Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! István, ne menj el! Ezt kellett bekiabálnom az előbb, mert a KDNP egyik számomra kedvenc vezérszónoka éppen elhagyta az üléstermet. Pedig neki szeretnék címezni nagyon-nagyon fontos mondatokat, hiszen egy egyszerű googlizással, ha a forint/euró árfolyamot vizsgáljuk, pillanatok alatt lelepleződik a kormány elképesztő kommunikációs ferdítése. Éppen Hollik István volt akkoriban talán szóvivőként, vagy a kormányzati kommunikáció egyik irányítójaként megbízva azzal, hogy megpróbálja védeni a forint ipari szintű, brutális, minősíthetetlen gyengülését. Már két évvel ezelőtt is hivatkoztak a háborús kitettségre és a szankciók körüli, egyébként kétségtelenül fennálló befolyásoló tényezőkre.

De érdemes megvizsgálni, hogy néhány országot még érint ez a háború, sajnálatos módon, a régióban hetet-nyolcat egészen biztosan, hasonlóképpen, mint bennünket. A mértéken nyilván lehet vitatkozni, de egy egyszerű objektív számítással, ha igaz az, hogy a fegyveres konfliktus, a szankciók és egyebek okozzák majdnem az összes régióbeli ország fizetőeszközének a bajait, akkor azt kellene látnunk a grafikonokon, hogy a forint kirívó gyengülésével párhuzamosan adott esetben a román lej, a lengyel zloty, a cseh korona is szétesik, darabokra hullik, folyamatosan gyengül, és az ott élő emberek fizetései, megtakarításai és a nemzeti vagyon is folyamatosan amortizálódik, leértékelődik.

Ezzel szemben megvizsgálhatunk hosszabb időszakot is, nem csak az elmúlt két évet, s azt látjuk, hogy az elmúlt tíz évben összességében 35 százalékkal többet kell fizetnünk egy euróért, mint annak előtte. Bár azt várnánk, hogy az elmúlt időszakban meglódult volna a többi régióbeli devizának a gyengülése is, de miközben mi 35 százalékkal fizetünk többet, a lejért csak 12,5 százalékkal kell többet fizetni, tehát nagyságrendileg harmada volt a gyengülés mértéke, a zlotyinál ez 3,5 százalékos ‑ nem 35, mint nálunk, 3,5, kedves kormánypárti képviselőtársaim, az egytizede ‑, és azt látjuk, hogy a cseh korona az utóbbi időszak figyelembevételével még erősödni is tudott az euróhoz képest.

Hát hogy van ez a kitettség és ez az elképesztően sok nemzetközi befolyásoló tényező? Ezek kétségkívül fennállnak, de az a helyzet, hogy a forint extrém gyengülése utcahosszal veri az összes többi devizát. Tehát önöknek nemhogy sikerpropagandát nem szabadna folytatniuk, és az MNB-nek sem szabad álláspontom szerint ebben a kérdésben, hanem meg kellene magyarázni, hogyan gyengítették ilyen szintre a nemzeti fizetőeszközt, hogyan értékelték le a nemzeti vagyont, hogyan tették tönkre magyar emberek fizetéseinek az értékállóságát és vásárlóerejét, és hogyan tették tönkre magyarok tömegeinek a kilátásait ebben az összefüggésben.

A kormány előszeretettel kapaszkodik fel mostanában a digitalizációs szekérre. Kis fáziskéséssel, de igyekszik úgy tenni, mintha a digitalizáció önmagában csak és kizárólag jó dolog lenne. Nem az! Legalább annyi veszélyt rejt magában, mint amennyi lehetséges előnnyel is bír. De a digitalizáció közepette ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar emberek könnyebben vásárolnak, mondjuk, egy nemzetközi webshopban. Adott esetben bármilyen otthonra szánt használati tárgyat simán megvesznek egy lengyel webáruházból, vagy akár Németországból idehozatják. Az a szomorú helyzet, hogy amikor itt fizetnek, akkor jellemzően euróról számítják át az árakat. Hiába vonják le a forintot a bankszámláról, előzetesen történik egy átváltás, és a nagyon-nagyon gyenge forintunkkal kell fizetni az egyre drágább és drágább, euróban számolt, abban vezetett, abban nyilvántartott termékekért. A gyenge forint külön adóként működik a magyar lakosság szubjektív érzete szempontjából. És mekkora külön adó ez? Ezermilliárdos nagyságrendű. Egy teoretikus normális forintárfolyamhoz képest, aminek álláspontom szerint valahol 300-320 forint környékén kellene lennie, ehhez képest ezermilliárdokat húznak le minden egyes évben a magyar polgárokról.

