Vajda Zoltán (MSZP)

VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Bár miniszter urat nem látom itt. Szégyen és szerintem gyávaság, hogy nem mer itt lenni a Ház előtt, és csak egy államtitkárocskát küldött el, hogy képviselje. Szerintem szégyen, hogy nem tud itt lenni miniszter úr. De mindenesetre nagy nap ez a mai, mert ez az utolsó zárszámadási törvény, amit Nagy Márton, a gazdaság-visszafejlesztési és költségvetés-szétverési miniszter nyújt be az Országgyűlésnek. Egy év múlva ilyenkor ugyanis már nem neki kell ezt a feladatot ellátnia, és ha mérleget vonunk a 2022 óta bemutatott teljesítményéből, ez szeretett hazánkra nézve szerintem a lehető legjobb hír.

Ennek a javaslatnak az általános vitája során nemcsak mint a Költségvetési Bizottság elnöke veszek részt, hanem kicsit, ha megengedik, mint főiskolai oktató is: oktatóként pedig azt is értékeljük, ha legalább folyamatosan fejlődő tendenciát látunk, ha valaki képes a korábbi önmaga hibáiból tanulni, és nem követni el őket újra.

Hát, Nagy Márton miniszter úrral nincs nagyon könnyű dolgunk. Miniszter úr 2022 óta minden évben megígérte a 4 százalékos növekedést, de mindig csak jövőre. És ez a repülőrajt sehogyan sem akar megérkezni. Sőt, mint a miniszterelnöktől megtudtuk, a repülőrajt valójában már tart is. Vagyis a 0 százalékos gazdasági bővülésnek kellene örüljenek a magyarok. Ennyit tudnak maguk nyújtani, szó szerint egy nagy nullát! És még el is várják, hogy a családok örüljenek neki.

Na de mégis, ha legalább valami fejlődést és javulást láttunk volna a Nagy Márton vezette tárcától, már az is értékelhető lenne. Éppen ezért idéznék egy-két tényt a korábbi évek zárszámadásaiból. Az első a 2022-es költségvetés végrehajtásával kapcsolatban, amikor is 60 olyan Magyar Közlöny jelent meg, amelyben kijött egy határozat arról, hogy már megint megváltoztatták a büdzsét. Ezek közül 6 egyébként még 2021-ben jött ki, vagyis mielőtt egyáltalán hatályba lépett volna a 2022-es költségvetés, már bele kellett piszkálniuk. A további 54 pedig év közbeni módosítás volt. Vagyis 2022-ben átlagosan több mint hetente ‑ vagy hogy egész pontos legyek, hogy Nagy Mártonnal ellentétben én pontos számokat mondjak ‑, hat nap, tizennyolc óránként kellett hozzányúlniuk a költségvetéshez. Ezekben összesen ‑ megint én pontos számot mondok ‑ 2693 milliárd forintot helyeztek át a büdzsé egyik helyéről a másikra. Vagyis a kiadási főösszeg majdnem tizedét rendelettel mozgatták év közben. A pénzforgalmi deficit a tervezett 3152 milliárd forinttal szemben 4672 milliárd lett, ami közel 50 százalékos, vagy hogy Nagy Mártont megint tanítandó én megint pontos számot mondjak, éppen 48 százalékos túllépés. És ebben még nincs benne az extra 800, ami GDP arányában 6,2 százaléknak volt megfeleltethető.

Kettes gondolatom még a korábbi évekről. 2021-ben még ‑ idézőjelben ‑ csak 1460 milliárd forint ment az államadósság kamataira, 2022-ben ez már 2143 milliárd forintra emelkedett. Ettől az évtől kezdve tehát a maguk kormánya miatt többet költöttek az adófizetők pénzéből a Fidesz által felvett adósság utáni kamatokra, mint a teljes közoktatásra.

