Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)

DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A 2025-ös költségvetési törvény kapcsán, az elején mindjárt hadd mondjak egy pozitív dolgot! Én nagyon örülök neki, hogy az idén ősszel kerül elfogadásra, megtárgyalásra a költségvetési törvény, és örülök annak is, hogy a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is hasonlóképpen nyilatkozott erről, hogy ez sokkal, de sokkal jobb. Reményeimet szeretném kifejezni, hogy a Pénzügyminisztérium is meg fogja változtatni az álláspontját és véleményét a tekintetben, hogy jövőre is, majd ősszel kerüljön ez benyújtásra, attól függetlenül, hogy jövőre valószínűleg nem lesz elnökválasztás az Amerikai Egyesült Államokban. Semmilyen érv ugyanis nincs amellett, hogy tavasszal kellene ezt megtárgyalni, mert a vállalatoknak a felkészülési lehetősége egy illuzórikus dolog olyankor, amikor az elmúlt években az látszott, hogy évenként legalább százszor megváltoztatták a költségvetést.

Elolvasva a költségvetési törvényt, rögtön az elején egy 21 pontos új gazdaságpolitikai alapvetés jelent meg.

(13.10)

Ez engem emlékeztet egy száz évvel ezelőtti programra, Szovjet-Oroszországban a novaja ekonomicseszkaja politykára. Én merem remélni, hogy ez csak a véletlen, és semmi tudatosság nincs benne. Annál is inkább, mert az a régi NEP-program bizony nagyon-nagyon kudarcos volt, hiszen az éhínségbe torkollt, és több millió ember halálát okozta.

Én a továbbiakban a makropályáról szeretnék beszélni, hogy ez hogyan is néz ki. Az előzmények vonatkozásában érdemes azt megjegyezni, hogy ’23-ban és ’24-ben igen gyenge gazdasági növekedés valósult meg. ’23-ban mínusz 0,9, ’24-ben 0,8 várható. Ebből következően a jövő évi költségvetés bázisa a ’22-es GDP-szint lesz, és ez önmagában is korlátokat hoz. De még erőteljesebb korlátokat jelent az, hogy a felhalmozás, az állóeszköz-bővítés területén is komoly problémák vannak. ’23-ban és ’24-ben is jelentős mértékben csökkent a felhalmozás, 7,8 és 9,9 százalékkal, ami egyébként azt jelenti, hogy jelen pillanatban az állóeszköz-bővítés nincs biztosítva. Tulajdonképpen ezek a felhalmozások jó esetben is csak a pótlásra voltak elegendők.

Az államháztartási hiánnyal kapcsolatban nagyon komoly problémák vannak, hiszen 2020 után azt lehet látni, hogy minden esztendőben 5 százalék fölötti államháztartási hiány volt. Ez ’24-ben reményeink szerint nem lesz 5 százalék fölötti, csak 4,5 százalék. De ez is untig elég, és ez is azt jelenti, hogy ez a kormány is beleesett abba a bűnbe, amelyet úgy hívhatunk, hogy fiskális alkoholizmus, amelyben egyébként az önöket megelőző kormány is ‑ hogy gyurcsányozzak én is ‑ beleesett. Ezt nemcsak én mondom, hanem az Európai Tanács is, amely túlzottdeficit- eljárást indított 2024 júliusában Magyarország ellen ‑ talán nem véletlen.

Az adósság/GDP-hányados ’23-ról ’24-re, ha minden igaz, akkor 73,5 százalékról 73,2-re, vagyis 0,3 százalékkal csökken. Na de hogyan? Azért ennek a számítása megér egy misét, mert véletlenül egy olyan GDP-deflátort sikerült a Pénzügyminisztériumban találni, amely 8 százalékos. Tehát nyilvánvalóan a meglévő adósságot úgy lehet relatíve csökkenteni, ha a GDP-t növeljük. Ez a 8 százalékos GDP-deflátor azért problematikus, mert ugyanakkor pedig a fogyasztóiár-index 3,7 százalék. Ez nem szokott összejönni. Nem jött össze egyébként ’23-ban, meg a ’25-ös tervben sem. Egyébként teljesen nonszensz, hogy ilyen mértékben elszakadjon egymástól a GDP-deflátor, ami a GDP-t alkotó tényezőknek az árindexét jelenti ‑ csak azoknak mondom, akik esetleg nem járatosak a GDP-deflátorban. Tehát nagyon kérdéses, hogy egyáltalán teljesülni fog‑e ez az egész dolog.

A ’25-ös esztendő tervszámaira áttérve: 3,4 százalékos gazdasági növekedést jelez előre, ezt a tervet fogalmazta meg a kormányzat. Végre valahára egy növekedést ígérnek, de ez engem egy régi filmre emlékeztet, hogy holnap lesz fácán ‑ majd a jövő évben akkor lesz gazdasági növekedés. Kérdés persze, hogy miből, mert igazából nem lehet látni, hogy a tőkeállomány bővült volna dinamikusan, hiszen az előbb éppen arról beszéltünk, hogy itt csökkenés van a felhalmozás vonatkozásában, és hát, nincs bevonható munkaerő se, és a termelékenység is igen alacsony.

