Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán ennyi műhelytitok belefér, hogy az egyik kedvenc törvényjavaslatomról és jelentéstárgyalási időszakról van szó, hiszen jegybankelnök urat számos kritika éri a tekintetben, hogy az alapportfólión rendszerint szeret túlnyúlni, és olyan témákról megnyilvánulni, olyan témákban kutatni, kutattatni, amelyek azért a szakmán belül nem képezik rendre egy jegybank alapkutatásainak tárgyát. Tehát ezt a portfólióbővítést én egyébként nem szemlélem távolságtartással, tehát hozzám közel áll az, hogy adott esetben egy jegybank is megnyilvánulhasson ezen kérdésekről. A baj ott van, amikor az alapportfólió háttérbe szorul, és adott esetben többet foglalkozunk akár sajtószinten is egy műkincs vagy festmény sokszor indokolatlan megvásárlásával, mint azzal az alaptevékenységgel, amely egyébként a magyar rögvalósághoz közelebb visz, lásd: elszálló forintárfolyam.

Nagyon hosszas szakmai vitákat lehet és érdemes folytatni arról, hogy mi a jegybank feladata, de én azért vagyok távolságtartó önökkel kapcsolatban, mert a jegybank, amikor, mondjuk, elszáll a forintárfolyam, rendre arra hivatkozik, hogy a jegybanknak nincs árfolyamcélja, itt a parlamentben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény az, amely egyértelműen körülhatárolja, körülbástyázza a Magyar Nemzeti Bank cselekvési területét, hatókörét, jogerejének kifejthetőségét, tehát azt a dimenziót, amiben ő tud gondolkodni. Ezzel sem értek egyet egyébként, mert akkor miért gondolkodik demográfiáról a jegybank, pedig szerintem helyes, hogy demográfiáról gondolkodik.

A helyzet viszont az, hogy itt azok a kormánypárti képviselőtársak, akik udvariasan végighallgatják ezeket a vitákat, vezérszónoklatokat mondanak, sokszor egyébként magvas gondolatokat fogalmaznak meg ‑ és ezt nem cinikus éllel mondom ‑, ők viszont csendben asszisztálnak ahhoz, hogy az a jegybanktörvény, amit hozott ez a parlament, olyan, amilyen. Adott esetben igen, el kellene érni, hogy a jegybanknak azért minimális keretek között legyen árfolyamcélja. Hiszen én meghallgattam jegybankelnök úr többszöri expozéját ‑ nagyon hosszú évek óta diskurálunk itt a parlamentben, még ha ő most személyesen sajnos nincs is itt ‑, éppen ezért alelnök urat kérem, hogy a felvetéseket, könyörgöm, vegye már ilyen írásbeli kérdésnek, és válaszolják meg ezeket, hiszen akkor tudunk előrébb jutni legalább a jövő évi vita kapcsán, ha ezekre válaszokat kapunk.

Tehát senki nem ejtett szót arról a brutális, ezermilliárdos nagyságrendű különadóról, amely Magyarország elmúlt tíz éve gazdasági berendezkedésének köszönhető, ami lényegében abból áll, hogy a forintot engedik tudatosan elszállni, az árfolyam gyengítésével kedveznek az önök szövetségeseinek, a német autógyártóknak és multi cégeknek, és ezen multi cégek kényeztetéséért, az ő számukra paradicsomi állapotok kialakításáért, gyakorlatilag a forint elszállásának engedésével a magyar állampolgárokra egy különadót vetnek ki. (Nacsa Lőrinc belép az ülésterembe, és elfoglalja helyét.)

Hogyan lehet definiálni, hogy Nacsa képviselőtársam is megértse, hogy miről van szó? Egész pontosan úgy, hogy aki importterméket vásárol ‑ nézze, képviselőtársam, itt van egy okostelefon (Felmutatja.), mindenkinek van, és a hivataltól is kap ‑, tehát aki ilyet vásárol, kifizeti forintban ennek a vételárát. Ha egy normális, mondjuk, 300 körüli forintárfolyamhoz képest 360 forintban gondolkodunk ‑ ugye, azt látjuk nagyjából, hogy 355-360, ilyesmi árfolyamok jönnek szembe ‑, akkor ez a telefon, képviselőtársam, 30-40 ezer forinttal drágább is lehet, mint egy normálisan elképzelt forintárfolyam mellett.

(12.10)

Ha ön bemegy, mondjuk a Westendbe, és a H&M-ben vásárol magának egy edzőpólót, egy pulóvert, bármit, akkor ez a különbség akár két-három ezer forintra is rúghat egy normális forintárfolyamhoz képest, hiszen minden importtermék árába beszűrődik a gyenge forintárfolyam közvetett hatása.

