Arató Gergely (DK)

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy Molnár Gyula képviselő úrnak minden alapvetésével egyetértek, mégis szeretném egy kicsit optimistábban szemlélni a világot. Valóban, ez a törvényjavaslat nem oldja meg a köznevelésnek semelyik igazán súlyos alapvető problémáját, de mégiscsak ebben a köznevelésben ma is vannak tanárok és diákok, pedagógusok és szülők. Még azt az egy évet, amit ebben a kaszárnya-oktatáspolitikában el kell tölteniük, valamilyen módon kellemesebbé tudjuk tenni, szerintem ez is megéri, úgyhogy én beszélnék arról is, hogy melyek a törvényjavaslatnak azok az elemei, amelyek támogathatók, pozitívak. Vannak ilyenek is, és szerintem az jó, hogy most ez a törvényjavaslat nem az oktatáspolitika nagy, alapvető kérdéseiről szól, nem is lenne helyes, mert rángatták már eleget a közoktatás, fideszül köznevelés rendszerét az elmúlt években ahhoz, hogy most mindannyian örüljünk annak, hogy ez alkalommal csak kisebb és ‑ még egyszer mondom ‑ jó pár helyen pozitív szándékú és jól megfogalmazott módosításokra kerül sor.

Hadd kezdjem azzal, hogy mi az, amit pozitívan látunk és jónak látunk ebben a javaslatban. Ilyennek látjuk a tartósan beteg gyerekekre vonatkozó szabályozást. Helyes, hogy ez bekerül a törvénybe. Egyébként korábban, úgy értve, 2010 előtt ezt kormányrendelet szabályozta, léteztek ezek a típusú eszközök. Ezt önök elvesztették valamikor útközben, amikor átírták a jogszabályokat. Örülök, hogy felismerték, hogy ez fontos. Annak is örülök, hogy a törvénybe kerül, mert igazából a törvényben van a helye; ha tetszik, ez 2010 előtt is hiányosság volt, hogy nem a törvény rögzítette az erre vonatkozó alapvető szabályokat. Ez tehát mindenképpen pozitívum, ezt helyeseljük és támogatjuk.

Támogatjuk a diabéteszes gyerekek támogatására vonatkozó pontokat és persze mellettük a családok támogatására vonatkozó pontokat. Tudjuk, hogy ez az egyik, ebben a korosztályban jelen lévő súlyos, komoly gondokat okozó betegség. Valóban van az iskolának feladata, valóban, ha az iskola segíti ezeknek a gyerekeknek a beilleszkedését különböző eszközökkel, az nagyon nagy segítség ezeknek a gyerekeknek, és nagy segítség a családjuknak, s az a támogatás, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel, az pedig nagy segítség az ezzel foglalkozó iskoláknak és pedagógusoknak. Ugyanakkor azt sürgetjük, hogy a kormány ne álljon meg ezen az úton, ne csak egy betegséget emeljen ki, hiszen vannak más betegségcsoportok és más, különböző betegségből adódó igényekkel küzdő gyerekek, akiknek szintén szükségük lenne ilyen típusú segítségre, és egyébként éppen az előbb általam említett törvényszövegből következő módon nekik is meg kell kapniuk azt, hogy a törvényben biztosított jogaikat érvényesítsük. Tehát gondolja végig a kormány, hogy hogyan lehet továbbmenni ezen az úton. Itt egy nagy csoportnak nyújt segítséget, és én ezt támogatandónak és helyesnek gondolom, de az igazán kívánatos egy általános szabályozás lenne, ennek a kitalálása. Ha tetszik, biztatom arra, mert biztos vagyok benne, hogy az ilyen gyerekek családját tömörítő civil szervezeteknek is komoly szerepe volt ebben a kezdeményezésben, hogy a beteg gyerekeket és a családjukat segítő civil szervezetek fogalmazzák meg az igényeiket ezen a területen, mondják el, hogy milyen elképzelésük van, mi az, amihez kérnek támogatást, mi az, ami nekik valóban segítség. Még egyszer mondom, bárcsak sokkal több ilyen kezdeményezés lett volna az elmúlt tíz évben, de örülök, hogy legalább egy társadalmi csoportot meghallgatott a kormány.

Mi az, amivel nagyon nem értünk egyet? Nagyon nem értünk egyet a katonai kollégiumokra vonatkozó szabályozással, mert a diák az diák. A haza védelme, a haza szolgálata nagyon nemes dolog, ami nagyon nagy lemondást követel meg azoktól, akik ezt vállalják. De ezt a döntést majd felnőtt fejjel fogják meghozni, akkor vállalják azt, hogy a jogaiknak milyen korlátozását, szükséges és arányos korlátozását fogadják el. De a jogok korlátozása egyáltalán nem szükséges és arányos kollégista gyerekek esetében, akkor sem, ha katonai kollégiumot választanak. És egyáltalán nem szükséges és arányos a jogok ilyen mértékű korlátozása a pedagógusok esetében sem. Attól még, hogy ez egy katonai profilú intézmény, ahol a honvédség vagy a honvédelem mint hivatásválasztás az egyik cél, ez nem indokolja azt, hogy itt ilyen típusú korlátozások legyenek. Tudom, van ilyen a szakképzésben is, ott sem értünk vele egyet. Ami meg a katonai kollégiumokat illeti, ha tehetek egy csendes megjegyzést, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy sajnos nem a szigorú normák bevezetése ott a probléma, hanem az, hogy egyébként a létező, törvényben garantált jogok védelmét sem tudja ez a rendszer biztosítani. Emlékezzünk a nagyon szomorú zaklatási ügyekre!

