L. Simon László (Fidesz)

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen Simicskó frakcióvezető úr fölvezető gondolatait, csak néhány dologgal egészítem ki mindazt, amit elmondott, hiszen azt gondolom, hogy egyértelmű és kerek indoklását kaptuk mindannyian annak, hogy miért is kell Petőfi-emlékévet tartanunk.

A tegnap lezajlott parlamenti kulturális bizottsági ülésen egyhangú szavazással támogatták ellenzéki képviselőtársaim és kormánypárti képviselőtársaim is a kezdeményezést. Tehát ebből az látszik, hogy végre egy olyan ügy, amely mögé összpárti, sőt talán nem túlzás, ha azt mondom, nemzeti konszenzust tudunk teremteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz évben a második, a harmadik, sőt a negyedik Orbán-kormány emlékezetpolitikai törekvései sorában nagyon fontosak voltak az évfordulós megemlékezések. Néhány igazán nagy sikerről tudunk beszámolni, amelyek az egész nemzetet megmozgatták, például a „Reformáció 500” emlékév, amely, azt gondolom, hogy a Kárpát-medence magyarságának egészét, hozzá kell tennem, nemcsak a reformátusokat, hanem a többi keresztény felekezet tagjait is képesek voltak megszólítani, együvé kovácsolni. De említhetem az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját, ami méltó megemlékezéssorozat volt ahhoz képest, amikor az 50. évfordulón Gyurcsány Ferenc és pribékjei békés embereket vertek és lövettek az utcán. (Moraj a DK soraiban.)

Ezen megemlékezések sorában különösen fontosnak gondolom íróként, irodalmárként a magyar irodalom nagyjaira való visszatekintést, és az ő emléküknek és értékeiknek az ápolását, és a következő nemzedékek számára való továbbadását. Engedjék meg, hogy három emlékévre hívjam fel a figyelmüket. Az egyik 2013-ban zajlott le, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján. Talán nem is volt példa arra a rendszerváltoztatás óta eltelt három évtizedben, hogy egy olyan emlékévet zárjunk le, amelynek eredményeképpen szimfonikus művek születtek Gárdonyi irodalmi szövegeire épülve, azokból inspirációt merítve. És nagyon sok minden történt, hiszen az irodalmi emlékéveknél arra is figyelünk, hogy ne csak az írók, költők emlékét és költészetét ápoljuk, hanem a hozzájuk kapcsolódó épített örökségre is fókuszáljunk. 2013-ban felújítottuk Agárdon Gárdonyi Géza szülőházát, teljesen új kiállítását rendezve be benne. A szomszédos, nagyon szép Szent Anna-kápolnát szintén sikerült felújítani; ebben a kápolnában keresztelték meg Gárdonyi Gézát. És Egerben, ugyanezen emlékéves programok keretében a nagyon szép Gárdonyi Géza Emlékmúzeumot a vár mellett, Gárdonyi lakóházát is felújítottuk, összefogva Habis László polgármester úrral, akkori képviselőtársunkkal és az egri múzeummal.

(14.20)

Ez egy egész éves programsorozat volt, amelyet sikerült aztán a Zeneakadémián a pályázati kiírásra született szimfonikus művek bemutatásával és a díjak átadásával lezárnunk.

De említhetném az, azt gondolom, szintén sikeres Arany János-emlékévet is. Arany János 1817-ben született, és 2017-ben, születésének 200. évfordulójára szintén a Kárpát-medence magyarságának egészét megszólító emlékévet hirdetett a kormány Áder köztársasági elnök úr fővédnökségével. Itt is óriási nagy dolgok születtek, és azt gondolom, hogy a legfiatalabbakat is sikerült megszólítani. Énnekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a sok évtizede működő Arany János balladamondó versenynek a… Most jut eszembe, hogy a maszkot le lehet ilyenkor venni. (Megteszi. ‑ Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Dr. Vinnai Győző: Jobb később, mint soha!) Igen, így legalább könnyebben tudok beszélni, bocsánat! Tehát abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az Arany János balladamondó versenynek a zsűrijében vehettem részt, és csodálatos produkciókat hallottunk Nagykőrösön a Kárpát-medence tehetséges diákjainak, középiskolás diákjainak az előadásában. Ugye, ez egy nagy múltú, háromévenként megrendezendő verseny, amely tényleg kicsúcsosodott az emlékév során.

De ahogyan az előbb említettem Gárdonyi Géza kapcsán az épített örökség óvását és felújítását, az Arany János-emlékév is hozott ilyen értékeket és eredményeket, hiszen Nagyszalontán, Arany János szülőfalujában megújult a múzeum, a köztársasági elnök úr avatta fel azt a múzeumot, de sikeresen felújítottuk és Rétvári államtitkár úrral együtt adtuk át Nagykőrösön a Czira Szabolcs polgármester úr kezdeményezésére teljesen felújított Arany János múzeumot, hiszen jól tudjuk mindannyian, hogy Arany János életének meghatározó évtizede volt az, amikor Arany János ott tanított. Földi képviselőtársam itt ül, és bólogat mint Nagykőrös képviselője, aki szintén sokat segített nekünk ebben, itt ül fenn a pulpituson jegyzőként, úgyhogy ő tudja igazolni azt, hogy milyen eredményes volt az a 2017-es Arany János-emlékév és a balladamondó verseny is.

