Szabó Szabolcs (független)

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Szokásomtól eltérően nem szabad beszédben szólnék hozzá, hanem felolvasnám, amit előre magamnak összeírtam, mert szeretném, ha minden szó pontosan a helyén lenne.

Szóval, kedves képviselőtársaim, szögezzük le, hogy nem teljesen normális, hogy 19 előterjesztést tárgyalunk egy kalap alatt. Értem én, hogy itt sok szempontból egyszerűbb és gyorsabb lezavarni a parlamenti vitát, csak éppen semmi értelme nincsen, mert nem lehet egy hozzászólásban és egy vitában 19 törvényt vagy törvénymódosítást részletesen elemezni és részletesen elmondani, hogy mi a probléma velük vagy épp mi a jó bennük. Még a majdnem egy kaptafára épülő egyetemi kiszervezésekről szóló javaslatok esetében sem lehet ezt megtenni, hiszen azok egyrészt nem pont ugyanolyan tartalmúak. Zárójelben megjegyzem: van ahol a fenntartó alapítvány is kap ingatlan vagyont, van ahol nem; van ahol üzletrészt vagy részvényt kap a fenntartó alapítvány, van ahol nem; van ahol egyházi fenntartásba adják az egyetemet, van ahol alapítvány kapja; van ahol labdarúgó akadémiát és stadiont is kap a fenntartó alapítvány, van ahol nem ‑ zárójel bezárva.

Ráadásul, minden egyes felsőoktatási intézmény esetében érdemes lenne részletesen végigvenni, hogy pontosan miként is történt ez az „önkéntes” jelentkezés a fenntartóváltásra. Mert azért valljuk be őszintén, hogy ez sok helyen jellemzően suttyomban történt, amit az egyetemi polgárság nem igazán tudott véleményezni. Szóval, azt az érvet, hogy ezt az egyetemek kérték, és itt önkéntes dologról van szó, felejtsük el, mert nem igaz. Az egyetemi polgárság sehol nem nyilatkozott úgy többségi szavazással, hogy ők ezt szeretnék. És fontos megjegyezni, hogy egyetemi polgárság alatt az oktatók, hallgatók összességét értjük és nem a szenátust.

No pláne, a konkrét kiszervezési javaslat is a minisztériumból jött. Ez dokumentálható, tehát tény. Vagyis volt egy minisztériumi javaslat, amit a rektorok és a kancellárok elvittek a szenátusok meg a kari vezetők elé és letették az asztalra. Néhol ezt úgy prezentálták, hogy van egy ilyen javaslat, és gondolkodjunk rajta. Máshol ‑ és zárójelben jegyzem meg, többségében ‑ meg közölték, hogy ez fog történni, és pont. Tehát az ötlet az ITM-ből jött, a javaslatot az ITM dolgozta ki, a szenátusok csak utólag bólintottak rá erre. És tudjuk, hogy van olyan eset, amikor az ember azt szeretné, amiről megtudja, hogy ő azt szeretné.

És akkor itt jegyzem meg, kicsit előreugorva a gondolatmenetemben, hogy egy kormányváltás után első feladatunk lesz majd a felsőoktatás terén, hogy a kiszervezett egyetemek egyetemi polgárságát meg fogjuk kérdezni, hogy ők valójában mit szeretnének pontosan. És szerintem tudunk majd olyan javaslatot tenni, olyan megoldást javasolni és ez alapján olyan kompromisszumos megoldást közösen kidolgozni, amelyet ismerve, elolvasva, átbeszélve a most kiszervezett egyetemi közösségek megfontolnak, és úgy döntenek majd, hogy vissza akarnak jönni állami fenntartásba, vagy ha nem, akkor keresünk akár egy harmadik megoldást is.

(16.40)

Na, de vissza az eredeti, kezdő gondolatomhoz, miszerint nem lehet 19 előterjesztést egyszerre tárgyalni. Azt már elmondtam, hogy az egyetemi kiszervezésekre készülő javaslatok is eltérnek egymástól, és egyenként kellene negyed óra, hogy az ember ezeket végigvegye, ezektől pedig teljes mértékben eltérnek a nem felsőoktatási feladatokat ellátó új vagyonkezelő alapítványok ügyei. Ezeknek végképp eltérő lesz a feladatuk, a céljuk, teljesen más a tulajdonukba adott vagyonelemek köre. Egyszerűen nem lehet egy vitában ezeket egységesen kezelni, mert mi köze van egymáshoz a MOL-menedzsment hátsójának védelmére létrehozni kívánt MOL Új Európa Alapítványnak, a sok ezer hektáron gazdálkodó Mezőhegyesi Ménesbirtokot tulajdonba kapó Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak, vagy mondjuk, a piliscsabai kiürült egyetemi campust tulajdonba kapó Makovecz Campus Alapítványnak? Az égvilágon semmi. No pláne, teljesen más történet az, amit például a felsőoktatási salátatörvénybe írtak bele ‑ zárójelben megjegyzem, hogy egy nagy blokkban még salátatörvények is vannak, zárójel bezárva ‑, miszerint a Thália Színház Nonprofit Kft.-t megkapja a Millenáris Alapítvány. Összefoglalva, ennek a vitának így, ebben a formában az égvilágon semmi értelme nincs.

