Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitát végighallgatva azt láthattuk, hogy a kormánypárti képviselőtársak igyekeznek úgy keretezni a drogjárvány történetét, mintha ők mindig is a maga súlyossága szerint ítélték volna meg ezt a témát és foglalkoztak volna vele, az ellenzék részéről pedig inkább azok az észrevételek dominálnak, hogy végre fel tetszettek ébredni, és bár kampányidőszak van, azért végre egy kiemelt, exponált témaként kezdték el ezt kezelni.

Hogy igazságot lehessen tenni, mindig érdemes esettanulmányokhoz fordulni. Én is ezt teszem most, hiszen a saját választókerületem, Óbuda-Békásmegyer tekintetében talán első látásra senki nem gondolná, hogy drogjárvány van. Hiszen miről szoktunk itt beszélni? Magyarországnak bizonyos olyan régióiról, járásairól, ahol talán már több évtizedes távlatban ismert ez a probléma, és egyesek megemlítették itt Budapestnek a belső kerületeit, ahol más okokból burjánzik el.

Én szeretném felhívni a figyelmet egy eddig kevésbé tárgyalt jelenségre. Nálunk Óbuda-Békásmegyer összeér Budakalásszal, egy kicsit összeér az ófalusi rész Ürömmel. Itt a három településnek a határán található egy klasszikus víkendházas övezet; tehát, ahol régen honfitársaink előszeretettel vásároltak nyaralót, akár költöztek ki nyugdíjas éveikre annak érdekében, hogy nyugodtan tölthessék el ezt az időszakot. Ahogy ez a terület ‑ tudatosan vagy kevésbé tudatosan ‑ elkezdett lepusztulni, az önkényes lakásfoglalók sorra jelentek meg, és ahogy megjelentek, és észrevették azt, hogy innen nem zavarja el őket azokra a bizonyos helyekre senki, az önkényes lakásfoglalók között megjelentek a drogot árusító, elosztó személyek is, méghozzá igen nagy tömegben.

(13.30)

Bár a helyi kormánypárti képviselők is ‑ most éppen ott ellenzékből Óbuda-Békásmegyeren ‑ hangzatos videókat raktak ki erről, és helyesen tették, mert addigra én is túl voltam több mint tíz helyi bejáráson, a probléma nem most kezdődött. A 90-es évek második felében, amikor én a közélettel kezdtem foglalkozni, akkor ott, ezen a békásmegyeri részen az önkényes lakásfoglalók okozta gondokra már fel kellett hívnunk a figyelmet. Akkor átmenetileg rendeződni látszódott ez a helyzet, de a 2010-es évek elején megint újratermelődött a probléma, akkor még számottevő drog nélkül, és most, a 2020-as években pedig ismételten.

Most újszerű jelenség az, hogy az érintettek hozzák magukkal ezeket a szintetikus, néhány száz forintos vackokat, és ahogy a víkendházas övezetben egy hatvanezres lakóteleptől néhány száz méterre megjelennek, bizony a 60 ezres lakótelepen is, a hajléktalanok létszáma is megtöbbszöröződött, beindult az erőszakos kéregetés. Az önök által előszeretettel preferált dohányboltok környéke olyan, mint egy korábbi, de nagyon-nagyon elhanyagolt kiskocsma, tehát szemét, csikkek, és ez egy olyan övezet, ahol én is nevelem a gyerekeimet, tehát babakocsis és a békés együttélésre korábban teret adó játszóterek környéke, orvosi rendelők környéke és a többi.

A helyzet az, hogy az önkényes lakásfoglalók kitakarítása együtt jár nálunk a drogjárvány felszámolásával, és bár szerencsére a rendőrség is megteszi a tőle telhetőt ‑ most éppen egy decemberi razziájukról raktak ki egy nagyon jó videót, ami tényleg hatásos, nagyon sok embert igazoltattak, be is gyűjtöttek érintetteket ‑, mégiscsak azt látjuk, hogy a hiányos létszám okán ez a probléma bizony újratermeli önmagát. Ott egyébként nagyon korrekt módon tájékoztatott engem a rendőrség és a készenlétiek is, elmondták, hogy bizony létszámmal nem feltétlenül és nem minden esetben bírják. Én ezért elmentem a polgárőrséghez is, és megkérdeztem, hogy hogyan tudnak együttműködni. Elmondták, hogy kiválóan, tehát a rendőrség és a polgárőrség között kiváló az együttműködés, de a létszám- és az eszközhiány továbbra is fennáll.

