Molnár Gyula (MSZP)

MOLNÁR GYULA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Megpróbálok ön helyett helytállni. Mindig az ember elgondolkozik azon, hogy egy ilyen válsághelyzetben, mint amiben most vagyunk, most elsősorban a járványra gondolok, akkor miért és milyen módon kerülnek a tisztelt Ház elé ilyen kampányszerűen nagy mennyiségben törvényjavaslatok. Nyilvánvalóan a mai nap során hosszú ideig, késő hajnalig fogjuk keresni azt, hogy melyek azok a törvényjavaslatok, amelyeket valójában paravánként kívánnak felhasználni a holnapi napi példátlan alapítványivagyon-átcsoportosítások elé. Nyilvánvalóan a 31 darab törvényben, amit benyújtottak önök szokás szerint az éj leple alatt, azt gondolom, hogy az önök számára igazán fontosak holnap lesznek, ma pedig itt mi mint ellenzéki képviselők azt fogjuk kutatni, hogy mi az, amit szeretnének a következő pár napban sikerjelentésként kommunikálni, mi az, amit szeretnének a következő időszakban elmondani, hogy lám, lám, a parlament működésébe mennyi kiváló dolog belefért.

Ugye, önök azt fogalmazták meg, államtitkár úr és a két kormánypárti képviselőtársam is, hogy azon törik a fejüket folyamatosan, hogy mivel tudják segíteni a magyar családokat, hogyan lehetne a magyar oktatási rendszert jobbá, szebbé és hatékonyabbá tenni. Akkor én azt javaslom, államtitkár úr, azt javaslom a kormánynak és a többségnek, hogy fejezzék be azt, hogy állandóan a felszínt karcolgatják ebben a szférában. Itt van a lehetőség, olyan kiváló címe van ennek a törvényjavaslatnak, itt a lehetőség arra, hogy éljenek ezzel, és érdemben és mélyen, alaposan nyúljanak hozzá az oktatás rendszeréhez. Mert ha önök valóban eljátsszák most azt, hogy miközben az alapdöntést is vitattuk, mondjuk, ez a hatéves kötelező beiskolázási dolog, önök most minden egyes apró kis változtatást ezen a területen úgy állítanak be, hogy egyébként ez a rendszer rendben van, miközben mi azt gondoljuk, hogy az egésznek az alapjai elhibázottak, amit önök itt ebben az ügyben elkezdtek.

(14.20)

Miért nem azzal foglalkoznak, tisztelt államtitkár úr, miért nem azzal foglalkoznak, tisztelt kormánypárti többség, hogy érezzék már a gyerekek jól magukat ebben az iskolában? Miért gondolják azt, hogy a XXI. században arrafelé kéne haladnia a világnak, hogy kötelezően előírt tanterv szerint, kötelezően kijelölt tankönyvekből, a módszerek megváltoztathatatlanságával kelljen a gyerekeknek valamilyen módon felnőni? Miért gondolják azt, hogy a XXI. század gyerekeinek az a fajta statikus és lexikális tudás jelenti a jövőt?

Abban a világban, amikor… ‑ nyilván, most az online oktatási vizsgáknál számtalanszor szembesülnek azzal a pedagógusok, hogy hogyan, miképpen lehet, rossz szót mondok, puskázni, hogyan segíti magát a vizsgázó azzal, hogy hozzáfér minden egyes online dologhoz. A XXI. században vagyunk, a lakásokban már nincs Révai nagy lexikon. Én úgy nőttem még fel, az nagy dolog volt, hogy ott volt a lakásban, az ember felcsapta, ha készült valami iskolai dolgozatra, akkor azt böngészte. Melyik ifjú ember házában, lakásában van még Révai nagy lexikon? Vége ennek az időszaknak, minden tudás egy másodperc alatt hozzáférhető.

Ezért azt gondolom, hogy amikor az oktatási rendszerről beszélünk, bármilyen módon a közneveléshez hozzá akarunk nyúlni, én hiszem azt, hogy felelősen akkor jár el egy kormány és egy hatalom, ha képes arra, hogy mind a pedagógus kreativitását fel tudja szabadítani, mind pedig egy olyan generációt nevel a világ számára, amely képes eligazodni a világban, képes eligazodni az értékekben, és képes arra, hogy saját maga az életével bánjon. Semmiképpen sem gondolom, hogy az, ami felé önök az elmúlt tíz esztendőben ezekkel a javaslatokkal a magyar közoktatást, a magyar köznevelést vitték, megfelel ennek a fajta elvárásnak.

