Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretettel üdvözlök mindenkit a párhuzamos vélemények fórumán, hiszen itt olyan egymás melletti elbeszélés zajlik a különböző véleménybuborékok között, hogy az valami egészen elképesztő. Érthető módon a kormánypárti képviselőtársak próbálnak egy valamifajta vállalható gazdasági látképet adni erről az egészről, mintha itt a jövő felsejlene már a háttérben, és valami egészen pozitív készülődne. Én pedig úgy látom, és ezt tíz pontban fogom tudni alátámasztani, hogy Magyarország Kormánya feléli a magyar jövőt ezzel a költségvetéssel, és igazából nem tud olyan területeket megnevezni, amelyekkel alátámasztaná a miniszter úr állítását egy újfajta magyar gazdaságpolitikáról.

Azt látjuk, hogy amióta a Fidesz kormányon van, volt egy egyirányú, nagyon kitett, nagyon függő gazdasága. Ez tipikusan a német autógyártás felé történő elköteleződés alapján alakult így, és kis túlzással élve, a német autógyárak negyedéves prospektusai döntöttek a magyar GDP-adatról, és ha a németeknek nem ment, akkor a magyar gazdaságnak sem. Erre azért egy nemzetállam nem szokott büszke lenni a történelem boldogabb szakaszaiban.

Ezt az egyirányú függőséget szisztematikus, nagyon kemény munkával egy kétirányú függőségre cserélte a kormány azzal, hogy a keleti, jellemzően kínai tőke számára biztosította a piacot, és sokszor nagyon-nagyon előnytelen feltételekkel hívta be a külföldi tőkét. Ebben egyébként több mint harminc éve brutális verseny folyik az akkori balliberális kormányok és önök között.

(12.40)

A külföldi tőke becsábításáért majdnem mindent megtesznek önfeladó módon, és ez az önfeladás már gyalázatos, vállalhatatlan szituációkba fordult most, egészen a közelmúltban.

Az a helyzet, hogy jelen pillanatban, napjainkban ‑ bár a kormány erről egyáltalán nem beszélt egyetlen szóval sem ‑ a harmadik típusú függőség kialakulása van folyamatban, ugyanis az emberiség történelmének a legdurvább, legkeményebb technológiai forradalma zajlik. A mesterséges intelligencia a rémségek korát hozhatja el, okosan szabályozva, jól használva viszont komoly potenciált és lehetőségeket tartogatna. A helyzet az, hogy Magyarország Kormányának a látképén ez egyáltalán nem látható. Az ilyen cikisebb vagy rázósabb témákat, vagy amivel nem tud mit kezdeni, általában kiszervezi ez a kormány. Csinál egy outsourcingot ‑ tette ezt az Airbnb-vel korábban, és most a mesterséges intelligenciával is azt csinálja ‑, fog egy külső szervezetet, egy koalíciót, azt megbízza, hogy alkosson egy stratégiát, és ő mint kormány azt mondja, hogy mi elfogadjuk azt egy az egyben. Meg egyébként az európai uniós AI-t, tehát a mesterségesintelligencia-direktívát vagy diktátumot is elfogadta a kormány egy szó nélkül, azzal együtt, hogy az AI komolyan csorbítja a nemzetállamok fogyasztóvédelmi lehetőségeit azt illetően, hogy az emberiség legdurvább technológiai forradalma közepén beavatkozzon és megvédje a saját állampolgárait.

A Fidesz eredménysora tehát egy egyirányú, a német autógyárak irányú függőségből egy háromirányú függőségbe torkollik, amellett, hogy a keleti irányú kitettség is brutálisan nőtt. Ez nyilvánvaló módon olyan dolog, amire nem szoktak büszkék lenni.