Ne felejtsük el, szögezzük le a jegyzőkönyv kedvéért sokadszor: 266 forintos euróárral vette át 2010-ben a kormányzást az akkori Orbán-kormány, és most azért imádkozunk, hogy 410 alá csússzon be, és legalább maradjon ott a forint árfolyama, és ne szabaduljon el a későbbiekben. Sokszor mondják erre kormánypárti képviselőtársaim, hogy jó, jó, barátaim, vásároljatok magyar terméket, és én ennek igyekszem is eleget tenni. De az a helyzet, hogy a magyar termékek előállításához is használnak külföldi eszközöket, importanyagokat, és ezeknek a drága euróban mért ára úgyszintén felveri az itteni termékek árát. A magyar feldolgozóiparból nagyon könnyen elérhető egy statisztika, két-három kattintással, és itt az derül ki, hogy a magyar feldolgozóipar alapanyagigényének 52 százaléka import.

(11.00)

Ezt az 52 százalék importot gyenge forintért vásároljuk, drága, euróban számontartott eszközök megvásárlásával. Ha ezt megtesszük, ez az elképesztő drágaság be fog épülni a termékek árába, még akkor is, ha magyar élelmiszert vásárolok, mert a gép, az alapanyag és minden egyéb, amivel ezt előállítják, gyenge forintért kerül megvásárlásra, és drága euróban mérik az árát.

Mindennek felveri az árát a gyenge forint! Nagyon kevés olyan, valóban hazai előállítású termék van, ahol mindez nem érvényesül, de azokat is szállítani kell. Hogyan szállítjuk őket? A szállításhoz használt eszközöket vagy éppen az üzemanyagot is nagyon sokszor, ugye, nem az ország közepén állítják elő, ezekért is fizetni kell. Gyenge forinttal kell fizetni értük.

Amikor tehát a kormány azt mondja, hogy neki nincs árfolyamcélja, hát, ott van a Magyar Nemzeti Bank, az ő dolga, akkor a forrókrumpli-effektus indul be: senki nem akarja sokáig a kezében tartani. A Magyar Nemzeti Bank meg egy ideig teljesen faarccal azt mondta, hogy neki igazából az árstabilitás a célja. Az árfolyam az egy másodlagos, harmadlagos dolog.

(Az elnöki széket dr. Oláh Lajos, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mostanában ismerjük el, hogy ebben érdemi és pozitív változás következett be, és nyilván amióta a Matolcsy-féle vezetés az alternatív portfólióeszközökre is jobban koncentrál a jegybank hagyományos feladatai mellett, azóta azért a kritikai hang is élesebben megjelent, és nagyon sokszor ezzel egyet kell értenünk, de a forint kirívó gyengítését senki nem tudta megállítani az elmúlt évtizedben. Még egyszer: a forint tíz év alatt 35 százalékot gyengült az euróhoz képest, a lej 12,5 százalékot, a zloty 3,5 százalékot ‑ nem 35-öt, 3,5 százalékot ‑, a cseh korona pedig erősödött az euróhoz képest.

Önök egy különadót tűrnek meg, amit a magyar emberek fizetnek ki, indokolatlanul, azért, mert senki nem védi meg kellőképpen a nemzeti fizetőeszközt. Mi alkotmányos védelmet, alaptörvényi védelmet javasolunk a forintnak. Nyilván nem arra gondolok, hogy írjuk bele a forintárfolyamot a törvényekbe, mert ez marhaság lenne. Arra gondolok, hogy a törvény ereje kötelezze az összes piaci, állami szereplőt, bárkit, akinek van ráhatása arra, hogy ha ilyen helyzet van, akkor tegye meg, amit amúgy meg tudna tenni.

Ezt nem tapasztaltuk az elmúlt másfél évtizedben; hozzáteszem, előtte is voltak azért kirívó események ebben a tárgykörben, gondoljunk csak a devizahitelezés elindulására és az akkori jegybanki tevékenységre. Tehát a kritikánk minden irányban fennáll, nem csak a 2010 utáni korszak tekintetében, de önmagában a forint/euró árfolyam egy állatorvosi lova annak, hogy miért teljesít gyengén ez a kormány, és miért nem lehet a jegybank tevékenységét jeles osztályzattal díjazni!

