Dúró Dóra (Mi Hazánk)

DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a javaslat rendkívül gyáva, rendkívül szánalmas és azt a szakadékba történő zuhanást, ami folyik az elmúlt évtizedben Magyarországon, nem fogja megállítani. A kormányzat számos intézkedésével hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekeknek telefonalapú gyerekkora legyen. Ez az, amit meg kell érteniük. Meg kell érteniük, hogy nem arról van szó, hogy a képernyőhasználat káros hatásaitól kell csupán megvédeni a gyerekeket, nem annyiról szól ez az egész kérdés, hogy sajnos túl sokat kütyüznek, hanem arról szól, hogy telefonalapú a gyermekkoruk, és ennek egyenes következménye lesz az, hogy felnőtt korukra fizikailag is és mentálisan is beteg emberekké fognak válni. Semmi más következménye nem lehet. Ha visszatérünk a játékalapú gyermekkorba, akkor van esélyünk arra, hogy egészséges felnőttek váljanak belőlük.

Mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy a kormányzat intézkedései hozzájárultak mindehhez? Kezdem akkor a tankönyvekkel. A legnagyobb fiam 7.-es. Ez a magyar nyelv munkafüzetük. (Felmutatja a munkafüzetet.) Minden egyes 12-13 éves gyermek azt a képet nézegeti egész tanévben magyar nyelvhez való viszony kapcsán, hogy fiatalok ülnek a szabadban egy padon, és mindenki egyedül kütyüzik, rá sem néz a másikra. Rá sem néz a másikra, nem beszélget, nem mozog, semmit nem csinál, fogja maga előtt a kütyüjét, és azt nézegeti. Mosolyogva! Mellette ül a másik, fogja a kütyüjét, mosolyogva! Komolyan, senki nincsen az önök oktatási rendszerében, aki szólt volna, hogy a 12-13 éves gyerekek ne nézegessék már magyar nyelv munkafüzet címén azt, hogy fiatalok a szabadban, padon ülve kütyüznek? Ez valami egészen döbbenetes, és ez egyébként évek óta így van.

(13.20)

A másik probléma szintén a tankönyvekkel. A Bethesda Kórház ajánlása szerint 14 éves korig lehetőleg a gyermeknek ne legyen saját képernyője. 14 éves korig lehetőleg ne legyen saját képernyője! Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos azzal dicsekszik, hogy önök majdnem 600 ezer képernyőt osztottak ki 12 éves gyerekeknek. Hol van itt a szakmaiság? Azt mondja a szakma, hogy 14 éves korig ne legyen saját képernyője, és múlt héten is miniszterelnöki biztosként azzal dicsekszik, hogy ez mekkora előrelépés volt. Nem volt előrelépés, hiba volt! Rém kellemetlen, tudom, nagyon kellemetlen, és az sem menti fel önöket, hogy akkor még nem ismerték ezeket az ajánlásokat, amikor elkezdték ezt a programot.

Balatoni Katalin amellett is érvel, hogy milyen jók a digitális tartalmak, és az, hogy a tankönyvek elérhetők digitális formában. Csakhogy a Yale Egyetem professzorainak kutatása kimutatta, hogy ha ugyanazt a tartalmat egy gyermek digitális eszközön olvassa, akkor 11‑33 százalékkal kevesebb információ marad meg az agyában, mint ha tankönyvből olvasná. Például a svédek, akik élen jártak a digitalizációban, és a teljes tankönyvkészletüket lecserélték digitális tankönyvekre, 2023-ban 180 fokos fordulatot vettek, és visszatérnek a papíralapú tankönyvekhez. Évente 500 millió koronát fordítanak arra, hogy papíralapú tankönyvek legyenek.

Nagyon kérem tehát önöket arra, hogy a kormányzatnak semmilyen politikusa ne reklámozza a későbbiekben azt, hogy egyrészt a digitális eszközök alkalmasak vagy hatékonyabbak a tanulásban, mint a papíralapú tankönyvek, mert ez egész egyszerűen nem igaz. Itt van nálam erről is egy konkrét tanulmány (Felmutatja.), amelyik 126 másik tanulmányra is hivatkozik ‑ egész konkrétan 126-ra ‑, és világosan, egyértelműen kimutatja, hogy ezek a technikai eszközök nem alkalmasak arra, hogy a tanulást hatékonyabbá tegyék, sőt minden egyes esetben rontják annak a hatékonyságát. Akkor Balatoni Katalin miért beszél ennek az ellenkezőjéről?