Igenis hiszek abban ‑ nem vagyok oktatási szakember, ebből a szempontból most egy helyettesítő szereplő vagyok, a kiváló házalelnök urat is helyettesítem, aki most fent kényszerül ülni ‑, tényleg hiszek abban, amit ezzel kapcsolatban elolvasok, hogy a skandináv modell azért működik, mert csökkentett anyaggal, sokkal nagyobb kreativitás esélyével egy olyan generációt nevelnek ki, amelyik lényegesen jobban el fog igazodni a világban. Én ezt sokkal, de sokkal fontosabbnak tartom annál, mintsem hogy hatósági eljárási ügyekbe szűkítik bele mindazt a kérdést, amit önök köznevelési reformként próbálnak meg eladni.

Igenis azt gondolom, hogy mindeközben önök súlyosan adósak a pedagógusok életpályamodelljével. Nem lehet olyan pedagógusnak tanítani, akinek azon kell törnie a fejét, hogy egyébként mi van holnap, mi van másnap. Megint visszahivatkozva a saját ifjúkoromra, igenis minden egyes embernek van egy pedagógusideálja, van egy olyan ember, akire visszaemlékezik a középiskolás vagy egyetemista éveiből, akik valóban idolok voltak, valóban olyan személyiségek voltak, akik a kisugárzásukkal hozzáadtak az emberhez. Ma pedig azt látjuk, hogy bemennek egy gyárba az emberek, ahol a kötelező penzumot lenyomva megpróbálják a lehető legtöbbet ebből kihozni.

Tényleg őszintén mondom, hogy rossz felé mennek ezekkel a dolgokkal, és tényleg valamilyen módon próbálom a lelkiismeretre hatva azt mondani, hogy gondolkozzanak el, ne bujkáljanak olyan számok mögé, amelyek önöket támasztják alá, mert eközben pedig számtalan olyan számsor van, amely azt mutatja, hogy a magyar gyerekek versenyképessége nem állja meg a helyét az európai világban.

Ami pedig ezt a törvényjavaslatot illeti, hogy kicsit adjunk az ultizóknak és a betlizőknek, és hogy Nacsa képviselő úr is nyugodtan tudjon a kétpercesében visszaszólni: tényleg vannak ennek pozitív elemei, amelyeket a magunk részéről szintén szeretnénk itt megsüvegelni. Valóban, itt a kormánypárti képviselők körében elhangzott az 1-es diabétesz pótléka, ez egy komoly hiánypótlás. Azt gondolom, ami jó, az jó, tehát lássák, hogy az ellenzék milyen kiegyensúlyozott, és természetesen nem oltásellenes, hanem oltáspárti, de ezt majd egy későbbi hozzászólásba is szintén szeretném belefűzni.

Nyilván magunk is örömmel vettük azt, hogy ez a régi hiány, ami valóban igényként megjelent, ez a kórház-pedagógiai tevékenység szabályozódik. Én idesorolom azt, hogy a szakiskolai tanulók ‑ azt hiszem, Dunai képviselő asszony beszélt erről ‑ szakképzési szerződésének lehetősége megteremtődik. Úgy gondoljuk, hogy ez különösen a nehezebb sorban élők számára jelent többletlehetőséget ahhoz, hogy a tudáshoz hozzáférjenek, és közben jövedelmük is lehessen.

Én személy szerint örülök annak, bár egy picit nálunk ebben volt vita, hogy ebben az óvodaügyben azért önök mégiscsak engedtek. Azt gondolom, ez egy helyes irány, miközben értettem államtitkár úr győzelmi jelentését, hogy sokkal okosabb a gyerek, ha hároméves korától be van kényszerítve. Azért mégiscsak valahol önök formálisan egy családbarát kormánynak hirdetik magukat, és készséggel elfogadom, ezen a területen vannak felmutatható eredményeik, de mégiscsak azt gondolom, ha van egy olyan két-háromgyerekes modell, ahol egész pici gyerekeket otthon anyuka nevel, akkor egyébként az éppen óvodáskorba érkező gyermeknek nem akkora tragédia, hogy az első időszakot bizonyos szempontból a szüleivel és a testvéreivel tölti. Még egyszer mondom, ebből a szempontból helyesnek tartom, hogy ezt a lehetőséget ezzel a törvényjavaslattal megteremtik.