Szóval, egy erős kezdés volt az az év miniszter úrnak, de azt gondolnánk, hogy innen csak felfelé vezetni az Úr… ‑ az Úr is, de az út. Hát sajnos nem, mert mégis a 2023-as költségvetési év újabb negatív sikereket tartogatott. Hiába adta elő Nagy Márton nagyon határozott stílusban, hogy milyen elszántan kitart majd a kormányzat a hiány csökkentése mellett, ezért is jelölték meg annak mértékét 2352 milliárd forintban. Hogy pontosan idézzem Nagy Mártont: „Az a cél sem változott, hogy megőrizzük az ország stabilitását és tovább javítsuk az egyensúlymutatókat, ezért változatlanul fegyelmezett költségvetési politikát folytatunk” ‑ idéztem tőle. És hogy mit jelent a Nagy Márton-féle fegyelmezett költségvetési politika? Hát azt, hogy a több mint 2300 milliárdos hiánycélt 4400 milliárdra sikerült felhizlalni.

Harmadik gondolatom még a múltról. Ami a magyarok millióinak szerintem sokkal jobban fájt, az egy másik hiba, amit elkövettek a 2023-as büdzsé tervezésekor, ez pedig az infláció. De nem csupán a tervezés hibájáról beszélek, mert az is megér egy misét, hogy hogy a csudába írhatták azt le egy költségvetésitörvény-javaslatban, hogy 5,2 százalék lesz a pénzromlás üteme, miközben 17,6 százalék lett a tényadat. Ami ennél sokkal, de sokkal komolyabb hiba, az az, hogy ennek az inflációnak az oroszlánrészét a Fidesz idézte elő. Ezt önök látták, igaz, miniszter úr? ‑ kérdezném. Nem véletlen, hogy azóta is a maguk által generált inflációs sokkot próbálja kiheverni szeretett hazánk.

A kormány pedig trükkök százaival próbálja az infláció legalább egy részét elrejteni a lakosság elől. Nem én mondom ezt, hanem Nagy Márton korábbi munkahelye, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Szerintem az árrésstop és más önkéntes árkorlátozó intézkedések hiányában a valós infláció 1,5 százalékponttal lenne magasabb. Vagyis még egyszer, nem én mondom, a Magyar Nemzeti Bank mondja, hogy a magyar adat rögtön a második legmagasabb lett volna az egész Európai Unióban.

Na, hát így alakult tehát a Nagy Márton-féle költségvetés végrehajtása 2023-ban. Én nem mondanám ezt zajos sikernek.

Nézzük akkor a 2024-et, mert ‑ hogy is mondjam? ‑ szó szerint az utolsó esélynek tűnik a 2024. évi központi költségvetés végrehajtása, hátha tanult már miniszter úr a korábbi két év csúfos kudarcaiból. Már rögtön a főbb adatok láttán megállapíthatjuk, hogy még félhomályban hunyorítva sem tudunk hasonlóságot találni azzal a költségvetéssel, amit ez az Országgyűlés végrehajtásra megszavazott. Mondok néhány példát. A kiadási főösszeget 40 775 milliárd forintban állapítottuk meg, ehelyett 42 039 milliárd forint lett a tényszám. A hiányt alig több mint 2500 milliárdban rögzítette a Ház, ebből Nagy Mártonék majdnem 4000 milliárdot valósítottak meg. Vagyis egy laza 1500 milliárddal megszaladtak a kiadások. 2024. december 31-én 66,7 százalékot jósoltak az államadósság GDP-arányos összegére, ehhez képest az 73,5 százalékra teljesült. Érdekesség egyébként, hogy még a törvényjavaslat is elismeri, hogy nem volt képes a kormány az Alaptörvény betűjét betartani, vagyis a megelőző évhez képest nőtt hazánk adóssága. Igaz, persze ezt arra fogták ‑ idézem ‑, hogy a külföldi pénznemben fennálló adósságot keletkeztető ügyleteknél az árfolyam változásából eredő államadósság-többlet miatt alakult ez így.