A gyerekek ‑ és ezt kell itt megérteni ‑ ezeket az eszközöket nem tanulmányi eszközöknek tekintik, hanem szórakozási eszközöknek tekintik, és ebből következik az, ami le van írva ebben a tanulmányban is, de számos más helyen is: csak a legelkötelezettebb tanulók azok, akik, ha egyedül kell otthon házi feladatot készíteniük a saját eszközükön, akkor ‑ kapaszkodjanak meg! ‑ kevesebb mint 6 percig tudnak foglalkozni a feladattal, onnantól kezdve valamilyen szórakoztató tartalommal foglalkoznak. Ez nem jó a gyerekeknek, és nem azért, mert buták, nem azért, mert probléma van velük, hanem azért, mert gyerekek. Azt kell megérteni, hogy az idegrendszerük nincsen olyan fejlettségi szinten, hogy ennek az egyébként big tech cégek által tudatosan manipulált tartalomnak ellenálljanak. Azért mennek el a szórakoztató tartalom irányába, mert folyamatosan kapják erre az ingereket ezekről az eszközökről, tudják, hogy ott van, elérhető számukra. A passzívtelefon-hatás is kimutatott tény: ha a táskájukban van kikapcsolt állapotban a telefon, már az is elvonja a figyelmüket a tanóráról. Ne ingassa a fejét, Hollik képviselő úr! Ezt Rétvári Bence államtitkár úr is elismerte, tehát akkor frakción belül beszéljék meg. A passzívtelefon-hatás szintén létezik.

Kérem, ha az általam elmondottakkal kapcsolatban bármilyen kétségük felmerül, akkor azt még a vita közben jelezzék, mert én csak kimutatott tanulmányokra hivatkozom. Én elhoztam a világon a húsz legtöbbet idézett, digitális gyermekvédelemmel foglalkozó szakértőnek a tanulmányait összefoglalva, a neurobiológia, a gyermekpszichiátria, az orvostudomány, a fejlesztőpedagógia, a pszichológia, a kognitív pszichológia, a fejlesztő pszichológia és az interdiszciplináris perspektíva alapján, és mindegyiküknek az eredményei itt vannak nálam, ezekre hivatkozom. Még egyszer mondom, ők a világ húsz legtöbbet idézett kutatója a témában. Amit elmondok, az tőlük származik, illetve a már említett Jonathan Haidtól és Stranskytól, akiket szintén említettek már ebben a vitában.

A másik, amit szintén be kellene fejeznie a kormánynak, sőt nem kellene elindítania ‑ ez megint egy kulcskérdés ‑, a mesterséges intelligencia bevezetése a hatéves gyerekek körében, ugyanis Palkovics László arról beszél, hogy egy év múlva általános iskolás, első osztályos gyerekeket fogunk tanítani a mesterséges intelligencia használatára. Na, hát az a vég! Az a vég! Ha mi megpróbáljuk a hatéves gyerekek kezébe adni ezt a közösségi médiánál is ezerszer manipulatívabb és ezerszer veszélyesebb eszközt, akkor az ő mentális és fizikai fejlődésük tekintetében nem lesz visszaút, és ezt most nagyon komolyan mondom.

Tudják‑e, hogy mi az a Grok? Tudják‑e, hogy mi az a Replika? Tudják‑e, hogy mi az a Character AI? Ezek mesterségesintelligencia-alapú társak. Ugye, a sátán megint nagyon jól kitalálta ennek a szóhasználatát: a közösségi médiát, ami valójában a legjobban elmagányosítja a fiatalokat, nevezi közösséginek, ami pedig még a közösségi médiánál is sokkal jobban elmagányosítja a fiatalokat, azt társnak nevezi. A közösségimédia-alapú barátot ‑ ez a három legnagyobb, amit az előbb említettem ‑ az amerikai 13 és 17 éves fiatalok már nagyon profin használják: 71 százalékuk mondta azt, hogy már kipróbálta, 51 százalékuk mondta azt, hogy napi szinten használja, és megközelítőleg egyharmaduk mondta azt, hogy szívesebben beszélget ezzel, mint bármelyik más élő kortársával. Nem tudom, hogy ennek a jelentőségét felfogjuk‑e, hogy mi történik egy olyan társadalomban, ahol a 13 éves gyerekek már nemcsak hogy a szüleikkel nem beszélgetnek, hanem egymással sem, merthogy a mesterségesintelligencia-alapú barát úgy van megalkotva tudatosan a big tech cégek által, hogy mindig azt mondja a gyereknek, amire ő éppen vágyik: ha szomorú, akkor megvigasztalja, ha vidám, akkor vele örül, visszatükrözi az ő érzelmét, és ezáltal manipulálja. 50-féle karakter közül lehet választani, tehát a gyerekek még válogathatnak is, hogy ők most éppen egy kemény csávó barátra vágynak, vagy éppen egy érzékeny lánybarátra vágynak, és ugrálhatnak ezek között.

