Dr. Szél Bernadett (független)

DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gyerekekről van szó, gyerekekről beszélünk, és én szeretnék röviden reagálni a családügyi miniszter mai posztjára itt a Parlament falai között, amelyben odáig süllyedt ‑ itt van előttem a poszt ‑, hogy gyerek és gyerek, jó és rossz gyermekvállalás közt tett különbséget. Azt sugallta a miniszter asszony, hogy a nem honos népesség gyermekei kevesebbet érnek. Na most, ezt én minden jóérzésű ember nevében visszautasítom, mert gyermek és gyermek között nem teszünk különbséget, még akkor sem, ha ebből valaki alantas módon politikai hasznot remél.

És még kettő dolog. Legyenek kedvesek, mondják meg a miniszter asszonynak, hogy a gyermekvállalás nem szaporodás. Arra kérem a miniszter asszonyt, hogy családügyi miniszterként próbáljon meg kulturáltan beszélni. (Nacsa Lőrinc: Ez nem az a törvény!)

Másrészt pedig: félmillió honfitársunk él külföldön jelenleg, és vállal ott gyermeket a kormány hibájából. Ezt ne felejtsük el akkor, amikor arról beszélünk, hogy más országokban milyen a gyermekvállalás. (Nacsa Lőrinc: Ez nem az a törvény!) Legyenek kedvesek, ne kiabáljanak be! Nyomjanak gombot, van idejük, majd mondják el a véleményüket! Szükségesnek tartottam ezt a mai posztot itt a Parlament falai között lereagálni.

A törvényre rátérve pedig: én egy vonatkozásról fogok beszélni, méghozzá a törvényjavaslat legsúlyosabb részéről, ez valóban az iskolaérettség kérdése, ugyanis ezzel nagyon sokat foglalkoztunk az elmúlt időszakban, és ez a törvényjavaslat tulajdonképpen annak a bizonyítéka, hogy igazunk volt. Ennek egyáltalán nem örülök, mert nagyon nem tartottam jónak, amikor önök 2019-ben felforgatták az iskolaérettség rendszerét. Hangot is adtunk ennek, olyannyira, hogy 56 ellenzéki képviselővel az Alkotmánybírósághoz fordultunk a köznevelési törvény módosítása miatt. Ha emlékeznek rá, ugyanitt voltunk, borzasztó meleg volt, vakáció előtt voltunk szerintem körülbelül egy nappal, önök akkor érezték fontosnak, hogy senkivel nem egyeztetve átvigyék ezt a törvényt. Hát persze, rosszul is sikerült.

Alapvetően az történt, hogy önök átléptek az óvodapedagóguson, és átadták az iskolaérettség megállapításának a jogkörét egy központi hivatalnak. Még arra is emlékszem, hogy az elején nem is tudtuk pontosan, milyen hivatalról lesz szó. Kiderült, hogy az Oktatási Hivatalról. Nem sokkal később kiderült, hogy az Oktatási Hivatal azonban csak a postás szerepét játszotta, és igazából a szülőknek és pedagógiai szakszolgálatoknak alaposan megnehezítette a dolgát. Mi lett az eredmény? Agyonstresszelt szülők, éretlenül iskolába küldött gyermekek és leterhelt szakszolgálatok. Teljes volt a jogalkalmazási káosz. Volt, aki abszolút nem értette, hogy pontosan mit kell tennie. Nagyon sokan estek kétségbe.

Önök szerint megérte ez a felfordulás? Szerintem egyáltalán nem. Az adatok is ezt mutatják, méghozzá egy olyan adat, amely szerintem magáért beszél: az Oktatási Hivatal a kérelmek 96 százalékában helyt adott a szülők kérelmének. Tehát gyakorlatilag ezzel tudom azt indokolni, hogy postássá tették az Oktatási Hivatalt, mert 4 százalék volt az, amit ők kiszűrtek, 96 százalékban pedig azt mondták, hogy legyen az, amit a szülők akarnak.