Ami félrevezetés az egész költségvetési felvezetésben, az a GDP-adatra való hivatkozás, s nemcsak azért, mert rosszul tippelt a kormány az elmúlt években, mert ilyen azért előfordult Európa más részein is, ebben legyünk korrektek, olyan időket élünk, amikor a prognózis nem mindig tartható. Egyébként nincs baj a módosítással sem, ha azt a parlament csinálja, és nem kézi vezérléssel a kormány. Az én problémám a GDP-vel az, hogy saját maguk kimondták többször, amikor erre rákérdeztem, hogy nem annyira alkalmas a magyar gazdaság teljesítményének a mérésére. Pont a Magyar Nemzeti Bank volt az, amely az utóbbi hónapokban egy kiváló, 64 pontból álló szempontrendszert alkotott meg a GDP-mérés kizárólagosságának a leváltására. Aki ismeri Róna Péter professzor munkásságát, tökéletesen tudhatja, hogy professzor úr a mostani GDP mintegy 2 százalékára teszi azt a royalty összeget és azt a több ezer milliárdos összeget, amit az itt működő multik megtermelnek és adózatlanul kitalicskáznak az országból. Ha ezt a 2 százalékot levonom a mostani GDP-adatból, önök mínuszban vannak. Az előnytelen feltételekkel idecsábított multicégek teljesítménye ellenére is masszív mínuszban van a magyar gazdaság, és nem hónapok, hanem évek óta.

A helyzet az, hogy ezzel a pénzszivattyúval önök ugyanúgy nem tettek semmit, mint ahogy korábban a balliberális kormányok sem. Őket is vádoltuk emiatt, és önöket is vádoljuk emiatt. Egy különbség van: a multiknak adott vissza nem térítendő támogatások összegét önök nagyságrendileg megháromszorozták a 2010 előtti kormányokhoz képest, pedig őket is politikailag ütöttük-vertük azért, hogy ezt ne tegyék, mert a magyar adófizetők pénze nem erre való. Ehhez képest most mi történik? Az SK, a Samsung, az Intercontinental és különböző cégek folyamatosan jelentik be a leépítéseket, rúgják ki az embereket. Nem csak vendégmunkásokat, magyarokat is rúgnak ki. Mi a közös ezekben a cégekben, képviselőtársaim? Az önök döntéséből kifolyólag kitömték ezeket a cégeket közpénzzel, munkahelyteremtési támogatással meg infrastrukturális támogatással. És mit csinálnak a közpénzzel munkahelyteremtésre támogatott cégek? Leépítik a munkahelyeket, kirúgják a magyar embereket, és sokszor vérlázító módon. Délkelet-Magyarországon ez történt meg, úgy rúgták ki a magyar munkavállalót, hogy a vendégmunkásaikat megtartották.

Ebben a költségvetési tervezetben én nem látom ennek a problémának a kezelését, nem látom azt, hogy akár büntetőkamattal visszafizettetnék ezekkel a multicégekkel azokat a támogatási összegeket, amelyeket a magyar adófizetők pénzéből adtak oda helytelenül nekik. És azt is mondtuk, hogy ha egy multi úgy rúgja ki a dolgozóit, hogy a vendégmunkást megtartja, a magyarnak pedig mennie kell, akkor ne számolgassunk, ne matekozzunk, az állami támogatás összegének a kétszeresét, a dupláját tessék visszafizettetni velük. Lázár miniszter úr nyitottnak tűnt ennek a problémának a meghallgatására, és tett is annak érdekében, hogy ez így legyen. A kormány miért nem tesz? Az a helyzet, hogy a kormány nem tanúsítja azt a bátorságot ezen a területen sem a multikkal, sem a bankokkal szemben, amit mondjuk az ellenzékiek karaktergyilkolása során tanúsított.

A helyzet az, hogy önöknek a multicégeket be kellene húzni a közteherviselés dimenziójába, megadóztatni őket, nem jobban, mint a magyarokat, de nem is kevésbé. Mit üzennek önök egy magyar kisvállalkozónak azzal, hogy a multi sokkal kevesebb adót fizet? Van olyan autógyár, amely minden kedvezmény figyelembevételével bizonyos időszakban az elmúlt években 1 százalék alatti adóterhet vállalt. A nemzeti önfeladás csúcsa, amit csináltak. A globális minimumadó nekem sem a szívem csücske, azt szeretem, ha egy nemzetállamban nálunk dőlnek el a dolgok, de önök versenyeztek a globális minimumadó koncepciójával szemben, hogy kevésbé adóztathassák meg a külföldi cégeket, mint ahogy az egyébként Európa vagy a világ országaiban szokás. Ez is elképesztő önfeladás volt. Az állami támogatás vissza nem kérése is.