Ezen a ponton szokott felmerülni az euró bevezetése már-már fétisszerű, túlhájpolt kérdésköre. Momentumos barátaim nyilván azt fogják mondani, hogy az euró bevezetése mindennek a csodálatos gyógyírja és megoldása, ami mindent helyre tesz.

Én vitatom ezt az állítást. Én egy erős nemzeti fizetőeszközben hiszek, és egy olyan erős monetáris rendszerben, amely figyel az állampolgárai létérdekeire és a nemzeti létérdekre. Ha most, ezen a leértékelt szinten, amikor a nemzeti vagyont, a megtakarításainkat egy gyenge árfolyammal leértékelték, ha most itt belemegyünk annak az előszobájába, hogy még a feltételek nemteljesítése esetén is erőltetjük az euró bevezetését, ennek akár több lehet a hátránya, mint a haszna.

Nyilván jövőbeni ingadozásokat ki lehet ezzel zárni. De arra kérek mindenkit a parlamentben, hogy ne vallási fanatizmussal fetisizáljon egy-egy ilyen intézkedést, mint az euró bevezetése, mert valahogy rászocializálódtak nagyon sokan arra, hogy kívülről jövő gyógyírekre várnak, majd kívülről bevezetjük, és akkor nekünk jó lesz anélkül, hogy különösebb dolgokat végre kellene hajtanunk a javulás érdekében. Én egy erős forintban is tudnék bízni, és tudok is bízni, csak nem látom ennek a jeleit. A brutális leértékelődést látom, és azt, hogy ebbe valahogy belenyugodott a kormány. Ez a legidegesítőbb, a legbántóbb az egészben, hogy sem a kormány, sem a Nemzeti Bank részéről nem történt egy olyan asztalra csapás, amitől kettétörik az asztal, hogy ezt nem lehet csinálni a nemzetgazdasággal, ezt nem lehet csinálni a magyar emberekkel.

Önök ezt ugyanúgy beárazták, mint ahogy régen a csúszó leértékelés volt. Egészen durva. És eleinte, az első években ezt nem a maguk kedvéért tették, hanem az exportra dolgozó multicégek érdekében. Két olyan erőtér van, akinek a vágyát, akaratát mindenben kiszolgálta eddig ez a kormány. Az egyik ilyen az exportáló multicégeké, a másik pedig a bankoké ‑ mindjárt kitérünk arra is ‑, az exportáló multicégeknek nagyon jó volt a gyenge forint sokáig. Most már viszont annyiféle piaci problémát vet fel mindez, hogy a gyenge forint, úgy gondolom, mindenkinek árt, a magyar embereknek pedig különösképpen. Itt tehát sokkal több feladata lenne a Nemzeti Banknak is. Az említett időszakban is lett volna, és a lehető legtöbb feladata pedig a kormánynak lenne, hogy tisztázza az álláspontját. Még egyszer mondom: a megoldást a cselekvésben látom, és nem a külső erőterekre való várakozásban.

Hollik képviselőtársam említette a társasági adó kirívóan alacsony szintjét is. Én egyetértek vele. Kirívóan alacsony a társasági adó szintje Magyarországon. Miért tette ezt a kormány? Azért, hogy az exportra dolgozó multicégek érdekeit kiszolgálja; nem a magyar kisvállalkozások érdekében ‑ ott, ugye, 1 százalékos engedményt jelentett az, amikor belenyúlt a társaságiadó-rendszerbe a kormány. A multik számára majdnem lefelezte az adót. Van olyan autógyár, amely a kedvezmények figyelembevételével alig fizet valami adót, vagy 1 százalék alattit fizetett bizonyos időszakban.

A személyi jövedelemadó változásait egyébként kétségtelenül vívmányként kell, hogy kezeljük, senki ne legyen abban ellendrukker, hogy miután 8 vagy 10 évig inflálódik a családi adókedvezmény, elveszti az értékének több mint a felét, a kormányzat megduplázza, tehát visszapótolja azt az értéket, mintha az inflációkövető lett volna. Ez önmagában jó dolog, szépségtapasz, de jó dolog. Ugyanakkor itt is elmulasztotta a kormány a negatív adó intézményének a bevezetését. Megtette a kormány a cégek, a vállalkozások érdekében. Ott van negatív adó! A magyar polgároknál, akik nem keresnek elég sokat ahhoz, hogy mindenféle adókedvezményt igénybe tudjanak venni, ott nincs negatív adó, pedig kellene, hogy legyen, hogy különbözet formájában, jóváírással megkapják azt, amit nem tudnak igénybe venni és realizálni.

