Kanász-Nagy Máté (független)

KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is egy elvi álláspontot szeretnék kifejteni, amiből természetesen egyenesen következik ennek a megállapodásnak, illetve módosításainak vagy ennek a szándéknak az elutasítása. Nem meglepő módon atomenergia-ellenes álláspontot képviselek mint zöldpolitikus.

Itt a vitában, amit én is tudtam követni, elhangzottak olyan érvek, miszerint szükség van az atomenergiára, és ez a javaslat is azt szolgálja, hogy megépüljön az újabb atomerőmű. Elhangoztak olyan álláspontok, miszerint népszavazásra van szükség, hogy döntsön erről Magyarország lakossága. Én azt gondolom, hogy megfelelő érvekkel rendelkezünk, akár etikai, erkölcsi érvekkel is rendelkezünk, ami alapján el kell utasítani ezt a beruházást, és erről akár itt a parlament tudna dönteni, illetve egy kormány tudna dönteni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nézzük rögtön a biztonság kérdését. És azért vettem ezt előre, ugyanis 1986. április 26-án volt a csernobili atomerőmű-baleset, tehát néhány nappal ezelőtt volt ennek a 39 éves évfordulója. Mindig, amikor atomenergiáról és atomenergiával kapcsolatos beruházásokról beszélünk, akkor emlékeznünk kell a ’86-os áprilisi eseményekre, a csernobili katasztrófára. De más balesetek, más üzemzavarok, működési problémák, akár kisebb súlyúak, de mindenképpen arra világítottak rá az elmúlt 15-20-30 évben is, hogy az atomenergia nem biztonságos, tehát nem igaz az a kijelentés, hogy ez egy biztonságos energiaforrás lenne.

Elhangoztak szuverenitással kapcsolatos érvek is. Én azt gondolom, hogy miután Magyarország földrajzi adottságait tekintve a fűtőanyag csak külföldről tud beérkezni ebbe az országba, ez nem szolgálja Magyarország függetlenségét, önállóságát, a szabad mozgásterét nemhogy növeli, hanem ellenkezőleg, csökkenti. Tehát mindig, amikor egy másik országra, másik hatalomra vagyunk hagyatkozva, az nem növeli, hanem csökkenti a mozgásterünket, tehát a szuverenitásunkat nem erősíti, hanem pont ellenkezőleg, még akkor is, ha természetesen az itt megtermelt energiát itt fogjuk felhasználni. De még egyszer, a fűtőanyag külföldről jön, ez egy függő állapotot jelent. És ebből a szempontból mindegy, hogy ez a függő állapot Oroszországgal szemben áll fenn, vagy máshonnan érkezzen a fűtőanyag. És egyébként ugyanez a problematika, ugyanez a szuverenitási kérdés merül fel, mondjuk, kőolajszármazékok vagy földgáz esetében is: amikor azt az érvelést halljuk, hogy az orosz földgázt majd lecseréljük az amerikai palagázra, az hasonlóan téves és logikai szempontból tehát egy hibás érvelést jelent. De az atomenergia kapcsán tehát, még egyszer, ugyanezt látjuk.

(15.00)

Elhangoztak érvek a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatban. Tordai Bence képviselőtársam nagyon helyesen világított arra rá, hogy valóban, a működés során, az atommaghasadás során nem keletkezik plusz szén-dioxid vagy egyéb üvegházhatású gáz. No de a beruházás olyan hatalmas mértékű beruházás, hogy ha ezt a teljes élettartamra vetítjük, és megnézzük például, hogy egy kilowattóra árammennyiség, energiamennyiség előállításához ‑ egyébként, ha a beruházási ciklust is figyelembe vesszük ‑, hány gramm szén-dioxid vagy ezzel ekvivalens üvegházhatású gáz keletkezik, akkor bizony azt látjuk, hogy az atomerőművek működése során ez 80 gramm. Tehát egy kilowattóra áram előállításához 80 gramm szén-dioxidot használtunk fel a beruházás során. Ugyanez a mennyiség egyébként a megújuló energiáknál is megvan, csak ott szélenergia, napenergia esetében ez jóval alacsonyabb: 10-20-30 grammokról beszélünk egy kilowattóra áram esetében.

