Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ember készül a vitákra, de a Fidesz-KDNP szónokai mindig meglepik. Hollik képviselőtársam az egyik nagy kedvencem, mert szoktunk amúgy termékeny vitákat folytatni, és még egyet is szoktunk érteni bizonyos dolgokban, például demográfia, családtámogatások, egyebek, ez jó dolog, de hát amilyen átéléssel most elmondta, hogy a kormány felismerte az Airbnb által okozott piaci zavarokat és problémákat, az engem egészen elképeszt. Akkor nem képesztene el, hogyha nem mondtam volna el tíz évvel ezelőtt itt, ebben a parlamentben, hogy az Airbnb milyen brutális zavarokat okoz, milyen lakhatási káoszt okoz, és egyes tengerentúli nagyvárosokban, nem is fővárosokban, ha csak 2 ezer ingatlant, bérelhető lakást kivett a piacról az Airbnb ‑ helytelen módon ‑, akkor az ott az albérleti díjaknak az elszabadulását okozta.

Magyarországon bizonyos időszakokban 3500 vagy 4 ezer ingatlant vett ki a piacról csak budapesti szinten, és hát, csodálkoznak azon, hogy az albérleti díjak 250 ezer forintig, brutális módon mentek fölfelé. És mit tett a kormány? Azt a bizonyos nagy semmit. (Hollik István távozik az ülésteremből.) Tehát egészen alkalmatlan módon az egész sharing economyval szemben nem volt kormányálláspont, az Ubert, ugye, megpróbálta betiltani, aztán az visszajött egy más formában, az Airbnb-vel nem tudta, hogy mit kezdjen, évekig tétlenkedett, aztán a döntési jogot átadta a kerületi önkormányzatoknak, miután a forrásaikat elvonta, tehát a forrásoktól kivéreztetett önkormányzatok kezébe adta azt a döntési jogot, hogy ha akarják, akkor korlátozzák az Airbnb-t, és tovább csökkentsék a saját vélt vagy valós bevételeiket.

Egyébként, ha az egyetértési pontokat keressük, én a mostani szabályozással, tehát az Airbnb korlátozásával maximálisan egyetértek, az egyik legkártékonyabb digitális hátterű szolgáltatásnak tartom, amely a közteherviselést elkerüli, a tisztességes adófizetést kikerüli ‑ és a legnagyobb baj, hogy a kormány ezzel tíz éven keresztül nem csinált semmit. Önök úgy tűrték meg a budapesti lakhatási káoszt, hogy az valami egészen elképesztő. Aztán nyilván a Karácsony-korszak óta igyekeznek a Karácsony-féle városvezetésre mutogatni, ebben részigazságaik egyébként vannak, hiszen nyilván tehettek volna sokkal többet, de hát azért itt is adja magát a magyarázat, hogy ennyi elvont forrás után nagyon nehéz elvárni akár a fővárostól, akár egy fővárosi kerülettől azt, hogy bérlakások tömegét építse. Önök tehát nem korrektek ebben a kérdésben. Amiről beszélünk, az kormányzati felelősség.

Önök nem akartak szembenézni ezzel a felelősséggel, kiszervezték ezt, egy jó kis outsourcing keretein belül rárakták a budapesti kerületekre, hogy oldjátok meg, ahogy akarjátok. Terézvárosban volt egyébként egy, a két végletet érintő népszavazás, én annak az eredményével egyetértek, tehát ha ott laktam volna, ugyanígy szavaztam volna, és ezt követően jutott vissza elénk a csomag. De nem azért, Hollik képviselőtársam ‑ aki már nincs itt, de azért neki címzem ‑, nem azért, mert a kormány időben felismerte a problémát, professzionálisan reagált, és megvédte a magyar fiatalokat meg az albérletben élőket, dehogy tette ezt! A kormány nagyon sokszor a multinacionális érdeket választja a nemzeti érdek helyett, és ebben az esetben is ezt tette. Nem mert ő hozzányúlni az Airbnb-hez. Pedig ha megnézzük ‑ csak a terézvárosi adatokat kértük ki néhány évvel ezelőtt ‑, akkor a nagyjából 1600 adatot szolgáltató közül emlékeim szerint 800 volt a hazai hátterű magánszemély, és a másik 800 az úgynevezett egyéb kategória volt, képviselőtársaim. Tudják, mi van az egyéb kategóriában? Céges befektetők, távol-keleti befektetők, olyanok, akik adott esetben hat-nyolc ingatlant megvásárolnak, Airbnb-ztetik őket, az önök fogalmaival élve extraprofitra tesznek szert, nem fizetnek annyi adót, mint a magyarok, és közben lakhatási káoszt okoznak Pesten.

