Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért nem ennyire fekete-fehér és nem ennyire egyértelmű ez a javaslat! Maradjunk annyiban, hogy az Eximbank és az MFB rendkívül jól fog járni, tehát az ő tőkehelyzetük és ezek szerint majd az ő megrendelésállományuk, már ami a lakásépítési megrendeléseket illeti, hosszú távon akár évtizedekre előre biztosított lesz, de itt azért vannak sajátos ellentmondások és hiányosságok az általános indokolás és a preambulum, illetve a javaslat szövege között.

Tehát nagyon szép dolgok szerepelnek az általános indoklásban és a preambulumban, hiszen ki ne értene azzal egyet, hogy a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó, az energiahatékonyságot előtérbe helyező lakásépítés vagy lakóingatlan-építés és -fejlesztés egy kiemelt cél és kiemelt feladat, és ez a társadalomfejlesztésnek egy sajátos módszere. Épelméjű ember ezzel valószínűleg nem fog vitatkozni.

Ugyanakkor, ha egy kicsit jobban belenézünk, azt látjuk, hogy a javaslat, maga a normaszöveg nem igazán szól a lakásfejlesztésekről. Tehát úgy néz ki, hogy vagy sebtében összetákolt javaslatról van szó, vagy ami még nagyobb probléma, hogy rendeleti szintre vagy alacsonyabb szintű szabályozási kategóriába helyezik majd a részletszabályok kialakítását, amire az Országgyűlésnek már végképp semmilyen ráhatása nem lesz, a parlamenti ellenzéknek meg aztán végképp semmi. Azért ez nem igazán elegáns megoldás! Tehát amikor önök a kétharmados többség birtokában bármit és akármit keresztülvihetnek, akkor mi szükség van arra, államtitkár úr, hogy a részleteket ‑ és tudjuk, hogy az ördög mindig a részletekben lakozik ‑ kiszervezik a törvényhozásból, azt rendeleti szintre helyezik, és akkor majd értesülünk róla a Közlönyből?

Mellesleg azt a bűvös szót nem nagyon hallottam még, hogy nagyon fontos a lakás- vagy ingatlanfejlesztés, de megfizethető, az átlagemberek számára átlagfizetésekből megfizethető lakhatásra lenne szükség, legyen szó bérleményről, vagy ami a legjobb, legbiztonságosabb, nemcsak értékőrző, hanem értéknövelő vagyonelem: a saját tulajdon megvásárlásáról. Amikor arról lehet hallani most, hogy az új építésű ingatlanoknál a piaci alapú fejlesztéseknél 1 millió 400 ezer forintos vételáron kínálják a magyar embereknek a 40, 50, 60 négyzetméteres társasházi lakásokat, akkor ebből lehet látni, hogy még távolabb kerül, évről évre egyre távolabb kerül nemcsak a magyar fiatalok, hanem akár a középkorú vagy az idősebb honfitársaink számára a saját tulajdonú lakóingatlan megszerzése, vagy ha tulajdonjogot tudnak vásárolni, akkor évtizedekre eladósítják magukat több tíz millió forint ‑ 30, 40, 50 vagy ki tudja, hány millió forint ‑ hitellel.