Tisztelt Ház! Ennél a pontnál azonban engedjék meg, hogy újra aggodalmamat fejezzem ki Magyarország óriásira növekvő államadóssága és különösen a magyar családokat terhelő kamatterhek miatt. A tegnapi napon is ezért kértem szót napirend előtt, hogy felhívjam ennek a problémának a súlyára a kormány figyelmét, és nem állíthatom, hogy nagyon komolyan megfontolták volna a dolgot. Pedig lenne miért aggódniuk, és nekünk van miért aggódnunk, mert a magyar állam adóssága meghaladta a 65 000 milliárd forintot.

(14.10)

Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar emberre, az újszülöttől az aggastyánig fejenként több mint 6 millió 700 ezer forint adósság jut. Vegyünk akkor egy átlagos négyfős családot! Az azt jelenti, hogy majd’ 27 millió forint esik rájuk, plusz a kamatok. Tudják, hogy mekkora ennek az adóssághegynek a költsége, amit maguk okoztak? Hát, csak idén olyan 4000 milliárd forint, ami egyébként 2024-ben is meghaladta a 3600 milliárdot.

Ez az adósság a legtöbb család számára láthatatlan teher, hiszen nem érzik úgy, hogy ezt a pénzt az ő érdekükben költötték volna el a Karmelitában vagy ahol maguk döntenek, fizetni mégis a családoknak kell. Ekkora kamatteher azt jelenti, hogy minden ember napi ezer forintot fizet, egy hónapban 30 ezer forintot. Azaz egy négyfős család havi 120 ezer forintot fizet csak kamatokra. Még egyszer: olyan adósságteher ez, aminek a felvételéről nem ők döntöttek, hanem Orbán és kormánya.

Ilyen pénzügyi környezetben, ekkora adóssághegy árán mégis mire költött a kormány? Mit tartott fontosnak? Hát, az biztos, hogy a 2024. év nem bánt kesztyűs kézzel a szociális juttatásokkal, amit még a javaslat indokolása is több ponton kifejezésre juttat.

Néhány gondolatot kiemelve például: először, a költségvetési törvény a GDP 4 százalékos növekedésével kalkulált, 2024 őszén a várható GDP-növekedést 1,5 százalékra prognosztizálta a kormányzat, így nyugdíjprémium kifizetésére ’24-ben nem került sor. Második idézet: az év során a fogyasztóiár-index emelkedése nem indokolt kiegészítő nyugdíjemelést az év további részében. Harmadik idézet: a gazdaság ’24. évi teljesítménye nem tette lehetővé november hónapban nyugdíjprémium és egyes más ellátások után egyszeri juttatás kifizetését.

Érdemes továbbá megjegyeznünk a magát családbarátnak hívó kormány egyes családi ellátásainak teljesülését. A családi ellátások mind-mind-mind alulteljesültek, feltehetően az újabb negatív rekordot elérő születésszámoknak köszönhetően. Például: a családi pótlék 307,3 milliárd forintos előirányzata 99,3 százalékra, az anyasági támogatás 6,2 milliárd forintos előirányzata 86,3 százalékra, a gyermekgondozást segítő ellátás 55,7 milliárd forintos előirányzata 96 százalékra, a gyermeknevelési támogatás 10,2 milliárd forintos előirányzata pedig 91,5 százalékra teljesült.

Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott családi támogatások is alulteljesültek. Például a csecsemőgondozási díjra 160,5 milliárd forint került kifizetésre, amely az eredeti előirányzatnál 11,9 milliárd forinttal kevesebb. Vagy: a táppénzkiadások 216,9 milliárd forintra teljesültek, amely 31,8 milliárd forinttal kevesebb az előirányzatnál.

A betegségekkel kapcsolatos segélyekre, egyszeri segélyekre 0,4 milliárd forint, kártérítésre és baleseti járadékokra 11,5 milliárd forint került kifizetésre. A gyermekgondozási és örökbefogadási díj folyósítási kiadásai 370,4 milliárd forintot tettek ki, ami az előirányzattól 18 milliárd forinttal elmaradt.

A babaváró támogatás és a lakástámogatások sor is alulteljesült. A lakástámogatások előirányzata a 2024. évben 181,7 milliárd forintban lett meghatározva, a teljesülés viszont 167,2 milliárd forint volt, ami 8 százalékkal lett kevesebb az előirányzatnál.

