Virág Barnabás

VIRÁG BARNABÁS, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! A hosszas vita végén engedjék meg, hogy több pontra is reagáljak! A vita egy része politikai térben zajlott. Mint gazdaságpolitikus, én nem szeretnék politikai vitában részt venni, ezért szeretnék alapvetően gazdasági jellegű állításokkal foglalkozni. Többször elhangzott itt a viszonválaszokban is, hogy akkor milyen tények igazak, melyek hamisak, ki hazudik, ki tesz helyes állításokat.

Én azt gondolom, hogy gazdaságpolitikai vagy minden, akár társadalompolitikai vagy egyéb politikai vitában fontos az, hogy tények mentén folytassuk le ezeket a vitákat, és minél pontosabb tények mentén folytassuk le ezeket a vitákat, hiszen ezzel tartozunk, azt gondolom, a magyar társadalom, a magyar választópolgárok felé. Én személy szerint is mint aktív választópolgár elvárom azt, hogy ezek a viták tények mentén zajlódjanak.

Úgyhogy engedjenek meg egy rövid reakciót a tekintetben, hogy akkor hogy is lehet értékelni ezeket a ’22-23-as inflációs számokat! Elhangzott, hogy soha korábban ilyen nem fordult elő, hogy Európában a magyar infláció lett volna a legmagasabb. Én nem mentem vissza a rendszerváltást követő évekhez. Én azt gondolom, hogy az egy teljesen más közeg volt.

Amit azonban szeretnék jelezni, hogy az európai uniós csatlakozásunkat követően 2006 szeptembere és 2007 júliusa, valamint 2009 augusztusa és 2010 áprilisa között huzamosabb ideig a magyar infláció volt már Európában csúcstartó, és talán arra is emlékszünk, hogy annak egyetlen oka volt, a költségvetésben látott akkori intézkedések, áfaemelés, indirektadó-emelés, a támogatási rendszerek átalakítása, volt vizitdíj is, azt utána leszavazták, és az nem történt meg. Tehát gondolom, itt is a tényeket azért fontos pontosan idézni.

Még egy állítás elhangzott a Pénzügyminisztérium átalakítása kapcsán, amibe nekem, azt gondolom, jegybankárként semmiféle beleszólásom nincs. De az megütötte a fülemet, hogy a felsorolásban hallottunk olyan neveket is, mint követendő példa az inflációs viták kapcsán, mint a Békesi-, Bokros-időszak. Én abban az időszakban egyetemistaként követtem az eseményeket, de a mai napig azt gondolom, hogy inflációs szempontból a magyar modern gazdaságtörténet legcinikusabb állítása ebben az időszakban hangzott el. Úgy hangzott a mondat, hogy nincs az a béremelés, amit ne lehetne elinflálni.

Gazdaságpolitikusként nagyon szomorúan követtem mindig azokat az éveket, amikor ennek szellemiségében alakult a magyar gazdaságpolitika. Tipikusan ilyen volt, azt gondolom, a kétezres évek első évtizede, amikor minden évben önmagában a kormányzati intézkedések 2 százalékponttal emelték meg átlagosan az inflációt. Tehát anélkül, hogy bármiféle vállalati döntés született volna, csak a kormányzati intézkedések ‑ amiatt, mert a hiány gyakorlatilag kontrollálhatatlan mértékű volt ‑ 2 százalékot adtak hozzá az éves inflációs rátához. Ezzel csak azt szeretném mondani, azt gondolom, nem jók ezek a hivatkozási alapok. Ne tegyük! Azt gondolom, minden hozzászólásban érezni lehetett, hogy mindenki kiemelten fontosnak tartja az infláció tartós lecsökkentésének igényét és az árak fenntartó, alacsony szintjét.

Gréczy Zsolt képviselő úr hozta Matolcsy György munkásságának értékelését egy hosszabb idődimenzió mentén is. Itt is, azt gondolom, érdemes a tényeket segítségül hívni, amikor ezt a munkásságot, ezt a pályaívet szeretnénk értékelni. Matolcsy György 2001-2002-ben volt gazdasági miniszter. Ebben a két évben ‑ érdemes, azt gondolom, ellenőrizni az adatokat ‑ mutatta Magyarország a leggyorsabb közeledést az európai uniós átlaghoz, tehát a gazdaság növekedését, a felzárkózás ütemét, az egy főre vetített GDP ütemét vizsgálva.

