Szabó Sándor (MSZP)

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Nem tisztem Hiller Istvánt megvédeni vagy helyette felszólalni, de azt azért elmondta elnök úr, és talán a legvégére oda kellett volna figyelniük, hogy határozottan elutasítja ezt a törvényjavaslatot és a fenntartóváltást; még mielőtt azt próbálnák bebizonyítani, hogy elnök úr másként vélekedik.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.

A jegyzői széket Móring József Attila és dr. Gyüre Csaba foglalja el.)

Engedjék meg, hogy szegedi képviselőként elsősorban Szeged város, illetve a szegedi egyetem átalakulásáról beszéljek, de ezt megelőzően nyilván általánosságban a tudásról, illetve az alapítvány működéséről, a fenntartóváltásról engedtessék meg néhány szó.

A társadalmi különbségek csökkentésének, az igazságtalanságok feltárásának és megszüntetésének, a szorgalommal és tehetséggel boldogulás igazságosságának záloga a tudás. A tudás közös kincsünk, melynek megteremtése, birtoklása, megosztása mindenki érdekében és mindannyiunk közreműködésével fejtheti ki ezt a hatást. Ezért minden, a tudást korlátozó, a közérdek érvényesülése alól kivonódó kevesek anyagi és hatalmi érdekében korlátozó politikai megnyilvánulások a nemzet sorsát, a jelenlegi és jövő generációk érvényesülését teszik tönkre. Ezt látjuk most. Azt látjuk, hogy a tudás intézményei, az autonómia, a valódi szakmai tudományos, közéleti, hallgatói, oktatói, dolgozói fórumok veszélyben vannak és csak kevesek, a hatalom érdekeinek kiszolgálóivá válhatnak.

Ezt joggal gondolhatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hiszen 11 éve kormányoznak, és amikor a 11 éves kormányzásuk alatt ekkora mértékű intézményrendszer-átalakításhoz hozzáfogtak, annak mindig kurdarcos lett az eredménye. Önök azt mondják folyamatosan, hogy mi támadjuk az önök politikáját, mi pedig azt mondjuk, hogy aggódunk. Aggódtunk akkor, amikor arról volt szó, hogy a közoktatási intézményeket átalakítják és létrehoznak egy hatalmas központot, a KLIK-et, amely egy év után becsődöl, azzal indokolva, hogy majd milyen hatékony lesz a rendszer. De nem ez történt.

(14.00)

Aggódtunk akkor is, amikor nyugdíj-átalakításba kezdtek, és tulajdonképpen semmi nem történt a nyugdíjrendszer jobbá tétele során ‑ bocsánat, a 3000 milliárd magánnyugdíjvagyon azért eltűnt ‑, és aggódunk akkor is, amikor az önkormányzatok átalakításáról beszélünk, hiszen 2012 óta, a nagy önkormányzati rendszer átalakítására vonatkozó törvény megszületése óta folyamatosan azt látjuk, hogy az önkormányzatok rendelkezése csökken, az önkormányzatok vagyona folyamatosan csökken, és azt látjuk, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak az önkormányzatok.

Engedtessék meg néhány szó az alapítvány működéséről! Elhangzott már itt, hogy karácsonykor még az illetékes szaktárca is azt mondta, hogy nem lesz több olyan, hogy átalakulnak az egyetemek, egyszer volt Budán kutyavásár, és a modellváltás tulajdonképpen nincs napirenden. Majd sebtében januárban hirtelen a kormánynak mégis fontossá vált a hazai felsőoktatás átfogó reformja, különösen igaz volt ez a nagy vidéki egyetemek tekintetében. Szó volt már arról, hogy tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy egy 5-7 fős kuratóriumi tagságból álló alapítvány fogja működtetni az alapítványokat, magukhoz vonva ezzel az állami vagyont is.

Ez egy óriási horderejű törvény. És mégis elhangozhat ebben a parlamentben, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbmenni; volt olyan képviselő, aki ezt mondta. A magyar nemzet vagyonáról, az állam vagyonáról van szó, ami magánkézbe kerül. Úgyhogy engedtessék meg, hogy ellenzéki képviselők, valamint a magyar emberek nevében visszautasítsam és kikérjem ezt a hozzászólást.

Az is több mint gyanús, természetes, hogy akkor akarja igazából ráerőltetni a kormány ezt a modellváltást a felsőoktatási intézményekre, amikor tudjuk, hogy pontosan 1500, a miniszterelnök szerint 2000 milliárd forint érkezik a hazai felsőoktatásba. De Stumpf István, aki egyébként kormánybiztosként felel a felsőoktatás átalakításáért, azt is elmondta ‑ és nem nálunk, hanem az önök televíziójában ‑, hogy az egyetemek tulajdonképpen akkor is megkapják ezt a pénzt, ha nem történik semmiféle modellváltás. Magyarul, ha nem történik meg a fenntartóváltás, az állam, az állami egyetemek akkor is hozzá fognak jutni ehhez a forráshoz.