És ha már a vendégmunkásoknál tartunk, meg kell állnunk egy pillanatra, képviselőtársaim. Miniszter úr expozéja őszinte volt, elmondta az eredményeket a munkaerőpiac frontján. Ezt a négy indikátorrendszer egyikeként jelölte meg, ami komoly előrelépést mutat. De folytassuk a folyamatábrát. 4,7 millió; jó, ebben benne van az egy órát dolgozó diákmunkás, és benne van az egyetemi professzor is, tehát nincs egy bontás a ledolgozott órák száma, vagy bármilyen egyéb mérés alapján. De amikor az Európai Unió felé megmagyarázzák azt, hogy miért kellene a forrásokat azonnal rendelkezésünkre bocsátani ‑ ennek én örülnék a legjobban egyébként ‑, akkor azt is megmagyarázták, hogy további 500 ezer munkahelyet fognak létrehozni Magyarországon, legalábbis ez a terv. A keserű igazság viszont az, hogy a magyar munkaerő-tartalék sehogy sem tud 230-250 ezer fölé menni. Önök 500 ezer új munkahelyet ígérnek, a magyar munkaerő-tartalék 230-250 ezer, és a Nyugatra kényszerülteket nem hívják haza semmilyen módszerrel, semmilyen eszközzel. Nincs már „Gyere haza, fiatal”, nincs már lakhatási program nekik, sajnos nem is volt. A helyzet az, hogy a különbözetet csak és kizárólag a harmadik világ vendégmunkásaiból tudják feltölteni.

Ha viszont ezt tervezik, egy több százezres vendégmunkás-behozatalt a mostani magas szinthez képest is, erről őszintén beszélniük kellene a költségvetés vitája során. Színt kellene tehát vallani. Mert ha önök megtűrik azt a helyzetet, hogy több százezer magyar fiatal kényszerből Nyugaton dolgozik, és behoznak ide több százezer harmadik világbeli dolgozót, az nagyon brutális folyamatokat indíthat el. Németországban is így kezdődött! A török vendégmunkásokkal a megjelenésük első néhány évében talán kevesebb probléma volt, mint manapság. Akkor még nem voltak párhuzamos társadalmak, nem voltak no-go zónák. És ne is csak saját magukra gondoljanak, hanem gondoljanak arra, hogy egyszer jön majd egy teljesen megjósolhatatlan összetételű kormányzat, teljesen megjósolhatatlan ideológiával vagy ideológiákkal a hátuk mögött, és ha önök a vendégmunkásimporttal megágyaznak ennek a problémának, egy kapcsolót átkapcsolnak, és azt mondják, hogy mehetnek a családegyesítések. Hát önök is ezt mondták! A két kiemelt nagyberuházásnál önök a családegyesítések felé már kinyitották a kiskaput. A kérdés az, hogy a kiskapuból lesz‑e nagykapu. Én nem szeretnék olyan országban élni, ahol több százezer vendégmunkás nekiáll családegyesíteni, ugyanis az én ideám a szülőföldön való boldogulás ideája mindenki számára. Boldoguljon a vendégmunkás is a saját szülőföldjén.

Önök megpróbálják úgy beállítani ezt a vendégmunkáskérdést, hogy pörög, működik a magyar gazdaság, értsük meg, hogy amúgy önök által érthetetlen okokból kevés gyermek születik, a munkaerő-utánpótlás is szegényes, hát valahogy meg kell oldani, hogy működjön a mezőgazdaság meg az építőipar. Óriási a különbség közöttünk. Az én szememben ez nem adottság. Nemcsak azért, mert amikor én felnőttem, akkor még nem volt ez a helyzet, mint most Magyarországon, hanem azért, mert látom a beavatkozási pontokat vagy lehetőségeket, és ezeken a beavatkozási pontokon a kormány vagy tétlen maradt, vagy pedig kudarcot vallott.

Nem a vendégmunkásimportot kellene felpörgetni, hanem változtatni kellene Európa leginkább szűkmarkú munkanélküliségi-ellátási rendszerén. Meg kéne nézni, hogy az a 230 ezer honfitársunk, aki munka nélkül van, és három hónapig kap mérhető támogatást, ott mi a probléma, mi az elakadás oka. Ha csak a felüket egy ingyenes átképzési programmal vissza lehet hozni a munkaerőpiacra, akkor az önök mostani vendégmunkásimportjára semmi, de semmi szükség nincsen a világon. És igen, azon kell gondolkodniuk, hogy ha bizonyos munkaköröket nem akarnak tömegesen betölteni, akkor milyen motivátorokkal, milyen ösztönzőkkel lehet elérni, hogy mégis ezt akarják.

