Gelencsér Ferenc (Momentum)

GELENCSÉR FERENC (Momentum): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A 2022-es beszámoló szerint a Magyar Nemzeti Bank a kamatemelések hatását a pénzpiaci stabilitás fenntartásaként értékeli, ugyanakkor a forint árfolyamának jelentős ingadozása, valamint az inflációs cél elérésének elmaradása arra utal, hogy a monetáris politika nem teljesítette az előre kitűzött árstabilitási célokat. Vagyis miközben az infláció csökkenését a monetáris politika egyik sikereként említik, a jelentésben az szerepel, hogy 2022 végére a fogyasztói árindex 24,5 százalékra emelkedett, és az inflációs cél teljesítése elmaradt. Az inflációt részben külső tényezőkkel – energia- és élelmiszerárak ‑ magyarázzák, de a vállalatok árrésének növekedését is megemlítik mint fontos belső tényezőt. Ez utóbbi viszont nehezen összeegyeztethető a piacokat stabilizálni kívánó monetáris politika hatékonyságával.

Hogyan magyarázható, alelnök úr, hogy miközben a Magyar Nemzeti Bank a kamatemeléseket a pénzpiaci stabilitás fenntartásaként értékeli a 2022-es jelentésben, az inflációs cél elmaradása és a forint árfolyamának ingadozása arra utal, hogy a monetáris politika nem érte el az árstabilitási célt? A jelentés szerint a Magyar Nemzeti Bank gyorsan és hatékonyan stabilizálta a pénzpiacokat, ugyanakkor a forint árfolyama jelentős ingadozásokat mutatott a 2022-es év során, ami nehezen tekinthető teljes stabilizációnak.

Eredményesnek nevezik a monetáris politika eszközeit, például a tartalékráta emelését, új betéti eszközök bevezetését, de ezek hatásának pontos kvantifikálása és értékelése hiányzik. Azt viszont tudjuk, hogy az infláció elleni küzdelem érdekében végrehajtott kamatemelések jelentős veszteségeket eredményeztek a Magyar Nemzeti Banknak.

(11.40)

Hogyan értelmezhetők alelnök úr szerint a Magyar Nemzeti Bank pénzpiaci stabilizációs intézkedései eredményesnek, ha a forint árfolyama továbbra is ingadozott, az inflációs cél elérése nem sikerült, és mindeközben a kamatemelés jelentős veszteségeket okozott a Magyar Nemzeti Banknak?

És akkor 2023: a jelentés szerint 2023 egyértelműen az inflációs fordulat éve volt, amelyben a jegybank intézkedéseinek szerepét hangsúlyozzák, és valóban egyébként az infláció csökkenése jelentős volt, azonban a csökkenést kizárólag a jegybank monetáris politikája eredményeként állítják be, miközben a globális energia- és nyersanyagárak csökkenése szintén meghatározó tényező volt.

A jelentésből viszont az teljesen hiányzik, hogy a külső hatások mennyire befolyásolták a dezinflációt, és az is, hogy a csökkentés milyen áldozatokkal ‑ például a reálbérek esése, gazdasági aktivitás visszaesése ‑ járt, és hogy mennyiben volt ez fenntartható. Csak kérdezném: hogyan magyarázható alelnök úr szerint, hogy a jelentés kizárólag a jegybank intézkedéseinek tulajdonítja az infláció csökkenését, miközben a külső tényezők, mint az energia- és a nyersanyagárak csökkenése, szintén szerepet játszottak a dezinflációban? Tehát amikor valami sikeres, az csak a jegybank érdeme, ha valami nem jó, valami félresiklik, az egyből egyértelműen egy externália.

A jelentés a vállalati hitelállomány 6 százalékos és a háztartási hitelállomány 2,7 százalékos növekedését pozitívumként értékeli. Ugyanakkor nem elemzi a magas inflációs környezet és a csökkenő reálbérek hatását a hitelfelvételi hajlandóságra és a fizetőképességre, tehát azokat a hatásokat, amelyek hosszú távon destabilizáló hatásúak lehetnek. Azzal, hogy a hitelpiaci dinamika lassulását a magas kamatkörnyezet, a csökkenő reálbérek és a bizonytalan gazdasági kilátások eredményeként említi, gyakorlatilag arra utal, gyakorlatilag beismeri, hogy a stabilitás és a hitelállomány növekedése csak rövid távú és nem fenntartható folyamat.

Hogyan indokolható alelnök úr szerint, hogy a magas kamatkörnyezet és a bizonytalan gazdasági kilátások ellenére a monetáris politika nem tudta fenntartani a hitelezési dinamika növekedését, ami arra utal, hogy a kamatemelési politika nem bizonyult kellően hatékonynak a gazdasági aktivitás és a hitelpiaci stabilitás fenntartásában? Köszönöm.