A helyzet súlyosságát viszont az jelzi igazán, hogy nyugdíjas honfitársaink, minimálbérből élő honfitársaink, amikor elmennek alapvető élelmiszert vásárolni, egy ideális helyzetben megtehetnék ezt pusztán a hazai termékek köréből. 2010 óta diskurálunk arról, hogy milyen jó lenne, ha minél szélesebb skálában hazai gyártású alapvető élelmiszerek állnának rendelkezésre. Még ha feltételezzük, hogy ez így lenne ‑ nincs így sajnos ‑, akkor is a hazai előállítású élelmiszerek árába is beszűrődik emelő hatásként a gyenge forintárfolyam hatása. Hiszen a magyar cég is kényszerül sokszor külföldről venni permetezőanyagot, külföldről venni azt a gépet, amivel megmunkálja a földjét, amivel feldolgozza a megtermelt élelmiszert, ily módon a gyenge forintárfolyam még a hazai előállítású, alapvető élelmiszerek körében is árfelverő hatást vált ki, és brutális ez a hatás, ha külföldön előállított élelmiszer-féleségekről beszélünk.

Én nagyon nagy vadász vagyok ilyen esetekben, amikor be kell menni egy szupermarketbe vagy a piacra, és minden áruféleségnek utánajárok, hogy mi az, ami hazai, és rendre azt szeretem, ha 80 százalék fölötti a hazai a kosaramban. Komoly kihívásokat okoz mindez, hiszen főleg nagyvárosi, városi környezetben igen nehezen megoldható a pusztán hazai beszerzése.

Tíz év alatt sajnos ebben sem tudtunk érdemi irányba elmozdulni, bár ülnek önöknél olyan agrárszakemberek, akik tényleg elhivatottak ezen a területen, és minden tiszteletem az ilyen szándékaiké; csak hát a rögvalóság szembejön. És azt látjuk, hogy a gyenge forintárfolyam brutális árfelverő hatása, ha mindezeket a hatásokat összeadjuk, ezermilliárdos nagyságrend, és ezt a nagyságrendet évente a magyar polgárok fizetik meg; azok az adófizetők, akik nem kértek ezekből a negatív externáliákból, nem kértek a járulékos hatásokból, nem kértek a forintárfolyam brutális, őket sújtó különadójellegéből, mert még egyszer hangsúlyozom, ez a gyenge forintárfolyam az önök stratégiai partnereinek, a német multi cégeknek, autógyártóknak kedvez. Ezen multi cégek jellemzően adózatlanul viszik ki nagyon sokszor a profitot Magyarországról, a közteherviselésben, tisztelet a kivételnek, de nem annyira vesznek részt, és nekem fáj az, hogy jegybankelnök úr expozéjából mindezt kihagyja.

Ha erre bizonyítékot keresünk, és én remélem, hogy a számok szintjén is tudunk vitatkozni a mai nap folyamán, akkor nézzük meg az utolsó zárszámadást! Itt vitatkoztunk róla ebben az ülésteremben, képviselőtársaim közül többen itt voltak akkor is személyesen. Elmondtuk azt, hogy ezen zárszámadásból kiderül, hogy a magyar állampolgárok a brutális 27 százalékos uniós rekorder áfaszint miatt több mint 4000 milliárd forintot fizetnek be áfa gyanánt a központba minden egyes évben. 4000 milliárdot! Személyi jövedelemadó, egyéb terhelések tekintetében egy több mint 2000 milliárdos nagyságrend jelentkezik. Viszont azt látjuk, hogy a társaságiadó-bevétel pedig egy csöppnyi kis 300 milliárdos, és azt látjuk, hogy mind a terv, mind a megvalósult összeg is hármassal kezdődik. Tehát 300 milliárd versus a 4000 milliárd, és a nagyon súlyos lakossági befizetésekből eredő összegek.

Tehát azt látjuk, hogy a közteherviselés nem valósul meg, a magyar lakosság sokkal, 10-szer, 15-ször többet vállal a terhekből, mint azok, akik nagyon-nagyon komoly profitokat realizálnak a magyar piacon. Nehogy bárki multiellenességgel vádolja a Jobbikot, mert erről szó nincsen! Én a közteherviselésben hiszek, abban hiszek, hogy főleg egy járványügyi veszélyhelyzetben mindenkit a teherbíró képességével arányosan terhelünk, és mindenkitől elvárjuk azt, hogy vegyen részt a védekezésben.