(12.50)

Egészen durva mai hír, hogy egy somogyi, 950 lelkes faluban a tehenészetben filippínók dolgoznak. Ezt nem tudják nekem Európa volt éléskamrájában megmagyarázni, és eladni azt, hogy hát, ez a dolgok természetes rendje. Ez nem a dolgok természetes rendje! Ez egy ilyen kifacsarodott világrendnek az előképe, és én nem akarom, hogy tovább súlyosbodjon ez a helyzet. Önöknek tehát nem a vendégmunkásimporttal meg annak szervezésével kellene foglalkozni, hanem ezzel, a magyarok hazacsábításával és a munkanélküliek ingyenes átképzésének biztosításával.

Innen pedig már csak egy lépés a mesterséges intelligencia világa. Én tényleg nem értem önöket. A miniszterük, Nagy Márton a tavalyi AI-, mesterségesintelligencia-konferencián ‑ én ott ültem végig ‑ egy nagyon profi előadást vetített le ebben a témában, ahol OECD-adatokra hivatkozva elmondta, hogy a magyar munkahelyek 37 százaléka veszélyben van rövid vagy középtávon a digitalizáció miatt. A digitalizáción belül a legnagyobb munkahely-veszélyforrás jelen pillanatban a mesterséges intelligencia térnyerése. Önök tisztában vannak ezzel a problémával, az egyik miniszterük elmondta már tavaly, és semmit nem tesznek. Kiszervezik egy külső társaságnak a mesterségesintelligencia-stratégiát, átveszik az európai uniós diktátumot és verdiktet, a magyar fogyasztóvédelem pedig semmit nem tesz ehhez hozzá.

Egy utolsó reménysugár lehet az újonnan felálló fogyasztóvédelmi szuperhatóság. Én egy nagyon őszinte és tiszta szívű szurkolója vagyok ennek a hatóságnak, annyi jogkört adnék neki, amennyit csak lehet jogállami keretek között, hogy szorítsa vissza azt az őrületet, ami a mesterséges intelligencia terén közeledik. A különböző, a TISZA Párt és a Fidesz közötti csörték lejárató kampányai ennek a politikai előképét már mutatják, amikor nem lehet semmilyen felvételről vagy digitális anyagról eldönteni, hogy az eredeti, manipulált vagy sem, és ami még súlyosabb, hogy amikor valódi visszaélésekről fognak megjelenni valódi anyagok, mindenki simán azt mondhatja, hogy ezek manipulált felvételek, ezek távol állnak a valóságtól. A rémálmok politikai korát fogja mindez elhozni, ahol már senki nem hihet semminek, ahol az átlagos műveltségű ember nem is képes tájékozódni, hiszen egy felvételről hogy állapítsuk meg azt, hogy ezt mesterséges intelligencia manipulálta, vagy sem. Innentől vallásháborúkká alakulhatnak a politikai kampányok és választások, mert önök nem szabályozzák a mesterséges intelligencia térnyerését, még annyira sem, amennyire egy nemzetállam szabályozhatná.

Kérdezhetik, hogy mit tehetünk mi, Magyarország ezzel a jelenséggel szemben. Megmondom: fel kell állítani a magyar munkahelyvédelmi alapot, meg kell adóztatni a mesterségesintelligencia-forradalmon hasító óriáscégeket, a bevételük utáni 1 százalékos adó kivetésével önök több száz milliárd forintot tudnának beletölteni a magyar munkahelyvédelmi alapba. Ebből két dolgot lehetne megcsinálni: egyrészt a munkájukat elvesztett magyarok ingyenes átképzését lehet biztosítani akár éppen AI-érintettségű szakmákban, másrészt lehet támogatni azt, hogy magyar vállalkozások végre részt vegyenek ebben a digitális és technológiai forradalomban.

A helyzet az, hogy önök ebből kimaradnak, önök mellett elmegy a világ, önök nem vesznek részt a mesterséges intelligencia forradalmában, de úgy nem vesznek benne részt, hogy a veszélyeit ráhárítják a magyar lakosságra, tehát a veszélyeit helyben hagyják, részt venni az esetleges előnyeiben pedig nem szeretnének, legalábbis jelen állás szerint nem.