Ezt követően gazdasági miniszter volt 2010-13 között. Ennek az időszaknak az eredménye, azt gondolom, az, hogy egy drámaian meggyengült gazdasági helyzetből, amit a nagy gazdasági és pénzügyi válság okozott Magyarországon 2008-2009-ben, néhány év alatt sikerült konszolidálni, sikerült kivezetni a magyar gazdaságot adóreformmal, azt gondolom, a foglalkoztatás jelentős növelésével, aminek az eredménye később az lett, hogy sikerült kikerülni az EDP-eljárásból, és 2016-ban pedig visszakerültünk ismét a befektetői kategóriába.

Azt gondolom, ezeket nem érdemes relativizálni, érdemes a tények mentén értékelni, és ugyanígy érdemes a 2013-19 közötti első jegybankelnöki ciklust ennek megfelelően értékelni. Még egyszer, ebben az időszakban az infláció: azzal küzdöttünk, hogy a cél alatt alakult folyamatosan, tehát gyakorlatilag 1-2 százalékos inflációs rátákat láttunk, miközben ’17-20 között, ahogy az néhány beszámolóban elhangzott, folyamatosan a jegybanki cél körül alakult. Ebben az időszakban a gazdasági növekedés üteme 3,8-3,9 százalék volt hat év átlagában. Ez kétszerese volt az Európai Unió átlagának. Azt gondolom, ezt sem érdemes relativizálni, érdemes a tények mentén az állításainkat megtenni.

Az elmúlt időszak, ahogy említettem a beszámolóban, a stabilitás megőrzéséről szólt. Ezzel kapcsolatban több észrevétel elhangzott. Mit értékelhetünk stabilitásnak? Itt én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy rendkívüli időszakon vagyunk túl. Remélem, hogy a nehezén túl vagyunk a világgazdasági folyamatok szempontjából, amikor egyszerre hatott egy koronavírus-járvány, egy háborús közeg, energiaválság minden országra, én ezzel egyetértek. Amire gazdaságtörténeti szempontból szeretném felhívni a figyelmet, hogy rendkívüli időszakokat Magyarország, ilyen globális gazdasági helyzetből következő rendkívüli időszakot rendre IMF-, illetve EU-lélegeztetőgépen tudott túlélni 1995-96-ban, 2008-2009-ben.

(11.50)

Most saját erőből, saját erőforrásokból oldotta meg (Gréczy Zsolt: Kínai hitelből!) az elmúlt időszak stabilizálását.

A gazdaság eladósodottsága tekintetében is, azt gondolom, a helyes az, ha GDP-arányosan értékeljük a folyamatokat. GDP-arányosan azt látjuk az elmúlt időszakban, hogy 2010-től 2019-ig csökkent az adósságráta 85 százalékról 70 százalék alá, ezt követően 2020-ban 80 százalékra emelkedett a Covid-válság rendkívüli intézkedéseinek következtében, majd az elmúlt években ismét évről évre csökkent. A legutolsó hivatalos adat 73,4 százalék. Azt gondolom, ez megint azt mutatja, hogy a 2020. évet leszámítva a gazdaságpolitika folyamatosan az adósságráta csökkentésében volt érdekelt és azon dolgozott.

A kamatfizetés tekintetében kétségtelen, hogy a kamatfizetés akár GDP-arányosan, akár nominálisan jelentős mértékben emelkedett az elmúlt időszakban. Azt gondolom, azt érdemes hozzátenni, hogy ellentétben, mondjuk, a korábbi évtized tapasztalataival, jelen pillanatban az adósság kamatfizetésének jelentős része, több mint kétharmada belföldi jövedelemtulajdonosok, tehát belföldi családok felé történik, és nem hagyja el az országot ilyen módon.

Annak kapcsán, hogy hogyan értékelhetjük az elmúlt néhány év gazdasági teljesítményét, még egyszer arra utalnék vissza, hogy a 2008-2009-es válság után a GDP szintje hat és fél év után tért vissza a válságot megelőző időszakra. A fogyasztás majdnem tíz év után tért vissza a válságot megelőző időszakra. Ha az elmúlt évek adatait nézzük, a GDP nagyjából hat negyedév alatt érte el a válság előtti, tehát a 2019-es értéket, és jelenleg körülbelül 4 százalékkal van efölött, a fogyasztás pedig több mint 8 százalékkal haladja meg a 2019-es értéket. Ez egyébként négyszerese az Európai Unió átlagának. Tehát én azt gondolom, hogy amikor arról beszélünk, hogy egy rendkívüli helyzetben hogyan tudtuk a stabilitásunkat megőrizni, akkor ezek a számok is mindenféleképpen említésre méltók.