Teljesen őszinte volt a jegybankalelnök úr ‑ és én ezt értékelem ‑ a tekintetben, hogy a pénzügyi rendszer nyeresége, nyereségessége extrém, kiugró volt az elmúlt időszakban. Ha 2022-t és ’23-at vizsgáljuk, már a ’23-ra történő ugrás is egy brutális, 1400 milliárd fölötti szintet jelez. Ön finoman utalt arra, hogy örülnek annak, ha ez a bankok nagyon prudens és egyébként nagyon technikás működéséből adódik. Ha mondjuk, a legnagyobb bank bevételének kétharmada abból ered, hogy más országokban a leánycégei jól teljesítenek, és ebből jön vissza bevétel, mi ennek szerintem örülünk. A problémám az, hogy ezek a bankok egy teljesen alternatív mozgást követve abból kaszálnak, hogy sarcolják a magyar embereket, hogy sápolják őket, és európai szinten is extrém, kirívó banki költségeket érvényesítenek.

Önt is megkérdezem, és tényleg érdekel a személyes véleménye, és pénzügyminiszter úrtól is megkérdeztem ezt, hogy mi az a piaci körülmény, ahol elviselhetőnek tartják azt, hogy 67 forintot számoljon fel egy bank egy sms-ért. Akkor, amikor a korlátlan csomagok gyakorlatilag fillérekért érhetők el a korábbi összegekhez képest, mi az, hogy egy bank azt mondja, hogy 67 forint egy sms; és ilyen kis, mikrolehúzásokból összehoz magának év végére milliárdokat? Hol van a pénzügyi felügyelet? Hát önöknél van! Beolvadt oda! Az önök dolga lenne, hogy ne legyen 67 forintos sms Magyarországon! Ez egy őrület! Ilyet sehol máshol nem csinálnak Európában!

Angliában már a kiskeresetűek is képesek elérni valóban ingyenes bankszámlát, és folyik egy valódi verseny annak érdekében, hogy megfogják az ügyfeleket. Önök mindig elmondják, és egyébként a Pénzügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, az MNB mindig el szokta mondani, hogy verseny van Magyarországon a bankok között. Én pedig, muszáj, hogy vitassam ezt az állítást. Tranzakciós illeték. Önöket miért nem zavarja? 333 milliárd forint az utóbbi időszakban. Kire vetették ki? Ugye a bankokra, pénzintézetekre. A magyar emberekre vetették ki? Nem! Az ügyfelek kéne, hogy fizessék a tranzakciós illetéket? Nem! És a felügyelet tétlenül nézi. Nincs itt verseny, kérem szépen. Az összes nagyobb hazai bank bejelentette, hogy január 1-től felveri az árakat, emel, és átterheli a fogyasztókra a tranzakciós illetéket. Még le se tagadják! Tehát nem írnak kamuközleményeket, hogy hát, a megváltozott piaci körülmények között, s a többi. Nem! Bevallják, és a helyzet az, hogy a felügyeletnek itt dolga lenne.

Tehát kérem, hogy konkrétan nyilatkozzanak arról, hogy miért nem tesznek semmit! 333 milliárd forint! Kormánypárti képviselőtársaimhoz fordulok. Tudom, hogy ez önöket is irritálja, ugyanis többet húznak le a bankok csak a tranzakciós illeték áthárításával, mint amennyit családi pótlék formájában kiutal Magyarország! Többet húznak le a bankok a tranzakciós illeték áthárításával, mint amennyit családi adókedvezmény formájában a magyar családoknál hagynak. És egy fő politikai termék a családi adókedvezmény duplázása, de ez kisebb összegbe fáj, mint amennyit a bankok lehúznak az emberekről, csak a tranzakciós illeték áthárításával. Bevallják, és a felügyelet nem csinál semmit. Ez katasztrófa!