Csak az egészségügyi diagnosztikában egyébként óriási tartalékok lennének AI fronton, több tízezer magyar ember életét menthetné meg az, ha korszerűbb eszközökkel és a megfelelő adatvédelmi rendelkezések mellett, de nagy mintákon azt tudnák elérni, hogy a magyar betegek, a magyar páciensek vizsgálatai hatékonyabbak legyenek, gyorsabbak legyenek és gyorsabban elérhetők legyenek.

És ha már egészségügy, itt megint egy ilyen GDP-arányos dobálózás folyik. Persze, amikor a kormány azt mondja, hogy régen kicsi volt a GDP, most meg nagy, és ha most kisebb a százalék GDP-arányosan, az is magasabb összeget jelent, akkor ez már egy egészen furcsa szintje a vitának, hiszen van közben egy mindennapi érzékelés. Tudják, olyan ez, mint a bűnözés. A bűnözési statisztika javult nagyon sok téren, mert fölment a szabálysértési értékhatár, mondjuk, 5 ezerről 50 ezer forintra, de van egy szubjektív biztonságérzet, amiről az állampolgárok be szoktak számolni országgyűlési választáson is, az meg egészen máshogy alakult az elmúlt években bizonyos országrészekben.

Az egészségügynél is ez van, hogy nem ebben nőttünk fel. Tehát magánorvos, magánlabor, magánkórház, magánvizsgálatok mindenkinek, magánrendelők egymás hegyén-hátán. A magánegészségügybe befizető magyarok bizonyos statisztikai számítások szerint átlagosan 20-30 ezer forint közötti összeget ott hagynak a magánegészségügyben havonta. 800 milliárdos tételről beszélünk. Tehát az állami egészségügy mellé úgy épült ki a magán, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. De nem azért épült ki, mert a magyar emberek kényelmesek vagy lusták, hanem azért, mert a mostani várólisták mellett egyszerűen képtelenek megfelelő színvonalú ellátáshoz jutni. Aki gyermeket nevel, és nagyon sokan vannak a teremben, akik vagy kisgyermekes szülők, vagy van gyermekük, tökéletesen látja, ha beteg a gyerek, és három vagy négy hónapot kellene várni egy vizsgálatra, nagyon-nagyon kevés szülő van, aki nem gondolkodik el azon, hogy akkor befizetek a magánba, és három nappal később csináljunk valamit. Ebbe kényszerítik az embereket a szakemberhiánnyal és az intézmények hiányával.

Még ilyen teljesen apró témákban, mint mondjuk, az SNI-s gyermeket nevelő családok utazási költségtérítése, még ott sem engedékenyek. Még a miniszterelnök úr is azt mondta, hogy ez egy értelmes javaslat, nyitott rá, jó ötlet, és a kormány valahogy mégsem csinálja meg, és 21 forintos kilométer-térítést kapnak az SNI-s gyermekek családtagjai, amikor az infláció alapján már 60 forintot kellene kilométerenként, hogy ne vigye el a gyod teljes összegét az, hogy viszik a gyermeket fejlesztőközpontokba, amelyeket az állam nem biztosít a lakóhelyükhöz közel; még ilyen apróságokban sem.

Az egészségügynél tehát ne tegyenek úgy, mintha a magánegészségügy egy olyan adottság lenne, amit ki kell fizetni, mint egy havi adót. Nem! Kellene, hogy legyen színvonalas állami egészségügy, és mellette, aki gyorsítópályát akar magának vagy a gyerekének, annak legyen színvonalas magán is. A helyzet az, hogy nem ez történik.

Mi egyetlen rövid távú áthidaló megoldást látunk erre. A Jobbik közössége szerint a befizetett tb-járulék hordozhatósága jelenthetne egy olyan gyorsítópályát, amivel ha nem tud az állam megfelelő időn belül, normális várólista idején belül szolgáltatást biztosítani, akkor a befizetett tb-járulékunkat vihessük el a magánellátásba. Mi következik ebből? Az állami várólista rövidül, aki felhasználja az így említett tb-járulékát, az gyorsabban jut ellátáshoz, és azok is jól járnak, akik kívül maradnak a felhasználáson, hiszen a rövidebb várólista miatt előrébb kerülnek a sorban. Ez csak egy áthidaló vészmegoldás lehet. Az igazi az lenne, ha normális egészségügy működne, de épeszű kormánypárti vagy ellenzéki képviselő nem mondhatja azt, hogy bármilyen változtatással itt fél éven belül működhetne az egészségügyi rendszer, mert nem.