Hollik István képviselő úr egy fontos témát hozott fel, amire aztán később több képviselő úr is reagált, ez a digitális jegybankpénz kérdésköre. Azt gondolom, hogy ez a következő évek egyik legfontosabb jegybankokat érintő innovációja lesz. Itt, a parlamenten belül is nagyon sok vitában halljuk azt, hogy a szuverenitás mennyire fontos lesz a következő időszakban. Én azt gondolom, a pénzügyi szuverenitás megőrzésének egy kulcseleme lesz a digitális jegybankpénzfejlesztések kérdésköre, hiszen a központi kérdés az lesz, hogy ki teremti a pénzt, ki működteti a mögöttes infrastruktúrát, és ki használja vagy ki koordinálja azokat az adatokat, amelyeket ezen fizetési tranzakciók során képeznek majd a gazdasági szereplők. Értelemszerűen ez egy átfogó nemzetstratégiai kérdés, hogy ennek minél nagyobb része a hazai fizetési rendszereken belül maradjon. Ennek szellemiségében fogja folytatni a digitális jegybankpénzzel kapcsolatos fejlesztéseket a Magyar Nemzeti Bank.

Vajda Zoltán képviselő úr több idézettel kezdte a hozzászólását, illetve jelezte, hogy ő egyetemi órákat is tart, bár arra nem tért ki, hogy a monetáris politika témakörében vagy más témakörben. Az idézetek kapcsán szeretném egy dologra felhívni a figyelmet. Ő úgy aposztrofálta, hogy rosszul öregedtek ezek a mondatok, én azonban erre azt tudom mondani, hogy ma sem tudom nagyon máshogy értékelni a 2012-es évet. Engedjék meg, hogy csak néhány adatot említsek! A képviselő úr is említette, hogy 5,7 százalék volt az infláció. A magyar jegybank célja a 3 százalékos inflációs cél elérése volt már akkor is, tehát ezt nem tudom úgy értékelni, hogy az árstabilitást elértük, mint ahogy egyébként 2022-ben és 2023-ban sem értük el az árstabilitást.

A sérülékenység tekintetében, még egyszer: egy olyan időszakban vagyunk, amikor még az IMF-hitelt fizettük éppen vissza. A magyar gazdaság hitelminősítése bóvli kategóriában volt, EDP-eljárás alatt voltunk, és ez megint egy olyan faktum, amit nehéz úgy értékelni, hogy egyébként minden rendben volt. Megint csak a tények kedvéért: a bóvli kategóriából 2016-ban sikerült kikerülni, az IMF-hiteleket 2013-ban sikerült visszafizetni. Tehát megint, azt gondolom, a tényeket érdemes alapul venni, amikor akár utólag szeretnénk ezeket a mondatokat megítélni.

Az infláció kapcsán még egyszer szeretném elmondani, hogy igen, 25,7 százalék volt az inflációs csúcs Magyarországon ’2023 januárjában, de azt gondolom, nem helyes az, ha csak egyetlen hónapra fókuszálunk, és egyetlen hónapon keresztül próbáljuk a jegybank működését megítélni. Magyarországon 2001 óta van használatban az úgynevezett inflációs célkövetések rendszere, azóta gyakorlatilag a jegybanknak előre meghatározott inflációs célokat kell elérnie. Ha ezen belül értékelem Matolcsy György elnök úr 12 éves mandátumát, akkor azt tudom mondani, hogy nagyjából 2014 és ’17 között a jegybanki cél alatt alakult az infláció, ’17 és ’20 között folyamatosan 3 százalékon, ahogy elhangzott, 48 hónapból 44 alkalommal. 2021, ’22, ’23. voltak azok az évek, úgy gondolom, amikor érdemben az árstabilitási cél fölött alakult az infláció, ez többször is elhangzott; itt egy dolgot tennék hozzá: minden országban a világon. Tehát még egyszer: 2022-ben 88 olyan ország volt a világban, ahol két számjegyű inflációt láthattunk.