Viszont van itt nagyon sok gyermek, aki nagyon rosszul járt ezzel a rendszerrel. Egyrészt azért, mert önök magukra hagyták a szülőket, sokan nem nyújtották be a kérelmet, ami adott esetben indokolt lett volna. Nagyon fontos, hogy a gyermekeink iskolaéretten kerüljenek iskolába. Ahány szülő, annyi élet ilyenkor, annyi gyermek mehet itt félre ezzel a nagyon fontos döntéssel.

Az új rendszerben 15 napjuk lett a szülőknek arra, hogy kérelmezzenek, semmilyen segítséget nem kaptak. Emlékszem, ilyen szülői levelezőlistákon meg Facebook-csoportokon ment körbe az információ, hogy vajon mit gondol a magasságos kormány arról, hogy mit kell tenni. Én magam ott ültem, ahol most Maruzsa államtitkár, és Rétvári Bencének magyaráztam, hogy legyen kedves, írjon a pedagógiai szakszolgálatoknak, mert ők meg pontosan nem értették, hogy mi a szerepük. Volt, aki azt mondta, hogy el tudja végezni, más mondta, hogy nem tudja elvégezni. Akkor volt, aki odaadta a szülőknek, volt, aki nem adta oda a szülőknek. Totál káosz volt az országban.

Kikértem az adatokat: 2021. január 15-éig 16 480 tankötelezettségi halasztási kérelem érkezett be az Oktatási Hivatalhoz és a szakszolgálatokhoz vegyesen. Ez az idei év, tehát 2021. Az előző évben 22-25 ezer körül jött be. Ezt onnan tudom, hogy adatkérésben mondták el. Durva esélyegyenlőséget okozott ez a rendszer. Mert mi történt? Az történt, hogy a jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők tudtak lépni, és a technikai eszközök birtokában kérték azt a gyermekük számára, ami szükséges volt, de mások, akiknek nincs ilyen érdekérvényesítő képességük vagy nincs meg a technológia, ők nem tudtak lépni.

Egyébként nagyon sok szülő állt ki a gyerekéért ombudsmanon keresztül is. Ezt onnan tudom, hogy én magam is az alapjogi biztoshoz fordultam, és azt válaszolta nekem, hogy több tucat szülő kérésére egy átfogó vizsgálatot indított. Hat pontban szeretném összegezni, hogy ez a vizsgálat miket állapított meg. Egy. A kormány rendkívül későn hirdette ki a szabályozást. Idézem: „a szükséges feltételek minden érintettnél rendelkezésre állnak-e”, ezt nem mérte fel a kormány.

Ombudsman kettő. Idézem: „Nagy számban lehettek azok a kisebb érdekérvényesítési képességgel rendelkező szülők, akik eleve nem éltek vagy nem tudtak élni felmentési kérelemmel, miközben az indokolt lett volna.”

Három. Bírálta az alapjogi biztos azt is, hogy az igénylők számát szűkítette az, hogy nem biztos, hogy rendelkeztek a szükséges technológiai feltételekkel.

Négy. Bírálta azt is, hogy a szülők nem vagy csak kérésre kapták meg a szakvéleményt. Mint jeleztem az előbb, ezzel én is nagyon sokat foglalkoztam, és bemutattam, ahogy a kormány szabályosan fenyegette a pedagógiai szakszolgálatoknak a munkatársait, hogy még véletlenül se adjanak ki információkat. Azóta egyébként változott a helyzet, a hivatal most már automatikusan küldi ki a szakvéleményt a döntéssel együtt. De, hölgyeim és uraim, ennek így kellett volna a kezdetektől működnie, nem közelharcot kellett volna vívni, meg iszonyatos kellemetlen helyzetekbe hozni a szakszolgálatokat is.

Öt. A vizsgálatok nagyon leterhelték a szakértői bizottságokat. Ezt szintén nem kezelte a kormány.

Hat. Rugalmatlan szabályokat alkottak. Ez azt jelenti, hogy a kérvényt januárban kellett benyújtani, és azt írja az alapjogi biztos, idézem: „bekövetkezhet a gyermek állapotában olyan tény vagy körülmény, amely a gyermek legjobb érdekével összhangban a tankötelezettség elhalasztását igényelheti” a januári kérelembenyújtás után is. Ehhez képest később már nem lehet kérvényezni a halasztást. Ennek még jelentősége lesz a mostani törvény kapcsán is.