Államtitkár Úr! 10, 20, 30 évre felvenni 40-50 millió forintokat, az a legteljesebb bizonytalanság. Ott már el kell gondolkozni azon, hogy mivel jár jobban a magyar ember, egy bérleménnyel, vagy egy olyan tulajdonnal, ami ilyen értelemben feltételes, és nem egy stabil, biztos tulajdon, hiszen ha közben történik egy válás, történik egy súlyos betegség, bekövetkezik egy baleset vagy egy tragikus haláleset, akkor azonnal, egy pillanat alatt felborul minden, még akkor is, ha az átlagosnál magasabb fizetésre vagy magasabb jövedelemre vállalták ezeket a hiteleket. Tehát ne vicceljünk, most már nem 50-60, hanem most már 70-80 millió forintba fog kerülni egy új építésű lakás, amelyhez udvar alig tartozik, és élhető tér, normális élettér aligha tartozik, és ki tudja, hogy adott esetben milyen silány minőségben valósítják meg, mert a munkaerő egy bizonyos része, meg az anyag bedolgozása azért elég sok kívánnivalót hagy maga után, ahelyett, hogy szétnéznének a most már ezek szerint 700 ezer üres vagy használaton kívüli ingatlanon, vagy ezen a terepen felújításban vagy felújításban és bővítésben is gondolkodnának. Ahogy elhangzott itt az előttem szóló részéről, akár jelentős illeték- vagy adóteherrel, vagy bármilyen kreatív módon ‑ ha akarják, ha akarjuk ‑ meg lehet oldani, és a befektetési célú külföldi bevásárlást, felvásárlást gyakorlatilag teljes egészében visszaszorítva valahogy mégiscsak élhetőbb és megfizethető lakásárakat kínálunk.

Nemrég jöttek ki a KSH adatai is. Talán eléri az 500 ezer forintot a nemzetgazdasági nettó átlagkereset, államtitkár úr? De teljesen mindegy, legyen akár 600 ezer forint, körülbelül 1500 euró havonta. Mennyit tudnak abból lakáscélra félretenni a jelenlegi elképesztően durva, extrém infláció közepette, ami három éve pusztítja a magyar emberek pénztárcáját és párologtatja el a pénzüket és a megtakarításaik nagy részét is? Mennyit lehet abból félretenni lakáscélra? 200 ezer forintot? Ez az igazi képzőművészet Magyarországon: megélni ezekből a fizetésekből és még félretenni lakáscélra is.

És ha eljátszunk azzal a gondolattal, hogy mondjuk, 600 ezer forintos nettó jövedelmet feltételezve 200 ezer forintot félre tudnak tenni a magyar emberek, akkor az előbb említett 1 millió 400 ezer forint/négyzetméterárat tekintve hét hónap alatt tudnak spórolni egy négyzetméterre, és körülbelül 2-2,5 négyzetméter árát tudják megtakarítani egy esztendő alatt, ha nem üt be valami rendkívüli körülmény, hogy ezt a megtakarítást fel kell élni, fel kell égetni. De ez arra az esetre igaz, ha jóval többet kerestek, mint a nemzetgazdasági nettó átlagkereset, tehát ez teljesen reménytelen! Abban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, tisztelt kormánypárti képviselők, ahol a nettó 300 ezer forintot sem éri el az átlagkereset, ez teljesen reménytelen és teljesen kilátástalan.

(11.30)

Miért nem gondolkodnak abban az irányban, hogy azokat a vállalkozókat támogassák, azokat a kivitelezőket, akik nem feltétlenül az Eximbank és az MFB köreit, nem feltétlenül mindig a NER-es oligarchák nagy építőipari cégeit részesítik előnyben, akik lehúzással, a magyar emberek becsapásával és megkárosításával egyenlő extra haszon helyett tisztességes vállalkozói haszonért is hajlandóak lennének dolgozni? Az 1 millió 400 ezer forinthoz képest még most is körülbelül fele áron is tisztességes, vastag haszonnal meg lehet építeni ezeket az ingatlanokat. Számos olyan vállalkozóval beszéltem, akik azt mondták, hogy 600-700 ezer forintból is tisztes haszonnal meg lehet építeni. Most egyelőre a társasházi lakások kategóriájáról beszélünk, nehogy félreértés legyen köztünk.

Viszont ezért a vállalkozók cserébe elvárnának akár áfakedvezményt vagy bármilyen adókedvezményt, vagy a munkavállalóikra vonatkozó adó- és járulékkedvezményt, amely a nap végén, államtitkár úr, végül többet fog jelenteni. Mindig a kevesebből lesz a több, és sokszor a többől a kevesebb. Tehát ha az állam nagyot akar húzni a vállalkozón, abból lesz a kevesebb bevétel, amikor enged nekik, amikor belátja, hogy nekik is levegőhöz kell jutni, abból származik több bevétel, mert ha adó- és járulékkedvezményt kapnak a munkavállalóikra, ha vállalják, hogy alacsonyabb áron építik meg a lakásokat, akkor azt mégiscsak itt fogják elkölteni. Új munkahelyek létesítésére fogják beforgatni, gép- és eszközpark felújítására, korszerűsítésre fogják beforgatni. Nyilván ezzel a feltétellel, szigorú feltételek mellett kapjanak ilyen lehetőségeket.