2024-ben visszatért az alacsony infláció. Az árstabilitás jelen pillanatban 3 százalék, az akörüli toleranciasávot jelent, plusz-mínusz 1 százalék értékben. Az elmúlt 11 hónapból 10 alkalommal az infláció az árstabilitási vagy a toleranciasávon belül maradt. Még egyszer mondom: véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy az út végéhez értünk. Mi azt gondoljuk a jegybankban, hogy nem dőlhetünk hátra, továbbra is az infláció mérsékléséért és a tartósan alacsony inflációs közeg eléréséért kell dolgozni, és ezért is fogunk dolgozni a következő időszakban is.

Megint csak a tények mentén számomra nehéz értelmezni azt az állítást, amit Vajda képviselő úr hozott, hogy rendben van, hogy szigorított a jegybank, de késve. Tehát még egyszer: 2021 júniusában indult el a kamatemelési ciklus Magyarországon, legkorábban Európában. Nehéz késett reakcióval vádolni azt, aki egyébként legkorábban hozta meg ezeket a döntéseket, ezeket nem tudom a tényekkel összeegyeztetni.

A 2022. szeptemberi döntés ‑ még egyszer csak szeretném fölsorolni, milyen érvek voltak az akkori döntésünk mögött. Azt emelte ki akkor a monetáris tanács, hogy globálisan már érezhető 2022 közepétől az infláció tetőzése. Ezzel összhangban Magyarországon is 2022 decemberére az infláció tetőzését prognosztizálta a Nemzeti Bank. Hangsúlyoztuk azt, hogy a folyó fizetési mérlegen belül, ha levesszük csak az energiatételeket, amelyek abban az évben valóban jelentős terhet jelentettek Magyarország számára, az egyéb külkereskedelmi egyenlege pozitív tartományban alakul, és az előretekintő reálkamatok pedig érdemben pozitív tartományba kerültek, hiszen arra számítottunk, hogy 2023 végére az egy számjegyű infláció elérhető lesz.

Ha visszanézünk a napjainkból ezekre az állításokra, azt mondhatjuk, hogy mindegyik állítás igaz volt. A reálkamatok pozitívvá váltak, a külső infláció valóban 2022 második felében Európában is elérte a csúcsát, igaz, a magyar infláció tekintetében egy hónapot tévedtünk. Tehát nem ’22 decemberében, hanem 23 januárjában tetőzött a magyar infláció, a folyó fizetésimérleg-pozíció pedig drasztikusan javult 2023-ban, mínusz 8 százalék volt 2022-ben, pozitív tartományba került 2023-ban, és az idei évben pedig már a GDP arányában több mint 2 százalékos többletet fogunk látni.

Még egyszer: amikor a jegybank 2022. szeptemberi döntését kritizálja valaki, akkor azt kell mondanunk, hogy azok az állítások, amelyek az akkori döntés mellett álltak, egyértelműen megállnak ma is.

(12.00)

Természetszerűleg persze, utólag mindig okosabbak vagyunk, meg utólag mindig lehet erősebb beállításokat tenni, de még egyszer: azt gondolom, ezek az állítások utólag is egyértelműen igazak. Ami, még egyszer, megváltoztatta a teljes gazdasági közeget, az a gázvezeték felrobbantása volt, ami egy alapvetően új közeget eredményezett.

Többször elhangzott az is, több hozzászólásban elhangzott az is, hogy nem számol el a jegybank azzal, hogy a kamatpolitikán keresztül milyen mértékű gazdasági visszaesést vagy milyen mértékű hitellassulást okozott. Én azt gondolom, hogy ez egy rossz olvasata a közgazdasági könyveknek, tehát egyértelmű, hogy ha mondjuk, magas inflációval küzd egy gazdaság bármilyen okból kifolyólag, a magas inflációnál a legnagyobb veszély az, hogy a megtakarítások reálértéke, a vagyon reálértéke elveszik; az infláció a jövedelmeket, a vagyont is megeszi. Tehát egy ilyen közegben a jegybanknak értelemszerűen az a kutya kötelessége, az a feladata, hogy egy olyan kamatszintet alakít ki ‑ ezt hívjuk pozitív reálkamatnak, tehát az infláció fölé emeli a kamatokat ‑, amin keresztül a megtakarítók képesek lesznek olyan eszközöket elérni, amelyeken keresztül megőrzik az inflációval szemben a vagyonuk reálértékét. Ezt tette a jegybank 2022 végéig. Zárójelben megjegyzem egyébként, ezt tette a magyar kormány is akkor, amikor a lakosság számára úgynevezett inflációkövető állampapírokat kezdett el értékesíteni pozitív reálkamat mellett. Ebből egy jelentős kamatfizetés képződik meg, képződött meg a tavalyi évben és az idei évben is.