Az a helyzet, hogy ezek az adatok öt- vagy hatévesek, és itt, ebben a parlamentben elhangzottak. És önök mit csináltak? Elárulom: semmit. Semmit nem tettek. És most visszajön ez a csomag, és Hollik képviselőtársam előadja, hogy hát, a kormány megértette az idők szavát, ő felismerte, és most lép. Lépjen, rendben, de hozzáteszem: az Airbnb tekintetében is a mostani visszaszorításnál sokkal egyszerűbb lett volna akkor, tíz évvel ezelőtt azt mondani, hogy ugyanannyi adót fizet, mint egy magyar, és egyébként büntetőadóztatom azt a külföldi befektetőt, aki csökkenti a bérelhető ingatlanok számát, mondjuk, egy százszázalékos büntető- vagy különadóval; elintézzük azt, hogy ezt ne lehessen beépíteni vagy ráverni az ingatlanárakra; és adókedvezményben részesítem azt, aki hosszú távra és magyar fiatalnak vagy egyetemistáknak adja ki a lakását. Ezt lehetett volna tenni. Mivel ez nem történt meg, most 250 ezer forintos albérletárakkal szembesülünk.

Én értem, hogy egy tízéves késéssel megpróbálja megtörni a kormány az árnövekedés dinamikáját, de ha megteszi, és mondjuk, befagynak az árak, senki nem fogja azt mondani a főbérlők közül, hogy hát akkor most csökkentem 60 ezer forinttal, tehát ilyet még, ugye, nem hallottunk ebben a galaxisban. A helyzet az, hogy ez az árnövekedés, ez a brutális árrobbanás már velünk marad az összes káros hatásával együtt, azzal, hogy magyar fiatalok családalapítási tervei későbbre kerültek emiatt, azzal, hogy magyar fiatalok vagy fiatal családosok gyermekvállalási szándéka akár be sem teljesülhetett a megfelelő lakhely hiánya miatt. Nagyon jó tehát, hogy ehhez hozzányúlunk, de nagyon kérem a kormány képviselőit, hogy kellő visszafogottsággal vezessék fel ezt a kérdést, és azt kell hogy lássuk, hogy még most is sokkal többet kellene tennünk, az Airbnb szabályozásával vagy különadóztatásával, ha úgy tetszik, a lakhatási káosz nem fog megoldódni.

Egy olyan brutális kínálati szűkösség áll fenn ezen a piacon, amivel a kormánynak valamit tennie kellene. Az új építésű lakás 5 százalékos áfáját én nagyon támogatom, bár hát ennek érzékelhető hatása inkább felső középosztálytól fölfelé van ‑ nézzük meg, hogy ki az, aki új építésű lakást vásárol egy lakóparkban! Meglehetősen kevesen. De a helyzet az, hogy ettől sem indultak be a lakásépítések. Ugye, évente 40 ezer új építésű ingatlan kellene Magyarországon, hogy százévente kicserélődjön az ingatlanállomány. Az elmúlt években a jobb években haladta meg a kormány a 20 ezres célszámot, ez azt jelenti, hogy 200 évente cserélődne ki, mondjuk, nálunk a békásmegyeri panelrengeteg szigeteléssel együtt, mindennel együtt. Tehát nyilván egy lehetetlen, fenntarthatatlan állapotban vagyunk, és amilyen kevés az új építésű lakás, ugyanolyan kevés a bérelhető ingatlan, márpedig ha valamiből kevés van, lásd arany, akkor annak az ára fölfelé fog menni folyamatosan ‑ ez történik az ingatlanokkal.

(11.10)

Az Airbnb-szabályozást követően én remélem, hogy néhány száz vagy sok száz ingatlan visszakerül majd a klasszikus albérleti piacra, de ez önmagában nem elég.

Mi letettük a 2010-14 közötti ciklusban a „Mi várunk” program képében azt az állami hátterű bérlakásépítési és otthonteremtési koncepciót, amelynek akkor öt lábát tettük le az asztalra, és mind az öthöz ragaszkodnunk kell annak érdekében, hogy valami történjen.

