Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Mielőtt félremenne itt a vita, ki tudom jelenteni, hogy igen, a Jobbik frakciója támogatni fogja ezt a javaslatot, de azért engedtessék meg, hogy ellenzékből legyen néhány kérdésünk, és legyen néhány észrevételünk is ehhez a javaslatcsomaghoz.

Nos, akkor nézzük, mondjuk, a választásokon való részvételnek az erősítését. Teljes mértékben egyet tudunk érteni ezzel a fölvetéssel is. Tehát azok, akik a munkaidő-beosztásuk miatt akadályoztatva vannak, valóban nagyon helyes, ha két órára felmentést kapnak a munkavégzés alól, ezt távolléti díjjal fogják honorálni. Minél többen menjenek el és adják le a szavazatukat, voksoljanak. Ez így szép, így jó, így demokratikus.

Aztán az is teljesen egyértelmű, hogy támogatásra méltó, amikor, mondjuk, az egy szavazókörös helyi választási bizottság tagjait támogatják kedvezményekkel, tehát a szavazás napjára történő kedvezménnyel, meg a másnapra történő kedvezménnyel. Szerintem ez nem is lehet kérdés egyébként, hogy mindenki ezt támogatni tudja.

Viszont itt szeretném megkérdezni, hogy mi van azokkal, akik elmentek Magyarországról. Ugye, a Jobbik jó néhányszor kezdeményezte, szerettük volna elérni, hogy az a több százezer, főként fiatal, aki ilyen vagy olyan okok folytán kénytelen volt otthagyni a hazáját, az ugyanolyan lehetőség szerint tudjon voksolni, mondjuk, a választások alkalmával. Ugyanis, ha megnézzük, hogy az ő szavazatuk és az itteniek közt milyen markáns eltérések vannak, milyen óriási és ordító különbségek figyelhetők meg, akkor azért talán itt kibújik egy kicsit a lóláb a kormányzati hozzáállás tekintetében.

Ha megfigyeljük azt, hogy, mondjuk, ’22-ben, teszem azt, a közös listának ‑ amire egyébként olyan büszke nem vagyok ‑ mekkora volt a támogatottsága a Nyugatra távozó magyarok körében, és mekkora volt itthon, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy három és félszeres szorzót látunk.

És egy még fontosabb különbség, függetlenül a pártpolitikától, tehát ha kérhetem, ebbe ne is menjünk bele, a legfontosabb különbség az, hogy a külföldre távozott magyaroknak csupán egynegyede szavazott, szemben, mondjuk, az itthoni háromnegyeddel. Miért teszik ezt? Azért, mert nem érdekli őket a politika, nem érdeklik őket a közéleti kérdések? Egyáltalán nem így van, hanem azért élnek ilyen alacsony arányban a szavazati jogukkal, mert meg van számukra ez nehezítve. Hiába kértük azt, hogy adott esetben ők is voksolhassanak levélben vagy éppen online módon, ha már XXI. századot élünk, akkor ez mind-mind le volt söpörve kormányzati részről az asztalról. Ha egyébként megfogadták volna ezt a javaslatunkat, akkor a 80 ezer külföldi szavazat helyett adott esetben 230 ezren is voksolni tudtak volna. De mondom, itt az arányok eltérőek, és azt kell mondjam, valamilyen szinten megérthető, bár támogatni egyáltalán nem tudjuk ezt a kormánypárti hozzáállást, amikor ilyen okoknál fogva elütik a külföldre távozott honfitársainkat annak a lehetőségétől, hogy véleményt tudjanak mondani egy nagyon fontos politikai kérdésben.