Csakhogy készítettek erről is egy tesztet: mind az 50 karakterrel külön-külön egy egyórás beszélgetést folytattak le, és a beszélgetésekből az derül ki, hogy a mesterséges intelligencia átlagosan 6 percenként ajánl fel teljesen proaktívan erőszakos vagy szexuális tartalmat. Mi köze, mi keresnivalója van ennek a hatéves gyerekeknél, és nemhogy a hatéves gyerekeknél, a tinédzsereknél sincsen keresnivalója. Nekünk most erről kellene beszélnünk, mert ha azok a tendenciák folytatódnak, amelyek az eddigi években zajlottak le, akkor néhány hónapon belül a magyar tizenévesek fognak ezzel foglalkozni, amivel most az amerikaiak.

És azt is elmondom, hogy fél év múlva hol leszünk, mert vélhetően be fog következni az, hogy a VR-szemüvegek tömeggyártása elindul, tehát onnantól kezdve a fiatalok nemcsak hogy a telefonjukon tudnak beszélgetni ‑ egyébként már most is fel tudják hívni telefonon ezt a mesterségesintelligencia-alapú barátot, sőt ruhát is vásárolhatnak neki ‑, hanem fél év múlva már a VR-szemüvegek olyan elérhető árban fognak tömegesen a piacra kerülni, ami azt is lehetővé teszi, hogy a gyerek megkonstruálja magának a VR-szemüvegen keresztül, és otthon a szobájában gyakorlatilag látni fogja a saját barátját, tehát semmi szüksége nem lesz arra, hogy kimozduljon egyáltalán ahhoz, hogy élő embert lásson, mert ez annyira élethű lesz számára. Az emberi mivoltunk a tét. Az emberi mivoltunk a tét.

Egy normális emberi kapcsolat kellemetlenségekkel jár.

(13.30)

Egy más barát nem feltétlenül örül mindig veled, ha te örülsz, vagy nem feltétlenül van kéznél, ha te vigasztalásra vágysz. De ezek a valós emberi kapcsolatok, és ezt meg kell tanulniuk a gyerekeknek, és ezt egymással, egymástól tudják megtanulni, semmi mástól, semmi mással. Azzal tudják megtanulni, ha a homokozóban mindenkinek csak a kék lapát jó, mert neki is úgyis persze az kell, ami a másiknak, akkor tanulja meg kezelni ezt a helyzetet. Ha délután fociznak, és a gyerek azzal szembesül, hogy a másik csapat is azt a térfelet akarja, amit ő, akkor ezt a helyzetet meg kell oldani. Ha a csapattársa nem jön hátra védekezni, akkor neki meg kell oldani azt a helyzetet, hogy túlerőben védekezik, vagy utána mit mond a saját csapattársának. Ezer és ezer olyan élő emberi játékszituációra van szükségük, ahol az emberi viselkedést megtanulják, ahol egyáltalán szocializáljuk őket.

Gondoljunk bele abba, hogy egy olyan fiú, aki ezekkel a mesterségesintelligencia-alapú barátokkal beszélget napi szinten, és mindenféle konfliktust, kihívást vagy bátorságpróbát elkerül, hogy fog odamenni egy lányhoz. Hogy fog odamenni?! Életében nem találkozik semmiféle kihívással, semmiféle bátorságpróbával ‑ akkor hogy fog tudni ismerkedni? Erről van szó. Ez az, amit a telefonalapú gyermekkor jelent. Nem az, hogy sokat kütyüzik, azon már rég túl vagyunk, ezekben már rég konszenzusnak kellene lennie, hogy nem jó kütyüről olvasni a tartalmakat. Erről kellene már a jogszabályoknak szólni nálunk, hogy ezt a mesterségesintelligencia-alapú barátot ne engedjük be a tinédzsereink közé. Erre kellene 18-as karikát tenni.

A franciák szintén beleállnak a digitális gyermekvédelembe. Ők egyébként nem „6 év alatt nem ajánlott” feliratot írnak ezekre, hanem „13 év alatt nem ajánlott” feliratot írnak. Digitális kijárási tilalmat vezetnek be. Egy vizsgálóbizottságot állítottak fel, ahol több száz szakértőt hallgattak meg, több tízezer vélemény érkezett be, ezeknek a nagy része fiataloktól érkezett be, és ez alapján szintetizálták ezeket a véleményeket és fogalmaztak meg jogszabályalkotási javaslatokat. Nekünk is ezen az úton kell továbbmenni, de nem egy érdemi paragrafust tartalmazó javaslatokkal, mert már most el vagyunk késve, és egész egyszerűen az emberi mivoltunk a tét.

A további javaslataimat, illetve észrevételeimet pedig a következő felszólalásomban fogom ismertetni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)