Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendhagyó módon Ander Balázs képviselő úr felszólalására szeretnék mindenekelőtt reagálni, főleg a felszólalásának az elejére. A politikai lelkiismeret-furdalás egy sajátos kinyilatkoztatásával találkoztunk, ami egyébként helyénvaló, tehát én nem ostorozom önt emiatt, képviselő úr. Még azt sem mondom, hogy késő bánat, eb gondolat. Egyszerűen csak annyit szeretnék mondani, hogy már késő.

Nem mondhatják azt, hogy Dúró Dórával és több társammal közösen, kellő időben nem figyelmeztettük önöket; még bőven időben. Elmondtuk, ami be is következett, bár önök akkor ezt nem akarták elhinni; sőt, ha nem is ön, de a társai mindenféle jelzőkkel illettek minket, hogy jobboldalon hiteltelenné válnak, baloldalon meg feleslegessé. A jobboldalra nem tudnak visszajönni soha az életben, a baloldalon pedig rendszeridegenek, testidegenek. Ez következett be.

Ezen rövid kitérő után rátérnék én is a javaslat tárgyalására, és szeretném jó előre kijelenteni a félreértések, félremagyarázások elkerülése végett, hogy a Mi Hazánk Mozgalom minden gyanús jel, minden hibája, hiányossága ellenére támogatni fogja ezt a javaslatot.

És akkor nézzük ezeket a hiányosságokat! A legfőbb hiányosság vagy a legfőbb probléma megint ez a biankó jellegű jogalkotás. Ugye, önök vagy salátatörvényekkel operálnak, vagy ilyen biankó jellegű felhatalmazást, zsákbamacskát árulnak, vagy ilyen felhatalmazásokat kérnek. Egy nagyon vázlatos, halvány, halotthalovány kereteit adják meg a munkáshitel szabályozásának, és aztán kiszervezik kormányrendeleti szintű jogalkotásba az egészet. Hát, ez nem túl elegáns, valljuk be őszintén.

Nyilvánvalóan ez azért fordulhat elő, mert hirtelen valaki bedobta ezt az ötletet. Nagyon jó ötletnek tűnik. Egyébként kétségkívül az, és még ennek a naptári évnek a végén valahogy át kell passzírozni a törvényhozáson, de a részletszabályok kimunkálására ilyen rövid idő alatt nyilván nincs lehetőség.

Nem egyszerűbb lenne akkor egy kicsit megfontoltabban, egy picit később behozva akkor törvényi szinten szabályozni az egészet? Hiszen számos nyitott kérdés van: a jogosultsági feltételek, a kötelezettségek, a kizáró okok. A teljesség igénye nélkül felsoroltam néhányat; hiszen Ander Balázs arra is rávilágított az imént vagy akár más képviselőtársam, hogy ez akár a rendszerszintű visszaélések melegágya is lehet.

Ismerünk jól olyan bűnözői köröket, akik ugyan nem túl iskolázottak, de rendkívül kreatívak tudnak lenni akkor, amikor zsiványkodni kell, és ilyen jellegű támogatási rendszereket kell megcsapolni, vagy ilyen jellegű támogatásokon kell gyakorlatilag artériás vérzést okozó sérüléseket előidézni. Ezt csak azért mondom, hogy nehogy bűnözői köröket hizlaljunk vagy éppen olyanokat, akikben a börtönromantika meg a maffiaromantika sokkal erősebb, mint a tisztességes életvezetés, a tisztességes szakmunkásélet iránti vágy, és hogy ennek itt semmilyen nyomát nem látjuk.

A kormányrendeletre pedig semmilyen ráhatása nincs a parlamenti ellenzéknek, tehát még az amúgy is rendkívül csekély, éppen csak pislákoló ellenzéki jogokat még jobban megnyirbálják. Nem értem, hogy kétharmados felhatalmazás és rendeleti kormányzás mellett, veszélyhelyzeti kormányzás mellett miért van még a harmadik extrára is szükség, hogy nem terítik ki itt a lapjaikat.

Talán lett volna még idő, hogy ezt egy picit jobban kiérleljék, de ha már egyébként itt a munkáshitelnél járunk, akkor talán érdemes lenne azon is elgondolkodni, ha már a multicégeket jóval magasabb összeggel tudják támogatni, hogy akár lépcsőzetesen majd megemelik ennek az összegét, hiszen nem lebecsülendő a négymillió forint, ez kétségtelen tény; főleg, Tasó képviselő úrral egyetértve, Észak-Magyarországon, Északkelet-Magyarországon különösen nem lebecsülendő, de komolyabb célok megvalósítására talán kevésbé vagy csekélyebb hatásfokkal alkalmas.