Nagy biztonsággal tehát kijelenthetjük, hogy a Fidesz-kormány egyetlen komolyan vehető indokot sem tudott felmutatni a fenntartóváltás mellett, ami igazából ezt indokolta volna. Persze ez az, amiről Hiller képviselő úr is beszélt, és itt azért páran az ellenzéki képviselők is elmondták, hogy mindannyian tudjuk, a szegedi egyetemen dolgozó hétezer polgár is, vagy a húszezer hallgatója, vagy az érintettek, hogy nincs minden rendben a hazai felsőoktatással. Szétaprózódott az intézményhálózat, nagy a bürokrácia, alulfinanszírozott a rendszer, szűkös az infrastruktúra, kevés a kollégiumi férőhely, és még nyilván lehetne sorolni, hogy mi mindent lehetne megjavítani a felsőoktatási intézményrendszeren, de ha a gránitszilárdságú Alaptörvényt sikerült immár kilencszer módosítaniuk, akkor nekem ne mondják azt, hogy ez akkora megoldhatatlan szakmai kihívást jelentett volna az önök számára, hogy a 11 éves kormányzásuk alatt valóban az egyetemek gazdálkodásában, az egyetemek működésében található mostani anomáliákra is megoldást keressenek. Egyetlen valódi innovatív ötletük, megoldásuk, amit tettek, az nem volt más ‑ erről is volt már szó ‑, mint hogy kancellárokat helyeztek az egyetemi rektorok fölé, mondván, hogy egyébként majd felügyelik a rendszert, és pontosan tudják, hogy ezen túl igazából sok minden nem történt.

Rátérve a szegedi egyetem átalakulására, engedtessék meg, hogy elmondjuk, hogy a tudományegyetem városunknak, a dél-alföldi régiónak a nemzet jelenét, jövőjét meghatározó, nemzetközileg is jegyzett intézménye. Miért állítjuk ezt? Azért, mert a város, a térség és hazánk felemelkedésének záloga egyaránt a tudás. A Szegedi Tudományegyetem a tudás, a tudomány megteremtésének, megszerzésének, átadásának a legfőbb letéteményese.

Most azt látjuk, hogy az előttünk álló törvényjavaslatban összesen 38 darab ingatlan kerül át az alapítvány vagyonába. Döbbenten látjuk, hogy a működést meghatározó minden döntés, köztük az egyetemek kezelésében lévő jelenlegi állami tulajdonú, százmilliárdos értékeket képviselő ingatlanok sorsa is, mondjuk ki, élethossziglan kinevezett kuratóriumok kezébe kerülhetne. Ezek az épületek, létesítmények, a kutatást, a gyógyítást szolgáló eszközök azonban mind közpénzből kerültek az egyetemhez. Szegeden például száz évvel ezelőtt a város polgárai nagyon komoly anyagi felajánlást tettek, hogy a kolozsvári egyetem egy része városunkba kerüljön. Az elmúlt évek legjelentősebb városi fejlesztése és beruházásai is közvetlenül és közvetve segítették a szegedi egyetemi képzést, az egyetem hatékony működését. Ennek ellenére azt tapasztaltuk és láttuk, hogy a kormány a Szegedi Tudományegyetemhez ezer szállal kötődő Szeged város és polgárainak érdemi tájékoztatására, a velük való párbeszédre nem keresett alkalmat. Nemcsak a lakosság tájékoztatására, hanem az érintett körrel sem folytatott tulajdonképpen semmifajta párbeszédet.

Ami pedig az ominózus szenátusi döntést illeti, ami Szegeden történt: többször elhangzott már, hogy az egyetemek szenátusai maguk kérték azt, hogy ez a modellváltás megtörténjen. Legalább ebben a parlamentben tiszteljük meg egymást annyira, hogy nem nézzük egymást hülyének. Pontosan tudják önök is, hogy nem hiszem, hogy bármely rektor szilveszter, újév után felébredve, kinézve az ablakon hirtelen kitalálta, hogy össze fogja hívni a szenátust rapid módon, és még abban a hónapokban, januárban kérni fogják a fenntartónál, hogy a modellváltás történjen meg. Pontosan tudják önök is, hogy tulajdonképpen kvázi utasításba kapták a rektorok, hogy ezt tegyék meg. Csak akkor legyünk őszinték, és ne nézzük egymást hülyének, mint ahogy mondtam.

Hogy történt ez a szenátusi ülés? Előtte kari tanácsok üléseztek, a kari tanácsok megfogalmazták a véleményüket arra vonatkozólag, hogy szükség van‑e a modellváltásra, és nagyon sok kar elutasította ezt a modellváltást. Amikor azonban a szenátusi ülés volt, több megbízott kari vezető, a karok döntése ellenében a modellváltás mellett szavazott. Tették ezt ‑ Hollik képviselő úr, önnek mondom, mert erről felvétel van, és nem én mondom, tessék megnézni a szegedi szenátusi ülést ‑ a rektor úr hathatós zsarolására, aki egyébként elmondta, hogy majd a karok nem kapnak pénzt, ha nem a fenntartóváltás mellett döntenek, és sajnos megváltoztatták a véleményüket. Mentségükre legyen mondva, hogy több ilyen kari vezető egyébként a szenátusi ülés után le is mondott pozíciójáról. Meg lehet nézni, megtalálható. És még nagyon sok anomália jellemezte azt a szenátusi ülést ‑ az egyetemi szmsz, megsértése, igazából azt se lehetett tudni, hogy miről szavaztak végül a döntéshozók. Sajnos megszületett ez a döntés hathatós nyomásra.

Összességében tehát el lehet mondani nagy biztonsággal, hogy a fenntartóváltás tulajdonképpen egy elkapkodott, bizonytalanságot szülő döntés, ami igazából nem ad garanciákat az egyetemi autonómia megőrzésére, és semmiképp sem szolgálja a köz javát.

És hogy mi a jövő? A hazai felsőoktatási intézmények fejlesztése, versenyképességük növelése, a tudás rangjának visszaállítása, az egyetemi oktatók, kutatók és dolgozók anyagi megbecsülése, az oktatás és kutatás szabadságának megteremtése kell hogy legyen egy új koalíciós kormány legfontosabb nemzeti célkitűzése. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)