És igen, az Alkotmánybíróság is hasonlókat mondott ki nemrég hozott döntésében, mulasztásos alkotmánysértést állapítottak meg az új rendszer miatt. Tehát sikerült még az AB-val is elmondatni azt, amit mi magunk mondtunk, hogy ez a szabályozás így nem alkotmányos.

Nos, ha itt lenne egy korrekt kormányzat, ami nincsen, és valóban a gyermekek érdekeit néznék, ami nem így van, mert önök csak a saját elképzeléseiket követik vakon, akkor ez a törvényjavaslat nem így nézne ki. Ugyanis például az, amit észrevett az alapjogi biztos is, és amit az Alkotmánybíróság is mondott, hogy a gyermek változhat, ezek sorsdöntő hónapok, és nem tudjuk kezelni ezzel a törvénnyel, az önöknél most három napot ért meg. Tehát ebben a javaslatban az van, hogy január 15-éről 18-ára módosítják a tankötelezettség megkezdésének a halasztását. Tehát összesen három plusznapot kapnak a lépésre, ami nem a gyermekek érdekeit szolgálja. Tehát ez egy kozmetikázás, ez nem egy valós olyan időtáv, amelyre az alapjogi biztos is gondolt, és én magam is gondolok, meg mindenki, aki látott már gyereket.

Összességében azt látom a legnagyobb problémának, hogy hiába cáfoltak rá maguk a kérelmek is az önök előítéleteire, mondván, hogy itt mesterségesen felduzzasztják az óvodákat, és visszatartják a gyerekeket, 96 százalékban tolták át az Oktatási Hivatalban a kérelmeket úgy, ahogy a szülők kérték. Tehát magyarul nem kellett volna így belenyúlni a rendszerbe, önök nyugodtan bízhattak volna az óvodapedagógusokban.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy az ő kezükbe kerüljön vissza ez a döntés. Ők vannak a gyermekekkel nap mint nap, van, hogy többet vannak a gyermekekkel, mint a saját szüleik a munkahelyi kötelezettségek miatt, nagyon jól ismerik a gyermeket, nagyon szeretik a gyermekeket. Egyszerűen nem értem, hogy lehet egy ilyen döntést kivenni az ő kezükből, és odaadni valaki teljesen másnak, egy hivatalnak, amely nem látta soha azt a gyereket még, és különböző papírokból tájékozódik.

Tehát az óvodapedagógusokat továbbra sem méltatják arra, hogy ők véleményt mondhassanak erről, de beiktatták ezt a bizonyos gyermekvédelmi hatóságot. Itt én azt látom a legnagyobb problémának, hogy érteni vélem, hogy az esélyegyenlőségi problémák miatt hozzák be, csakhogy a gyerekeknek csak egy része van a gyermekvédelmi hatóság látókörében, és az én tapasztalataim szerint a gyermekvédelmi hatóságok is meglehetősen leterheltek. Tehát az én kérdésem továbbra is az, hogy miért kompetensebb még egy hatóság egy gyermek érdekében, mint a velük foglalkozó óvodapedagógus. Ha az óvodának kell értesítenie a gyermekvédelmet, akkor ez egy pluszadminisztráció, idő, ami rontja a hatékonyságot. Sokkal egyszerűbb lenne, ha ott dőlne el ez a kérdés, ahol a gyermek van.

