Dudás Róbert (Jobbik)

DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Az az igazság, hogy ahogy hallgatom önöket, a szavaikból és az önök által elmondottakból, a sorokból az tűnik ki, hogy itt abszolúte minden rendben van. Mindennek a támogatása nőtt, ne legyenek itt kétségek, hogy nemcsak hogy minden rendben van, de sokkal inkább minden rendben lesz, hiszen előre megyünk, nem hátra.

Az a helyzet, hogy meg kellene kérdezni az embereket, mert ezen díszes falak között nagyon jól hangoznak ezek a számok, ezek a támogatások. Mennyivel nőttek az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben? Kérdés az, hogy ezt ők hogy érzik, hogyan csapódik le náluk? Mert higgyék el, az elmélet és a gyakorlat között óriási a különbség.

Amit önök jónak ítélnek, higgyék el, hogy nem tartják elegendőnek, elégtelennek tartják ezeket helyben, főleg vidéki kistelepüléseken.

(14.30)

Azt mondják, hogy az önök családpolitikáját nem lehet egyszerűen kritizálni, hiszen mindent megtesznek. Nyilvánvaló, hogy számos intézkedés történt. No de ezeket az intézkedéseket időről időre felül kéne vizsgálni a tények tükrében. Ha azt nézzük, hogy évről évre csökken a házasságkötések száma, ennek valami oka van. Ha azt nézzük, hogy évről évre csökken a gyermekszületések száma, több ezerrel csökken, akár 6 ezerrel a tavalyi évhez viszonyítva, akkor ennek valami oka van. Elszálltak az ingatlanárak, bizonyára önök is tudnak róla, elszálltak az albérletárak. S mi erre a fiatalok válasza? Elhagyják az országot. Nem kalandvágyból ‑ bizonyára vannak olyanok is ‑, de nem kalandvágyból hagyják el, hanem a jobb élet reményében, hiszen mind maguknak, mind a családjuknak, a gyermekeiknek egy jobb, kiszámíthatóbb jövőt kívánnak, s ezért még sajnos ‑ ki kell mondjuk ‑ hibáztatni sem lehet őket, mert a hazai gazdasági környezet ezt nem teremti meg nekik. Úgyhogy nehéz hatékony családpolitikáról beszélni az önök intézkedései kapcsán.

Azt mondta Sztojka képviselő úr, hogy ne ideológiai vitát folytassunk, hanem költségvetésit, úgyhogy rá is térnék néhány költségvetésire, még megemlítve a családpolitikánál, hogy 2008 óta nem nyúltak hozzá a családi pótlékhoz. Tizenhat éve, tizenhat és fél éve! Ezt nemcsak hogy minimum meg kellene duplázni, de minimum inflációkövetővé tenni onnantól kezdve. Adókat tudnak inflációkövetővé tenni, de a családtámogatásokat és a béreket kellene inflációkövetővé tenni. Akkor éreznék azt az emberek, hogy a 2025-ös év költségvetése egy előremutató költségvetés.

Tudom, hogy önök nem szeretik a megszorítás szót, de amikor adókat emelnek vagy új adónemeket találnak ki, akkor azt az emberek megszorításként érzik, megszorításként értékelik. Nem látom, megfelelő mértékben pedig végképp nem látom a költségvetésben az önkormányzati utakra vonatkozóan, elsősorban a kistelepülési utak vonatkozásában a felújítási összeget. Számos alkalommal szólaltam már föl közutak felújítása kapcsán, s mindig elmondják számokban és kilométerekben, hogy az önök kormánya a 14,5 év alatt mennyit újított fel. Ez rendben van, és ez így is van jól. De el kellene jönni például az általam említett helyekre, és meg kellene nézni azokat az útszakaszokat, amelyekkel kapcsolatban tizen-huszon éve ígérik, választásról választásra meg végképp ígérik, hogy fel lesznek újítva, ugyanakkor viszont vannak helyek, ahol zenélő utat építenek, és vannak helyek, ahol a kátyúktól zenélnek az utak. Ezek viszont megkeserítik az ott élő emberek mindennapi életét egyrészt, másrészt ellehetetlenítik a gazdasági fejlődés szempontjából, mert amíg megfelelő úton meg nem tudja közelíteni egy vállalkozás, egy nagyvállalkozás az adott települést, addig nem megy oda. Amíg nem tudja megközelíteni és nem tudja elhagyni megfelelő módon és nincs meg a megfelelő infrastruktúra, addig ő ott nem telepszik meg, ezáltal kizárva ezeket a településeket a gazdasági fejlődésből, és elindítva őket egy leszakadó pályán, egy elnéptelenedő pályán.

(Folytatás 131/2-ben!)

2022-2026. országgyűlési ciklus Budapest, 2024. november 28. csütörtök 131/2. szám

Országgyűlési Napló

2012-ig, mondhatni, az adónem kitalálása óta, mindig az önkormányzatoknál maradt a gépjárműadó, vagy közkeletű nevén a súlyadó. 2012-t megelőzte az önök részéről egy adósságkonszolidáció, amit rengetegszer hallottunk már, hogy mennyit segítettek az önkormányzatokon. A bajba jutott önkormányzatok számára ez nyilvánvalóan nagy segítség volt. A következő évben viszont elvették a súlyadójukat. Önkormányzat és önkormányzat között különbség van, de egy kistelepülési önkormányzatnál általánosságban elmondható, hogy amennyivel kisegítették őket 2011-ben, azt 2012-ben el is vették. Tehát adtak is, meg el is vettek. Csak azóta eltelt még 12 év, adni nem adtak, viszont ezeket évről évre ugyanúgy elveszik. 2020-ig történt mindez, mert akkor még a náluk maradt 40 százalékra is azt mondta a kormány a Covidra és az akkori gazdasági környezetre való hivatkozással, hogy elveszi az önkormányzatoktól. El is vette, de csak a Covid idejére.

