Kunhalmi Ágnes (MSZP)

KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először a közoktatás részét érintsem a jövő évi, 2025. évi költségvetésnek, majd aztán az általános jóléti kiadásokat egypár szám tükrében megvizsgáljam!

Nézzük meg, mit mondanak a számok és az adatok, amelyek kizárólag a kormánytól, a múlt esetében pedig a KSH-tól származnak! A közoktatásra fordított összegek ugyan ebben a tervezetben az előző évihez képest valamivel valóban nőttek, de az az összeg messze nem tudja pótolni a 2010 óta GDP-arányosan kivont forrásokat. Az ágazat 2010 óta mostohagyermeke a kormánynak, de az minimum elvárás lehetne, hogy a közoktatásnak visszaadják mindazt, amit az elmúlt 14 évben elvontak GDP-arányosan.

Az oktatás nemzetgazdaságilag meghatározó terület, de a kormány nem a tudásgazdaság felé vette az irányt az elmúlt években, nem a tudásipar és a hozzáadott érték növelését tekintette a magyar társadalom és a gazdaság egyik kitörési pontjának, hanem az alacsony bérekkel, alacsony tudással a Nyugat összeszerelő és kiszolgáló üzemévé tette Magyarországot. Egy olyan országnak, mint Magyarországnak, sokféle foglalkoztatási formára van szüksége valóban, de ez nem azt jelenti, hogy a hozzáadott értéket vissza kell vágni, a tudást le kell építeni, az oktatás fejlesztését háttérbe kell szorítani.

Még mielőtt azzal vágna vissza a kormány, amivel ilyenkor rendszerint szokott, hogy ne bíráljuk a pedagógusokat és az igazgatók teljesítményét, le kell szögezni, hogy nem ők tehetnek erről. Erről kizárólag a kormány tehet és a miniszterelnök politikája. Egy igazgató és egy tanár nem tehet a forráshiányos tankerületekről, az iskolai körülményekről, nem tehet a sokszor használhatatlan egyentankönyvekről vagy az eszközök hiányáról és az agyonhajszoltságot eredményező, sokszor feleslegesen túlzott adminisztrációról, munkakörülményekről.

A pedagógus, az egy értelmiségi pálya, amit a kormány lefokozott és megszégyenített az elmúlt tizenvalahány évben. Természetesen nehézségek 2010 előtt is voltak, talán rossz szakmai döntések is, de a rendszerváltás után ‑ ezt kell világosan megértenie mindenkinek ‑ sohasem volt politikai koncepció az, hogy egy egész ágazatot lefokozzanak, és a szakmaiságot teljesen felváltsa a politikai szempontok alapján való irányítás, mint ahogy ez 2010 után bekövetkezett a magyar oktatásban.

2023-ban a zárszámadás szerint a költségvetés összes oktatási kiadása 2905 milliárd forintot tett ki, amely a nagyon magas infláció miatt 2022-höz képest 5,6 százalékos reálérték-csökkentést jelentett. 2024-ben ugyanez az előirányzat 3434 milliárd forint volt, melynek teljesítéséről természetesen információkkal még nem rendelkezhetünk.

(16.00)

2025-re ez az előirányzat 3876 milliárd forintra emelkedett, amely 442 milliárdos növekményt jelent, de pozitív hatása csak akkor lehet, ha a kormány inflációs előrejelzése reális, ami iránt az elmúlt évek tapasztalatai miatt, különösen ’22-t és ’23-at is figyelembe véve, erősen kétségeink vannak. Az alapfokú oktatásra a tavalyi 373,4 milliárd helyett jövőre 448,8 milliárd az előirányzat, középfokú oktatásra 475,8 milliárd helyett 558,3 milliárd, felsőfokúra pedig 840,3 milliárd helyett 840,7 milliárd, de ez nem tartalmazza az alapítványi fenntartású egyetemek költségvetési támogatását.

Az oktatásban dolgozók bérét ezek az adatok nem tartalmazzák, az egy külön 1600 milliárd forintos alapban jelenik meg. Az előterjesztés indoklása szerint ez az 1600 milliárd forintnyi összeg a 2010. évinek kétszerese, arról azonban az előterjesztés hallgat, hogy 2010-hez képest 2023 végéig az infláció 78 százalék volt, így a növekmény alig teszi ki a 100 milliárd forintot. Reálértékben valóban némi növekmény, de csak csupán töredéke a kormányzati állításnak.

A mostani első közelítésben a növekmény azonban nem feledtetheti, hogy az annyiszor emlegetett 2010-es évhez viszonyítva továbbra is jelentős a GDP-arányos visszaesés. 2010-ben az oktatási költségvetési intézmények a GDP 4,6 százalékát tették ki a KSH-adat szerint, az összes oktatási kiadás pedig GDP-arányosan 5,5 százalék volt. 2023-ban azonban ez az 5,5 százalék visszaesett 3,9-re. Ez sajnos jóval alatta van az európai uniós átlagnak. A jövő évi magasabb előirányzat és az az ígéret, hogy a pedagógusok átlagbére elérje az értelmiségi átlagbér 80 százalékát, nem orvosolja azt a mérhetetlen jövedelemkivonást az oktatásból, ami az elmúlt 14 évben történt Magyarországon.