Ezért, amikor jegybankelnök úr egyébként a számok szintjén korrekt módon elmondta, hogy hogyan alakult a bankadó, banki ágazati különadó, tranzakciós illeték története, egy-két apróságot kihagyott, hogy ezeket lényegében teljes egészében áthárították a fogyasztókra. De ez is egyébként vitaképes, tehát lehet vitatkozni arról, hogy 85 százalékot hárítottak át vagy 98-at, ez egy legitim vita. Viszont azt szeretném elmondani, hogy ezzel párhuzamosan Matolcsy úr kihagyta az expozéból azt, hogy bizony az utóbbi időszakban is, amikor járványügyi védekezésre került sor, ezek a bankok nem fizettek be a közös védekezési alapba, csak papíron. Papíron befizettek 55 milliárd forintot, ugye, a védekezési alapba, amit a következő években nullára leírhatnak az adójukból.

És azt is látjuk, hogy ‑ erősítsen meg, vagy cáfoljon alelnök úr ‑ amikor az MNB egy ezermilliárdos keretet nyit az érintettek számára, és a bankok ezt 4 százalékos marzzsal ki tudják használni, akkor ez azért barátok közt is egy 40 milliárdos támogatásnak felel meg, ahelyett, hogy azt az 55 milliárdot tényleg befizetnék a költségvetésbe, és aztán nem írhatnák le.

Tehát nem szeretném én sarcolni, szénné terhelni a bankokat, de azt látom, hogy a járványügyi védekezésre ezt az 55 milliárdot sem fizetik be, mert leírják az adóból, a másik oldalon a pénzügyi tranzakciós illeték évente több mint 200 milliárdos összegét deklarált, bevallott módon hárították át a fogyasztókra.

Nálunk jelentkezett fogadóórán olyan magyar vállalkozó, kisvállalkozóról van szó, aki az áprilisi-májusi döntés környékén kapott a bankjától visszamenőleg egy levelet, alelnök úr, ahol leírja neki a pénzintézet, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése miatt az elmúlt öt hónapra is kiszámlázzák neki azt a terhet, amit most fizessen be.

Mindenféle jogszabályi előírással szembemenő módon, demokráciában elfogadhatatlan módon, pénzügyi, fogyasztóvédelmi szempontból értékelhetetlen módon vagy nagyon is értékelendő módon történt ez (Nacsa Lőrinc: Ezért lépett fel az Magyar Nemzeti Bank.), a lényeg az, hogy ezek a cégek bevallották azt, hogy áthárították a pénzügyi tranzakciós illetéket. Kérdezem én, hogy a Magyar Nemzeti Bank nagyon hangos reakciói hol voltak ebben a kérdéskörben.

És tudom, hogy a jogalkotónak kell címeznem ezt, nem akarok inkorrekt lenni önnel, önökkel szemben, de azt látom, hogy a kormányzat képviselői csendben ülnek ezen kérdéskör kapcsán, pedig évente 200 milliárd forint indokolatlanul az ügyfeleken kerül leverésre. Erősítsen meg vagy cáfoljon alelnök úr, de ezért „cserébe” Európa egyik legdrágább bankolási szisztémáját kapjuk vissza!

Én megvizsgáltam azt, hogy Nagy-Britanniában milyenek a feltételei egy nullás, tehát szó szerint költség nélküli bankszámla-konstrukciónak, és azt látom, hogy jellemzően az alacsonykeresetűek esetében könnyen elérhető nagyon sok banknál nullás konstrukció.

Magyarországon lényegében nem, itt a legalacsonyabb keresetűek is annyit fizetnek, mint amennyit, mondjuk, egy közepesen kereső nyugat-európai országban élő adózó, ezért nagy tisztelettel ajánlom figyelmükbe, és ezt is vegye, kérem, írásbeli kérdésnek, elvárok egy választ rá, hogy vezessünk be, vezessenek be olyan bankszámla-konstrukciót, amely a kirívóan keveset keresők, kisnyugdíjasok esetében legalább az alaptranzakciók, pénzfelvétel, havonta egyszeri-kétszeri átutalás tekintetében ingyenesen igénybe vehető. Nem tudom ugyanis elfogadni, hogy ne differenciáljunk ebben a kérdésben.

Engem terheljenek nyugodtan azzal a pár ezer forinttal havonta, mert nagyon tisztes tiszteletdíjat kapunk, amiből, úgy érzem, nem szabad panaszkodni egy banki tranzakciós illetékre vagy díjra. Viszont egy kisnyugdíjas esetében annak a 900-1200 vagy akárhány forintnak nagyon komoly helye lenne máshol, és szerintem mi nem tehetjük meg, hogy egyáltalán a vitát ne folytassuk le erről a kérdéskörről.

