeretném. De ha már így alakul, akkor ne fordulhasson elő az, hogy ez a befektetőcsoport úgy tudja a gazdasági érdekeit érvényesíteni, hogy a polgár előtte nem tudja kimaxolni a saját jogvédelmét és jogérvényesítését, mert nem bírálják el az ő kifogását.

Tehát arra kérek tisztelettel egy garanciát, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. Ne csak Szentendrén ne forduljon elő, de az ország más pontjain sem. Tehát amikor a Banki Károsultak Szövetségével megyünk jogsegélyezni, akkor ilyen nagyon méltatlan szituációkba ne szaladhassunk bele. Ez senkinek sem jó. A társadalmi érdeket sem képezi le, a jogbiztonságot sem segíti. Most itt az történt, hogy a beadványt senki nem bírálta el, a befektetőcsapat nyomott áron, más nyomorán gazdagodott, és aztán a későbbiekben még egy extraprofitot is realizál a folyamatot követően. Én ezt sem emberileg, sem etikailag nem tudom elfogadni, ezért nem aludtam volna nyugodtan, ha ezt nem osztom meg önökkel, és nem kérek rá egy érdemi reakciót, amelynek célja ‑ és megszólalásom célja ‑ egyértelműen a megoldás elérése volt. E tekintetben tehát várom tisztelettel válaszukat. Köszönöm a figyelmet.