Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Simicskó Miniszter Úr, Képviselő Úr! Azt szeretném kérdezni itt az ország nyilvánossága előtt, hogy mi akadálya lenne egy olyan szabályozás bevezetésének, amelyet az Országgyűlés az országgyűlési képviselők javára megtalált érdekes módon, csak, mondjuk, az igazságügyi rendszerre meg a szélesebb értelemben vett közszolgálati rendszerre vonatkozóan nem akarnak ilyen vagy ehhez hasonló szabályokat beiktatni.

Ha jól emlékszem, 2018-ban szavazta meg az Országgyűlés azt a javaslatot, amelyben az országgyűlési képviselők javadalmazását, pontosabban tiszteletdíját a mindenkori nemzetgazdasági bruttó átlagkereset szorzatában határozza meg, és minden év március 1-jétől a KSH által kimutatott nemzetgazdasági bruttó átlagkereset emelkedésének megfelelően emelkedik valamennyi országgyűlési képviselő javadalmazása. Akár egy ehhez hasonló vagy ettől némileg eltérő logikára építve ki lehetne alakítani a bírók, a bírósági titkárok, az ügyészek, az ügyészségi fogalmazók, az igazságügyi alkalmazottak és akár az ezen túlmenő, szélesebb értelemben vett közszolgálat javadalmazását is.

Természetesen ilyenkor mindig halljuk azokat az érveket, hogy na, de hát a költségvetési korlátok. Csak költségvetési korlátok nincsenek akkor, amikor a miniszterelnök vejétől az állam 750 milliárd forintért irodaházat vesz meg; olyankor sem nagyon látunk költségvetési korlátokat, amikor 3000 milliárd forintot pattintanak oda azért, hogy kínai akkumulátorgyár-gyarmattá váljon Magyarország. Akkor valahogy korlátlanul megjelennek a források; amikor pedig javadalmazásról van szó egy ilyen fontos ügyben, akkor mindig a szűkmarkúság meg a filléreskedés kezdődik el.

Ismétlem: valódi anyagi függetlenséget biztosító javadalmazásra van szükség ‑ az Országos Bírósági Hivatalról beszélünk, most szűkítsük le erre a vita kereteit ‑ a bírók számára. Ezt nem azért mondom, hogy én szimpátiaindexet növeljek a bíróság körében, hanem mert őszintén ezt gondolom, hogy néhány esetet kivéve, a hierarchia legfelső szintjén dolgozók esetét kivéve ‑ de ez létszámában egy jóval szűkebb rész, egy elenyésző töredék ‑ nem rendelkeznek a magyar bírák valódi anyagi függetlenséget biztosító javadalmazással.

Azért rájuk is számos kizáró ok vonatkozik, tehát egyéb gazdasági tevékenységet nem vagy csak korlátozottan folytathatnak, leginkább sehogy, tehát rendkívül sok megszorítás is van az ő vonatkozásukban, de hozzá kell tenni azt is, hogy ezért valódi felelősségvállalást várunk a mentelmi jog eltörlése mellett, és egyébként annak a megváltoztatását is ‑ ami szintén jogos társadalmi igény ‑, hogy sokkal szigorúbb felelősségrevonást lehessen. Itt nem feltétlenül csak büntetőjogi eszközökre, nemcsak a büntetőeljárás kereteire kell gondolni, hanem azon az évszázados, becsontosodott, de lehet, hogy európai vagy világszintű probléma szabályain is változtatni, hogy extrém nagy hibákat leszámítva ‑ mert ez a másik oldala, a bírák szempontjából talán negatív vetülete ennek az eszmefuttatásomnak ‑ gyakorlatilag akit egyszer bírónak kineveznek, az élete végéig vagy nyugdíjba vonulásáig bíráskodhat is. Egy átlagmunkahelyen ennél jóval szigorúbb szabályok vonatkoznak egy sima, munka törvénykönyve alá eső munkavállalóra ‑ akkor itt is vonatkozzanak sokkal szigorúbb szabályok, tehát a valamit valamiért elve érvényesüljön.

(19.00)

Én ezt így gondolom, képviselő úr. Az pedig, hogy ezt nem lehet megoldani ‑ egyébként most mondhatnám a közszolgálatban dolgozókat is, akik nevetséges fizetésekért dolgoznak. Az az igazi képzőművészet ‑ mondjuk, a festészeten meg a szobrászaton túl ‑, hogy ezekből a fizetésekből ma meg lehet élni Magyarországon. Ez már, mondjuk, túlmutat ennek a vitának a keretein. Csak én azt gondolom, hogy akkor jár el helyesen egy parlamenti képviselő, ha ugyanazt a jót akarja az állampolgároknak, mint amit szeretne a saját javára is elérni, mert szerintem így sokkal igazságosabb országot tudnánk építeni. Persze lehet, hogy én akarok túl sokat az élettől. Köszönöm szépen. (Szabadi István tapsol.)