Amiről nem beszélnek, az itt is a szakemberhiány. Tehát hogy van az, hogy egy Sopron környéki idősek otthonában már harmadik világbeli vendégmunkások ápolnak időseket? Nekik kellene elmagyarázni, hogy fáj a hátunk vagy bizsereg a derekunk. Ez komoly kihívásokat fog a következő évtizedekben okozni. És a kormány egy szót sem szól arról, hogy honnan lesz ide szakember. Honnan? Honnan lesz szakember egyébként az összes többi hiányszakmában? Tehát a demográfiai vészhelyzettel úgy bánik a kormány, mintha az eredmények, amiket az elmúlt tíz évben felmutatni vélt, a kormány eredményei lennének, ha negatív folyamatok vannak, az meg világfolyamat, egész Európa fogyatkozik, mindenhol ez van, akkor nálunk miért ne lenne ez.

Egyébként hozzáteszem, sajnos a magyar termékenységi mutató most bezuhant, jóval az európai átlag alatt van. Az európai átlagra való hivatkozás is egy kicsit fonák ebben a helyzetben, mert ott a bevándorlás nagyban fölfelé tolja bizonyos országokban a termékenységi arányszámot, a francia sikerek vagy sikernek mondott jelenségek mögött jellemzően ez áll. De a helyzet az, hogy Magyarországon egy vészhelyzet van. És a kormány költségvetésében mit látunk? Egy kényszeredett ragaszkodást az általa korábban kitalált családtámogatási rendszerhez, aminek egyébként én szimpatizánsa vagyok, nem szurkolója, de szimpatizánsa. Azért nem vagyok szurkolója, mert látom, hogy a nagyon sok odacsoportosított pénz ellenére minimális az eredmény, nagyon harmatos a végeredmény. A kormány mégsem azt mondja, hogy látom, hogy romlanak a számok, és valamit módosítok a pályán, hanem a kormány azt mondja, hogy van egy rosszul működő, sok pénzt felemésztő, kevés eredményt hozó rendszer, és ragaszkodom ehhez, és kapaszkodom, és egyébként igyekszem valamennyire az értékállóságát megőrizni. Látszik, hogy ez nem lesz elég. Látszik, hogy még kevesebb gyermek születik.

Önök egyébként hagyták a Ratkó-unokákat is kifutni a szülőképes korból úgy, hogy nem biztosítottak számukra megfelelő motivációs rendszert a szélesebb körű gyermekvállaláshoz. Tehát az utolsó esélyt szalasztották el, hogy nagyszámú gyermek szülessen néhány év alatt Magyarországon.

Innen ez csak rosszabb lesz, az ellenzéknek is üzenem, nincs olyan demográfiai megoldás, amely az élveszületések számát képes lenne rövid távon és nagymértékben emelni. A bevándoroltatással meg ne is próbálkozzanak ebben a tárgykörben, mert az sem oldja meg a demográfiai problémákat.

A kormánynak ki kellene mondania, hogy vészhelyzet van, ennek a vészhelyzetnek ő maga, tehát a kormány az egyik előállítója, nem a kizárólagos, de az egyik előállítója, és vizsgáljuk meg, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben, például hogyan lehet hazacsábítani magyar fiatalokat nyugatról tízezrével, hogyan lehet olyan lakhatási programot alkotni, ami erre alkalmas.

(13.00)

A demográfia terén én annak nagyon örülök, hogy a dicshimnuszokat abbahagyták. Még néha tart az, hogy két évvel ezelőttig fölment 1,56-ra a termékenységi arányszám, és ez milyen jó, tényleg jó volt, csak két év alatt most bezuhant. Ez nem egy átmeneti jelenség, ez így is marad. A helyzet az, hogy önök nem tudnak az eddigi eszközök újrapörgetésével egy megváltozott helyzeten javítani. Az élveszületések számának az alacsony mivolta nem a külföldi folyamatok miatt történik, hanem az itthoni depresszió, kilátástalanság, egymást pusztító sötét jövőkép miatt van így, és önök ezzel nem szembesülnek, nem hajlandóak szembesülni.