Feltehetjük a kérdést, hogy miért csinálják ezt az egészet pontosan az előterjesztők. Egy dolgot biztosan kijelenthetünk, nem azért, amit a kormánypárti képviselők és az előterjesztők el szoktak mondani. Értelemszerűen az egyetemek esetében szó nincs arról, hogy itt valamiféle haladó nyugati hagyományt vennénk át és alkalmaznánk. Ilyen típusú alapítványok, amelyeknek a kuratóriumába saját magukat meg többségében a haverjaikat nevezik ki, nincsenek sehol, és olyan sincs, hogy annyi egyetem marad állami fenntartásban egy országban, egy ilyen méretű országban, mint Magyarország, amit egy óvodás is meg tud számolni, mert egészen pontosan 6, azaz hat darab állami felsőoktatási intézmény marad, és közülük is csak kettő számít érdemi méretűnek, az ELTE és a BME; ez nem minőségi jelzés volt, hanem a hallgatói létszám alapján.

Az sem igaz, hogy itt valamiféle amerikai vagy nyugat-európai modellt vennénk át. Megnéztem, például az USA-ban a legfrissebb elérhető adatok szerint 4300 felsőoktatási intézmény van, ebből 1600 állami, tehát az intézmények 40 százaléka, a hallgatóknak pedig körülbelül a háromnegyede jár állami intézménybe. Nálunk az átszervezés megkezdése előtt, tehát még a sok évvel ezelőtt elindult, úgynevezett modellváltás elindítása előtt volt 29 állami egyetem, és a hallgatóknak nagyjából a 90 százaléka volt állami hallgató. Magyarul, Magyarországon nagyjából az átszervezés előtt volt az a helyzet az intézményi struktúrában és a hallgatói arányokban, mint az Egyesült Államokban jelenleg. Most lesz teljesen más ez a struktúra, mint mondjuk, az Egyesült Államokban.

Arról nem is beszélve, hogy a legjobb magánegyetemet, a CEU-t pont önök üldözték el, és ezért van folyamatban az átköltözése Bécsbe. Cserébe meg most idehoznak egy kínai egyetemet, annyi állami forrásból, amit egy évben kap a teljes magyar felsőoktatás; de ezt a megjegyzést most le is zárom, mert negyed órába ennek az ügynek a kitárgyalása már biztos nem fér bele. És azt is szögezzük le, hogy az amerikai magánegyetemek boardjai, mondjuk azt, hogy kuratóriumai teljesen más logika alapján állnak össze. Ott nem párt nevezi ki őket, nem egy párt tagjait meg vezetőit ültetik bele meg a saját haverjaikat.

A következő felmerülő érv, hogy így, az átszervezéssel jobb lesz az anyagi helyzetük az egyetemeknek és könnyebb a gazdálkodásuk. Az a nagy helyzet, hogy azt a pluszpénzt, amit most odaadnak a kiszervezett alapítványoknak, nyugodtan odaadhatták volna állami fenntartású egyetemként is az intézményeknek. A fizetések emelését is meg lehetett volna adni, ha maradnak állami egyetemek. Az a nagy helyzet, hogy a gazdálkodásukat is észszerűbben meg lehetett volna szervezni úgy, hogy állami fenntartású egyetemek maradnak. Ezek az egyetemek ráadásul hosszú évek óta kérik, hogy segítsék őket olyan törvényi változásokkal, amelyek lehetőséget adnak nekik a hatékonyabb gazdálkodásra. Ők ezt kérték, ezt tényleg kérték, de nem azt, hogy szervezzék őket ki fideszesekkel teletűzdelt kuratóriumok alá.

A másik felmerülő érv, hogy majd most mennyire autonómok lesznek az egyetemek. A valóságban az egyetemi autonómiát már hosszú évek óta tudatosan építik le, a kancellári és a konzisztóriumi rendszer ezt jelenti ugyanis. És a valóságban most ezzel a törvénymódosítás-csomaggal az alapítványok kuratóriumai kapnak végtelen autonómiát, és ráadásul ‑ itt csak zárójelben jegyzem meg Nacsa Lőrinc még a nap elején tett megjegyzésére ‑ a kuratórium nem része az egyetemi közösségnek, ergo igenis értelmezhető, sőt csak és kizárólag így értelmezhető, hogy van a fenntartó alapítvány, meg van az egyetem, és most az egyetem autonómiája helyett a kuratórium autonómiája épül fel, és lesz, mondom még egyszer, végtelen, ahova beültetik a fideszes politikusok és többségében a saját haverjaikat, meg dísznek néhány embert, akik jószándékúan ezt elfogadják, mint például a miskolci polgármester, de ettől függetlenül ő kisebbségben lesz; zárójel bezárva.