Tehát itt, Magyarországon nyilván, aki mondjuk, nem ott él, ahol be van jelentve, vagy éppen tanul, átjelentkezik, kéri ezt a lehetőségét, és le tud szavazni. Ha egy erdélyi magyar fiatal ‑ vagy egy idős, teljesen mindegy ‑ élni tud a levélszavazati jogával, mi, a Jobbik részéről ezt sem firtatjuk. Szégyen és gyalázat egyébként az, hogy a volt elnökünk belement egy olyan határon túli magyarok ellen történő mocskolódásba, amitől itt nekem is ég az arcomon a bőr, és az a helyzet, hogy csak elnézést tudok kérni az elszakított területen élő magyaroktól amiatt, amit Jakab Péter levágott, teszem azt a Facebookon, az ő szavazati joguk ellen kampányolva. Mi ilyet nem tettünk. Viszont azt mondtuk, hogy igenis tegyék igazságosabbá a rendszert, és akik innét elmentek, tehát az a több százezer honfitársunk, aki innét elment, szintén élhessen ezzel a joggal.

Szerintem egyébként ez egy méltánylandó felvetés lenne. Miként az is egyébként, hogy a műveltségi cenzust valahogy hozzuk vissza, és az, aki nem tudta elvégezni a nyolc általánost, vagy ami még fontosabb ‑ legalábbis én ezt emelném ki a javaslatcsomagunkból ‑, elvették a gyermekfelügyeleti jogot tőlük, azok a szavazóurnák közelébe ne mehessenek. Hát, milyen alapon dönt egy olyan ember, akitől megvonták a gyermek-felügyeleti jogot, egy olyan kérdésben, hogy mi legyen az ország sorsa, mondjuk, az elkövetkezendő négy esztendőben? S ha kormánypárti képviselőtársaim most figyelnek, akkor nagyon szépen kérem önöket arra, hogy gondolkodjanak el, mondjuk, ennek a műveltségi cenzusnak, vagy éppen a gyermekfelügyelettől megfosztottak esetében a szavazati jog korlátozásának az ötletén, kérdésén.

S akkor még egyszer szeretnék választ kapni a miniszterhelyettes úrtól arra is, hogy gondolkodnak‑e abban, hogy megkönnyítsék a külföldre távozott magyaroknak a szavazati jogát, és mondjuk, akkor az Angliában élők ne csak Londonban, ne csak Manchesterben és a harmadik helyen, Edinburghban tudják leadni a szavazatukat, hanem valamiképpen ezt lehetővé teszik a számukra is. De egyébként a törvényjavaslatban foglaltakat mi támogatni tudjuk.

Aztán a munkavédelemről szóló rész. A munkabiztonság és a munkaegészségügy színvonalának javításáról szól az általános indokolás is, igen. A rendszerváltás idején körülbelül 88 ezer munkahelyi baleset történt Magyarországon, ez mostanra 2012 környékén ‑ miniszterhelyettes úr majd kijavít, ha tévednék ‑ 17 ezer volt, azóta 21 ezerre nőtt. Bár a foglalkoztatás is bővült Magyarországon, de még mindig kevés. Családi tragédiák kísérik ezeket a munkahelyi baleseteket, és ami még fontosabb, hogy a munkaegészségügyi problémák kapcsán sokkal kevesebb szó esik ‑ és Isten adja, hogy minél kevesebb munkahelyi baleset legyen ‑ a munkaegészségügyi helyzetről.

Összességében azt el tudjuk mondani, hogy mintegy 400 milliárd össztársadalmi költséget okoz ez évente, tehát a munkahelyi balesetek és a munkaegészségügyi megbetegedés Magyarországon. Ha nem tudunk javítani azokon a hihetetlenül rossz népegészségügyi mutatókon, amelyekkel büszkélkedni nem nagyon tud az ország, akkor azt is ki kell mondani, hogy ahogy haladunk előre az időben, és ahogy öregszik el a társadalom, és lesznek kénytelenek egyre többen dolgozni időskorukban is, ezek a problémák egyre csak nőni tudnak.

A mi konstruktív javaslatunk ehhez az egészhez talán az volna, hogy a szakszervezeteket nem kellett volna Magyarországon gyakorlatilag kicsinálni, meggyengíteni. Valamikor 2000 táján a szakszervezeti lefedettség Magyarországon elérte a 20 százalékot, mostanra talán 7 százalék ennek az aránya, ami egy olyan problémát gerjeszt, összefüggésben azzal, hogy a szakszervezeti jogokat is megcsorbították, ami nem segíti elő azt, hogy itt a munkahelyi balesetek vagy éppen a munkaegészségügy érdemben tudjon javulni hazánkban, ami egyébként egy fontos és össztársadalmi érdek lenne.