Gondoljunk végig egy életszerű helyzetet! Önkényes lakásfoglalók között egy drogterjesztőt fognak, mondjuk, a polgárőrök. Van nekik lehetőségük érdemben intézkedni? Ugye, nincsen a hatályos jogszabályok szerint, nyilván szólni fognak a rendőrségnek. A rendőrség egy idő után megjelenik. Kérdés, hogy ez az esetleges fáziskésés megnehezíti‑e az intézkedést. De azt látjuk, hogy eszközök és akár jogkörök tekintetében is meg lehetne erősíteni mind a két közületet annak érdekében, hogy akár a közteresekkel kiegészülve már érdemi fellépési lehetőségük legyen ezekben a kérdésekben. De amíg a rendőri létszám olyan, amilyen ‑ és most nem akarok számháborút nyitni, mert megértem, hogy minden oldal védi a saját álláspontját ‑, amíg a kezdő fizetés adott esetben kettessel kezdődik a nettóra gondolva, addig nem életszerű elvárni azt, hogy akár életveszélyes helyzetekben 110 százalékos hatékonysággal dolgozzanak nagyon-nagyon sokan, főleg, ha tömegesen nincsenek jelen.

Éppen ezért mi a saját lakókörnyezetünkben kerestük a megoldást. Én személyesen végigjártam ezt a víkendházas övezetet is, és a környező panelházak jó részét végigkopogtattuk. Nem volt még olyan politikai kampányunk az életben, volt olyan nap, hogy százszázalékos sikerrátával tudtunk dolgozni, tehát aki kinyitotta az ajtót, pártállástól függetlenül aláírt, és egyetértett abban, hogy ezeket a tarthatatlan helyzeteket fel kell számolni, mert ha a mindennapi biztonságérzetünk sérül, akkor minden sérül.

És most odáig jutottunk, hogy a helyi önkormányzat is megfogta a munka végét, és egyelőre elkezdte letakarítani, tehát a szemetet, a mocskot eltávolítani erről a dombvidékről, hegyvidékről. De van egy olyan követelésem, ami nélkül nem lehet rendet tenni, és ez más országrészekre, más városrészekre is igaz. Úgy gondolom, hogy egy országos dózerolási programot kell hirdetni. Tehát olyan telepeken, amelyeknek nincsen gazdájuk, és az ilyen, méltó emberi lakhatásra már alkalmatlan vityillókba a drogelosztó elemek be tudják magukat fészkelni, akikkel egyébként találkoztunk ezeken a területeken az utóbbi időben, addig ezt a problémát nem lehet felszámolni.

Éppen ezért szerencsére a helyi önkormányzat is partner abban, hogy le kell dózerolni ezeket a vityillókat. De van egy problémánk, és azért fordulok a témafelelőshöz nagy bizalommal, mert nálunk, ha végigmegyünk egyúttal, mondjuk, a Meggy utcán, vagy a Mély utcán, vagy a Barackosnál, azt látjuk, hogy az egyik ingatlan önkormányzati tulajdon ‑ és akkor nyilván számon lehet kérni a helyi önkormányzatot, már amennyire a korrektség foka ezt megengedi, hiszen miután elvonták a helyi önkormányzat forrásait, érdekes dolog számonkérni, hogy teljesítsen minden feladatot maradéktalanul, de kérjük tőle azt, hogy teljesítse ‑, a szomszéd ingatlan viszont már állami tulajdon.

Most, ahol egy erőszakos bűncselekmény, egy emberölési kísérlet történt, két ilyen elvetemült bűnöző megkínzott és kifosztott egy magyart, még egyszer mondom, néhány száz méterre attól a helytől, ahol én a gyerekeimet nevelem, ebben az esetben is először meg kellett vizsgálni Google Mapsszel, értik, hogy ez most Budapesten belül vagy kívül történt. Végül, úgy tudom, hogy ez budakalászi részre esett, tehát az ottani életvédő vagy életellenes bűncselekményekre szakosodott ügyosztály foglalkozott ezzel. De itt lakásonként, ingatlanonként, telkenként eltérő tulajdonosi háttér, eltérő közigazgatási háttér lelhető fel.

Ezt megoldani egyféleképpen lehet: az összes felelős üljön egy asztalhoz, és akkor jöjjön ki a tárgyalóból, amikor meg tudott állapodni a megoldás lehetőségeit illetően. Tehát legyen ott az állam, amely egy tömeges dózerolási program tekintetében költségvetési forrást biztosít, enélkül ezeket a jobb sorsra érdemes területeket nem lehet rendbe rakni. Legyen ott az önkormányzat, amelynek alapfeladatai közé tartozik ez is, nálunk a hajléktalanellátás is; ott aztán van reklamációm feléjük bőven, és ezt meg is fogjuk velük beszélni. Legyen ott nyilván a rendőrség mint ennek a témának a szakértője és az egyik felelőse, de legyenek ott szerintem a különböző polgárőrök, közteresek, tehát minden érintett testület.