Ezt egyébként nemcsak én mondom, hanem a Költségvetési Tanács is felhívta a figyelmet a külső kockázatokra, és azt egyébként ők is közölték, hogy egy beruházási trendfordulóra lenne szükség ahhoz, hogy valóban egy ekkora növekedést meg lehessen valósítani.

A költségvetési tervben szerepel a 3,7 százalékos ESA-hiánycél, amely önmagában is problematikus. Problematikus egyrészt azért, mert a törvényi előírásokkal nem egyeztethető össze, ott is egy 3 százalékos korlát van betéve. Az pedig egy elég cinikus dolog, hogy na jó, hát akkor majd módosítjuk a törvényt, hogy férjen bele. Szóval, akkor most nem a törvényeknek felel meg a költségvetési törvény, hanem akkor aszerint alakítjuk a törvényeket, ahogy a költségvetés ezt megkívánja?

De természetesen emellett még további bajok és problémák vannak ‑ és erre nemcsak én hívtam fel a figyelmet, hanem a Költségvetési Tanács is ‑, hogy na és mi van akkor, ha nem teljesül a növekedési terv, és mi van akkor egyébként, ha a fogyasztás nem nő olyan mértékben, tehát akkor bevételi oldalon bizony problémák jöhetnek elő. S természetesen van még egy fontos eleme, az európai uniós források, hogy vajon rendelkezésre állnak-e. Ezt egyébként a Pénzügyminisztérium is szép csöndesen beismerte, hogy illuzórikus ezt elképzelni, mert ugyanakkor a pénzforgalmi hiányt pedig 4,7 százalékra tette föl, szemben a 3,7 százalékos ESA-hiánnyal, ami nyilvánvalóan azt mutatja, hogy ez jóval közelebb áll a valósághoz, és valóban ezt kell majd finanszírozni.

A kamatkiadások vonatkozásában örömhír az, hogy az idei 4,8 százalékos kamatfizetési kötelezettség jövőre már csak 3,8 százalék lesz, de sajnálatos módon azt kell megállapítanom az egész törvénytervezetből, hogy ezt is újabb hitelek felvételével fogja majd a kormány mindenképpen kifizetni, merthogy borzasztó egyszerű a számítás: ha lesz 3,4 százalékos gazdasági növekedés, és ugyanakkor pedig, ahogy ők tervezték a Pénzügyminisztériumban, lesz egy belföldi kiadás-, belföldi felhasználásbővülés 3,8 százalékkal, akkor az azt jelenti, hogy a növekedést, a növekményt teljes egészében elviszi a belföldi felhasználás, aminek folyományaként nincs meg az a többlet, amiből a kamatokat fizethetnénk. Ha azt szeretnénk, hogy ne adósodjunk el tovább, akkor bizony a belföldi felhasználást kellett volna 3,5-4 százalékkal csökkenteni, és nem növelni. Szóval, ez egy igen problémás része ennek az egész költségvetésnek.

Aztán a következő problémánk a tartalékokkal kapcsolatos, amit szintén a Költségvetési Tanács is megemlített, hogy a beállított tartalékok igen kevesek, nem elégségesek, különös tekintettel akkor, ha látjuk azt, hogy milyen kockázatok vannak e tekintetben. Az adósság/GDP pályáról már az előbb tettem néhány szó említést. Ugye, itt ’23, ’24, ’25 vonatkozásában végignézve, hogy a 73,5-ről 73,2-re, majd 72,6-ra fog csökkenni a tervek szerint az adósság/GDP hányados, ez szinte minden esetben hibahatáron belül van, és a kockázatok viszont egyre nagyobbak, már csak azért is, mert az államadósság devizaaránya megemelkedett, az most már közel 30 százalékon van, és ebben a vonatkozásban viszont, hogy mekkora lesz ennek a terhe, igen erőteljesen függ majd attól, hogy milyen lesz a forint árfolyama.

Itt érkeztünk el a következő ponthoz, amit már évek óta a Pénzügyminisztérium úgy tervez, hogy az inflációt is és az árfolyamot is kifejezetten optimista módon nagyon alultervezi, pontosan amiatt egyébként, hogy ebből legyen a Pénzügyminisztériumnak egy-egy bizonyos tartaléka, hiszen ha az infláció nagyobb lesz, akkor ez mindenképpen pozitívan fog a költségvetésre visszahatni, hiszen a költségvetési bevételek ebben az esetben növekedni tudnak.