Vagy: a gyermekétkeztetés finanszírozásáról néhány érdekesség is kiderült a javaslatból, nevezetesen, hogy az összesen 262,5 milliárd forintos működési kiadás közel 69,3 százalékát az intézményi saját bevételek és az állami támogatások együttesen fedezték. Tehát a kiadások több mint 30 százalékát valahonnan máshonnan kell előteremteniük az önkormányzatoknak, ha azt szeretnék, hogy a településükön a gyermekétkeztetés fennakadás nélkül működjön. S hát, tudjuk jól, hogy egyes kormánypárti vezetésű önkormányzatoknak eseti juttatásokkal kipótolják a hiányt, máshol viszont ezen a téren sem riad vissza a kormány a politikai érdekektől. Ismétlem: a gyermekétkeztetés finanszírozásáról van szó.

Mondok egy másik területet. A tavalyi költségvetésben számtalan helyen érhető nyomon, hogy az évről évre emelkedő minimálbérrel és a garantált bérminimummal nem tartják a lépést a közigazgatás egyes ágazataiban még életben lévő bértáblák, és ennek következtében a kormányzat bérkompenzáció kifizetésére kényszerül. Ez a jelenség annak a folyamatnak az eredménye, melynek során a közigazgatásban az egyes bértáblák vetítési alapjait és azok szorzóit nem kívánja emelni a kormányzat.

Ilyenre számos példa akad, például a Belügyminisztérium fejezetében is. Onnan mondok kettőt. Az egyik, hogy majdnem 22 milliárd forintot szántak erre a Belügyminisztérium fejezetéhez tartozó állami szerveknél, hogy mind a mai napig minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottak bére egyáltalán az emelkedő törvényi minimumot elérje. Több mint 79 milliárd forint, hadd mondjam, pontosan: 79 595 millió forint kellett ahhoz, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése kapcsán a nem állami szociális fenntartóknál és a „Biztos kezdet” gyerekházaknál jelentkező többletkiadásoknak meglegyen a fedezete.

Még egyszer: ilyen alacsony összegekért dolgoznak azok az elkötelezett emberek, akik a rászorulókon segítenek, idős szüleinket, nagyszüleinket ápolják, 0-3 év közötti gyerekes családok helyzetét próbálják javítani ‑ a bértáblájuk még a minimálbért sem adja ki. Olyannyira alacsonyak a bérek, hogy majdnem 80 milliárd forinttal kellett tehát kiegészíteni, hogy egyáltalán a törvényi minimumoknak megfeleljen.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Kollégák! Szeretnék néhány gondolat erejéig kitérni a munkaerőpiaci érintettségű sorok teljesülésére is. Mert ha valami, hát ez rámutat arra, hogy a Nagy Márton miniszter úr nevével fémjelzett gazdaságpolitikai víziók nem sok eredménnyel jártak ’24-ben sem, sőt. A passzív kiadások, az álláskeresési támogatások címen a költségvetési törvényben megállapított kiadási előirányzat 130 milliárd forint volt, azonban a tényleges kiadások 46 milliárddal meghaladták az előirányzat összegét. Így az év folyamán, az előirányzat terhére 176 milliárd forint kifizetésére került sor. Ez 136 százalékos teljesülés. Ez már tehát előre jelezte, hogy a magyar gazdaságot önök olyan gödörbe kormányozták, mely kedvezőtlen munkaerőpiaci hatásokkal járt, de nem is akármilyenekkel.

Egy nagyon is konkrét példát szeretnék mondani, a Dunaferrét. 2024-ben a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek dolgozóikkal szemben fennálló kiegyenlíthetetlen munkabér- és végkielégítés-tartozásának fedezésére a Bérgarancia Alap részben 3 milliárd forint előirányzat állt rendelkezésre. A Dunaferr csődjéhez asszisztáló Fidesznek hála, ez az előirányzat majd’ 300 százalékban teljesült. Ekkora mértékű kiegyenlíthetetlen munkabérrel és végkielégítéssel tartoznak tehát a dunaújvárosi munkavállalóknak.