(11.10)

Én nagyon bízom abban, hogy a Nemzeti Banknál változás történik akár a következő hetekben, napokban ez ügyben, mert ez tarthatatlan, és nem véletlen az ingyenes bankolásért folytatott kampányunk átütő sikere. Ez nem azért van, mert én egy ilyen zseniális politikai terméket tettem volna le az asztalra, vagy az én kvalitásaim miatt; ez azért van, mert az embereket rémesen irritálja az, hogy lehúzza őket a bankjuk. Normális piacgazdaságokban a bank nem ebből él; nem abból él, hogy a saját ügyfeleit lehúzza, sarcolja, sápolja, hanem abból él, hogy forgathatja a pénzünket, abból él, hogy rohadt drága hitelkártyatermékeket tart a piacon, irritálóan, kirívóan drágát, és pont a nehezebb helyzetben lévő embereket húzza le ezekkel a nagyon drága hitelkártya-konstrukciókkal. Éljen meg abból, hogy a mega- és óriáscégek egymás közötti tranzakcióit illetékezi, adóztatja, bármit csinálhat vele, ez minket kevésbé érdekel. De az, hogy Magyarországon több száz milliárdot fizetünk úgynevezett banki költségekre, vérlázító.

Ügyfelenként statisztikai értelemben évente 41 ezer forint marad a banknál csak azért, mert a saját, már leadózott készpénzünkhöz hozzá akarunk jutni. Itt az ingyenes határ fölötti összeg felvételénél brutális sarcok vannak. És mit csinálnak a drága bankok? Bejelentik, hogy jövőre a tranzakciós illeték áthárítása meg a készpénzfelvétel ingyenes összeg fölötti részénél is megmásfélszerezhetik a banki költségeket. Ez őrület! Aztán március után majd jelentkezni fognak, hogy bocsánat, volt előző évi infláció, mi azt is szeretnénk érvényesíteni. Önök ezt hogyan nézhetik el tétlenül?

Értem én, hogy arra számít mindenki, hogy majd ezek a drága bankok hiteleznek, meg 5 százalékos plafon és társai, de ezek a bankok úgy is meglennének vígan a régióban is kiugró profittal, ha ingyenesen bankolhatna átlagbérig mindenki az alapműveletek tekintetében. Tehát az átutalás, a készpénzfelvétel, egyebek legalább az átlagbérig legyenek teljesen ingyenesek! Ha ez megvalósul, még úgy is 1000 milliárd forint fölötti a bankok profitja. Miért nem akarják őket bevonni a közteherviselésbe?

Azért szegezem ezt a Magyar Nemzeti Bank felé is, mert az, hogy a felügyelet beolvadt, önmagában nekem ezzel semmi bajom nincs, ez még egy hatékonysági szintlépést is jelenthet, de azt látom, hogy bátortalan a fogyasztóvédelem, bátortalan a pénzügyi felügyelet, mintha tartanának ezektől az intézményektől.

Van egy történelmi bűne, nem az MNB-nek, bár részben igen, hanem a kormánynak, ez a devizahiteles merényletsorozat volt. Akkor önöknek keletkezett egy erkölcsi tartozása a károsultak, a banki ügyfelek felé, mert önök nem azt mondták, hogy akinek 165 forinton adták ki azt az úgynevezett hitelt, a pénzügyi szemetet, a pénzügyimerénylet-terméket, annak 165 forinton váltsák vissza. A felvételkori árfolyamon történő forintosítás nem csak a Jobbik javaslata volt, a Salamon úr vezette vizsgálóbizottságnál is megfogalmazásra került, mint egy lehetséges javaslat, tehát bőven volt kormánypárti oldalon olyan, aki egyetértett volna a devizahitelezés igazságos rendezésével. A helyzet az, hogy végül mégis piaci árfolyamon történő átváltás lett, ami nagyon-nagyon kedvezett a bankoknak, és ami több mint 35 ezer elhelyezés nélküli kilakoltatáshoz vezetett Magyarországon. Ezt a legtöbben soha nem fogjuk elfelejteni. Ott keletkezett az én állításom szerint egy erkölcsi kötelezettsége a kormánynak az irányba, hogy ha legközelebb valami pénzügyi jellegű csúnyaság jön szembe, akkor egyértelműen álljon a polgárok oldalára, és a felügyelettől is ezt várjuk el. Az ingyenes bankolás átlagbérig tipikusan egy ilyen lehetőség. Nagyon komoly összeget lehetne a polgároknál hagyni ebben a tárgykörben.

