Dr. Apáti István (Mi Hazánk)

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én őszintén sajnálom, hogy a minisztere koncként vetette ma itt az ellenzék elé, és nem jelent meg személyesen egy ilyen fontos napirendi pont tárgyalásánál. Nagy Márton miniszter úrnak két elrontott hajfésülés között talán lehetett volna időt találni arra, hogy személyesen ütközzön meg az ellenzékkel.

A legfontosabb része a javaslatnak az Airbnb egyelőre határozott tilalma Budapesten. De itt ennek a rövid mondatnak minden egyes részét érdemes lenne kielemezni, államtitkár úr, hiszen jelen pillanatban 2025. január 1. és 2026. december 31. közötti időszakra lenne megállapítva ez a határozott időtartamú tilalom, tehát két esztendőre. Majd a 2026 tavaszán megválasztásra kerülő Országgyűlés fogja eldönteni minden bizonnyal, hogy ezt megszüntetik, meghosszabbítják vagy határozatlan időtartamúvá teszik.

Ugyanakkor elsiklott mindenki afölött, hogy ez csak Budapestre vonatkozik. Én kérdezem, hiszen önök minden információ birtokában vannak, hogy esetleg nincsenek‑e olyan vidéki nagyvárosok, ahol szintén érdemes lenne ilyen tilalom bevezetésén elgondolkodni. Gondolok, mondjuk, elsősorban Debrecenre vagy akár Győrre. Nem tudom, Szegeden mi a helyzet. Érdemes lenne megnézni, hiszen nem biztos, hogy csak Budapesten jelent ez ekkora problémát. Budapestre fókuszál szokás szerint mindenki, de nekem Debrecen is egyre gyanúsabb egyébként ebből a szempontból, hiszen Debrecen bizonyos részein már drágább a lakás vagy a családi ház vételára, magasabb, vagy éppen a bérleti díjak is magasabbak, mint Budapest egyes részein. Tehát érdemes lenne figyelő szemeinket Debrecenre is vetni. Ez az egyik felvetés.

(11.20)

A másik, azon túl, hogy ezzel elkéstek, gyakorlatilag ez az egész talán arra lesz elég, hogy a további áremelkedéseket némileg mérsékeljék, némileg visszafogják, de szabad szemmel is jól látható mértékű csökkenést nem fog ‑ főleg hosszú távon nem fog ‑ okozni. Megmondom, hogy miért nem. Azért, mert vannak itt más körülmények is, nem csak az Airbnb-ztetett lakások kérdésköre. A vendégbefektetői vízumra gondolok, tehát arra a vendégbefektetői vízumra, amellyel éppen most ‑ valószínűleg Rogán Antal miniszter úr nyomására ‑ tárták ismét minden korábbinál szélesebbre a kapukat, döntően a kínai befektetők előtt.

Eleve problémának tartja a Mi Hazánk Mozgalom, hogy a lakáscélú ingatlanok külföldiek, főleg harmadik országbeliek általi megszerzése kapcsán nincs valamifajta komoly kritériumrendszer, nincsenek akár tilalmak vagy korlátozások. Ehhez segítségül lehetne hívni az adópolitika eszközeit vagy éppen az illetékfizetési szabályokat, bár valószínű, hogy egy tehetős kínai befektetőt nem nagyon fognak megriasztani magasabb adó- vagy illetékfizetési szabályok. Itt érdemes lenne elgondolkodni tilalmakon vagy korlátozásokon, de nemhogy idáig nem jutunk el, hanem megint pont az ellenkezőjét csinálják annak, a legrosszabb ütemérzékkel, mint amit kellene.

Persze lehet, hogy néhány kormánytagnak ehhez elképesztően komoly érdeke fűződik, és ennek az oltárán megint fel kell áldozni nagyon komoly érdekeket, tehát egy szűk kör gazdagodásának megint a társadalom jelentős része fogja meginni a levét. Ugyanis lényegében mindenki arról beszélt itt az elmúlt, körülbelül egy órában, hogy egy életkezdés előtt álló fiatal, legyen az, mondjuk, egy mesterember, szakmunkás végzettségű, középfokú végzettségű vagy fiatal diplomás, szülői segítség nélkül soha az életben nem fog lakástulajdonhoz jutni, ezt kijelenthetjük. Oly mértékben elszálltak az ingatlanárak, hogy egy átlag nettó jövedelemből lehetetlen szülői segítség nélkül lakáshoz jutni. Tehát öröklés jogcímen lehet majd megszerezni vagy esetleg ajándék jogcímen, vagy ha a szülők a gyermek hóna alá nyúlnak, és így próbálnak neki segíteni.