A családtámogatási javaslataik is ‑ most már az utolsó előtti témánál tartok ‑ ezt demonstrálják, hogy nem értik azt, hogy változtatni kellene. Bevezetnek egy családi adókedvezményt, helyesen. 2011-et írunk, 2012-től lehetett ezt realizálni, aztán hagyják ezt évről évre elinflálni, a kétgyermekeseknél egyszer beavatkoznak, de az 1-3 gyerekeseknél nem. Eltelik jó pár év, a családi adókedvezmény elvesztette az értékének több mint a felét. Most pedig bejelentik, hogy megduplázzák, egyébként helyesen, a családi adókedvezményt, tehát a megduplázással a nullpont alá fognak visszaérni reálértéken az érintett családok, visszapótolták nekik az infláció által elvitt összeget, de kérdezem én, államtitkár úr, hogy hol van a családi adókedvezmény megduplázása mellől az inflációkövetés. Tehát benne van az a rendszerben, hogy minden évben az infláció mértékével ezt megemelik? Mert én nem találtam az önök tervében.

A családi pótlékról is lehetne sokat beszélni, de volt már róla szó. Mi ezt megdupláznánk. Ugye, a balliberálisokkal ellentétben mi családi kártyán dupláznánk meg, ahol ‑ őszinték leszünk ‑ azt akarjuk, hogy a gyerek érdekkörében hasznosuljon az összeg. Nem szerencsejátékra, nem dohánytermékre, nem élvezeti szerre, nem vagyunk előítéletesek, utóítéletesek vagyunk ebben a témakörben, de azt szeretnénk, hogy a családi kártyával csak alapélelmiszereket és gyermeknevelési cikkeket lehessen megvásárolni. De ha megdupláznák a családi pótlékot és a családi adókedvezményt egyszerre, akkor érnének vissza nullpontra a családok. De önöknél az inflációkövetés egyáltalán nem szerepel.

Ezt a két családtámogatási formát tudják a legtöbben igénybe venni. Hivatkozhatnak önök az összes többire, de hogy mondjak negatív példát is: hol van a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye? Egyébként ez az autótörténet jobb- és baloldalon egyaránt egy érzékeny téma, tehát önök leépítik a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét, a Karácsony-féle főváros pedig most épp azzal van elfoglalva, hogy bizonyos nagycsaládosoknál dupla parkolási díjat fizettessen azért, mert az autó meghalad egy bizonyos üzemméretet, és ezért ők dupla parkolási díjat akarnak kivetni. Tehát valahogy a több gyereket vállaló nagycsaládos a sor végén vagy a nap végén mindig ilyen hátrányokat szenved el. Önök leépítik a vásárlási programját, a másik duplán parkoltatja, tehát Magyarországon szimbolikusan nem sikerül az, hogy elismerjük, hogy a sok gyermek nevelése igenis egy nagyon-nagyon pozitív dolog, és a legfontosabb dolog, amit lehet tenni ezért a hazáért és ebben a hazában.

És nem kerülhetjük meg a lakhatás témáját sem. Még nagyon sok témáról lenne érdemes beszélni, de a lakhatás frontján lezajlott egy olyan lakhatási vitanap a kezdeményezésemre a parlamentben, amire jó tíz évig nem került sor. A kormány igazából azt sugározta sokáig, hogy nincs itt a lakhatás frontján semmi látnivaló, követelheti itt a Z. Kárpát Dániel a bérlakásprogramot, de a magyar emberek igazából saját tulajdonú ingatlanban szeretnek élni, semmi másra nincs tehát szükség. A helyzet az, hogy mind abban szeretünk élni, persze egyértelmű, csak van több millió honfitársunk, akinek ez nem fér bele, nem teheti meg.

Éppen ezért ebben a költségvetési tervezetben nem beszélni kellene róla, hogy vizsgáljuk a problémát 14 év kormányzás után, hanem látni kellene a lakhatási programpontokat. Ezek közül egy köszön vissza a költségvetést megalapozóban, ez pedig a lakhatási támogatás. Sokan örültek, hogy a kormány végre magához tért, hogy 260-270 ezer forintos fővárosi albérleti díjak mellett nem lehet családalapításra, jövőépítésre gondolni, vagy nem olyan könnyen, és jön egy lakhatási támogatási rendszer. De hát a helyzet az, hogy önök ezt megint csak kiszervezték, mint minden ilyen rázós kérdést: a munkáltatók kezébe adták a döntési jogot, akik vagy biztosítják a munkavállalónak, vagy nem. Felhívtam a figyelmet egy veszélyre: mi van akkor, ha fizetésemelés helyett biztosítják ezt az újfajta támogatást? Még a nyugdíjalap sem fog növekedni tőle, tehát nem lehet az a cél, hogy a fizetésemelések helyett vagy annak terhére a cégek adjanak ilyen támogatást, mert önöknek kellene.