Kedves Kollégák! Végezetül tehát nem csupán a kiadások teljesülésére, de a bevételi oldalra is figyelmet kell szánnunk, mert a magyar gazdaság stagnáló helyzetében a mindenkori adópolitika sokat sejtet a kormányzati elképzelésekről. Sajnos 2024-ben inkább a kormányzati elképzelések totális hiányáról beszélhetünk. Nem csupán az elképzelések hiányoztak, de a tervezési előrelátás képessége is. A társasági adóból majdnem 150 milliárddal kevesebb folyt be. Az energiaellátók jövedelemadója 234,5 milliárd forintos, azaz 45,7 százalékos hiányt mutatott; a jövedéki adó is a tervekhez képest 62,5 milliárd forinttal maradt el. Nem lehet másképp minősíteni, csak ködszurkálásnak azt, hogy az áfából, az általános forgalmi adóból 1197,8 milliárd forinttal kevesebb került beszedésre ténylegesen, mint amivel a büdzsét tervezték.

Kedves Kollégák! Az elmúlt évek áttekintéséből súlyos konzekvenciákat vonhatunk le. Nevezetesen azt, hogy a gazdasági és költségvetési tervezés továbbra sem megy sem a kormánynak, és persze sem Nagy Márton gazdaság-visszafejlesztési miniszter úrnak sem.

Képviselőtársaim! Ez színtiszta tragédia, amiért a kormány a felelős. Elég tehát a dilettantizmusból, elég a „mindig majd jövőre” jóslatokból! A katasztrófa szélére juttatták a magyar gazdaságot, amit a bohózatba fordult költségvetéseik is képtelenek voltak megmenteni. De az viszont bizton állítható, hogy önök a magyar gazdaságot sújtó válságot jól láthatóan képtelenek már megoldani, mert képtelenek lefaragni a költségvetési hiányt és az államadósság kamatterheit. Önök képtelenek megállítani az államadósság riasztó mértékű emelkedését.

(14.20)

Önök képtelenek pénzt fordítani azokra a területekre, ahol arra égető szükség van. De ne aggódjanak, alig fél év múlva már maguknak nem is kell, ez nem a maguk feladata lesz! Kormányváltás után ugyanis a maitól teljesen eltérő gazdaságpolitikára van szükség. Ahogyan már korábban is többször kifejtettem, azt ma is tartom. Egy: haza kell hozni az európai uniós pénzeket, ami minden magyarra nézve közel egymillió forintot jelent. Kettő: ki kell tűzni egy reális euróbevezetési céldátumot, és azt tartani is kell, mert Magyarországnak csatlakoznia kell az eurózónához. Három: szakítani kell azzal, hogy egyes gazdasági szereplőket önök hibásnak és ellenségnek tekintenek. A magyar vásárló nem hibás, ha nem költi el a pénzét, mert azt látja, hogy bizonytalan a magyar gazdaság jövőképe. Nem hibás az a kereskedő vagy gyártó sem, akit a Fidesz felvásárolni vagy az országból kiszorítani akar. És végül négy: azt a bohóckodást, amit a zárszámadás tényadatainak ismerete nélkül, a tavaszi költségvetés elfogadásával folytatnak, majd abba kell hagyni. Teljesen értelmetlen a gazdaság folyamatainak ismerete nélkül megtervezni a soron következő évet.

Hogyan is tudnánk, amikor a következő negyedévet sem találják el? Hol háborús évet várnak, hol békeévet, hol 3-6 százalékos növekedést várnak, majd recesszióval küzdenek. Ebből is elég.

Tisztelt Kollégák! Tisztelt Országgyűlés! Maguknak láthatóan mindez nem megy, ezért mindenkinek jobb, ha 2026 tavaszától már nem maguk folytatják. Én egyébként készséggel segítek szeretett hazánk talpra állításában majd. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)