Csárdi Antal (független)

CSÁRDI ANTAL (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Fónagy János szavaival kezdeném: ami történt, megtörtént; nem örülünk neki, senki sem örül. Ez egy nagy igazság. Legyünk őszinték, hogy szerintem tényleg egy nemzet szívből zokog, amikor a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos ügyekre gondolunk, és én azt gondolom, hogy ha érteni akarjuk azt, hogy mi történik a Magyar Nemzeti Bankkal összefüggésben kicsiny hazánkkal, akkor ezt a törvényt is úgy kell értelmezni és úgy kell megvizsgálni, hogy közben megnézzük ezen törvény megszületésének az előzményeit, kialakulásának a történetét.

És ez a történet egyébként nevetséges módon keretes szerkezetben található, mert ugyanaz a Bánki Erik nyújtotta be 2014-ben a Magyar Nemzeti Bank alapítványaival kapcsolatos törvényjavaslatát ‑ biztos mindenki emlékszik, amikor a közpénz elvesztette közpénzjellegét ‑, aki most gyakorlatilag a megoldást próbálja prezentálni, jelen titulusa szerint a Gazdasági Bizottság elnökeként.

A helyzet a következő: ez a történet ott indult, amikor a Bánki Erik nevéhez köthető törvényjavaslat, amit a kétharmados többség egy emberként fogadott el, játszotta ki azokat a pénzeket a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba, amiket a devizahitel-károsultak vérrel és verejtékkel megszerzett pénzéből keletkeztetett vagy állított elő a Magyar Nemzeti Bank. Azt gondolom, hogy ez a történet sajnos még csak nem is állt meg itt.

A helyzet az, hogy ez a botrány gyakorlatilag több mint tíz éve zajlik folyamatosan a szemünk előtt.

(13.20)

Én érteni vélem, hogy a kormánytagoknak és a kormánypárti képviselőknek nem szúrta a szemét, egészen addig, amíg Matolcsy György éles kritikákat nem fogalmazott meg a magyar kormány gazdaságpolitikájával összefüggésben. Majd amikor megtörtént ez a szembefordulás, akkor az Állami Számvevőszék ‑ amely egyébként eddig is megtehette volna, hogy megvizsgálja a Magyar Nemzeti Bank, illetve alapítványainak a működését ‑ hirtelen egy nagyon alapos „véletlenszerű ötlettől” vezérelve elkezdett egy vizsgálatot folytatni, párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bankkal és a PADME-val, valamint a Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal kapcsolatban, és csodák csodájára kiderült, hogy itt a gazdálkodás komoly problémákat mutat.

Én azt gondolom, érdemes megvizsgálni azt a kérdést, hogy miért nem zavart ez senkit. Mert az egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül kiderül a történtekből, hogy mindenki tudott róla a kormánypárti padsorokban, hiszen a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága már sok-sok évvel ezelőtt küldött jelzést a pénzügyminiszternek, a Pénzügyminisztériumnak mint a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetnek, hogy itt bizony a gazdálkodással gondok vannak. Apropó, ki is volt akkor a pénzügyminiszter? Na, ki emlékszik? Ugyanaz a Varga Mihály volt a pénzügyminiszter ebben az időben, aki most a Magyar Nemzeti Bankot vezette. És értelemszerűen azt látjuk most magunk előtt, hogy pénzügyminiszterként nem zavarta ugyanez a gazdálkodás Varga Mihályt, de abban a pillanatban, hogy átült a Magyar Nemzeti Bank élére, hirtelen súlyos zavart érez az erőben, és megpróbál fellépni ez ellen. Pedig megtehette volna ezt sok-sok évvel korábban is.

Úgy gondolom, azt is egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy ez a helyzet úgy alakult ki, hogy a maffia csápjai teljesen beszőtték a kormánypártokat. Fölsorolnék néhány érintett nevet, aki kedvezményezettként vagy kezdeményezőként volt jelen ennek a botránynak a kialakulásában. Bánki Erik, aki a törvényt benyújtotta, jelenleg a Gazdasági Bizottság elnöke. Windisch László állami számvevőszéki elnök, aki ugyan a vizsgálatot lefolytatta, de a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt a kérdéses időszakban. Varga Mihály, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de pénzügyminiszterként mint a tulajdonosi jogkör gyakorlójaként kapott arról értesítést a felügyelőbizottságtól, hogy gondok vannak a Nemzeti Bank gazdálkodása kapcsán. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a lengyel GTC megvásárlásakor és értelemszerűen ennek a megtervezésekor is alelnöke volt a Magyar Nemzeti Banknak; Lezsák Sándor, a Neumann János Egyetemért Kuratóriumának a tagja; és értelemszerűen ide lehet sorolni a teljes Szemerey családot a kecskeméti polgármesterrel együtt. Azt gondolom, ez tökéletesen megmutatja, hogy alakult ki az a botrány, ami ma a szemünk előtt zajlik.

Ehhez képest, tisztelt képviselőtársaim, most bejön hozzánk egy törvényjavaslat, ami véletlenül sem kormány-előterjesztésként került az Országgyűlés elé, hanem bizottsági javaslatként úgy, hogy a bizottság tagjai két órával a bizottsági ülés előtt ismerhették meg ennek a szövegét. Na persze, itt is van egy ordas nagy átverés: a kormánypárti oldalon gyakorlatilag mindenki ismerte ennek a törvénynek a tartalmát. Értelemszerűen nincs is más értelme ennek a típusú törvénybenyújtásnak, mint hogy ne kelljen társadalmi vitát folytatni, mint minden más kormányzat által kezdeményezett törvényjavaslat esetén. A kései benyújtás pedig arról szól, hogy az ellenzéki képviselők és a közvélemény minél kevesebbet tudhasson erről a törvényről.