Ha önök belepihennek abba, vagy elfogadják azt kritika nélkül, hogy most már másfél millió forint körüli összegbe kerül egy négyzetméter, abból katasztrófa lesz. Lehet, hogy azt a szűk réteget az eximbankos meg az MFB-s kivitelezések majd megtalálják, közpénzesített tőkekiegyenlítési mechanizmusokkal, kevésbé átlátható mechanizmusokkal ők jól fognak járni, mindig lesz egy réteg, amely meg fogja tudni vásárolni ezeken a magas árakon is ezeket a lakásokat, de ez kevesebb, kevesebb, mint a piac 10 százaléka, talán már az 5 százalékot sem éri el, egyszerűen a kívánt cél vagy a kívánt hatás elérésére alkalmatlan. Ha most büntetőjogról beszélnénk, akkor ez az alkalmatlan kísérlet tipikus esete. Ha az a cél, hogy csak a felső tízezer prémium és szuper prémium ingatlanigényeit elégítsék ki, akkor természetesen arra valószínűleg elég lesz. Na, de azért az mégiscsak cinikus, hogy gyakorlatilag közpénzeket, közforrásokat bevonva építhetnek majd MFB-s és eximbankos körök meg hozzá tartozó oligarchák luxus- vagy szuperluxus-ingatlanokat.

Úgy látszik ‑ és tudom, hogy nem ön a hibás ezért, államtitkár úr, én ebben teljesen biztos vagyok ‑, hogy még mindig nem fogták fel a jelenlegi politikai helyzet ellenére sem, hogy öt vagy hat, vagy hét személy, vagy hét vagy nyolc család még az általános iskolában sem számít osztálynak, össztársadalmi szinten meg végképp nem, gazdaságszervezési szinten végképp nem. Magyarul, nem mehet ez tovább, véget kell vetni egyszer s mindenkorra Magyarországon annak az időszaknak, hogy egy szűk kör tejben, vajban, mézben, 24 karátos aranyban fürdik, élén a nagy NER-es építőipari cégekkel, a többi pedig megoldja, nagy küszködve, nagy keservesen, ahogy tudja, vagy belepusztul, vagy elhagyja ezt az országot.

Ezzel abba az irányba fogják tolni a piacot, hogy az a torzulás valósuljon meg, mint több nyugat-európai országban, hogy az emberek számára elérhetetlen vágyálom lesz, és a gyermekeik számára meg főleg saját tulajdonú lakás megvásárlása ‑ családi házról már nem is beszélve ‑, és életük nagy részét bérleményben kénytelenek leélni, ennek minden bizonytalanságával együtt. De vannak olyan élethelyzetek, amikor sajnos le kell mondani a legteljesebb dologi jogról, a tulajdonjogról és annak megvásárlásáról, és anyagilag biztonságosabb bérleménybe menni.

Csak akkor nem értem, hogy miért papolnak arról, hogy a tulajdonjog-vásárlást szeretnék erősíteni, amikor ez a bérletirányba fogja eltorzítani a piacot? Hamarosan majd beköszöntenek azok az időszakok, mikor a magyar embereknek már jóval kevesebb, mint a fele, sőt a 80 százaléka majd bérleményekbe fog kényszerülni. Ezeket az árakat mikor tudja kifizetni egy átlag fiatal? Tegye a szívére a kezét mindenki! Ha örököl a szüleitől, vagy olyan szerencsés helyzetbe kerül, hogy valamilyen egyéb vagyontárgyat tud értékesíteni, és akkor az abból származó bevételből nagyobbrészt vagy egészben ki tud fizetni egy ingatlanvételárat.