Ha ezt így a kormány tudja vállalni, akkor várhatjuk mi, óbudaiak, békásmegyeriek, csillaghegyiek nagy reményekkel azt, hogy változás lesz ebben a helyzetben. Addig az a helyzet, hogy bárhova rakjuk le a mi kis standunkat, és nagyon sok köztéri fogadóórát tartok a területen, az első három probléma között mindig visszaköszön ez és a hajléktalankérdés ‑ van, ahol az első számú probléma ‑, és mindenki elképedve nézi azt, hogy a XXI. század közepén ezt nem tudjuk megoldani.

A másik lehetséges megoldás: térfigyelő kamerákkal egyszerűen teletűzdelni az érintett területeket, de ennek is csak akkor van értelme, ha a kamera végén élő ember és nem a mesterséges intelligencia figyel, elemez, és beavatkozik, amikor kell. Tehát nálunk van egy ilyen kezdetleges rendszer, én nagyon sokszor kapok egy telefont, hogy figyelj, Dani, gyanús alakok bevásárlókocsikban tolnak fel éppen két matracot az Égető utcán, és ez azt jelenti, hogy valaki oda most éppen beköltözik. Ennek volt az eredménye az is, hogy kigyulladt egy ingatlan, egy családi ház. A gyerekeim szívták az égett műanyag szagát azért, mert önkényes lakásfoglalók beköltöztek, és megpróbáltak befűteni. Ennek az eredménye az, hogy egy egész telken minden leégett, ami csak leéghetett.

Tehát ezek a problémák napi szinten jelentkeznek, de egy térfigyelőkamera-rendszer, ha van élő ember és élő személyzet a végén, akkor nagyon-nagyon sokat segíthet ezen. Még hatékonyabb lenne, ha a budapesti kerületek nem külön-külön mókolnának ezen, hanem hálózatszerűen, akár Budapest plusz az érintett Budapest környéki agglomerációs települések együtt tudnának fellépni. Ez viszont már kormányzati felelősség. Tehát erre már nem mondhatják azt, mint a helyi kormánypárti képviselő kollégák, hogy ezt csak az önkormányzatnak kell megoldania. Nem! Az önkormányzatnak van része és van felelőssége a kérdésben, de legyen az államnak, legyen a kormánynak is. Ha ezt a többszereplős rendszert helyre tudjuk tenni, akkor várható az, hogy a polgárok mindennapi életminősége tekintetében érdemi változás következik be.

Én arra kérem a kormányt, hogy nézzen szembe a tényekkel. Igenis vannak létszámproblémák a rendőrségnél, és nem feltétlenül a rendőrség hibájából, és vannak hálózatszervezési problémák, tehát a különböző testületek nem mindig tudják egymás munkáját úgy segíteni, mint ahogy egyébként a tehetségük és a szorgalmuk alapján tudnák, ha a munkájuk össze lenne szervezve és hálózatosítva ‑ de csúnya és nem is annyira magyaros szó.

A helyzet az, hogy ha ezt a hálózatot önök összerakják, mert önök vannak abban a döntési pozícióban, hogy ezt megtehetik, akkor ezekben a kérdésekben rövid időn belül, néhány hónapon belül a szubjektív biztonságérzet nagyfokú erősödését lehet elérni. Én azt kívánom, őszintén azt kívánom, hogy a következő évi köztéri fogadóóráimon egyre kevesebbszer jöjjön szembe ez a probléma, mert ha ez így lesz, az azt jelenti, hogy valami végre elindul.

De azt is megígérhetem, hogy mi ott leszünk Óbudán, Békásmegyeren, figyelni fogjuk ezeket a folyamatokat, és ha ez a dózerolási program egyszer bekövetkezik, akkor nem állunk meg félúton, akkor azt fogjuk kérni, hogy az elbontott házak helyén minőségi, megfizethető bérlakások legyenek a magyarok számára. Tehát mi ezt a saját lakhatási programunkkal úgy tudjuk tökéletesen összefűzni, hogy nemcsak bontani akarunk ‑ nyilván nem rombolni akarunk ‑, hanem elsősorban építeni, épüljenek oda olyan bérlakások, amelyek magyar családok boldogulását segítik. Ne tűrjük el a közállapotok lerohasztását, és ne tűrjük el azt, hogy egyes emberek mások tulajdonát úgy ragadják magukhoz, hogy ehhez semmi joguk nincsen!

Mi ott leszünk a terepen, ott leszünk ezen a területen, de elvárjuk a kormánytól azt, hogy érdemben beavatkozzon, vegye észre a problémát, és szervezzen egy hálózatot a megoldás érdekében. Köszönöm a figyelmet.