Tegnap megkaptam egy nagyon korrekt államtitkári választ azt illetően, hogy mi van akkor, ha adókedvezmény formájában biztosítjuk a lakhatási támogatást. Én nyitott vagyok efelé, és mondjuk, a családi adókedvezmény meg a lakhatási adókedvezmény már több, mint amennyit érvényesíteni, realizálni tud egy polgár. Az én megoldási javaslatom erre a negatív adó, amit be kell vezetni. A negatív adóval ugyanis a különbözetet, amit nem tud a polgár lehívni, közvetlen kiutalással oda kell rakni a számlájára vagy akár készpénzben neki, ha úgy választja, és ha ez megy havonta a családi adókedvezménnyel, akkor a lakhatási támogatással is menjen; nem a cégre bízva, a költségvetésből kell ezt megoldani. A helyzet az, hogy sokan mondhatnák, hogy mi ez a negatív adó, hát jön itt egy ellenzéki képviselő ilyesmivel, ez példátlan a magyar piacon! Tegnap államtitkár úr korrekt módon elmondta, hogy a munkáltatók javára már létezik ilyen intézmény, ezt használja most is Magyarország, a kormány ismeri ezt az intézményt.

Amit tehát én kérek, hogy ne csak a munkáltatók kapjanak negatív adó formájában kedvezményt és pluszlehetőséget, hanem minden magyar irányába nyissuk ezt ki. Hozzáteszem: ezt a javaslatomat többször meg kell még tárgyalnunk, hiszen a családi adókedvezmény megduplázása után bőven lesznek olyanok, akik a fizetésük alacsony mivolta miatt nem tudják teljes egészében érvényesíteni az adókedvezményt, még járulékkedvezménnyel együtt sem. Őket is olyan helyzetbe kell hozni, hogy megkaphassák a teljes, őket megillető kedvezményt.

Összességében tehát tíz pontban igyekeztem felvázolni azt, hogy: miért éli fel a jövőt a kormányzat, vagy ahol beavatkozik, ott ezt sajnos miért nem teszi meg elégséges módon. Nem látom a költségvetési tervben azt, hogy évente 5-10 ezer új építésű bérlakást építenénk, nem látom azt sem, hogy a 700 ezer üresen álló ingatlannak akár csak a 10 százalékát bérlakásként hasznosítanánk, nem látom azt sem, amit én nagyon szeretnék, hogy büntetőadóval sújtsuk a külföldi és pusztán spekulációs célú tömeges ingatlanvásárlásokat, mert ezek is okozzák az albérletárak felverését, és azt sem láttam sem az adótörvényben, sem a megalapozóban, hogy adókedvezménnyel vagy -mentességgel támogatnánk azt, aki magyarnak, fiatalnak, hallgatónak hosszú távra adja ki az ingatlanát. Ezek mind-mind szükségesek lennének egy lakhatási forradalomhoz, egy szolgálatilakás-rendszer is kellene vagy éppen egy olyan szociális pontrendszer, amely előnyben részesíti a családalapítókat, a gyermekeseket, a védőnőket, az egészségügyi dolgozókat, nem zárva ki senkit, de igenis fejezzük ki, hogy ezek a honfitársaink viszik a hátukon nemcsak a nemzetgazdaságot, de a nemzet egészét.

Nagyon sok lenne tehát még a teendő. A kormánynak nyilván egy kiskapuja ilyenkor még nyitva áll a költségvetési módosítók befogadása terén. Nincsenek illúzióink, de az is komoly eredmény, ha kormánypárti képviselők az imént elmondott javaslatok alapján saját maguk módosítják azt, amit letettek az asztalra, mert ami előttünk fekszik, az feléli a magyar jövőt, és nagyon sok ponton kellene hozzányúlni ahhoz, hogy felelős ellenzéki képviselő igennel szavazhasson rá. Köszönöm a figyelmet.

(Az elnöki széket Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)