Persze, képviselőtársaim, ne felejtsük el azt, hogy ezek az emlékévek arra is lehetőséget adnak, hogy a társművészetek képviselőit is megbízzuk munkákkal, például szobrok elkészítésével, amit nem szabad lebecsülni. A Gárdonyi Géza-emlékévben egész alakos Gárdonyi-szobrot avattunk a szülőháznál, és egész alakos Gárdonyi-szobrot avattunk Egernek az egyik terén. Az Arany János-emlékévben is szép új alkotások születtek, Nagykőrösön gyönyörű szép Arany János-szoborcsoport látható a múzeumtól nem messze.

Ha kicsit beszélhetek az idei évről, amelyet sajnos beárnyékol ez a csúnya járvány, de mégiscsak 1805-ben, bocsánat, 1800-ban, 220 évvel ezelőtt született Vörösmarty Mihály, és minden szentnek maga felé hajlik a keze, mert számomra mint a Velencei-tó térségének lokálpatriótája számára különösen fontos Vörösmarty emlékének az ápolása. A kormányt most itt képviselő Fekete Péter államtitkár úrral közösen sikerült egy nagyon komoly programot létrehoznunk, amelynek eredményeképpen a kormány támogatásából teljesen megújult a Vörösmarty Emlékmúzeum Kápolnásnyéken, a Petőfi Irodalmi Múzeum egy gyönyörű szép kiállítást rendezett be benne. Tehát itt is arra van példa, arra találunk példát, hogy egy műemléket és egy klasszicista kúriát is megmentünk egy irodalmi emlékév keretében. Vagy az államtitkár úrral közösen sikerült létrehoznunk a Csajághy Laura Színpadot, amely egy irodalmi színpad, és amelynek a nevét Csajághy Lauráról, Vörösmarty Mihály felesége után adtuk, és természetesen az első bemutató, amelyet ezen a színpadon megtartottunk, Vörösmartynak a Csongor és Tündéje volt, és Vörösmarty feleségének is szobrot állítottunk.

Ezt az emlékévet zárnánk most decemberben a születésnapkor, amikor is Elek Imrének, a kiváló szobrászművésznek az egész alakos Vörösmarty-szobrát avatnánk; ugye, arról az Elek Imréről beszélünk, akit képviselőtársaim jól ismernek, hiszen a Parlamenttől északi irányban lévő Tisza-szobor-rekonstrukciót, azt a nagy szobrot neki köszönhetjük, illetve a Vértanúk emlékművét is Elek Imre formázta újra.

Tehát egy nagyon jó kezű, kiváló szobrászművész készíti el azt az alkotást, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Freund Tamás fog felavatni, amit sajnos a születésnapkor nem tudunk megtenni a járvány miatt, de kis csúszással, tavasszal fogunk élni ezzel a lehetőséggel.

Azt akartam tehát jelezni képviselőtársaimnak, hogy egy-egy irodalmi emlékév nagyon komplex tud lenni az emlékezet szempontjából is mind az irodalmat, mind az irodalomoktatást, mind a társművészeteket, mind az örökségvédelmet képesek megtermékenyíteni, képesek lendületet, inspirációt és egyébként mindezekhez forrást is biztosítani.

Képviselőtársaim számára nem kell indokolnunk tehát azt ‑ ezt már megtette Simicskó képviselőtársam ‑, hogy micsoda nagy formátumú alkotó volt Petőfi Sándor. Voltak ugyan olyan történelmi időszakok, amikor politikai kurzusok a maguk számára ki akarták sajátítani, és az életműve egy-egy szeletét vagy egy-egy darabját kimazsolázva politikai ikonná formálni őt, ráadásul olyan eszmék és ideológiák jegyében, amelyek nyilvánvalóan már csak a kor miatt és Petőfi szabadságszeretete miatt is rendkívül távol álltak volna Petőfitől. Emlékszünk a forradalmi ifjúsági napokra, amikor is a március 15-étől március 21-én át április 4-éig tartó kommunista ünnepparádé egyik ikonjává próbálták alakítani azt a Petőfit, akinek egyébként már csak a lelke is és az egész költészete, szemlélete messze távol állt mindenféle diktatórikus törekvéstől.

Mint azt Simicskó képviselőtársam is mondta, egy rendkívül termékeny, nagy formátumú alkotóról van szó, akiről talán hangozzék el az is, hogy nemcsak költőként volt a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotója, hanem számos műfajban tudott érvényeset alkotni. Kiemelném az elbeszélő költeményeit; ha csak arra gondolnak, képviselőtársaim, hogy a János vitézt, a magyar irodalom e csodáját hat nap alatt írta meg Petőfi, gondolják végig, hogy micsoda teljesítmény ez! De kiemelhetjük a műfordításait is, amelyek ma már kevésbé ismertek, hiszen például a drámafordításait azóta újabb szerzőknek a mai nyelvállapothoz jobban igazodó fordításaiban ismerjük, de mindenesetre franciául, németül kiválóan tudott Petőfi, és angolból is fordított.