Nem véletlenül említettem az előbb a multicégek támogatását. Emlékezetem szerint a 2010 előtti balliberális kormányok átlagban húszmillió forinttal támogatták a multicégeket egyetlenegy munkavállalói státusz, egy munkahely létrehozásában.

(13.00)

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Önök annyira multiellenesek, hogy ezt lecsökkentették 26 millió forint/főre. Tehát önök még sokkal többet adnak, mint adtak a sokat és joggal kárhoztatott balliberális kormányok. Ha egy multinacionális cég számára egy ott történő munkahely létesítésére 26 millió forintot tudnak átlagban biztosítani, akkor ahhoz képest a 4 millió forint a magyar fiatalokra meglehetősen szerénynek és meglehetősen szűkmarkúnak tűnik.

Tudom, hallom előre a válaszokat, hogy a parlamenti ellenzék soha nem elégedett, ha a kormányzat benyújt, mint most is, nagy ritkán valami jó javaslatot, akkor elkezdi kevesellni, és könnyű ellenzékből többet követelni. De ilyen számokat összevetve azért 6,5-szeres eltérés szignifikánsan nagyon durva eltérés, nagyon jelentős eltérés. Tehát ha már csak ezt a két sarokszámot is megnézzük, akkor bizony vastagabban is foghatna az a bizonyos toll.

Persze tudom, hogy óvatosan kell hozzányúlni, mert ha például lakáscélra vagy otthonteremtés esetén, mondjuk, lényegesen többet adna az állam, akkor könnyen lehet, hogy a most még elérhető árú ingatlanokkal rendelkező településeken is felverné rögtön az ingatlanárakat. Tehát értem én meg érzem én, hogy rendkívül óvatosan kell ehhez hozzányúlni, és lehet, hogy nem is pont a címzetten lakáscél lenne a legjobb ötlet pontosan az ingatlanár-robbanás elkerülése érdekében, de megfontolandó lenne akár valami ravaszabb megfogalmazással mégiscsak ebbe az irányba elmozdítani a fiatalokat.

Nagyobb eséllyel fognak itt maradni, mondjuk, a futamidő lejárta után, ha már egy lakással vagy házzal kötődnek akár a szülőfalujukhoz, akár a szűkebb környezethez, vagy éppen, ha az ország másik részébe kerültek, de legalább itt maradtak az ország határain belül, és itt gyarapítják a magyar nemzetet, akkor mégiscsak jobban fognak kötődni, ha nem egy hitellel agyonterhelt lakástulajdonuk van, mert azért nem megoldás, valljuk be őszintén, több tíz millió forintot több évtizedre felvenni. Tehát amikor munkába áll, elkezdi törleszteni, mire idős ember lesz, akkor talán lejár a törlesztési kötelezettség, azért ez nem igazán kecsegtető perspektíva, és közben meg eltelik az élete.

Ugyanakkor amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a munkaügyi bírságok drasztikusan megemelkednek, 10-ről 100 millió forintra, mikro- és kisvállalkozások esetén, valamint természetes személy munkáltató esetén 25 millió forintra. Ez a mikro- és kisvállalkozások, valamint a magánszemély vagy természetes személy munkáltatók lehetőségeivel, mondjuk, tartalékaival ahhoz képest rendkívül aránytalan, durva bírság, és nem a prevenciót szolgálja, nem javító-nevelő, hanem megtorló jellegű szokás szerint, míg mondjuk, a multik esetében akár a 100 millió forint is majdnem jelentéktelen kávépénz vagy kerekítési hibahatár. Ők felköhögik gond nélkül, jellemzően az akkumulátorgyárak, és ugyanúgy megsértik az összes szabályt, dolgozzanak ott migránsmunkások vagy dolgozzanak ott magyar emberek. Ez megint borzasztóan aránytalan.