Nem akarok belemenni, gyakorlatilag az eddigi hozzászóló, az egyetlen ellenzéki képviselő ezt elég világosan elmondta, és gondolom, az utánam következő DK-s képviselő még veretesebben és keményebben el fogja mondani, de továbbra is alapvetően hibásnak tartjuk azt, hogy adminisztratív módon belekényszerítik a gyerekeket abba, hogy hatéves korban kötelező az iskolakezdés. Azzal, hogy most megteremtették azt a lehetőséget, hogy ne csak a szülő, hanem más is kezdeményezhesse, azt gondolom, a helyzet jelentősen nem fog változni: az adminisztráció sok, nem látszik mögötte pontosan az ember. Nyilván államtitkár úr azt pontosan tudja, hiszen mi is látjuk a számokat, hogy az Oktatási Hivatal 90 százalékban igazat adott a kérvényeknek, 90 százalék az, ami egyébként ténylegesen igaz. Tényleg ezért a 10 százalékért kell ezt a fajta adminisztratív hókuszpókuszt végigcsináltatni az emberekkel? Miközben, azt gondolom, tényleg az látszik, hogy kell valamit kezdeni azzal, hogy a gyerekek mindennap hozzáférjenek a tudáshoz.

Nem akarok kitérőt tenni, de tudják itt a teremben sokan rólam, hogy én nyolc évig polgármester voltam, és ez alatt az időszak alatt figyeltem fel arra, amit a mai napig látok, hogy mennyire nőtt az SNI-s gyerekek száma. Akkor én mindig arra gondoltam, hogy talán ennek az az oka, hogy más típusú normatív támogatás kötődik ehhez, érdekeltek ebben a pedagógusok, hogy egyébként néha a nehezebb gyerekeket egyből SNI-snek besorolják. De nem, mert utánajárva ennek és beszélgetve szakemberekkel, világossá vált, hogy valóban a mérési módszerek változtak, valóban a technika, a tudomány annyit változott, hogy sokkal előbbi korosztályban kiderülnek azok a fajta rendellenességek, amelyek addig csak később derültek ki.

Tehát még egyszer mondom: bármilyen technológiai, technikai könnyítést, enyhítést, újabb szempontokat ebbe beletesznek, ezt az ügyet mi továbbra sem fogjuk tudni támogatni, és ugyanígy ‑ de ezt elmondtam a bevezetőmben ‑ elfogadhatatlannak tartjuk azt, amit a tankönyvpiacon önök tesznek. Aki a közösségi médiában szörfözget és nézeget, elrettentő példák százait láthatja arra, hogy milyen tankönyvekből kell tanulni a gyerekeknek. Én eleve nem hiszek abban, hogy egyfajta gondolkodásmódot rá lehet kényszeríteni egy ilyen sokszínű világra, mint ami felé haladunk, de egyébként is azt gondolom, hogy ebben sokkal nagyobb mozgásteret kell engedni a pedagógusoknak, mert azért tanítjuk őket, azért költi az állam azt a sok pénzt, hogy ők valamilyen készséget és képességet kialakítva hozzátegyék a saját maguk dolgát.

Nagyon sokan üdvözölték a továbbképzés felsőoktatási intézmények tanárképző szakához kerülését. Elfogadom, hogy ez egy szakmailag indokolható döntés, de azért tegyük hozzá azt az apróságot, hogy éppen most, a holnapi nap során meg az elmúlt napokban döntöttünk arról, hogy önök szépen lassan átcsúsztatják ezt a fajta felsőoktatást a magánszférába. Érdekes dolog ez, ebben nagyon sok pénz is van, tehát arról is van szó, hogy azért ez jelentős jövedelemtöbbletet teremt, meg hát mégiscsak felvetődik az a dolog, hogy itt már régen nem arról van szó, hogy az állami felsőoktatás egy állami tanárképző keretén belül ezt a fajta szakmai hátteret biztosítja a pedagógus-továbbképzéshez, hanem egyre inkább ez a magánszférát fogja jelenteni. Nyilván, önök ezt cáfolni fogják, de ahol mi ülünk, onnan ez mégiscsak így látszik.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt államtitkár úr, nem akarom hosszasabban az idejüket rabolni: mi is úgy gondoljuk, hogy a félig teli vagy félig üres pohárhoz képest azt mondjuk, hogy ha már köznevelési törvény, akkor mást várnánk el, mást gondolunk, tehát nagyon-nagyon csekély esélyt látok arra a magunk részéről, hogy a végszavazásnál igennel szavazzunk. Köszönöm szépen.