(14.50)

Továbbra is fennáll az ombudsman által is jelzett probléma, hogy az eleve túlterhelt szakszolgálatoknál ott van a nagyszámú iskolaérettségi vizsgálat, ez az esetek 53 százaléka, és emiatt az egyéb feladataikat háttérbe kell szorítani. Tehát az átütemezés, az ezzel járó hercehurca megint a gyermekek számára jogsértést eredményezhet. Tényleg azt szeretném hangsúlyozni, hogy miért nincs az óvodáknak érdemi beleszólása ebbe a folyamatba. A szülő, a gyermek és az óvodapedagógus egy egység, ők látják, hogy mi történik. Miért kell ide még hatvan szereplőt behozni, miért kellett az Alkotmánybíróságig menni egy ilyen rossz törvénnyel tényleg, ahelyett, hogy fogták volna magukat és konzultálnak előzetesen az érintettekkel, kikérik a véleményüket, és megfontoltan hoznak egy olyan szabályozást, ha tényleg kell, amely a gyermekek érdekét szolgálja? Én őszintén nem értem, hogy önök ezt miért csinálták meg a gyerekekkel. Mondja el majd államtitkár úr, mert nekem ezt még soha senki nem mondta el! Most is hallgattam a felszólalást, de nem értem, hogy erre mi szükség volt, nem meggyőző semmi, amit mondanak.

Úgyhogy én nem tartom jónak ezt a törvényjavaslatot, amit behoztak. Ez egy kozmetikázás, valamit akarnak csinálni, mert az Alkotmánybíróság is elmarasztalta önöket, de megint nem a gyermeket nézik, hanem megint a jogszabályokat meg a papírokat látják. Nem értik, hogy a döntéseknek ott kell megszületni, ahol a gyermekek vannak, ahol a szakértelem rendelkezésre áll. Nem korrekciókra van szükség, hanem a rendszer teljes újragondolására. Nem szégyen azt mondani, hogy ez nem úgy jött össze vagy nem ezt akartuk, adjuk vissza inkább az óvodapedagógusoknak a jogkört, tényleg jobb volt az úgy. Nem szégyen ezt mondani. Egy hibát elismerni, amikor ennyi gyermekről van szó, szerintem sokkal fontosabb kormányzati erény, mint elkezdeni hegesztgetni egy ilyen jogszabályt.

Ha egészen távolról nézem ezt a helyzetet, azt gondolom, abból kell kiindulni, ami az ideális lenne hosszú távon ‑ legalábbis a patkónak ezen az oldalán ez kell hogy legyen a törekvésünk, mert önökben nem találtunk társra e törekvés megvalósítása érdekében ‑, hogy egy olyan iskolarendszert és egy olyan gyermekoktatási, gyermekfejlesztési rendszert építsünk fel ebben az országban, amely képes kezelni a gyermekek közti fejlődésbeli különbségeket, amely tudja, hogy minden gyermek egy önálló kis univerzum ezerféle sajátossággal, és amelyben olyan mennyiségben tudunk megfelelően megfizetett munkaerőt csatasorba állítani, hogy ezek közül a gyerekek közül, akik sokfélék, mindenki megtalálja a számítását a világban, amikor felnő. Nem beolvasztani őket egy tégelybe, nem tudom, a nagy átlagok világába, hanem értékeljük és segítsük a gyermekeket az ő sokféleségükben.

Ez sok-sok egyéni odafigyelést kíván, differenciált fejlesztést, korosztályoknak megfelelő tanulási módszert sokféle szakemberrel. Én ezt látom szülőként. Nem vagyok tanár, nem vagyok óvodapedagógus, de tájékozódtam erről a kérdésről, és nagyon sok választópolgárral beszélgettem, szakszolgálatossal és óvodapedagógussal erről a konkrét helyzetről és úgy egyébként is. Pontosan látom, hogy Magyarország olyan lesz pár év múlva, amilyenek most a gyermekeink és amilyen lehetőséget kaptak azok az emberek, akik velük foglalkoznak. Mélységesen elszomorít engem, hogy a Fidesz és a KDNP nem ad lehetőséget az óvodapedagógusoknak arra, hogy segítsenek ezeknek a gyermekeknek úgy átmenni az iskolába, fokozatosan, az ő életkori sajátosságaiknak megfelelően, ahogy ezeknek a gyermekeknek a legjobb.

Röviden én így látom ezt a törvényt. Nagyon megtisztelő, hogy végighallgattak. Arra kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselők, ismerjék be, hogy tévedtek, és csináljanak egy olyan rendszert, ami jó a gyermekeknek. Köszönöm.