Covid, hála a jóistennek, már nincs, megszűnt a járvány, viszont az adó továbbra is az államnál marad, pedig az önkormányzatoknál kellene. Költségvetési módosítót nyújtottam be, és arra kérem önöket a kormány részéről, hogy támogassák azt, hogy a helyi emberek által az autójuk után befizetett adót helyben lehessen használni. Ne a központi költségvetés mondja meg, hogy majd hova, milyen látványberuházásra vagy propagandára költik a helyi emberek súlyadóját, hanem helyben lehessen belőle kijavítani az utakat. Azt gondolom, ez elemi érdek lenne, és minden autót vezető vidéki ember ezt így gondolja. S ha azt kérdezik esetleg bármely pont kapcsán, hogy milyen kutatásra alapozza az ember ezeket a felvetéseket: kérdezzék meg őket. Tízből tíz azt fogja mondani, hogy a vidéki utakat ki kell javítani. Minek fizetjük a súlyadót, ha rossz utakon kell járni, olyan utakon, hogy tönkremennek az autók. A javítást pedig nyilván nem az állam fizeti, hanem az embereknek saját maguknak kell fizetniük.

Évekkel ezelőtt bevezették a női munkavállalók tekintetében a 40 ledolgozott munkaév utáni nyugdíjat, amit örömmel üdvözöltünk akkor is, most is, és bízunk benne, hogy ez még nagyon sokáig így is marad. Számos alkalommal kezdeményeztük viszont azóta, hogy ezt a rendelkezést, ezt a lehetőséget bővítsük, s terjesszük ki a férfiak irányába is. Azért terjesszük ki a férfiak irányában, mert az Európai Unióban a magyar férfiak azok, akik számos esetben igen magas százalékban sajnos meg sem élik a nyugdíjkorhatárt, meg sem élik azt az időt, amikor a ledolgozott éveik után a megérdemelt pihenésüket tölthetnék. Amikor azt mondják, hogy ezt a központi költségvetés nem bírja el, akkor én azt gondolom, hogy méltatlan ilyen mögé bújni, mert azok az emberek, akikről beszélek, befizettek a központi költségvetésbe, ők egy életen át tartó munkával megtették azt, amit az állam rájuk rótt az adók tekintetében. Megérdemelnék azt, hogy 40 év ledolgozott munka után ők is nyugdíjba vonulhassanak. Költségvetési módosítónk van ezzel kapcsolatban a parlament előtt, az önök asztalán is. Kérem, hogy támogassák.

Gondoljanak bele, hogy amikor azon dilemmáznak, hogy ez fontos‑e, vagy sem ‑ bár ezen gondolkodni sem kellene ‑, hogy képzelik, hogy gondolják, hogy egy mentős 63-64 évesen egy négyemeletes társasházból, ahol még lift sincs, egy százkilós beteget majd valahogy lesegít vagy lehoz a lépcsőn. Ugyanez elmondható, hogyan várható el egy 63-64 éves rendőrtől, hogy üldözze a bűnt. Egy 63-64 éves tűzoltó hogyan látja el azt a segítséget, azt a szolgálatot, azt a hivatást, azt a munkát, amit egyébként mindennap ellát? Én azt gondolom, hogy mérlegelendő! És nyugodtan lehetne folytatni a sort a bányászokon keresztül számos, sőt minden munkaterületig. Megérdemlik a magyar emberek, a magyar férfiak is, hogy nyugodt, békés, kiszámítható nyugdíjaséveik legyenek. A jelen állás szerint ez a rendszer ezt nem teremti meg.

Többször szólaltam már fel és írásban is fordultam a kormányhoz egy gyöngyösi általános iskola, az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felújítása kapcsán, mely több pontból állt, és ígéretet is kaptam. Bár azért néhányszor önökhöz kellett fordulni, mert az első válasz természetesen mindig az, hogy ott minden rendben van. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy el kell oda menni, meg kell nézni ‑ én megnéztem ‑, higgyenek önök is a saját szemüknek. Nem tudom, hogy megtették‑e, a lényeg viszont az, hogy néhány pont ebből megvalósult. A legfontosabb viszont az iskola udvarán lévő rekortán pálya, amit előszeretettel használtak, illetve használnának a gyermekek most is, csak az elmúlt évek során olyan szinten elhasználódott, elkopott, kitöredezett, hogy balesetveszélyes. Nem kellene megvárni, hogy ebből probléma, ne adj’ isten tragédia legyen.

Én találkozót kezdeményeztem a tankerület vezetőjével, illetve az iskola igazgatójával is, akik fogadtak is engem. Közösen néztük meg az iskolát, a felújítást, a felújításokat, és az általam most említett rekortán pályát is. Ők is azt mondták, hogy látják a problémát, de központi forrásra van szükség. Megígértem nekik, az iskola vezetésének, a gyermekeknek és a szülőknek is, akik engem ezzel a témával és problémával megkerestek, hogy az Országgyűlés elé hozom újra ezt a kérdést.

(14.40 )

Úgyhogy központi költségvetési módosítót nyújtottam be arra vonatkozóan, hogy ne kelljen az iskolának pályázni. Vagy van forrás, vagy nincs forrás, tegyük bele a központi költségvetésbe, legyen biztosítva, hogy a gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Iskolában a gyermekek biztonságos és fejlett, modern pályán tarthatják a szüneteket, sportolhatnak és tölthetik el az idejüket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.