A családi adókedvezmény duplázása is üdvözlendő ötlet, de ha az emberek másik zsebéből a bankok, a multik, a szolgáltatók, a gyenge forint kihúzzák ezeket a pénzeket, akkor nagyjából ugyanabban a reálpozícióban maradnak az érintettek, vagy akár még rosszabb helyzetbe is kerülhetnek.

A digitális jegybankpénzről azért nem szeretnék sokat beszélni, mert itt komoly várakozásaim vannak, tehát várom azt, hogy mivel áll majd elő az MNB. Látjuk, hogy itt egy reaktív magatartásról van szó. Nem csak önök, a világ jegybankjai észlelték, hogy a kriptoeszközök terjedésével valamit lépni kell, mert kicsúszik a lehetőség a nemzeti bankok kezéből. Én meglehetősen távolságtartó vagyok a kriptoeszközökkel kapcsolatban, egyelőre legalább annyi veszélyét látom ennek a folyamatnak, mint amennyi előnye lehet. De várjuk meg a végét, hogy digitális jegybankpénz formájában mit szeretne letenni a kormány az asztalra, van‑e abban bármilyen versenyképes gondolat.

Ami sokkal izgalmasabb lehet, ez az MNB pár hónappal ezelőtt megjelent fenntarthatósági szempontrendszere. Rengeteget foglalkoztam a GDP lehetséges leváltásával vagy még inkább kiegészítésével, helyettesítésével, mert leváltani a nemzetközi hitelminősítők miatt sajnálatos módon úgysem lehet, ezek abban mérnek, ebben hasonlítanak össze, de a GDP egy katasztrofálisan alkalmatlan mutató az emberek jóléte és jólléte kifejezése szempontjából.

Ezért én nagyon-nagyon üdvözöltem az MNB 64 pontos szempontrendszerét. Érdekel, hogy mi lett ennek a sorsa. Például egy költségvetési tervezésbe vagy a költségvetési folyamatok véleményezésébe beépítette‑e már az MNB? Volt, aki távolságtartóan felhívta rá a figyelmemet, hogy a 64 szempontból ‑ átolvastam őket egyesével ‑ nagyjából 12 még mindig GDP-hez kötött, de ne legyünk inkorrektek a Nemzeti Bankkal, mert mondjuk, egy Human Development Index mérése során is azért ott nagyrészt GDP-adatokat használnak, csak egy kicsit súlyozva vagy egy főre vonatkoztatva. Tehát ne várjuk el a lehetetlent, de nagyon érdekel bennünket az, hogy ennek a szempontrendszernek mi lesz a sorsa.

Az inflációs kérdések kezelése szintén hosszú órákat igényelne. Itt a kormánypárti képviselőtársaim optimizmusát egyáltalán nem értem, tehát ha 100 forintba került egy termék, a brutális élelmiszerár-robbanás hatására ez 40 százalékos élelmiszer-infláció után 140 forintba került, és utána mondjuk, erre csak 8 forint rakódott, akkor még mindig majdnem 150 forintot fizetünk valamiért, ami 100 forintba került két évvel ezelőtt. Tehát lehet azt mondani, hogy hú, de jó, most már szabályoztuk az inflációt, de itt bázishatás érvényesül, tehát marha drága lett valami, ami előtte viszonylag tolerálható áron volt megfizethető. Tehát önmagában ez nem siker. Ez egy elképesztő mértékű drágulás, aminek az üteme szerencsére lassult. Ezt így korrekt megfogalmazni, semmiképp nem dicshimnuszokat zengeni arról, hogy hú, már csak három egész akárhány tized százalék az infláció. Egyrészt élelmiszer fronton sokszor rosszabb.

Én megengedő vagyok a kormánnyal szemben ott, hogy ne feltétlenül a Tescónak a 10 százalékos élelmiszer-drágulásról szóló kosarát használjuk, mert való igaz, hogy a fogyasztási szokások átalakultak, és ezekben a hipermarketekben a forgalom, ha nem is nagyon kis része, de talán már nem növekvő része realizálódik, és mondjuk, egy Lidlnél vagy egy Aldinál érdemes lenne körülnézni, és itt a kisebb szinteken is azért a fogyasztás nagy részaránya koncentrálódik. De az biztos, hogy az élelmiszerár-robbanás magasabb szinten van, mint az a 3-4 százalékos infláció, amiről beszélnek, tehát folyamatosan drágul az élet a honfitársaink számára. Az infláció tekintetében erre azért nagyon-nagyon kellene figyelni.