A másik lehetséges megoldás, hogy évtizedekre eladósodnak ezek a fiatalok, tegnap beszéltünk erről itt az adótörvények vitájánál. Ha igaz egyáltalán, hogy itt mondjuk Budapesten ‑ és akkor most kanyarodjunk vissza Budapestre ‑ 512 ezer forint az átlag nettó jövedelem adókedvezmények nélkül számítva, akkor nagyon könnyen meg lehet állapítani a mindennapi megélhetési költségek megfizetése után, hogy mennyi jut lakáscélra vagy mennyi jut lakástörlesztőre. Ez az egyik legerősebb oka annak, hogy nagyon sok fiatal itthagyja Magyarországot, hiszen lehet, hogy Nyugat-Európában, sőt, valószínűleg Nyugat-Európában is maximum a bérleményig jutnak, csakhogy az ottani sokkal magasabb jövedelmeikből legalább hagyják őket élni, nem rabszolgaként dolgoznak.

Mert valljuk be őszintén, tisztelt képviselőtársaim, hogy akár egy fiatalember, akár egy középkorú, akár egy idősebb személy, aki még a munkaerőpiacon van, ha csak annyi jövedelmet keres meg a munkája révén, amivel mondjuk kifizeti a közüzemi számláit, megveszi az élelmiszereket, idősebb emberek a gyógyszereket, esetleg még fenntart egy autót, de semmit nem tud megtakarítani, nem tud komolyabb célokat megvalósítani önhibáján kívül, akkor az végül is a modern kori rabszolgaságnak egy sajátos formája. Tehát ha mindig csak a létfenntartás érhető el, és nem lesz komoly diszkrecionális jövedelmük az embereknek ‑ márpedig egyre vékonyodik az a réteg, mindannyian tudjuk, akinek van diszkrecionális jövedelme, amellyel mondjuk komolyabb célokat is meg tud valósítani ‑, akkor bizony az egy borzasztó rossz lelki és mentális állapotot előidéző helyzet, hiszen a napi mókuskerék gyakorlatilag csak a megélhetésért folytatott küzdelmet jelenti.

És itt a másik csodálatos lépés ‑ nyilván ezt ironikusan jegyzem meg ‑, hogy a nyugdíjmegtakarítások ‑ egyelőre egy esztendeig ‑ használhatóak lakáscélra is. A jó hír az, hogy ez talán még szabad döntésen, akaratelhatározáson alapul, még szép, hogy nem teszik adott esetben kötelezővé, de egyszer majd egy salátajavaslatban talán ezzel is szembesülünk. Csakhogy a kísértés nagy lesz, és ha az emberek felélik a nyugdíjmegtakarításokat, tehát nem arra költik el, ami miatt eredendően elkezdték ezeket a megtakarítási célokat megvalósítani, akkor bizony nyugdíjra nem marad semmi.

Egyszer önök már belepiszkáltak a nyugdíjrendszerbe, igaz, akkor sokkal agresszívebb módon. Ugye, emlékszünk a 2010-2011-es időszakra, amikor 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont gyakorlatilag államadósság-törlesztési céllal lenyúltak az emberektől, elloptak, eloroztak az emberektől. Nem ön a hibás, államtitkár úr, csak ön kénytelen ezt most végighallgatni.

Akkor mit ígértek? Önök azt ígérték, hogy az, aki átlép az állami nyugdíjrendszerbe, mindazok számára egyéni számlákat hoznak létre, és ezeken az egyéni számlákon hónapról hónapra nyomon lehet követni a tisztelt választópolgároknak, hogy éppen hogy áll a nyugdíjmegtakarításuk, mennyi félretett pénzük van nyugdíjra. Na, ebből az egyéni számlából azóta sem lett semmi, és nagyon jól tudjuk, hogy nem is lesz, hiszen a nyugdíjcélra befizetett összegeket jelen időben felélik, a mostani nyugdíjasoknak fizetik ki ‑ de, mondjuk, ez már régi történet ‑, olyannyira rossz állapotban van az államkassza. Önöknek az a szerencséje, hogy ezt az emberek nem gondolják végig ilyen aprólékosan, mert ha végiggondolnák meg tisztában lennének ezzel, jóval kevesebb szavazatot kaptak volna a megelőző, mondjuk, három vagy négy választáson.

