Magyar Zoltán (Jobbik)

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Mezőhegyeshez és az alapítványi kiszervezéshez szeretném elmondani a gondolataimat.

Mezőhegyes, ugye, az egyik utolsó megmaradt, nagy állami agrárvagyon. Túlélte a világháborúkat, a kommunizmust, a cukorgyár megszűnését, túlélte a 2004-es privatizációt, amikor a céget privatizálták, és túlélte azt az időszakot is, amikor már ez a kormány magát a földterületet privatizálta, amit aztán egy nagyon érdekes és példátlan jogszabállyal hirtelen itt visszacsináltak ‑ nem tudom ezt szebben megfogalmazni. Ráadásul, akkor annyi bánatpénzt adtak a tulajdonosoknak, hogy egyik sem ment el a bíróságig, miközben egyébként teljesen törvényesen vásárolták meg a mezőhegyesi birtokokat. El lehet képzelni, hogy azok a helyi fideszesek, akik megvehették akkor a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit, mennyire elégedettek lettek aztán azzal, hogy visszavásárolta tőlük az állam a földet. Tehát már maga az indítás is rendkívül érdekes, ahogyan ez a kormány viszonyul ehhez a hatalmas vagyonhoz és értékhez.

A kollégák közül annak, aki esetleg még nem volt ott, mondanám, hogy egy óriási épített örökség is található a területen, amit az elmúlt években közpénztízmilliárdokból felújítottunk, és egy rendkívül impozáns, szép környezet látható ott a mai nap. Egyébként 30 ezer hektár termőföldről van szó, ami egy óriási terület, és további érdekessége ennek, hogy 40 aranykorona körüli értékű földekről van szó, ami jóval az országos átlag feletti, és kiváló minőségű a termőföld, aminek ráadásul a döntő része öntözhető. Hogy értsük az arányokat: Magyarország termőterületeinek kevesebb mint 5 százaléka öntözhető, itt pedig a területeknek több mint a fele, és a további fejlesztések is folyamatban vannak. Ezt, ahogy már az előbb is említettem, mind közpénz-milliárdokból csináltuk meg eddig így közösen, adófizetők.

Hogy pontosan mennyi összeget pumpáltak eddig bele, azt azért nem tudhatjuk, mert értelemszerűen azokat a jogcímeket tudtam összegyűjteni, amelyeknél feltüntetésre került a Ménesbirtok neve, de ezekhez még hozzá kell adni azokat az európai uniós forrásokat, amelyek területalapú támogatásként vagy zöldítésre, egyéb juttatásokként érkeztek a céghez. Tehát mindezeket összeadva, nyugodtan kijelenthetjük, hogy százmilliárd forintos nagyságrend került eddig EU-s vagy hazai közpénzből a Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz.

2016-ban, amikor egymás után hirtelenjében kétszer is a parlament elé került a Mezőhegyesi Ménesbirtok rendezési terve ‑ ahogy említettem, azért kétszer, mert egyszer eladták, aztán meg vissza kellett csinálni ‑, és ezt tárgyaltuk, én már ott a vitában, és itt van előttem a jegyzőkönyv, felhívtam a figyelmet arra, hogy természetesen a Jobbik frakciója minden olyan kezdeményezést támogat, amely egy valóban állami tulajdonú, valóban a nemzeti érdekeket szolgáló mintabirtok létrehozását kezdeményezi.

A szép szavakból nem volt hiány, a törvénytervezet gyakorlatilag minden paragrafusával egyet lehetett érteni, hiszen azt vizionálta, hogy a ménesbirtok majd a térségben ‑ és itt több megyére célzok ‑ képes lesz egy olyan szerepet betölteni, ami a magyar gazdálkodók számára egyfajta mintaként szolgálhat. Tehát azért, hogy a versenyképességüket növelni tudják, azért, hogy megismerhessék a legújabb technológiákat, fenn kell tudnia tartani az államnak minden régióban egy-egy ilyen mintabirtokot, és ez így nagyon helyes. Néhol történelmi okokból ez egy-egy agráregyetemhez köthető, de ott erre nem volt mód, így nyilván adott volt, hogy a ménesbirtok veszi át ezt a szerepet. Tehát ez a cél mindenképpen támogatható volt.

Már akkor felhívtam a figyelmet arra, hogy azért hibádzik a jogszabály, hiszen nem tartalmazza a későbbi esetleges privatizáció tiltásának paragrafusát, nem tartalmazott ilyen kitételt. Az az abszurd helyzet, hogy akkor erre nem reagáltak érdemben, most pedig ezen mondat hiányával támasztják alá például azt, hogy miért kell kiszervezni alapítványi vagyonba ezt a ménesbirtokot. Hát, ez egyáltalán nem érv, azért ezt szeretném aláhúzni. Ha tényleg az a cél, hogy soha többé ne lehessen privatizálni ezt a területet, az nagyon egyszerű: behoznak egy erre vonatkozó törvénytervezetet, és biztos vagyok benne, hogy az Országgyűlés 100 százalékos többséggel meg fogja szavazni ezt a további nehezítést, akár négyötödös szigorral, mondjuk, és elmehetünk tényleg bármeddig, itt mindenki partner lesz ebben. Tehát ehhez nem kell alapítványi vagyonba kiszervezni.

A másik érv, ami elhangzott, hogy könnyebb lesz külső tőkét, külső forrást bevonni majd ebben a formában. Hát, ez sem igaz, előttem szóló képviselőtársaim számtalan olyan példát már felhoztak, ami cáfolja ezt, és igenis meg lehet találni akár ennek a működési formának is azokat a szabályozásait, azokat a bürokráciacsökkentő és a külső forrás számára vonzóbb megoldásait, amelyek lehetővé tennék ezt. Ezenkívül valódi érvet nem hallottam itt a felvezetőben kormánypárti részről, hogy mégis miért van szükség erre a lépésre. Hangsúlyozom, itt tényleg az ország egyik utolsó komoly agrárvagyonáról van szó.