Tehát még egyszer: hitelezéssel meg hitelbővítéssel inflációt még senki nem kezelt a világban. Tehát nem volt a gazdaságtörténetben olyan periódus, amikor hitelezésen keresztül csökkentette volna valaki az inflációt. Tehát szerintem amikor ezzel kapcsolatos állítást tesz valaki, akkor hozzon, legyen szíves, példát, hogy melyik volt az az ország, amelyik a hitelezésen keresztül csökkentette az inflációs rátát. Ilyen esetben, még egyszer, a jegybanknak kutya feladata az, hogy olyan kamatkondíciókat alakítson ki, amiken keresztül a vagyon reálértéke a megtakarítók számára megvédhető. A Magyar Nemzeti Bank ezt tette.

A nemzetközi hitelességet is minősítette Vajda Zoltán képviselő úr. Itt megint csak egy tényadatot szeretnék hozni, de azt gondolom, nem az én feladatom, hogy minősítsem a saját hitelességünket. Erre vannak nemzetközi fórumok. Egyetlen fórumot hoznék ide: van a „The Banker” nevű kiadvány, ami minden évben minősíti az európai jegybankárokat. Ezen „The Banker” kiadvány esetében Matolcsy György minősítése a legutolsó, a 2024-es kiadványban B; A-tól D-ig értékelik egyébként a jegybankelnököt. Csak egy példa a régióból, mondjuk, a lengyel jegybankelnök minősítése C, tehát itt megint csak nem látom azokat az állításokat, amelyeket a képviselő úr hozott. Az, hogy a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi hitelessége európai összevetésben milyen gyenge, még egyszer, fontos lenne, ha az állításainkat tényekkel is alátámasztanánk, ami sokat segítene a közvélemény eligazodásában is.

Gelencsér Ferenc képviselő úr nagyon sokat értékelt, illetve polemizált a jegybank sajáttőke-pozícióján, a jegybanki eredmény alakulásán. Én azt gondolom, tényleg ne haragudjon meg emiatt, képviselő úr, hogy a jegybank működésének, a jegybanki mérlegpozíció működésének a meg nem értéséből adódnak ezek a kommentek. Ugye, ön azt mondja, hogy negatív saját tőke mellett nem tud működni egy jegybank, és ez a kudarc egyértelmű fokmérője. Megint nemzetközileg meg kell nézni ezt a helyzetet, még egyszer: Izraelben, Chilében, de hogy csak a közelből mondjak egy országot, Csehországban az elmúlt 20 évben 17 alkalommal negatív saját tőkével zárt a jegybank, és azt gondolom, hitelesen tudta ellátni a gazdaságpolitikában betöltött funkcióját. Tehát itt is megint, azt gondolom, fontos az, hogy a tények mögé menjünk, amikor állításokat teszünk.

És ugye, felmerült az a kérdés, hogy hol van ez a pénz, amit a jegybank veszteségként könyvel el. Akkor csak tényleg azért, hogy szerintem legyen tiszta, hogy hogyan alakul ki a jegybanki veszteség egy ilyen időszakban. Egy jegybanki mérlegnek, mint minden mérlegnek, van két oldala: eszközök és források. A 2020-21-es válság időszakában mi történt? A jegybank nagyon sok hosszú futamidejű hitelt nyújtott, illetve kötvényt vásárolt, egyébként ezen keresztül finanszírozáshoz juttatta a magyar államot, a magyar vállalkozásokat. Megint csak egy számot engedjen meg: 40 ezer magyar kkv-t részesített, látott el a növekedési hitelprogram keretében forrásokkal, és összességében, ahogy elhangzott, 11 000 milliárd forintnyi hosszabb futamidejű forrást juttatott el a magyar gazdaságba.

A mérleg másik oldalán ilyenkor mindig az történik, hogy azt a likviditást, ami bekerül a rendszerbe, a bankok a nap végén elhelyezik úgynevezett sterilizációs instrumentumba, ami jellemzően valamiféle betéti instrumentum, és arra kapják meg az alapkamatot. Mindaddig, amíg az van, hogy mind a két kamatszint alacsony, addig a jegybanknak értelemszerűen nincsen vesztesége. Ez történt gyakorlatilag 2021-ig.