Jegyezzük meg még azt is, hogy a kirívóan magas banki nyereség egy jelzőtűzként kellene hogy világítson az MNB számára. Én itt az expozéban azért hallottam olyan mondatokat, amelyek arra utaltak, hogy észlelik ezt a dolgot, és az a homlokráncolás, amit alelnök úr említett, részünkről folyamatosan fennáll. Csak fogadják el azt, hogy ha erre nem érkezik érdemi válasz lényegében sem a felügyelet, sem pedig a kormány részéről, akkor ezt a kritikánkat fenn kell tartanunk. Tehát az, hogy 1400 milliárdot kaszálnak a bankok, és ez okoz némi homlokráncolást, ettől még egy forinttal sem lesz kevesebb náluk.

Itt attól lehetne kevesebb náluk, ha érdemi lépések lennének. Mondom, hogy például a felügyelet mire tehetne javaslatot. Van nagyon sok magyar ügyfél, akinek van egy évek óta használt bankszámlacsomagja. Nekem nagyon szimpatikus, amikor államtitkárok arra hívják fel a figyelmet, hogy évente használjanak az ügyfelek összehasonlító oldalakat, egyebeket. 5-6 millió ember nem fog ilyet használni Magyarországon, és mi őket is képviseljük, és az ő létérdekeikért is ugyanúgy kell küzdenünk, ha nem jobban, mint azokért, akik megfelelő digitális kompetenciákkal rendelkeznek. Nagyon sok esetben a bank már bevezetett kedvezőbb számlacsomagot az ügyfelei részére, csak erről elfelejtette értesíteni az ügyfelét. Tehát ha én lennék a felügyelet, egészen biztos, hogy afelé próbálnám irányítani a folyamatokat, hogy ha egy bank bevezet egy kedvezőbb bankszámlacsomagot, mint amiben az ügyfél, mondjuk, évek óta benne van, kötelező legyen értesítenie az ügyfelét, hogy van egy ilyen kedvezőbb lehetőség, légy szíves, állj át erre, mert neked is jobb lesz. Ha csak ezt az egy lépést kezdeményeznék, nagyon-nagyon súlyos milliárdok maradnának a magyar emberek zsebében, és súlyos milliárdok hiányoznának ebből az 1400 milliárd forintos banki profitból.

Szeretném hozzátenni, hogy most 2024-et nem tárgyaljuk, de idén simán lehet, hogy 2000 milliárdig elmegy ez az elképesztő profitösszeg, és ez bőven teret engedne úgy is az ingyenes bankolásnak, hogy még az 1400-hoz képest nő a banki profit, tehát lehet, hogy fölmegy 1600-ra, csak lecsípünk belőle 300-400 milliárdot, hogy átlagbérig mindenki ingyenesen bankolhasson. Simán meg lehetne lépni ezen a ponton.

Azt is látjuk, hogy a kormány más ilyen esetekben kreatív. Tehát amikor családi adókedvezményt dupláz, ezt abból teszi ‑ ahogy elhangzott helyesen ‑, hogy az államadósság kamatkiadása sokáig 950 milliárd, 1200 milliárd volt, aztán fölment most majdnem 4000 milliárdra, és ahogy ezek a nagyon magas százalékú papírok kifutnak, ez egy kicsit visszább fog esni jövőre 3100-3200 milliárdig.

(11.20)

Tehát valószínűleg egy kicsit kevesebbet kell majd fizetni államadósságkamat-kiadásra. Ezt a kormány kiszámolta, és rögtön bejelentett a különbözetből valamifajta jólétinek szánt intézkedést. Így lesz családi adókedvezmény-duplázás. Ugyanezt meg lehetne csinálni az ingyenes bankolás érdekében, csak nem a költségvetés kontójára, hanem a bankokéra, éppen ezért ajánlom szíves figyelmükbe, hogy ezt lépjék meg, minél hamarabb lépjék meg, és nyilván az MNB, a felügyelet számára ebből annyi lehet a levonható következtetés, hogy érdemes ezeket hangosan kezdeményezni a kormány irányába. Ha elegendő társadalmi nyomás alakul ki, és ezt sikerül megfelelőképpen becsatornázni, akkor ezek a javaslatok meg is valósulhatnak. Köszönöm a figyelmet.