Tehát akkor 3000 milliárd forintja bánta az embereknek, döntő többségük átlépett az állami nyugdíjrendszerbe, pórul is járt. Azokat a milliós nagyságrendű összegeket, amelyeket korábban összegyűjtöttek ‑ hiszen 2010-ig, ha jól emlékszem, a bruttó bérből 8 százalékot vontak le magánnyugdíjpénztári tagdíjak címén, azt önök felélték, kifizették belőle az államadósságot, és ezek az emberek ezt a pénzt soha, semmilyen jogcímen nem kapták vissza, és biztos, hogy már nem is fogják. Tehát ha 2019-ig önök ezt nem tudták rendezni, biztos, hogy a mostani gyalázatos költségvetési helyzetben nem is fogják.

Az a kérdés, hogy akkor miért bízzanak az emberek az ehhez hasonló próbálkozásokban, miért legyenek bizalommal az állam iránt. Megmondom őszintén, hogy én egy forintot nem tettem soha állampapírokba, 2010 előtt sem, meg 2010 után sem. Semmilyen bizalmam nincs személy szerint nekem, magánemberként és képviselőként sincs semmilyen bizalmam az állam iránt. Azt is mondhatnám, hogy amibe nagyapám nem fektetett, abba én sem szívesen fektetek.

Személy szerint, ha nekem van némi megtakarított pénzem, én inkább földet veszek, ahogy tudok. Az talán egy idő-, értékálló és értéknövelő beruházás, nyilván néhány hektáros nagyságrendben, nem tíz meg száz meg ezer hektárokra kell gondolni. De azt is tudomásul kell venni, hogy a magyar emberek döntő többsége nem keres annyit, mint egy parlamenti képviselő, tehát ők ilyen célokra sem tudnak megtakarítani, mondjuk, nem lakáscélú ingatlanokat vásárolni.

Ami a lakáspiacot meg a lakásépítéseket érinti, ha most valaki a legrövidebb távú céllal, mondjuk, feléli a nyugdíjmegtakarításait teljes egészében vagy jelentős részben, és mondjuk építésbe kezd, akkor nézzük meg azt, hogy a mostani 400 forint feletti forint/euró árfolyam esetén milyen, már az idei év második feléhez képest is megemelkedett anyagárakkal és munkadíjakkal fog találkozni. Mert régi gyakorlati tapasztalat, hogy amikor a forint elkezd gyengülni, akkor azt jóval meghaladó mértékben drágulnak az építőipari anyagárak ‑ és talán a munkadíjak is, de főleg az anyagárak ‑, ha a forint valamelyest erősödik, akkor az anyagárak már nem fognak visszacsökkenni, azok a legjobb esetben is azon az emelt szinten maradnak.

Itt nagyon sok mindenben rendet kellene tenni, államtitkár úr, tehát nem csak arra ösztönözni az embereket, ami szerintem egy nagyon rossz elképzelés, hogy rövid távú célok megvalósítása miatt áldozza fel az összes közép- vagy hosszú távú célját, ami a nyugdíj-megtakarításokhoz kapcsolódhat. Szerintem ez egy nagyon rossz megoldás. Valljuk be őszintén, az van mögötte, hogy a többségében NER-es építőipari cégeknek akarnak közvetve tápanyagot, vagyis forrásokat eljuttatni.

Tehát lényegében ezeket megint saját magához csatolja be a kormányzat, még ha közvetetten vagy többszörösen közvetetten is történik. Ezek a források mégis oda fognak kerülni akár az anyagvásárlások, akár az építőipari kivitelezések kapcsán, ezt is jól tudjuk. Nem mondom, hogy minden esetben, mert az nagy túlzás lenne, de hogy jelentős részben a NER-es építőipari cégek fognak ebből gazdagodni, abban megint biztos vagyok.

Nem tudnak már honnan pénzt elvenni, nem tudnak honnan pénzt teremteni, rossz magyarsággal pénzt csinálni, hát így próbálják megoldani az egyre éhesebb ‑ egyre szűkebb, de egyre éhesebb ‑ gazdasági holdudvaruk számára. Ez egy alapvetően rossz ötlet, hiszen mi marad majd akkor a most, mondjuk, a harmincas éveik elején járóknak vagy a negyvenes éveik elején járóknak a nyugdíjas időszakukra. Valószínűleg a munkavégzés marad, tehát nemcsak az élethossziglani tanulás, hanem az élethossziglani munkavégzés marad a magyar embereknek. Ha még nem égtek volna ki, mondjuk, a mostani öregségi nyugdíjkorhatárig, akkor majd még néhány év biztosítva lesz számukra, hacsak nem akarnak éhen pusztulni. Ez a helyzet, tisztelt államtitkár úr, úgyhogy talán valami más megoldás kellene, talán az állam nyúljon zsebbe, és esetleg így segítse az emberek lakhatásának megteremtését.