Beszélhetünk továbbá az infláció kapcsán arról, hogy ennek hatásai hogyan jelentkeztek az általam már említett alapvető élelmiszerek piacán. Azt látjuk, hogy ha a maginflációt vizsgáljuk, akkor kétségkívül vitaképes az, hogy egy meghatározott százalékos térben, dimenzióban maradtunk, és komolyabb elszállások csak bizonyos szférákban, ágazatokban következtek be.

Ugyanakkor itt megint oda lyukadunk ki, hogy a luxusjachtok áfaváltozását, infláció- vagy árváltozását is vizsgáljuk az inflációs hatások között, viszont az alapvető élelmiszerekét is. Tehát egy olyan átlag jön ki, amiből, ha alelnök urat meg engem átlagolunk, akkor egy közepesen rövid hajú ember jön ki, miközben nekem egyetlen szál haj sincs a fejemen.

Tehát ezekkel az átlagokkal érdemes vigyázni, és azt szeretném mindebből kihozni: érdemes külön vizsgálni az alapvető élelmiszerek piacát abból a szempontból, hogy bár én üdvözlöm, hogy a termékkör néhány százaléka esetén csökkent az alapvető élelmiszerek áfakulcsa, ne vitassuk el, hogy egy átlagos bevásárlókosár, mondjuk, a benne lévő termékek 10 százaléka esetén komoly mértékben csökkent az áfa, és ez jó.

A bajom az, hogy ennek a lépcsőzetessége előidézi azt, hogy a kereskedők könnyebben nyelik le ezt az áfacsökkentést, és ebből nem lesz minden esetben árcsökkenés. Ezt kormánypárti képviselőtársaim sokszor elintézik azzal, hogy nem tudunk beleszólni szabadpiaci viszonyokba, én nem is beleszólni, bele-erőszakoskodni akarok, egy olyan monitoringrendszert kérek számon önöktől, amely vizsgálja, hogy adott áruféleség ‑ mondjuk, drámai, rövid időn belül történő ‑ nagy árdrágulása esetén állnak‑e valós piaci folyamatok a háttérben vagy pedig sem. Ezek mérhető folyamatok, tisztán látnának önök is, tisztán látnánk mi is. Nem hitvitákat folytatnánk az alapvető élelmiszerek áfájáról utána a parlamentben, hanem szakmai vitát. Óriási előrelépés lenne ez a mostani állapotokhoz képest.

Szeretném továbbá óvatosságra inteni kormánypárti képviselőtársaimat azt illetően, hogy fetisizálják a GDP-változásokat. Én nagyon szeretném, ha Magyarországon kiugró lenne a GDP-növekedés. Láthatjuk azt, hogy bizonyos esetekben a makroszámok rendben is vannak. Tehát felülről nézvést még megvolnánk nagyon sokszor, viszont a GDP-növekedés mögött jellemzően azon túlkedvezményezett multi cégek állnak, akikkel nem tud sem termelékenységi, sem más szinten versenybe szállni most még a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozói szektor.

(12.20)

Tényleg, egy példával ezt megint alátámasztanám, aztán vagy reagálnak erre vagy nem: az Audival kötött most Magyarország Kormánya egy 2 milliárdos támogatási szerződést, amely a teljes ez évi leállását megtéríti ennek a cégnek, az összes ebből fakadó kárt, miközben magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások sajnos nem tudnak elérni ilyen kedvezményeket.

Amit ebből ki szerettem volna hozni, az az, hogy a GDP-növekmény jó részét produkáló cégek sajnos érdemben nem vesznek részt a közteherviselésben Magyarországon, nem fizetnek be annyi társasági adót, amely kompenzálná a magyar költségvetést azért, amennyi támogatási tömeget nyújt ezeknek a cégeknek. A 2010-es időszak óta a multik támogatási volumenje egyértelműen erősödött, tehát egyre több és több közpénzt adnak számukra, és kialakult az, hogy ezen cégek nyeresége magánnyereség, nagy magáncégeké, amit kivisznek az országból, ha viszont veszteséget szenvednek, mint most az Audi esetében, azt önök összeadatják az adófizetőkkel. Nem korrekt hozzáállás, nem korrekt politika ez!

Közteherviselést követelünk, és az általunk felvetett kérdésekre egyértelmű válaszokat az MNB vezetése részéről. Amennyiben ezeket megkapjuk, ígérhetjük, hogy tisztes szakmai vitát fogunk folytatni a továbbiakban is a felmerültekről. Köszönöm a lehetőséget. (Szórványos taps a Jobbik és a DK soraiban.)