A történet ott változik meg, amikor hirtelen valami miatt a jegybanknak kamatot kell emelnie ‑ ez az infláció megjelenése ‑, akkor a forrásoldalon egyre több és több kamatot fizet ki először a bankrendszer felé, majd azon keresztül a gazdasági szereplők felé, miközben eszközoldalon továbbra is azt az alacsony kamatot kapja, amit a hosszú futamidejű eszközök után a nyújtás pillanatában megállapított. Ebből adódik ez a jelentős veszteség a jegybank esetében, és erre mondjuk azt, hogy itt gyakorlatilag egy klasszikus kamatkockázatot futott a Magyar Nemzeti Bank, amire azt tudom mondani, hogy még szerencse, hogy egy olyan gazdasági szereplőnél jelentkezett ez a klasszikus kamatkockázat, akinek a teherviselő képessége, pont a speciális helyzetéből adódóan, tehát hogy negatív saját tőke mellett is tud folyamatosan működni… ‑ Mert egyébként, ha ezt a kamatkockázatot a gazdaság szereplőinek, a vállalkozásoknak, a családoknak kellett volna viselnie, akkor abból, azt gondolom, megint olyan komoly társadalmi következmények lehettek volna, mint a 2008-2009-es válságot követő időszakban, amikor az árfolyamkockázatot a családok viselték.

Tehát összességében ebből adódik a jegybank vesztesége. Ez a veszteség, még egyszer, ott van a magyar gazdaság szereplőinél, tehát ott van annál a 40 ezer kkv-nál, akik ezeket az alacsony kamatozású forrásokat fölvették; ott van azoknál a családoknál, amelyek a kormányzati döntések banki kamatstop-intézkedésein keresztül egy magasabb kamatozású időszakban is az alacsonyabb törlesztőrészletek fenntartása mellett, egy alacsonyabb törlesztőrészlet mellett tudtak működni; ott van a vállalkozásoknál; ott van a költségvetésben, amelyik, még egyszer, egy kritikus időszakban alacsony kamatok mellett tudta finanszírozni a költségvetés működését. És ott van ‑ igen, ott van ‑ a magyar bankrendszerben is, ahogy arra többször felhívta a figyelmet. Z. Kárpát Dániel képviselő úr is.

Én azt gondolom, hogy ez az a szerep, amire a jegybanknak és minden gazdaságpolitikában érintett szereplőnek folyamatosan figyelemmel kell lennie, hogy ezek a jövedelmek megfelelően oszoljanak el a gazdaság különböző szereplői között. De még egyszer, a jegybank vesztesége a magyar makrogazdaságnak a nyeresége ebben az időszakban, tehát amit mi veszteségként realizáltunk, az a gazdasági szereplőknél jelenik meg többletjövedelemként.

Az árfolyampályát illetően több kommentár is elhangzott, nagyon hosszan értékelte Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Én itt csak azt tudom megerősíteni, amit a jegybank folyamatosan hangsúlyoz, és én azt gondolom, hogy aki a megnyilvánulásaimat követte, tőlem aztán minden alkalommal hallhatta. Én azt gondolom, az árfolyam egy kiemelten fontos változója a magyar gazdaság működésének; azt is mondhatom, hogy a pénzügyi szuverenitásunknak egy fontos eleme. Ennek megfelelően az árfolyam-alakításnál a stabilitásra kell törekednünk. Én ezt hallottam megerősítve az elmúlt napokban több, egyébként kormányzati megnyilatkozásban is.

Én azt gondolom, ez a helyes. Igen, látnunk kell azt, hogy az árfolyam alakulása hatással van a belföldi jövedelmek vagy a nemzeti vagyon euróban vagy valamiféle összehasonlító áron vett értékére. Ugyanakkor arra is felhívnám itt a figyelmet, hogy nem szabad egyetlen változót kiragadni a képletből és annak mentén megítélni azt, hogy mi történik a magyar makrogazdaságban.