Arról már nem is beszélve, amiről nagyon gyakran nem esik szó, hogy nagyon-nagyon fontosak a megújuló energiaforrások, akár egy lakás vagy ház építésénél ‑ ha már itt tartunk ‑, hogy igazán hatékony meg korszerű legyen, nagyon fontos az energiamegtakarítás, de ebben is van egy túlburjánzó őrület.

(11.30)

Tehát például a szigetelőanyag-gyártó piac lobbija valami egészen elképesztően megjelenik már az energiatanúsítványok szempontrendszerében. Van egy észszerű mérték, amíg mondjuk, egy lakóingatlan padló-, homlokzati meg födémszigetelését érdemes bizonyos vastagságú szigetelőanyaggal ellátni, viszont van egy olyan mérték, ami fölött már szinte soha nem fog megtérülni 300 év alatt sem, de ehhez képest az előírások irreális mértékűek lesznek, ami nyilvánvalóan egy szektornak jó: azoknak, akik a szigetelőanyagokat gyártják. De ugyanezt lehet elmondani a nyílászárókról, az épületgépészetről és sok minden egyébről, amelyek aztán a gyenge forint miatt minden korábbinál jobban és gyorsabban fognak drágulni, de ez csak egy zárójeles, ilyen építőipari szakmai megjegyzés volt.

(A jegyzői székben Dócs Dávidot Berki Sándor váltja fel.)

Én kérdezném akkor államtitkár úrtól, hogy nem látnak‑e abban veszélyt, hogy ha esetleg az Airbnb-korlátozás kapcsán valami áremelkedés-fékező hatást elérnek, akkor azt nem fogják‑e kioltani a vendégbefektetői vízummal megjelenő, többségében kínai befektetők? Nem fogják‑e kioltani, nem fogják‑e a kicsi és kedvező eredményt gyakorlatilag rögtön egy, a magyar emberek számára kedvezőtlen irányba átfordítani? Mert erre viszont Budapesten és szintén Debrecenben van a legnagyobb veszély, illetőleg ott, ahol akkumulátorgyárak épülnek, azok az akkumulátorgyárak, amelyek veszélyeire a Mi Hazánk Mozgalom másfél évvel ezelőtt felhívta az önök szíves figyelmét. Lehurrogtak, kinevettek minket, és lám, nyáron jöttek azok az adatok, amelyek szerint 32 százalékkal esett vissza ebben a szegmensben az értékesítés. 32 százalékkal egyetlen egy esztendő alatt! Ez egy evolúciós zsákutca. Megmondtuk előre, és sajnos igazunk lett.

És egy alapvetően akkumulátorgyártásra meg -bizniszre alapozott gazdaságban, amelyben a kínaiak rendkívül erősek, ezért is vonzó számukra ez a vendégbefektetői vízum; ezért is fognak ők elsősorban kedvezményezettként vagy vásárlóként megjelenni a piacon; elképesztő árfelhajtó hatása lesz.

Ebben a kérdésben talán még Debrecen van a legnagyobb veszélyben. Lehet, hogy Debrecen nagyon sok lakástípusban meg nagyon sok településrészen hamarosan meg fogja majd előzni a budapesti árakat, hiszen a tehetős kínaiaknak nem okoz gondot a mostaniakhoz képest akár több tíz százalékkal megemelt árakat, vagy akár másfélszeresre vagy kétszeresre emelt árakat megfizetni, holott már a mostaniak is elérhetetlenek már egy felső középosztálybeli magyar ember számára is. Tehát nem gondolják‑e, hogy úgy lehetne ezt az ökoszisztémát egyensúlyban tartani, hogy a vendégbefektetői vízumból is visszavesznek, hogy a külföldiek, legalább az Unión kívüli, Unión kívülről érkezők lakáscélú ingatlanmegszerzését valamilyen módon észszerű mértékben próbálják korlátozni? Hiszen hiába fékezik az egyik lábukkal ezt a gépjárművet, ha a másikkal meg padlógázt nyomnak; akkor annak nagyon rossz vége lesz, államtitkár úr, és igazából nem fogjuk tudni elérni a kívánt célokat. És akkor majd egy év múlva, vagy másfél vagy két év múlva itt fogunk állni, hogy lám, már nyugat-európai szinten is teljesen megfizethetetlenek, mondjuk, a debreceni vagy a budapesti ingatlanárak. Erre várok majd öntől nagy tisztelettel érdemi választ. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk padsoraiból.)