Tovább kell menni, és azért azt is látni kell, hogy mi ennek az egésznek a gyökere. Miniszterhelyettes úrral néha azért szoktunk erről vitatkozni, amikor én azt mondom, hogy bizony Orbán Viktornak az a sok-sok évvel ezelőtti rijádi kijelentése, amikor azt mondta, hogy itt a minőségéhez képest meglepően olcsó a munkaerő és rendkívül rugalmas a munka törvénykönyve, az bizony egy neoliberális felfogást tükröző kijelentés volt, amikor ezzel kívánta idecsábítani az arab befektetőket. Nekünk nem ezzel kellene versenyezni, nem az olcsósággal, és nem a rendkívül rugalmas munka törvénykönyvével kellene ide befektetőket hozni, hanem a nagy tudású és egyébként jól megfizetett magyar lakosságnak a hozzáértésével. Viszont nyilván ez egy sok-sok évtizedes program, magába értve az oktatásnak a rendbehozatalát is.

Ehelyett egyébként mi azt látjuk és el is szoktuk mondani, hogy stratégiai partnerséget kötöttek a multicégekkel, a globális cégekkel, és mondjuk, a hazai kkv-szektor olyasféle támogatásról, mint amit a multi cégek megkapnak ‑ a munkahelyenként 10-20-30 millió forintos támogatást, amely évekre egyébként biztosítja az adott munkakörbe fölvettek fizetését ‑, egészen egyszerűen álmodni sem tud. Plusz megindult az utóbbi években egy olyan káros folyamat, amit a Jobbik részéről nem tudunk elfogadni, ez pedig nem más, mint az ázsiai migránsmunkások behozatala ‑ és ha ezt az összefüggést szemléljük: munkabalesetek, munkahelyi balesetek, munkaegészségügy ‑, akik jelenléte, az olcsóságuk és kizsigerelhetőségük mind-mind az ellen hat, hogy itt érdemi előrelépések történjenek.

(12.50)

Valamint azért azt is hozzá kell tenni, hogy letörik a magyar dolgozók bérét. Állandó fenyegetettségben vannak a magyar dolgozók. Tessék megnézni, képviselőtársaim, kormánypárti oldalon, hogy mondjuk, akkor milyen a hangulat sok szempontból, teszem azt, a nagy összeszerelő üzemek magyar munkásai körében Zalaegerszegen, ahol folyamatos az ő elbocsátásuk és a lecserélésük ázsiai migránsmunkásokra. Erre mondjuk azt, hogy ez egy vadkapitalista és szociopata hozzáállás, amivel mi azonosulni nem tudunk, és csak és kizárólag ellenezni tudjuk.

Nézzük! A következő ilyen, amit támogatni tudunk, az a munkáshitel ötlete. Nyilván a veszélyekre föl kell hívni a figyelmet. Én szeretném azt hallani, hogy gondolkodik‑e a kormányzat részéről bárki abban, hogy mondjuk, fékeket épít ebbe, valamiféle ellenőrző rendszert épít a munkáshitelbe, ami egyébként egy jó és támogatandó ötlet; bár hozzáteszem, hogy Tasó képviselőtársam kormánypárti oldalról azért gyakorlatilag olyan szavakat, olyan mondatokat mondott itt el, amit mi ellenzékből szoktunk elmondani.

Önök 14 éve vannak kormányon, és az, hogy bizony nagyon-nagyon sok magyar család számára vagy a legtöbb magyar család számára ez a négymillió forint kamatmentes hitel is komoly életkezdési támogatás lehet, az egyfajta szomorú bizonyítványa a kormányzat ténykedésének. De még egyszer mondom, igen, ez adott esetben komoly segítség lehet egy életkezdési támogatáshoz. Ahhoz, hogy megvegyen egy munkásautót, megvegye azokat az eszközöket, munkaeszközöket, amelyekkel a vállalkozását be tudja egy fiatal indítani; üzlethelyiséget béreljen hozzá; hirdetést indítson, mondjuk, az ő vállalkozásának a felfutására, tehát ezt támogatni tudjuk.