Végül a harmadik téma, amiről szeretnék beszélni ‑ és államtitkár úr és a fideszes képviselőtársunk is ezt hozta fel a törvény legfontosabb indokának ‑, ez az óvoda kezdésével és befejezésével, magyarul az iskolába lépéssel kapcsolatos szabályok. Az a helyzet, hogy az, ami bekerült a törvénybe, tulajdonképpen pozitív, tulajdonképpen jó irányú változás. Nem maguktól hozták meg, hiába hívta fel a szakma és az ellenzék a figyelmet arra a parlamenti vitában, hogy ez nem lesz jó, ahogy ezt bevezették, de legalább az Alkotmánybíróságra hallgatnak. A Fidesznél ez sem tekinthető általánosnak, úgyhogy én már ennek is örülök; mondtam, hogy ma ilyen hangulatban vagyok, hogy igyekszem a jót keresni. Örülök, hogy most hallgatnak az Alkotmánybíróságra, de megpróbálják a minimumot kihozni, védik a mundér becsületét, csak annyit változtatnak, amennyit nagyon muszáj az Alkotmánybíróság ítélete alapján, miközben ‑ értsék meg ‑ az egész rendszer rossz. Az egész iskolaérettségi rendszernek ez a bürokratikus felfogása, amit önök ebben képviselnek, egy abszurditás, hogy majd a magas hivatal dönt ebben. Miért? Mi értelme van? Ez csak azért van így, mert önök azt szeretik, ha mindent a központ és mindent a hivatal dönt el. Önök nem oktatásban gondolkoznak, hanem hivatalban gondolkoznak. Egyszerűen erre a srófra jár az agyuk, és most próbálják megmenteni ezt a fajta felfogást azzal, hogy jó, hát a hivatal döntsön, de azért legyen több joga a szülőnek is, helyes intézkedés, hogy lehetővé teszik, hogy a gyámhivatal fellépjen ebben az esetben ‑ ez jó, ezt például támogatjuk ‑, de ahelyett, hogy azt csinálnák, hogy oké, ez nem jött be, látszik, hogy semmi értelme nincsen, egyébként pedig egy csomó bonyodalmat és nehézséget okoz a szülőknek, és főleg azoknak a gyerekeknek válik elképesztően a kárára, ahol egyébként a szülő maga nem járatos a hivatali ügyintézésben, nem szívesen fordul a hivatalhoz, magyarul a szegényebb gyerekeknek okoz ez problémát. Ezt most a gyámhivatallal részben orvosolják, de hát a gyámhivatalnak van egy csomó egyéb fontos dolga ezenkívül, valóban problémás családokkal, és még mindig egy csomó gyerek ki fog esni egyébként ebből a lehetőségből értelmetlenül.

Benyújtottunk egy önálló törvényjavaslatot rögtön az Alkotmánybíróság ítélete után, amely rendbe rakta volna ezt a dolgot. Már bocsánat, de fogunk még erről később beszélni, tekintettel például a rokkantnyugdíjakra vonatkozó alkotmánybírósági ítéletre; egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy a kormány néhány éven belül ráér majd arra, hogy foglalkozzon ezzel a problémával. De miután dicséretes módon úgy gondolták, hogy megpróbálnak minél gyorsabban megoldást találni, amivel mélyen egyetértünk, ezért most ezt a törvényjavaslatot, beolvasztva egyébként az önök javaslatának pozitív elemeit is, módosító indítványként fogjuk benyújtani ehhez a törvényjavaslathoz. Tehát be fogunk nyújtani egy olyan módosító indítványt, amelyben azt kezdeményezzük, hogy helyreálljon a világ normális oktatásban megszokott rendje, a szülő és az óvópedagógus döntsön arról, hogy a gyerek iskolaérett‑e, ha szükséges, vonjanak be szakértőt, szakembert, és hagyjuk ki ebből az egészből a hivatalt, a hivatal ne döntsön oktatási szakkérdésekben, nem ez a dolga, nem ért hozzá, és egyébként meg csak felesleges papírgyártással jár az egész.

Összességében tehát azt tudom mondani, hogy ugyan ez a törvényjavaslat nem oldja meg az oktatás alapvető problémáit, ugyanakkor olyan kisebb korrekciókat tartalmaz, amelyek egy része támogatható, néhány közülük elfogadhatatlan, és vannak olyanok, amelyek némi módosítással, kompromisszumkereséssel elfogadhatóvá tehetők, ha a kormány akarja. Köszönöm szépen, elnök úr.