Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon durva, hogy felpörgött a kifosztó mechanizmus Magyarországon, a hiénák és vérszívók elképesztő módon vérszemet kaptak, sorra lakoltatják ki az embereket és veszik el tőlük az ingatlanjaikat, mert tudják, hogy november 15-éig mindent össze kell szedniük, amit ezen a számukra „piacon” össze lehet szedni, hiszen utána a kilakoltatási moratórium vége majdnem összeér az országgyűlési választásokkal. Éppen ezért gátlástalan módon sokadszorra szaladunk bele olyan pénzügyi és jogi jellegű merényletekbe, amelyek emberek életébe kerülnek, de az otthonuk elveszejtésébe mindenképpen.

Miniszterhelyettes Úr! Államtitkár Úr! Harmadszor szaladtunk bele abba, hogy egy kilakoltatási esemény úgy ment le, hogy még a bíróságon bent volt a károsultnak a kifogása, és bár elvileg ezt azonnal kellene elbírálni, az azonnal a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy mire a kilakoltatás megtörtént, meg sem nyitották ezt az aktát, és még egy ügyintéző sem foglalkozott ezzel. Így jártunk a tápiószecsői kilakoltatásnál, ahol egyébként védhető lett volna a történet. Szentendrén pedig egészen elképesztő módon szintén bent volt a kifogás, és az árverési vevő, az új vevő képviseletében megjelent egy úriember, aki hosszan picsogott, panaszkodott és szenvedett nekünk, hogy ő egy befektető céget képvisel, és hogy ennek a szegény pici cégnek mennyi kára volt, hogy ő már egy éve nem tudta birtokba venni az árverésen nyomott áron megszerzett szerzeményét, ami egyébként fönn volt Szentendrének az egyik legszebb panorámás részén. S ez a nyomorult befektető cég képes volt az érdekeit úgy érvényesíteni, hogy úgy dobták ki a saját otthonukból a károsultakat, hogy az ő kifogásukat, amelyet azonnal kellett volna elbírálni, ki sem nyitották. S most a héten éppen egy budapesti leendő kilakoltatási eset kapcsán küzdünk ugyanezzel, hogy bár bent van a kifogás, kétféle végrehajtócsapat próbálja ugyanarra az ingatlanra vonatkozóan ezt az állítólagos követelést érvényesíteni, és a helyzet az, hogy megint nem nyitották ki ezeket az aktákat.

Hogy van ez? Ön szerint ez elfogadható? Nem kellene valamit változtatnunk az előírásokon a tekintetben, hogy ha tényleg arról van szó, és az a kötelezvény, hogy azonnal bíráljanak el egy ilyen végrehajtási kifogást, akkor ez történjen is meg, illetve amíg nem történik meg, addig bírjon halasztó hatállyal? Nyilvánvaló módon ezt úgy is meg lehet csinálni, hogy ne kezdődjön egy többéves procedúra, amely az ügyeket minden esetben végeláthatatlanná teszi, hanem zárják le ezeket az ügyeket, az én álláspontom szerint úgy, hogy a károsultnak adjanak igazat, a hiénák és a vérszívók pedig menjenek minél messzebbre.

De itt kell beszélnünk még egy nagyon durva és nagyon méltatlan jelenségről. Önök azt mondják, hogy a jelzáloggal terhelt hasonló jogviszonyok jól vannak így, hogy valakit kilakoltatnak, elveszik az otthonát, és utána megjelennek nála, és azt mondják, hogy barátom, te még tartozol 8, 16 vagy 20 millió forinttal, és hosszú évekig nyomorgatják ezeket az embereket. Én azért nyújtottam be a devizás szabadság jogáról szóló javaslatomat, mert tökéletesen látom az önök hozzáállását, és változtatni szeretnék ezen. Ha valakit kitettek az otthonából, ha valakinek elvették az otthonát, nekem az a célom, hogy attól egy büdös fillért se lehessen onnantól követelni. Így is alig van esélyük ezeknek az embereknek valahogy visszarendezni az életüket. Gondolja már végig, hogy 15 évig nyögtek egy irreálisan drága hitelt, kifosztották őket, ügyvédre kellett fizetni, kilakoltatták őket, és aztán a piacon, mondjuk, Budapesten 275 ezer forintért béreljenek egy albérletet. Egészen elképesztő nehézségek ezek így is. De ha ez úgy történik meg, hogy még jönnek a hiénák, és még további milliókat követelnek, ez a család lehetetlen helyzetbe kerül.

Én értem, hogy önök a jogrendszer stabilitását vélik félteni ettől az egésztől, de legyünk őszinték, az önök regnálása alatt 37 ezer családot lakoltattak ki; nem embert, családot, tehát ennyi kilakoltatási esemény történt. Nekem ne mondja azt, miniszterhelyettes úr, hogy ha ezt a 37 ezer embert engednék szabadon távozni, az bedöntené a jogrendszert vagy a nemzetgazdaságot! Ez egyszerűen nevetséges lenne. Nyilvánvaló módon a nagyságrendek nem stimmelnének. Tehát én azt mondom, hogy legalább ezeket az embereket most engedjék egy átmeneti levegőhöz jutni, aztán vitatkozzuk le a lex Marczingóst, hogy hogy ne legyenek kilakoltatások, hogy a végrehajtási rendszer, ahogy Staudt Gábor kollégám annak idején javasolta, legyen állami kézben.

Ezt mind le kell vitatkozni, de addig is az embereknek ezt a szorongatását fejezzék be. Ehhez két dolog kellene: a bíróság azonnal döntsön, ha van egy kifogás, és juthasson jogorvoslathoz az ember, mielőtt kilakoltatják. A másik szükséges lépés pedig az lenne, hogy ha mégis bekövetkezik ez a tragédia, ne követelhessenek tőle újabb összegeket. Ha ezt a kettőt szavatoljuk, utána folytassuk le a hosszú vitát, mi készen állunk rá. Várom érdemi válaszait mind a két kérdésre.