Merthogy ez a törvény sok mindent mond, mégis keveset ér el. Két kiemelten fontos paragrafusa ennek a törvénynek a 19. és a 20. A 19. § azt mondja, hogy a magyar nemzeti banki alapítványok a jövőben nem végezhetnek vagyonkezelést és gazdasági tevékenységet, a 20. pedig kimondja, hogy ez a jelenlegi alapítványra nem vonatkozik. Itt bennem egy észszerűtlennek nem mondható, a kormánypártok által persze lehet, hogy rosszindulatúnak tartott gondolat fogalmazódik meg a fejemben, ami úgy szól, hogy mi az elsétálás ára, hogy mit próbál meg a kormányzati többség, a NER ‑ mert nyugodtan lehet egyben kezelni ezt a konglomerátumot ‑, miért hagyják, hogy ez így legyen. Hol próbálják meg javítani a PADME gazdálkodásának az átláthatóságát?

Kedves képviselőtársaim, tisztelt hölgyeim és uraim, erre vonatkozó tétel, paragrafus nincs ebben a törvényben. Mert nem céljuk az, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADME működése átlátható legyen. Azt gondolom, joggal merülnek fel itt a kérdések a magántőkealapokkal kapcsolatban, hiszen jól látható, hogy minden érintett a magántőkealapok mögé bújik, mert így meg tudja őrizni az anonimitását. Így maximum az tud megjelenni bármelyik sajtóorgánumban, hogy A magántőkealap átadott egy vagyont B magántőkealapnak, és nem az fog kiderülni, hogy Matolcsy György Kis Pistának eladott valamit.

Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy semmit nem mond ez a törvényjavaslat arról a gazdálkodási gyakorlatról, ami azt tette lehetővé ‑ csak hogy néhány példát kiragadjak az elmúlt évekből ‑, hogy a Magyar Nemzeti Bank komoly milliárdokért megvásárolt egy éttermet, egy helyiséget, majd felújította nagyon komoly közpénzekből, amik a fideszes képviselők szerint elvesztették közpénzjellegüket, de mégiscsak fel lett újítva ez a helyiség az elmúlt években, aztán egyszer csak Matolcsy Ádám baráti köre töredékáron jut hozzá ezekhez a jogokhoz. Ez kizárólag attól válik értékessé, hogy a Magyar Nemzeti Bank a vásárláson és felújításon keresztül őrületes vagyont pumpált bele ebbe az ingatlanba.

De itt még nincs vége a felsorolásnak, mert pontosan lehet tudni, hogy ennek a tevékenységnek a finanszírozása ‑ tényleg, mint a polip ‑ mindenki által ismert módon történt. Erre nagyon jó példa a Neumann János Egyetemért Alapítvány. A Neumann János Egyetemért Alapítvány úgy próbálta meg finanszírozni a Nemzeti Bank alapítványainak a gazdálkodását, hogy az általa elérhető hozam töredékéért helyezte el a megint csak közvagyonból származó hihetetlen vagyonát, 127,5 milliárd forintot ‑ ha jól emlékszem, ennyi lett elhelyezve ‑ a Magyar Nemzeti Bank alapítványánál, miközben olyan közszolgáltatások működnek elégtelenül az országban, ahol ‑ azt gondolom, nem kockáztatok nagyot akkor, amikor azt mondom ‑ ennél sokkal jobb helye is lehetett volna ennek a közpénzhányadnak az elköltésére.

(13.30)

A kormánypártok folyamatosan az ügyészségi eljárással takaróznak. Igen, én értem, mert jelen pillanatban nem gondolom azt, hogy a Pénzügyminisztériumnak vagy a kormány bármely tagjának jogi felelőssége lenne a kialakult botrány kapcsán. De azt tudom, hogy minthogy ismerték ennek a botránynak minden részletét, a kormánypárti padsorokból mindenkinek megáll az erkölcsi és politikai felelőssége. Mindenkinek! Mert önök a szavazatukkal tették lehetővé egy olyan jogi környezet kialakulását, ami alapján ezt a botrányt meg lehetett csinálni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A helyzet az, hogy érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy önök miért nem ültetnek egy végelszámolót az alapítvány tetejére. Szeretném jelezni, hogy ez nem visszamenőleges törvénykezés, mert nem azt mondom, hogy a tavalyi évtől legyen hatályos, hogy odaültet a magyar kormány mint a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet egy végelszámolót; hanem azt mondja, hogy kérem tisztelettel, ez a törvény azt mondja, hogy egy végelszámoló igenis vizsgálja át átláthatóan, prudens módon a Magyar Nemzeti Bank alapítványának a gazdálkodását, számolja föl, és számoljon be az Országgyűlésnek és a nyilvánosságnak, hogy milyen veszteség érte hazánkat annak kapcsán, hogy ezt a botrányt hagyták idáig fajulni, és jelen pillanatban még azt is hozzá merem tenni ennek a törvénynek az ismeretében: és hogy nem tesznek semmit annak érdekében, hogy ez a vagyon ne vesszen el. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Párbeszéd soraiból.)