Van még egy fontos elem, és itt viszont nem értek egyet a Költségvetési Tanáccsal, hogy ő is egyetértőleg mondja azt, hogy nincs szükség az MNB feltőkésítésére, merthogy az MNB úgy is tud jól működni, ha a költségvetésből nem történik meg a feltőkésítés.

(13.20)

Ez kétségkívül így van, de itt most nem arról van szó, nem az MNB működéséről, hanem az ország költségvetéséről. Ha ezt az összeget, tehát ha az MNB veszteségét nem finanszírozza meg a költségvetés, akkor az a közgazdaságtan érvényes szabályai szerint azt jelenti, hogy egy pénzfinanszírozás történik, vagyis többletpénz kerül a gazdaságba, ami önmagában inflatorikus hatású. Tehát a feltőkésítésre ezért lenne feltétlenül szükség, és ezért van egyébként egy ilyen előírás a világon mindenhol. Persze, ha a kormány felvállalja azt, hogy az inflációt fel akarja pörgetni, akkor ez tulajdonképpen egy jó döntés, de legyünk annak tudatában, hogy ez bizony egy klasszikus pénzfinanszírozás, tehát az államháztartási hiány pénzfinanszírozása.

Végezetül: mit tudunk elmondani erről a költségvetésről? Alapvetően egyetlenegy jelzőt tudok mondani: ez egy nem fenntartható költségvetés. És ezt nem én mondom egyébként, hanem ez benne van a tervszámokban. Elfogadom Windisch ÁSZ-elnök úrnak azt a feltételezését, hogy a kormányzat makrogazdasági prognózisa teljesül, tegyük fel, hogy teljesül. Az egyik ok, hogy nem fenntartható, az az, hogy lesz 3,4 százalékos gazdasági növekedés, de lesz 3,8 százalékos belföldi felhasználásbővülés, ami körülbelül egálba el is viszi, és akkor a kamatkiadásokat miből lehet finanszírozni? Csakis hitelből.

A másik elem pedig az, amit egyébként ma is elmondott miniszter úr is és Bánki Erik is, mindezt dicsekedve, hogy micsoda fantasztikusan jó dolog az, hogy a reálkeresetek jelentős mértékben növekedtek. Ez az utóbbi két esztendő vonatkozásában úgy néz ki, hogy ’24-ben 9 százalékos reálkereset-növekedés lesz, ’25-ben a tervek szerint 5,6 százalék. Ez a kettő, ugye, 14,6 százalék. Ehhez képest a termelékenység növekedése viszont ’24-ben 0,4 és ’25-ben a terv szerint 3,3, azaz összesen 3,7 százalék. Vagyis a kettő közötti különbség több mint 10 százalékpont. Mit jelent ez magyarul? Azt jelenti, hogy több jövedelem áramlik ki a gazdaságba, mint amennyi reália megtermelődik e tekintetben, e vonatkozásban, tehát a kettő közötti különbséget valamilyen módon fedezni kell. Vagy az inflációt felpörgetik, de akkor nem lesz akkora reálkereset-növekedés, vagy pedig újabb hiteleket vesznek föl. Ugye, a nettó exportunk egyébként romlani fog ebben a szituációban.

De ez egyébként egy általános dolog. 2010 és ’24 között, Bánki Erik gazdasági bizottsági elnök úr azt mondta, hogy 60 százalékkal növekedtek a reálkeresetek. Ez egy nagyon örömteli szám. Varga Mihály miniszter úr pedig azt mondta, hogy a reál-GDP 40 százalékkal nőtt 2010-hez képest, a foglalkoztatás pedig 20 százalékkal. Nos, a kettőből ki lehet számolni, hogy a termelékenység mennyivel nőtt: 20 százalékkal. A 60 százaléknyi reálkereset-bővülés, illetve a 20 százalékos termelékenységnövekedés közötti 40 százalékos gap, 40 százalékos különbség vajon miből finanszírozódott az elmúlt tizenötvalahány esztendőben? (Jelzésre:) Úgy van, köszönöm szépen, államtitkár úr, ez bizony adósságból finanszírozódott. Félreértés ne essék, én nem irigylem és nem sajnálom a dolgozóktól a fizetéseket, a kereseteket, itt nem ők a hibásak ebben, hanem az a kormány, amelyik olyan munkahelyeket teremtett, amelyeknek alacsony a termelékenysége, és így nem képesek megtermelni azt a termékmennyiséget, amely az ő normális életvitelükhöz szükséges lenne.

Tehát ez itt a nagy probléma. És ez a rendszer nyilvánvalóan mindaddig fenntarthatatlan marad, ameddig nem történik egy jelentős szerkezetváltás, amikor is majd áttérhetnénk esetleg egy intenzív gazdasági növekedésre, amelyben nagyobb hozzáadottérték-tartalmú termékeket tudnánk előállítani, és amelyben a termelékenység is lépést tudna tartani a reálkeresetekkel. Ettől most mi még nagyon messze vagyunk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)