Az első pillér évente öt-tízezer új építésű bérlakás építése. A magyar termelőkapacitást jó lenne hosszú távú szerződésekkel ennek a szolgálatába állítani a következő alapanyagár-robbanás előtt. Nyilván, ha a Kárpát-medencei horizontra tekintünk, akkor az alapanyag-ellátás bázisát is meg lehet teremteni, hiszen a Kárpát-medence csodálatos, istenadta lehetőségei lehetővé teszik azt, hogy a legtöbb alapanyagot azért innen a környékről vagy a környező országokból beszerezzük. Ez tehát az építés része.

Ezekbe az ingatlanokba a piaci ár maximum feléért kell beköltözési lehetőséget biztosítani. Nem szabad kizárni senkit, de egy osztrák vagy német mintájú szociális pontrendszer lehetővé teszi azt, hogy előnyben részesítsük a családalapítókat, a kisgyermekeseket, az ápolókat, a gyermekgondozókat, azokat, akik stratégiai, nemzetstratégiai fontosságú ágazatokban dolgoznak, pluszpontokkal, igen, hogy nagyobb eséllyel juthassanak ilyen lakáshoz. És ha az érintettek betartják a társadalmi együttélési minimumfeltételeket, és én gondolom, hogy így lesz, akkor ezeknek az ingatlanoknak egy részét bekerülési költségen megvásárolhatóvá kell tenni hat vagy nyolc évet követően abban az esetben, ha a teljes bérelhető ingatlanállomány közben növekszik, közben terebélyesedik. Ez tehát az első pillér.

A második az, ami a leggyorsabban lenne képes hatni, ha a kormány végre elszánná magát. Itt a 600 ezer üresen álló magyar ingatlant kell megemlítenünk. Ezeknek egy része magánkézben van, itt esetleg egy lakásügynökségi koncepcióval lehetne eredményeket elérni. Én bátorítok minden ilyen próbálkozást, bár Magyarországon eddig átütő sikerrel ezek még nem jártak sajnos.

A másik két láb viszont állami és önkormányzati tulajdonú. Ha ebből a 600 ezer lakásból csak a 10 százalék van olyan állapotban, hogy olcsóbb felújítani, mint újat építeni, akkor fel kell őket újítani, és bérlakásként be kell őket hozni a rendszerbe, azonnal képesek enyhíteni ‑ akár egy éven belül ‑ a kínálati szűkösséget, és azonnal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az albérletár-robbanás megálljon.

Harmadik pillérként egyértelműen albérleti támogatást kell biztosítanunk a brutális albérletárakkal szembesülő magyaroknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Ezt egy olyan rendszerben lehetne megtenni, ami a budapesti kerületi bontásban vagy vidéken települési bontásban az ottani átlagos albérletárból kiindulva havonta 50-től 100 ezer forintig terjedő albérleti vagy lakhatási támogatást biztosít.

Nagyon fontos, hogy ezt ne egyedüliként lépjük meg, hiszen akkor úgy járhatunk, mint Berlinben vagy máshol, hogy a főbérlők azonnal beleképzelik ezt az albérleti díjba, és egy újabb árrobbanást idézünk elő. Ezt nem szabad csinálni. Amit szabad, az az, hogy a kínálatot szélesítjük az új építésűvel és az üresek hasznosításával, és harmadsorban albérlet-támogatást biztosítunk. Ha ezeket együtt tesszük meg, akkor az újabb árrobbanás elkerülhető.

Negyedsorban szeretném újfent jelezni, hogy adókedvezményben kell részesíteni azt a magyart, aki hosszú távra is magyarnak adja ki a lakását, főleg, ha egyetemi hallgatónak, fiatalnak, családalapítónak, viszont büntetőadóval kell dotálni azt, aki a belvárosi ingatlant adott esetben külföldi befektetőként pusztán azért vásárolja meg, hogy azt Airbnb-ztesse vagy máshogy fialtassa a magyar nemzetstratégiai érdekek kárára. Itt is meg kell akadályozni azt, hogy ez a különadó bármilyen formában, akár csak részben beépüljön az árakba.