De ha már egyébként oly sokat beszélünk a mai ülésnapon a lakásépítésről, lakásfelújításról, a lakhatási válság enyhítéséről, a fiatalok otthonteremtéséről, akkor majd itt a munkaügyi szabályoknál jutott eszembe meg a munkaügyi bírságoknál a feketefoglalkoztatás, a feketemunka kapcsán, és tudom, hogy ezt is könnyebb mondani, mint precízen kijogászkodni és normaszövegbe önteni, hogy régi hagyománya volt még az én gyermekkoromban is a kalákában történő építkezésnek. Ez most jelen pillanatban teljesen lehetetlen ‑ teljesen lehetetlen, hiszen akik kölcsönös szívességi munkavégzés alapon segítenek házak felújításában vagy éppen újnak az építésében vagy bontásban, ha azokat telibe veri egy munkaügyi ellenőrzés során a hatóság, ugyanúgy megbírságolják, vagy a munkáltatójukat. Hol észszerű ez, tisztelt hölgyeim és uraim?

Persze tudom, az a legnagyobb kérdés, hogy hol húzzuk meg a határt, hogy meddig szaladjon a kés, vagy meddig ne szaladjon a kés, hogy a közeli hozzátartozóig vagy a közeli hozzátartozóig és hozzátartozóig, a Ptk.-ban ez precízen le van szabályozva. De jellemzően egyébként akár ezt lehetne bővíteni is, hiszen az, amit mi még klasszikusan, én még gyerekként, lehet, önök már kicsit idősebb emberként kalákaként megismertek, egy rendkívül költséghatékony építési forma volt, hiszen a mostani építőipari munkadíjak mellett ez óriási segítség lenne, és nem kerülne egy büdös forintba sem. Ehhez nem kellene komoly támogatási politikát rendelni, vagy egyébként akár informálisan a hatóságokat arról meggyőzni, hogy ne tartsanak embervadászatokat, mondjuk, mezőgazdasági vállalkozásoknál, főleg szüreti időszakban komoly technikai eszközök, drónok meg helikopterek bevetésével kis túlzással, ezek nem filmes élmények, hanem a valóságból táplálkoznak, hanem először nézzék meg a multinacionális cégeket, hogy ott rendben van‑e minden a munkakörülményekkel, és ha ezzel a nagy falattal végeztek, ezt valahogy megemésztették, akkor, a sorrend végén és csak kellő mértéktartással, meg ha úgy tetszik, a nemzeti protekcionizmus egy sajátos, helyes értelmezésével utána szálljanak rá a vállalkozókra.

Próbálom meghozni a kedvüket vagy érdekeltté tenni önöket ebben. Pontosan azokon a kistelepüléses választókörzetekben tűnnek esélyesnek a következő választásokon is, ahol ennek a legnagyobb hagyományai voltak, amíg ezt ki nem irtották. Ez a kaláka legkésőbb a 90-es évek végére vagy a 2000-es évek elejére teljesen eltűnt, immár lassan negyedszázada. Csak politikai akarat kérdése lenne ennek a visszaállítása. Végre a magyar emberek is azt éreznék, hogy a politika értük is van, nem egy ilyen, a politikusok saját hasznát szolgáló műfaj, hanem nekik is származik ebből valami hasznuk. Tehát hagyjuk élni az embereket, hagyjuk élni, és ne legyen az állami túlszabályozás meg az állami túlellenőrzés mindenhol ott, ahol annak éppen semmi helye nincs. Hatalmas, egészen óriási munkadíjakat lehetne megspórolni. A nagyon durva anyagárakat így sem lehetne kikerülni, azzal nagyon nehéz mit kezdeni, de legalább a munkadíj mint komoly költségvetési terhelés kapcsán segítenénk az embereknek. Úgyhogy én nagyon jó szívvel tudom ajánlani ezt a döntéshozók figyelmébe. Ezt meg fogom tenni egyébként majd Nagy Márton miniszter úrnak a miniszteri meghallgatásán is, ahogy erre lehetőségem lesz.

Úgyhogy mindezeknek a figyelembevételével támogatni fogja ezt a Mi Hazánk.

Egy fontos kérdés azért felmerül, nem tudom, elhangzott‑e, ismét a munkáshitelre visszakanyarodva, hogy arról tudunk‑e valamit, hogy mennyi ennek a kerete, vagy ez egy felülről nyitott keret lesz, tehát van‑e előre meghatározott, maximálisan kihelyezhető hitelösszeg, vagy ez „korlátlan” vagy felülről nyitott, nevezzük, ahogy akarjuk, ilyen jellegű keret lesz-e. (Dr. Fónagy János: Felülről nyitott.) És ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor akár egy kicsit összetettebb szabályozás kapcsán lehetőséget látnak‑e a szabad szemmel is jól látható mértékű emelésére? Erre várok majd érdemi válaszokat. Köszönöm. (Szabadi István tapsol.)