Azt kell tehát mondjam önöknek, hogy egy rendkívül széles látókörű művészről van szó. És persze a próza világában is, hogyha csak az Arany és Petőfi közötti levelezésre gondolunk, akkor az a magyar irodalomtörténet egyik legszebb levelezéssorozata vagy ‑gyűjteménye.

Ha megengedik, idézem Illyés Gyulát, aki azt írja a Petőfiről szóló könyvében, hogy „a magyar irodalom legszebb férfibarátsága kezdődik. Regény sem ábrázolt még úgy önfeláldozást, önzetlenséget, mint amilyen e két ember egymásnak s egymásról rótt írásában felénk árad. Levelezésük a világirodalomban a legtökéletesebb alkotás két férfi egymás iránt való vonzalmáról.” ‑ írja Illyés Gyula Arany és Petőfi barátságáról és levelezéséről.

Mindezt azért is hoztam ide, és azért is idéztem Illyés Gyulát, mert abban bízunk, és ahhoz kérjük a kormány támogatását is, hogy a 2017-es Arany János-emlékév sikeréhez méltó és nagyságú legyen ez a Petőfi-emlékév, amely, azt gondolom, nagyon fontos lesz a jövő nemzedék irodalomtanítása és olvasáskultúrára való nevelése szempontjából is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Simicskó frakcióvezető úr idézte Szerb Antalt. Engedjék meg, hogy onnan folytassam, ahol az első mondatot ő idézte Szerb Antaltól, ugye, azt hallottuk, hogy „Petőfi neve a magyar tudatban egyértelmű a költővel. Ő az a költő,” ‑ folytatja Szerb Antal ‑ „akinek a képe a legerősebben és a legigazibb vonásokban él bennünk, akit nem kell a könyvszerű feledésből kiásni, akinek értékeit nem kell revízió alá venni.

Petőfi eleven volta a legszebb bizonyítéka annak az egyébként sokszor tagadott ténynek, hogy a magyarság meg tudja becsülni irodalmi nagyjait. Kétségtelen, hogy Petőfi döntő fordulat a magyar irodalomban, olyan fordulat, mint a Felújulás vagy a Nyugat-mozgalom. […] Valami olyan újat hozott, ami az előzményekből egyáltalán nem következett, ami szakítás volt a múlttal és elölről kezdés.”

Ma azért fontos ez a Szerb Antal-idézet, mert számunkra két dolog egyértelművé válik belőle. Egyrészt az, hogy Petőfi megítélésében minden bizonnyal, ahogyan már Szerb Antal időszakában, korábban is, ma is minden bizonnyal közmegegyezés van, tehát nincs vita közöttünk abban ‑ függetlenül attól, hogy melyik politikai pártra szavazunk, hogy miképpen gondolkodunk a magyar irodalmi kánonról, értékről, esztétikáról ‑, hogy Petőfi a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Tehát ebben közmegegyezés van, és ez, azt gondolom, méltóvá teszi őt arra, hogy egy nagy ívű emlékévet rendezzünk az ő születésének 200. évfordulóján.

Ugyanakkor a Szerb Antal-idézetből az is kiderül, hogy Petőfit azért is állíthatjuk példaként a jövő nemzedék elé is, mert egyszerre volt képes a tradíciót továbbvinni, ugyanakkor azt teljesen megújítani, az tehát, ami a mi konzervatív politikánknak és kultúrpolitikánknak is az alapja, hogy ez a hagyományban gyökeredzik, de valójában nem idegen tőle az új, a változás és az esztétikai értelemben vett progresszió.

(14.30)

Úgyhogy ennek talán az egyik legjobb ikonja tud lenni az a Petőfi Sándor, akinek nyelvezete, hála a jóistennek, kétszáz év elteltével is mindannyiunk számára érthető, szerethető, befogadható.

Zárásul egy gondolat, képviselőtársaim, mert többen kérdezték tőlünk az előterjesztés benyújtása után, hogy miért két év. Valójában az indoklásból kiderül, hogy azért két év, mert egy tanévet szeretnénk lefedni. Január 1-jén született Petőfi, bár erről még a mai napig vitatkoznak az irodalomtörténészek, hogy december 31-én este vagy január 1-jén hajnalban történt‑e ez, ez, azt gondolom, hogy bizonyos szempontból mellékes kérdés. De minthogy január 1-jén született, mégiscsak furcsán nézne ki, hogy ’23-ban elindítjuk az emlékévet, és a születésnapján már véget is érhetne; ezért így a tanévnek pont a közepe az évkezdő nap.

Úgyhogy szeptember 1-jétől június végéig, tehát egy iskolaévre gondoljuk tervezni az emlékévet, így a gyerekek, a tanulók, a diákok, az egyetemisták számára is egy egész éven át tartó programsorozat lehet a kétszáz évvel ezelőtt született Petőfire való emlékezés.

Ezen gondolatok jegyében kérem képviselőtársaimat és a kormányt, hogy szíveskedjenek támogatni az előterjesztésünket. (Taps.)