A pedagógusok béremelése mellett továbbá szükséges lenne a nevelést-oktatást közvetlenül segítők bérének minimum 20 százalékos emelése is. A jelenlegi garantált bérminimum mellett nem ettől szállna el a költségvetés.

Továbbá a pedagógusok béremelését ‑ amelyről tudtunkkal még jelenleg is tárgyalások zajlanak, és amelyből 386 milliárdot az állam, 186 milliárdot pedig az Európai Unió utófinanszírozással biztosít ‑ a céltartalékba tették, de mi azt javasoljuk, hogy ezt az összeget a rendes költségvetési soron nevezzék meg. Csak így lehet garantálni azt, hogy 2025-ben a pedagógusok bére elérje a diplomásbérek 80 százalékát.

A másik további követelésünk pedig az, hogy a költségvetésben azonos módszertan szerint biztosítsák a dologi kiadásokra a normatív támogatást az egyházi és állami oktatási intézményeknek. Vagyis az állami oktatási intézmények és gyerekek ugyanannyi pénzt kapjanak, mint az egyházi intézmények és gyerekek. Nem az egyházaktól sajnáljuk a pénzt, hanem igazságos elosztást szeretnénk. Amennyit egy egyházi iskolába járó gyerek kap, annyit kapjon az állami iskolába járó gyerek is Magyarországon. Azt hiszem, KDNP-s képviselőtársaim, ez méltányolható kérés.

Egyetértek a szakszervezetek követelésével is, hogy az iskolakezdési támogatás járjon automatikusan minden oktatásban dolgozó munkavállaló köznevelésben tanuló gyermeke után, és ne a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozzon az, hogy részesül‑e valaki ilyen béren kívüli juttatásban. Ennek fedezetét be kell építeni a következő évi költségvetésbe. A tankerületek pénzhiányra hivatkozva utasították vissza ezen szülők kérelmeit, merthogy pénzhiányosak a tankerületek ‑ ami nem igazán jó hír, és nem igazán a kormányzati sikerpropagandát támasztja alá ‑ a 2024-25-ös tanévben. Nem az a baj, hogy minden határon túli gyermek kap 100 ezer forintot tanévkezdéskor, a bajunk az, hogy itthon, a határokon belül nem jut mindenkinek ugyanez. Ahogy azt kérjük, hogy az egyházi iskolába járó gyerekek után is járjon támogatás, illetve ugyanannyi járjon az államiba járó gyerekek után, mint az egyháziba, így a határon túli magyaroktól sem sajnáljuk a 100 ezer forintot, de azt a belföldön élő gyerekek is kapják meg. Így lenne igazságos és fair Magyarországon.

Végezetül, a jóléti kiadások GDP-arányosan továbbra is alacsonyak 2010-hez képest, az akkori 31,1 százalékos GDP-arányos jóléti kiadások 2025-ben már csak 24,6 százalék, de korábban sajnos volt már alacsonyabb is. A nyugdíjaknál az arány 2,7 százalékkal kisebb, mint 2010-ben. 11,1 százalék volt akkor, a 2025-ös költségvetési irányzat pedig csupán 8,4. De ez az arány korábban, 2021-ben sajnos volt, ha jól emlékszem, 7 százalék is. Tehát a nyugdíjasokon továbbra is spórol a kormány, a 13. havi nyugdíj ellenére is, mert nem hajlandó a minimálnyugdíjat emelni, és nem hajlandó azt a bizonyos svájci indexálást visszaállítani. Vagyis, tisztelt nyugdíjasok, akik ezt látják, a 13. havival még azt sem adják vissza önöknek, amit elvettek 2010 óta a nyugdíjasoktól Magyarországon.

Az egészségügyben a ráfordítások GDP-arányosan ugyan a Covid miatt nőttek, de egyre erőteljesebb a lakosság magánegészségügyben történő kiadásainak aránya, amit nyilván minden háztartás és ember érez a saját bőrén, amely az összes egészségügyi kiadásnak már körülbelül egyharmada, 30 százaléka, ami jóval magasabb az európai uniós átlagnál, miközben fizetik az emberek ezenfelül a társadalombiztosítási járulékot is. A legnagyobb baj ezzel az, hogy a társadalom jelentős részének, már az alsó középosztálynak sem kifizethetők a magánegészségügyi szolgáltatások, mert olyan drágák.

Miközben a lakhatásra 2010-ben 1,69 százalékot fordítottak GDP-arányosan, ez az összeg már csak 1,03 százalék a 2025-ös tervezetben. És sorolhatnám még, hogy a jóléti kiadások GDP-arányosan hogyan csökkennek. Varga Mihály pénzügyminiszter a nyilatkozataiban állandóan arról beszél, hogy a 2025-ös költségvetésben egy jelentős jóléti fordulat következik be, az adatok azonban nem ezt bizonyítják. Ha így marad a magyar gazdaság teljesítőképessége, ha hosszabb távon nem következik be egy tudásalapú gazdaság irányába történő részbeni fordulat, valamint ha az adóztatásban a tőke továbbra is Magyarországon alacsonyabban adózik, mint a magyar polgárok, akkor semmilyen pozitív dologra nem számíthatunk a jövőben sem Magyarországon. Köszönöm szépen, elnök úr.