Természetesen a szénhidrogének felhasználása során, akár ha szénről, földgázról, kőolajról beszélünk, ez nagyságrendileg jóval magasabb, akár az ezer grammot is eléri kilowattóránként, de még egyszer: nem lehet azt mondani, hogy az atomenergia CO2-mentes lenne. Tehát ebből a szempontból nagyon komoly környezetvédelmi kérdések merülnek fel, és hát, azt is tudjuk, hogy nem elsősorban a környezetet kell védenünk, hanem magunkat kell védenünk az élhetetlen környezettől; márpedig ezeknek az atomerőműveknek a megépítése hozzájárul sajnos ahhoz, hogy egyre inkább élhetetlenné válik a környezetünk. Óriási környezeti lábnyomuk van ezeknek a beruházásoknak.

Elhangoztak gazdasági érvek is. Talán nem is tudjuk, a nyilvánosság nem is tudja most, hogy pontosan hogyan állnak a számok. Ha az elmúlt egy-két esztendőt nézzük, akkor hivatalos közlések alapján is bőven 4000 milliárd forint fölött van ennek a beruházásnak a költsége, talán az 5000 milliárd forintot is átlépi. És ez azt jelenti, olyan hatalmas beruházási összeg, ha ez hitelkonstrukció formájában kerülne finanszírozásra, hogy ezt az összeget ebben a teljes évszázadban fizetnénk majd vissza. Tehát nem túlzás valóban azt állítani, hogy ennek a beruházásnak a költségét unokáink is fizetni fogják, hiszen még egyszer: a következő évtizedekre ez messzemenőkig rányomja a bélyegét ilyen költségvállalás és teher formájában.

A fenntarthatósági kérdésekről, és túl a környezeti ártalmakon, amit direktbe okoz ez a beruházás, azt is érdemes vizsgálni, hogy a kormány milyen gazdaságpolitikát képzel el, ezt milyen energiapolitikával akarja kiszolgálni, akkor ez egy olyan gazdaságpolitika és olyan energiapolitika, ami a növekedésre épül. De természetesen ez a teljes nyugati világnak és egyébként a keleti világnak is óriási tévedése, hogy folyamatos növekedésre van szükség. Olyan szempontból tévedés, hogy nyilvánvalóan egy véges erőforrásokkal rendelkező Föld bolygón nem elképzelhető a végtelen növekedés, amiben önök hisznek vagy hinni akarnak, ugyanis itt nagyon-nagyon hamar környezeti korlátokba ütközünk; és egyébként ez az ütközés, ez a becsapódás megtörtént, illetve folyamatosan történik ezekben az években, évtizedekben. És pláne a következő időszakban ennek a növekedésnek és ennek a folyamatosan bővülő energiafelhasználásnak a környezeti ártalmait a különböző ökológiai válságok formájában már most is elszenvedjük, és a jövő generációi még inkább el fogják szenvedni.

Itt nemcsak klímaváltozásról beszélünk, hanem vízválságról, a mezőgazdaság válságáról és a biodiverzitás válságáról is, amit tehát az a gazdasági modell, az a nyugati gazdasági modell okoz, amit a kormány is követ… ‑ csak mi nem a centrumban vagyunk, ugye, hanem ennek a perifériájában, tehát még egyszer: ezt mi is okozzuk, és ennek az ártalmait elszenvedjük.