Van egy hatodik pillér, amit tavaly vezettem fel, és mi óriási lehetőséget látunk ebben, ez pedig a „Laktanyából bérlakást” program. Járva a magyar vidéket különösen irritáló azt látni, hogy lepusztult rozsdaövezetek, volt szocialista gyártelepek, üres laktanyák váltják egymást. Dunaújváros környékén Kálló Gergely barátommal meglátogattuk az egyik ilyet. Durva, hogy évente milliókat, tízmilliókat költenek az üresen álló ingatlannak csak az őrzésére, de közben évtizedek óta ott maximum a kóbor kutyák kóricálnak a kerítésen belül. A helyzet az, hogy uniós közösségi forrás is elérhető lenne annak érdekében, hogy rekultiváljuk és újrahasznosítsuk ezeket a területeket. Bérlakások százait és ezreit lehetne építeni vagy a volt laktanyák épületeiben vagy pedig azoknak a helyén. Nyilván ezt esetről esetre kell megvizsgálni.

A „Mi várunk” programnak tehát ez a hat pillére lenn van az asztalon, mindegyikhez meg tudjuk jelölni a költségvetési forrást, és azt is, hogy a szükséges forrást honnan lehetne elvonni vagy honnan lehetne átcsoportosítani. Ez egy megvalósítható program, évente akár tízezer új bérlakást tudna Magyarország számára adni. Hozzá tudna járulni az albérletárak nemcsak szinten maradásához, de akár csökkenéséhez is. De van egy még fontosabb vetülete: azt üzenné a magyar fiataloknak, hogy fontosak a hazájuk számára, hogy a szülőföldön való boldogulásuk egy olyan tényező, amire mindannyian figyelünk, és első tényezők között figyelünk, és a prioritási sorrendünkben nincs más ez előtt.

Éppen ezért azt látjuk, hogy aki a lakhatás frontjára odahat, az egyrészt a szülőföldön való boldogulás irányába nagyon pozitívan hat, de ne rejtsük el azt a szempontot sem, hogy a demográfiai mutatókban is meg fog az mutatkozni, tehát az elképesztő zuhanásunkat lassítani lehet azáltal, ha a lakhatás frontján végre valami pozitívat csinál ez az ország. Harmincévnyi sodródás után ‑ nagyon sokszor sajnos ebben ilyen neoliberális túlfutások is voltak, amikor „hagyják, majd a piac megoldja”, a piac soha nem oldotta meg ezt a kérdést ‑, harminc ilyen év után végre megoldásokat kell találni. Azt kell mondjam, a lakhatás egy nemzeti minimum kell hogy legyen, és ahogy elvárjuk azt, hogy mondjuk, fővárosunk vagy nagyvárosaink közterületei tiszták és rendezettek legyenek, ugyanúgy kell elvárnunk azt, hogy a lakhatáshoz való jogot valamilyen úton-módon szavatoljuk a lehető legtöbb magabíró, tehetségével, szorgalmával élő és ezt az országot építeni szándékozó polgár számára. Ennél fontosabb üzenetet nagyon-nagyon keveset tud egy kormány küldeni.

Én örülök, hogy ennek egy nagyon kis szeletkéjét már megtalálták tíz év fáziskéséssel az Airbnb formájában. Azt is látom, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári összegek felhasználhatóságával azért a jövő felélésével, de mégiscsak egy újabb lehetőséget próbálnak teremteni a lakhatási káosz rendezése tekintetében.

Én ezzel szemben azt mondom, hogy ne a jövőt falják fel, ne az amúgy is recsegő-ropogó és a demográfiai viszonyok miatt várhatóan egyszer majd még nehezebb helyzetbe kerülő nyugdíjrendszer tartalékait éljék fel, hanem vegyék át tőlünk a „Mi várunk” programot, ennek elemeit egyesével vitassuk meg, és valósítsák meg azt az otthonteremtési és bérlakásépítési programot, amely Magyarországon talán még szokatlannak tűnhet, bár egyes elemei a szolgálati lakás rendszerének képében és a fecskeházak képében már azért Magyarországon kisebb vagy nagyobb sikerrel vagy kudarccal, de megjelentek. Viszont lehetne ebből egy jó rendszert csinálni a korábbi elképesztő túlfutások mellőzésével, minden magyar gyarapodására. Mi elszántak vagyunk, és ennek érdekében minden szakmai javaslatunkat megosztjuk az egész parlamenttel. Köszönöm a figyelmet.