A következő megjegyzésem: a törvénycsomag révén bebetonozzák magukat az egyetemek fenntartó alapítványainak a kuratóriumaiba. Eddig lehetőség volt az, hogy az alapítói jogot átadhatja az alapító a kuratóriumnak, ez mostantól kötelező lesz, arról még csak le sem mondhatnak, át sem adhatják. Magyarul, a kuratórium tagjain kívül az égvilágon senki nem szólhat majd bele, hogy ők mit csinálnak, a szenátusok szemét pedig kiszúrják azzal, hogy a felügyelőbizottságba delegálhatnak egy tagot. És erre mondom azt, hogy ez az egyetemi polgárság kérésének biztosan az arcul csapása, ezt nem lehet máshogy értelmezni.

Arról meg nem is beszélve, hogy most jöttek csak arra rá, hogy az alapítványi funkcionáriusok esetében nem stimmelnek az összeférhetetlenségi szabályok, mert sokfelé lelkesen felvették a havi magas tiszteletdíjukat ‑ zárójelben megjegyzem, akik kapnak ezért tiszteletdíjat, jellemzően 800 ezertől 1 millió 600 ezerig terjedő havi apanázst kapnak, ami legalább másfélszerese, van, akinek több mint kétszerese, mint egy egyetemi professzori alapfizetés, zárójel bezárva ‑, tehát fölveszik ezt a magas tiszteletdíjat, de az nem jutott eszükbe, hogy például egy polgármester esetében ez konkrétan nem törvényes. Így járt például az egyik egyetem, nevezetesen a Neumann János Egyetem felügyelőbizottságában ülő kecskeméti polgármester asszony, és most hozzáigazítják a törvényt.

Azt is jegyezzük meg, hogy más módon is igyekeznek bebetonozni az alapítványokba saját magukat. Korábban már az Alaptörvény módosításával elindultak ebbe az irányba, most pedig finanszírozási oldalról próbálják még inkább ezt a bebetonozást. Ugye, már a korábbi törvénybe is beleírták azt, hogy közép- és hosszú távú szerződéseket kötnek stratégiára, finanszírozásra a fenntartó alapítványokkal, most pedig beleteszik a törvénybe azt, hogy ha ezt a szerződést, mondjuk, a következő kormány egyoldalúan megsérti, nem hajlandó például finanszírozni egy fideszes tagokból, többségében fideszes tagokból álló kuratórium által irányított alapítványt, akkor bírósághoz fordulhat egyrészt az alapítvány, tehát maga a kuratórium, plusz, amíg a per zajlik, ideiglenes intézkedéssel a bíróság köteles lesz elrendelni a finanszírozás fenntartását. Tehát a következő kormány nem tudja elvileg azt mondani, hogy nem finanszíroz kiszervezett fideszes alapítványt. Na, erre is azt tudom mondani, hogy ez így nem megy.

Persze, most ezt meg fogják szavazni, de azért ne gondolják, hogy ezt hagyni fogjuk. Nem fogjuk finanszírozni azt egy kormányváltás után, hogy a kiszervezett állami vagyon felett sajátjukként rendelkezzenek, és nem fogjuk finanszírozni ezeket az alapítványokat, pénzt majd az egyetemek fognak kapni. Teljesen mindegy, hogy mit írnak bele ebbe a törvénybe, mert ezt a törvényesített lenyúlást nem fogjuk elfogadni. És mint az elején mondtam, minden kiszervezett egyetem esetében az egyetemi polgárságot fogjuk közvetlenül megkérdezni arról, hogy ők mit szeretnének, és mint említettem, szerintem fogunk tudni tenni olyan ajánlatot, ami mentén kompromisszumos megoldással vissza tudjuk húzni őket állami fenntartásba, vagy keresünk egy harmadik megoldást.

Összefoglalva, ez az egész előterjesztés-csomag tárgyalhatatlan, elfogadhatatlan, annyira rossz és káros, hogy még arra sem érdemes, hogy módosító javaslatot nyújtson be hozzá az ember. Egy dolgot lehet csinálni: nemmel szavazni rá, a kormányváltás után pedig majd rendet kell tenni a felsőoktatásban, a nem felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványok vagyonát pedig egyszerűen államosítani kell, arra más megoldás nem lesz. Köszönöm szépen.

(16.50)