Hajdu László (DK)

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Én is gratulálok a mai szép ünnepe alkalmából. Én egy indoklást szeretnék megemlíteni, ami igényel igenis szabályozást ezen a területen, azt a példát elmondanám, és két pici észrevételem lenne.

Azt gondolom, hogy ez a játékosügynök-dolog, amiről itt szó van, ennek a szabályozása elég nagy baj, hogy ilyen laza, és ezt lehet látni a végeken. Egy egyesületnek alelnöke vagyok, akkor is az voltam, amikor NB I-ben játszott a csapat, és kicsit túl sokat láttam abból, hogy hogyan zajlik az utánpótlás-nevelés, hogyan lesz egy utánpótlás-sportolóból élsportoló, lesz vagy nem lesz, és ez egy külön forgatókönyv. Igaz, hogy a focira vonatkozik ez a tapasztalat, de mivel a fiam a vízilabdában volt élsportoló, legalábbis az OSC-ben 13-as kerettag, és az unokám pedig most utánpótlás, tehát családon belül is van tapasztalat.

Azt gondolom, hogy egy olyan utánpótlás-nevelő egyesület, amely nem akadémia, de valamennyi taotámogatást kap, és 16 csapata van, az 400 körüli gyereket, igazolt játékost jelent, azoknál a gyerekeknél a sorsuk nem az edzőtől függ, hanem elsősorban a szülőtől, hogy tudja‑e fizetni. Itt a fő befektető nem a játékosügynök, nem az egyesület és nem az állam a taón keresztül, hanem a szülő. Tehát az első években a szülőnek itt nagyon komoly havi díjakat kell fizetni. Ezt senki meg nem téríti, sem a tao, sem a játékosügynök, senki.

Ezért mi történik a gyakorlatban? Köt a játékosügynök azzal a gyerekkel, aki ügyes, görbe lába van, jól mozog, még nem lehet tudni, hogy lesz‑e belőle valami, de bebiztosítja magát, és köt egy zsebszerződést, és ez egy általános dolog. Tehát az a csapat, amelyikben 4-5 gyereknek nincs zsebszerződése, az azért sehol nincs. Ez még nem játékosügynöki tevékenység, itt vannak fölhajtó emberek, akik ajánlják, tehát ma így működik. Tehát ez ma így működik, és ezek a zsebszerződések arra jogosítanak, hogy a gyerek a szülővel köti ezt meg természetesen, hiszen kiskorú gyerekekről beszélünk, ők nem cselekvőképesek ilyen szempontból, nem írhatnak alá. A szülővel megegyeznek, hogy ennyit kapsz, éppen a rezsivel, sok mindennel van gondja a családnak, szegény is, és mi kifizetjük helyetted a havi 12-15 ezer, melyik csapatnál, attól függ, hogy az U hányadikban van, mennyi az a rezsi, ezt mi kifizetjük helyetted, és még ennyit kapsz zsebbe ‑ de a gyerek játékjogát ezzel a szülő tulajdonképpen el is adta.

(15.00)

Ez még zsebben van, tehát ez még nem nyilvános, de már a szülő a gyerekről nem rendelkezik, itt már más rendelkezik a gyerekről. Az lehet, hogy még csak 8 éves, de már nincs játékjoga szabadon, mert az valaki másnál van. Ez ma így működik. Ha ezt nem mondják meg őszintén, akkor sajnálom, de 400 gyerek esetében majdnem tételesen tudom, hogy hogy van, és azt is, hogy a szülők milyen helyzetben vannak, és ez kényszer a pályán.

Tehát ő nem tud befektetni, de a gyerek sportolni szeretne, azzal tudja megajándékozni, hogy egy ilyen látszólag nagylelkű ajánlatot elfogad, és akkor más fizeti helyette ezt a havi rezsit, amit egy csapatnál ki kell fizetni, hogy tudjon játszani minden héten, és ott üljön vagy a kispadon üljön, és tudjon edzésre járni. Az igaz, hogy egy olyan utánpótláscsapatról beszélek, ahol heti négy edzés van, ennek utazási költsége van, sok minden egyéb van, tehát van rezsije, ami tehát indokolja, hogy igenis itt ezen a környéken nincs rend. Taót kapnak, de a tao nem kérdezi meg, hogy hogy is van ez lejjebb, és hogy van ez felhasználva, sőt hozzá kell tegyem, hogy a pálya tulajdonosa, ugye, az önkormányzat, az már egy támogatás. A világítás, a fűtés és sok minden, az is egy támogatás. Ehhez jön még a taotámogatás, jön a szülői támogatás vagy a játékosügynök-támogatás, tehát itt hatalmas pénzek vannak beépítve a gyerekbe, és mire 15 éves lesz, már 8 év befektetés van abban a gyerekben, de az, hogy melyik csapatba és hova kerül, azt egy másik, egy ügynök fogja eldönteni majd.

Az én esetemben az első csapatba ebből a 400 gyerekből, a kiöregedett U18-as, U19-es gyerekek közül nem tudnak bekerülni az első csapatba, ugyanis már 14-15 éves korukban más csapatban játszanak. Tehát a saját csapatuk, amire kapják a taót ‑ vagy azt gondoltuk, hogy arra kapják a taót ‑, az jogosult elvinni bárhova, és a szülő persze látja azt, hogy nem rossz helyre viszik, ezért nevel, nevel, nevel, de soha a saját csapatában nem tud megragadni egy gyerek sem szinte, vagy ha igen, átmenetileg.

Tehát ma ez egy teljesen szabályozatlan, rendezetlen, óriási pénzeket emésztő terület, ugyanakkor tényleges sportszeretet kell a helyi települési önkormányzat részéről ahhoz, hogy ő csak fizet, fizet, fizet, és egyébként semmi vissza ebből nem fog jönni. Tehát indoklom, hogy valamit ezen a területen én is úgy látom, hogy kell tenni.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ami a törvényjavaslatot illeti, az meglepetés. Ezt a sporttörvény-módosítást szerintem a minisztériumnak kellett volna felkarolnia. Ezt fel kellett volna emelni arra a rangra, ezt nem kellett volna, hogy egy egyéni képviselői indítvány módosítsa. Azt gondolom, hogy ezt állami rangra fel kellett volna emelni, annál is inkább, mert eléggé államosításszaga van a módosításnak, vagy mondjuk ki, hogy államosításszaga van. Abban én is problémát látok, ha úgy minden egy helyen fog megjelenni, tehát az átigazolási érdek, a játékosügynök érdekeltsége és a szakszövetségnek a fegyelmi, a munkáltató joga is, merthogy az edzőket és egyebeket illetően erre is van kihatás. Tehát azt hiszem, hogy így együtt ez elég zavarosnak tűnik számomra, és valóban érdeklődni kell még egyszer ‑ az én környezetemben is vannak még további sportegyesületek ‑, hogy ez hogyan zajlik, hogyan kerül ott ez a törvény a gyakorlatban alkalmazásra.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem az átláthatóságot erősítő pillanatnyilag ez az ismert javaslat, hanem legalább olyan zavart fog kelteni, mint amilyen zavaros, amit én próbáltam bemutatni az elején. Ezért pillanatnyilag még ennek a támogatásához további információkra van szükség. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)