És ha ártalmakról beszélünk, akkor egy etikai-erkölcsi dimenziót is szeretnék fölvetni, amiből szerintem már önmagában következik az atomenergiának az elutasítása. És itt vissza kell kanyarodnunk a fűtőanyagra, ami, ugye, beérkezik valahonnan, majd amikor ez elhasználódik az atomerőműben, valahol el kell azt helyezni, mégpedig nagyon úgy néz ki, hogy idővel ennek az elhelyezése szintén Magyarországon történne. De történjék bárhol, az egy etikai kérdés, ugyanis ez nyilván egy nagyon-nagyon veszélyes beruházás, elhelyezni ezeket a kiégett fűtőelemeket: hol helyezzük el, ki helyezi el, milyen technológiával helyezi el? Mivel nagyon-nagyon veszélyes, nyilván ennek nagyon szigorú előírásai vannak, de itt sem lehet nyilván a kockázatokat kizárni.

A kérdés az, hogy szabad‑e nekünk erkölcsileg-etikailag olyan terheket hárítanunk a jövő generációira, amiről a jövő generációi nem tudnak dönteni, hiszen még meg sem születtek. Márpedig a fűtőanyagok elhelyezése kapcsán nemhogy a következő évszázadokra, de évezredekre vagy -tízezredekre kellene előre gondolkodnunk, és a következő több ezer év jövő generációit kellene megkérdeznünk, hogy akarják‑e ezeket a fűtőelemeket valahol elhelyezve látni lakóhelyük közelében, vagy ki tudja hol. Hát, nyilván nem tudjuk őket erről megkérdezni. Tehát ez az az etikai dimenzió, amiből szerintem, még egyszer, egyenesen következik az atomenergia elutasítása.

És arról, hogy milyen alternatívák vannak, sokat beszéltünk, én is sokat beszéltem itt, ebben a Házban az elmúlt években is. Nyilvánvalóan a megújuló energiák, nyilvánvalóan a diverzifikáció, nyilvánvalóan, mondjuk, olyan technológiai, műszaki megoldások, hogy az energia-előállításhoz hogyan lehet igazítani az energia fogyasztását a nagyfogyasztók, de akár lakossági fogyasztások esetében; de én arra az aspektusra szeretnék rávilágítani, ami, még egyszer, a gazdasági modellnek az aspektusa, ami nem a növekedésre alapuló gazdasági modell, hanem egy valóban fenntartható gazdasági modell. Egyébként hadd tegyem hozzá, és legyen ez a záró gondolatom, hogy természetesen növekedni lehet, de olyan dolgokban növekedjünk, olyan dolgokban gyarapodjunk, amik nem elsősorban a materiális javak, a termékek ‑ mert még egyszer: ennek a környezeti lábnyoma olyan súlyos, hogy nem bírjuk el, és már ma sem bírjuk el ‑, hanem minden olyanban, ami mondjuk, szociális gondoskodás, ami oktatás, ami egészségügy, ami a jóllétünket szolgálja, ami a környezeti egészségünket szolgálja, egy zöld, fenntartható, tiszta, biztonságos környezetet szolgál. Tehát ezekben a kategóriákban kellene gondolkozni, de nyilvánvalóan ez egy teljesen más gazdasági modellt feltételezne a nyugati világban és a keleti vagy távol-keleti világban, aminek valahogy a függőségi rendszereibe vagy a függőségi hálóiba folyamatosan belekerül Magyarország, folyamatosan belekerül a magyar kormány.

Tulajdonképpen amikor atomenergiáról beszélünk, és erről a beruházásról beszélünk, akkor ez az egész kérdéskör, ennek az etikai vonatkozásai, fenntarthatósági vonatkozásai, gazdasági vonatkozásai gyönyörűen rávilágítanak azokra az ökológiai problémákra, amikre a megoldást kéne keresni. Hát, lehet, hogy keressük, de nem igazán akarjuk megtalálni, vagy nem igazán akarjuk megérteni, hogy a valódi jóllétünkhöz és valódi boldogságunkhoz, egészségünkhöz és biztonságunkhoz és szuverenitásunkhoz egy ilyen új ökológiai modell lenne szükséges.

Egyébként én nem adom fel a reményt, és hiszek benne, hogy Magyarország is és akár a nyugati, akár a keleti világ meg fogja majd egyszer találni ezt a gazdasági modellt. Remélem, nem lesz túl késő. Köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm a türelmet, elnök úr.