De azért hadd emlékeztessem önöket egy olyan momentumra, ami nem olyan régen történt Öcsödön. Ott egy semmirekellő drogos, 16-17 éves semmirekellő egy féltéglával, mint valami ősember, vert agyon egy munkában megőszült, 80 év feletti idős bácsit; és amikor én fékekről, ellenőrző rendszerről beszélek, mondjuk, ennek kapcsán, akkor szeretnék egy megnyugtató választ hallani önöktől azzal kapcsolatosan, hogy amikor ez a gazember kikerül a börtönből ‑ mert sajnos egyébként a mostani, enyhe szabályok lehetővé teszik, hogy ő még 25 éves kora előtt adott esetben szabadlábon legyen ‑, nem tud hozzájutni egy ilyen támogatáshoz, amit így vagy úgy, de a magyar becsületes adófizető állampolgárok lapátolnak össze az ő számára.

Tehát nagyon komolyan kérem kormánypárti képviselőtársaimat vagy a miniszterhelyettes urat, hogy nyugtasson meg minket, ezek, az ilyen emberek nem fognak ehhez a támogatáshoz hozzájutni, egészen egyszerűen azért, mert az ember elemi igazságérzete tiltakozik amiatt, hogy mondjuk, ők is élni tudjanak vele.

És ha már munkáshitelről van szó, akkor csatlakoznék a Tasó képviselőtársam által elmondottakhoz. Igen, tehát szükséges és támogatandó intézkedés, de nagyon jó lenne, ha nemcsak jó munkáshitel-konstrukcióról lehetne itt beszélni, hanem jó munkásbérekről is.

Nézzük meg az Eurostat adatait! Tavalyi adatokat idéznék. Az a helyzet, és akkor nem a legjobban fizetett holland munkásoknak a 45 ezer eurónyi éves nettó bérével példálóznék, meg nem is a német meg osztrák 38 ezer euróval, hanem az uniós átlag 28 ezer euróval, amellyel szemben a magyar átlag csak 12,5 ezer eurónyi nettó éves viszonylatban.

És ha ezt az alulfizetettséget, ezt a bérrabszolga-állapotot nézzük, akkor így mindjárt megválaszolást nyerhet az a fölvetés is, hogy miért van Magyarországon nagyon sok olyan család, ahol bizony nincs meg az a megfelelő mennyiségű megtakarítás, amivel mondjuk, a gyermeküket, gyermekeiket négymillió forinttal útnak tudják indítani. Bizony azért, mert Magyarországon évtizedek óta egy olyasféle neoliberális gazdasági rendszer van, és függetlenül az adott kormányzat színezetétől, ami ezt lehetővé tette, és ezt érte el, hogy Európa egyik legrosszabbul fizetett nemzete legyünk.

És hogy ez mennyire igazságtalan? Miniszterhelyettes úrnak néhányszor már felhoztam azt a statisztikai adatot is, amely szerint egy magyar munkavállaló egy átlagos esztendőben 1856 órát dolgozik. Ezzel szemben, mondjuk, a francia munkavállaló 1578 órát, tehát 278 órával többet robotol éves viszonylatban egy magyar munkavállaló; ez nyolcórás munkanapra vetítve plusz 35 napot jelent éves vonatkozásban; amit itt negyven év alatt összerobotol, összegürizik egy magyar munkavállaló, az Franciaországban 47 esztendei munkával jönne neki össze.

És ha megnézzük, hogyan fizetik az egyiket és hogyan fizetik a másikat, akkor bizony ebben az elmúlt kormányzatok meg az elcseszett, elbaltázott ‑ bocsánat ‑ rendszerváltásnak minden bűne benne van; a többit egyébként majd még szeretném részletezni egy következő felszólalásban, mert látom, hogy itt elszaladt az idő. Köszönöm a figyelmüket.