Legyünk őszinték ‑ megint csak józan paraszti ésszel, mindenféle túlzott közgazdasági eszmefuttatás nélkül ‑, ha ránézünk ezekre a társasházi lakásokra, 30-40 év múlva körülbelül azt a szintet fogják képviselni, mint a ’60-70-80-as években épített panellakások, és nem látjuk benne azt az értéket, közel sem látjuk benne azt az elvégzett munkát és bedolgozott anyagot, amelyet elkérnek érte, vagy elvárnának érte.

Tényleg képtelenség önmérsékletre kényszeríteni a többszörösen száz- és ezermilliárdokkal kibélelt NER-es oligarchákat? Nem lehet az, hogy a magyar embereknek többet kellene juttatni, hogy eljussanak, ha másért nem, a saját jól megfontolt politikai érdekükből, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy a rendszer mérhetetlen önzését végre felszámolják? Nem veszik észre, hogy az önök saját nevelésű játékosa pontosan ebből táplálkozik? Nem veszik észre, hogy ennek a társadalmi dühnek a nagy része azért megalapozott? Ilyen mérhetetlen mohóság és ilyen mérhetetlen önzés mellett persze, hogy sokan megutálják, teljes joggal utálják meg a fennálló rendszert, hogy egy szűk kör tobzódik a lehetőségekben, válogathat a jobbnál jobb lehetőségek közül, az átlagemberek pedig gyakorlatilag a modernkori rabszolgaság jegyében holnaptól holnapig valahogy elvannak, de nagy célok megvalósulásáról önök miatt le kell mondaniuk.

Hát, 15 év kétharmados kormányzás után a mostani kialakult ingatlanárakért azért mégiscsak elévülhetetlen felelősség terheli önöket! És akkor még mindig csak ott tartunk, hogy saját tulajdonú ingatlan legyen, nem beszéltünk az életről, a mindennapi létfenntartással járó ezer más kiadásról. Nem beszéltünk arról, hogy a gyermeket taníttatni is kellene, vagy legalább egy megfelelő szakma megszerzéséig eljuttatni, vagy egy piacképes diplomát meg kell hogy szerezzen, annak számos egyéb költségéről. Azt feltételeztük, hogy erőben, egészségben eljutunk, eljut az átlag magyar a nyugdíjaskorig, ami sajnos megint nagyon ritka; teljesen reménytelen, eximbankostól, MFB-stül, tőkekiegyenlítő mechanizmusostul, mindenestül. Totálisan reménytelen helyzetbe kerülnek az emberek, ha 180 fokos fordulat nem következik be az önök gondolkodásában, társadalom- és gazdaságszervezésében.

Én majd erre is választ kérnék öntől, államtitkár úr: talán egy gondolatot nem érne meg ez a mi hazánkos javaslat? Vállalják be az építőipari cégek a mostani árakhoz képest jóval kedvezményesebben, jóval olcsóbban, és nemcsak NER-es cégek, hanem a NER-től független építőipari vállalkozások is, hogy mondjuk, csak mondok egy összeget, 600 vagy 700 ezer forintból ‑ az is bődületes pénz ‑ megépítenek egy négyzetmétert, cserébe kapnak adó- és járulékkedvezményeket, amelyeket mondjuk, a vállalkozásuk fejlesztésére és új munkahelyek létesítésére kell elkölteniük. Visszacirkulál a pénz, illetőleg a rendszeren belül marad. Csak elérnénk végre azt, hogy nemcsak egy szűk kör hízna belőle, hanem a lehetőségeket ‑ amit önök elfelejtettek az elmúlt 15 évben ‑ szétterítenék, szétterítenék a kis- és középvállalkozások szintjére is, és akkor talán több szakember jönne vissza Nyugat-Európából, és nem a magyar nyelvet megtanulni teljesen képtelen pakisztániakkal meg bangladesiekkel kellene küszködni. Erre is várnék érdemi választ tisztelt államtitkár úrtól. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)