(12.10)

Hiszen amikor arról beszélünk, hogy mondjuk, a fizetések vásárlóértéke hogyan néz ki, azt nem lehet önmagában az árfolyamon keresztül levezetni, hiszen mellé kell tenni egy másik elemet a képletben, hogy maguk a bérek hogyan növekednek ebben az időszakban. És ott azért azt látjuk, hogy gyakorlatilag 2015 óta nagyon intenzív bérfelzárkózási pályán van a magyar gazdaság. Ebben a 2022-23-as időszak, a magas infláció időszaka valóban megtorpanást okozott. Ugyanakkor az is látszik, hogy 2023 őszétől viszont ismét egy erős reálbér-növekedést láthatunk; csak az idei évben az eddig eltelt tíz hónapban 9,7 százalékkal növekedtek a reálbérek. Megint csak azt gondolom, hogy ezt érdemes ilyen gazdaságtörténeti kontextusba is tenni. Nem hiszem, hogy van olyan hasonló időszak a magyar gazdaságtörténetben, ahol 9,7 százalékos reálbér-növekedést látunk, és ennek a folytatódására van szükség. Tehát én ezért azt gondolom, hogy az árfolyam-stabilitás egy kulcselem, mert a következő időszak legfontosabb gazdaságpolitikai prioritása, egyébként nemcsak Magyarországon, a teljes Közép-Kelet-Európában a bérek vásárlóértékének a felzárkóztatása lesz. Tehát egy bérkonvergencián kell átmennie a régiónak; csak akkor leszünk képesek megőrizni a versenyképességünket, a versenyképes munkaerőt az ország határain belül, ha ez a bérkonvergencia bekövetkezik.

Z. Kárpát Dániel képviselő úr több kérdést is feltett a bankrendszer működéséről, és hogy mit próbál ezzel kezdeni a Magyar Nemzeti Bank. Én azt gondolom, és ezt szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy folyamatos diskurzusnak a része, és több olyan intézkedést is hoztunk már az elemzett időszakban is, amelynek a célja pont az, hogy ezt a jelentős kamatveszteséget, ami megjelenik a jegybank oldalán és kamatnyereség formájában megjelenik a bankrendszer oldalán, ezt kompenzáljuk. Egy intézkedést engedjenek meg, hogy megemlítsek: a tartalékrátát 1 százalékról 10 százalékra emeltük, és annak egynegyedére most már nem fizet kamatot a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel egyébként, nyugodtan mondhatom, több nemzetközi jegybankot is megelőztünk ‑ az elmúlt hónapokban a cseh jegybank vagy a svájci jegybank döntött hasonló intézkedés mellett ‑, megint csak azt árnyalva, amit Vajda képviselő úr itt a nemzetközi hitelesség kapcsán említett.

De nem szeretném eltagadni, tény az, hogy a magyar bankrendszer rendkívül költségesen működik, tehát ha a költség/eszköz hányadot nézem, a magyar bankrendszer esetében ez több mint 2 százalék, az EU-s átlag valahol 1,5 százalék körül van. Tehát azt gondolom, ezen továbbra is dolgozni kell, és a hatékonyságát javítani kell a rendszernek. Mit tehet itt a jegybank? Itt azért több megoldást is elindítottunk az elmúlt időszakban. Egyrészt versenyző termékeket hozunk a piacra, ilyen a Qvik tipikusan; egy olyan fizetési szolgáltatás, ami ingyenes lesz az ügyfelek számára, és jelentősen csökkenti majd a költségeket a kereskedők számára. Hangsúlyozom, minél többen használják majd ezt a rendszert, annál többen fognak ennek a jótékony hatásaival szembesülni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Talán még egy elemre reagálnék röviden Z. Kárpát Dániel úr hozzászólása kapcsán: ez a zöldátállás és annak a mérése. Én örülök annak, hogy a képviselő úr ennyire részletesen megnézte a kiadványunkat. Én személy szerint is azt gondolom, hogy alapvetően a statisztikai mérést kell fundamentálisan átalakítani ahhoz, hogy ebben előrelépést tudjunk elérni. A Magyar Nemzeti Bank arra büszke, hogy ezt a tanulmányt egyébként Áder János köztársasági elnök úr is felkarolta, és az idei World Science Forumon a nemzetközi térbe is kivitte. Azt tudom mondani, hogy tovább dolgozunk a módszertan tökéletesítésén és javításán, hiszen tényleg ez lesz a kulcsa annak, hogy a következő évtizedek egy tisztább, fenntartható világot hozzanak. Köszönöm szépen.

Az év végéhez közeledve pedig szeretnék minden képviselőnek áldott, békés karácsonyt kívánni. Köszönöm szépen. (Taps.)