Amikor az első Orbán-kormány érezte a vesztét, akkor az utolsó utáni döntésekkel a 12 nagy állami gazdaságot privatizálta. Akkoriban ez „piszkos tizenkettő” néven futott, és kísértetiesen hasonló érzésem van most is. Tehát itt már többen utaltak arra ellenzéki oldalról, és sajnos maximálisan egyetértek velük, hogy valójában ez egy kétségbeesett vagyonkimentési lépés, attól tartanak, hogy jövőre elveszítik a választásokat, és ilyen formában elveszítik azt a közpénzszivattyút is, amiként jelenleg gondolnak például Mezőhegyesre is.

És sajnos, itt nem csak az épített örökségről és a 30 ezer hektárról van szó. Azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy világméretben példátlan egy olyan ménesközpont, amely négy önálló fajtát adott a világnak; ezek közül elég, ha a nóniuszt megemlítem, talán mindannyian hallottunk róla. Ráadásul ezen fajták közül vannak olyanok, amelyek most a XXI. században újra megtalálták a szerepüket, újra piacképes fajtává tudnak válni, és azt hiszem, ebben is komoly szerepe kellene hogy legyen az állami kontrollnak, a mindenkori állami kontroll lehetőségének.

Ha már a „piszkos tizenkettőt” említettem, ne felejtsük el, hogy ott is kísértetiesen hasonló volt a felvezetés, az érvelés amellett, hogy miért kell privatizálni azokat az állami gazdaságokat. Szinte szóról szóra megegyeztek az akkori érvelések a mostanival, és ez is jól mutatja, hogy mennyire álszent az egész, hiszen a „piszkos tizenkettő” esetében, a 12 nagy állami gazdaság esetében semmiféle állami kontroll nem maradt, semmiféle közjó fel sem merülhet mint szempont, hiszen a mai napig privatizált magántőkét gyarapító cégekként funkcionálnak, csak annyi, hogy a tulajdonosi kört lecserélik mindig arra, aki aktuálisabban közelebb áll a miniszterelnök úr szívéhez.

Ezen okok miatt is mondom azt, hogy semmi más tisztességes módja nincs ezen ügy lezárásának, csak ha visszavonják ezt a törvénytervezetet. Tényleg már az is abszurd, hogy 19, egymástól teljesen független törvényt vagyunk kénytelenek itt egyetlen csomagban, egyetlen parlamenti napon tárgyalni. Tehát ez is már jól mutatja, hogy mennyire nem érdekli önöket az, hogy mi itt az ellenzéknek vagy akár az érintett ágazatok szereplőinek a valódi véleménye, mert bizony ők is szívesen elmondták volna itt a véleményüket, szívesen tolmácsolták volna külön-külön, akár törvényenként is, ha az idő engedi. Rengeteg panasz, érv és félelem érkezett be hozzánk például Mezőhegyessel kapcsolatban is, hiszen ők azért már jó néhány modellváltást végigéltek.

Összefoglalva: teljesen abszurd és elfogadhatatlan számukra az, hogy az ország egyik utolsó valódi nagy nemzeti agrárvagyonát így szervezik ki, ahelyett, hogy valóban azokra a nemes célokra használnák, amelyekre ez való lenne, azaz Magyarország azon térségében a gazdálkodók számára egyfajta modellként működhessen, bárki számára, a legkisebbtől a közepesen át a nagyobb gazdaságok számára is az elérhető legújabb technológiákat és módszereket mutassa be, és a híres magyar lófajták feltámasztásában segédkezzen a jövőben is.

Az is egy elég abszurd és elfogadhatatlan helyzet például, hogy magunkat lovas nemzetnek hívjuk, és így gondolunk saját magunkra, miközben Szlovákiában pont kétszer annyian tudnak lovagolni lélekszámarányosan, mint hazánkban. Tehát itt is van bőven mit behozni, de sajnos nem ezt az irányt látjuk. Ha már szóba kerültek lovak, akkor azt is el kell mondani, hogy a nemzeti lovasprogram is csúfosan megbukott, és a nagy ígért fejlesztések közül csak azok valósultak meg, amelyeket tényleg kormányközeli vállalkozók építettek, ráadásul azok sem fenntartható módon és nem illeszkedve az érintett fajták és az érintett térség igényeihez.

(17.00)

Mezőhegyes ilyen módon teljesen elfogadhatatlan, hogy kikerül az állami kontroll alól, és természetesen a frakcióm nevében tudom mondani, hogy ezt nem fogjuk tudni támogatni. Érdemi szakmai módosító indítványt valóban teljesen felesleges volna benyújtani hozzá, én majd egy-két trollkodó jellegűt biztosan be fogok tolni, de csak azért, hogy a bizottsági ülés elé kerülhessen újra az ügy, és ott újra el tudjuk mondani azokat az ellenérveket, amelyek itt bennünk motoszkálnak, és amelyek szerintem teljesen jogosak.

Azt követelem tehát a magyar adófizetők, a magyar nemzeti vagyonért aggódó polgárok érdekében, hogy azonnal vonják vissza ezt, és a Mezőhegyesi Ménesbirtok, akár, mondom, az általunk támogatott örökös állami tulajdonú státusz mellett maradjon olyan helyzetben, hogy a mindenkori Országgyűlés felügyelete teljeskörűen megmaradhasson felette. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)