Fekete Péter

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent e hazához tartozni? Annyiféleképpen lehet megközelíteni ezt a kérdést. De ez a rövid idézet, nem fogják gondolni, Latinovits Zoltánnak a szavai, a XX. századból érkeznek ide közénk, és jól összefoglalják, hogy mit is jelent, hogy tudunk merítkezni íróinkból, költőinkből, nagyjainkból.

Az itt felsorolt, az előbb felsorolt költőknek a művein keresztül tudunk közelebb jutni a kérdéshez, hogy mit is jelent magyarnak lenni, közelebb tudunk jutni magunkhoz, magyarságunkhoz, magyar identitásunkhoz. Hiszen a kultúra ‑ és ebben kiemelt helyet foglal el a költészet ‑ olyan közvetítő médium, mely közelebb hozza a valóságot, és elmélyíti az eszmét, megérthetővé teszi a megérthetetlent, átélhetővé az érzelmeket, illetve vérré, hússá, sejtekké, belélegzett levegővé gyönyörű nyelvünket. E nyelven keresztül, melyet édesanyánktól tanultunk, pedig minden más is közelebb kerül, részünkké válik: szerelmeink, áldozataink, az autó ablakából látott elsuhanó táj, a kézzelfogható és az írott hazaszeretetünk.

Petőfi Sándor még e sorból is kiemelkedik, legnagyobb költőink közül is a legnagyobb, nemcsak itthon, hanem világviszonylatban is. Miért? ‑ tehetjük fel a kérdést, különösen most, hogy közeledik a kerek évfordulója. A választ mindannyian tudjuk: az ő tehetsége teremtette meg a magyar líra alapjait sok műfajban, sok hangon, sok témában, sok helyzetben, az egészen kicsi hétköznapiságok versben elbeszélhetőségétől kezdve egészen a világtörténelmi helyzetek poézisáig. Megkerülhetetlen mind nyelvében, mind perspektívájában, mind eszmeiségében, mind abban, ami hatását jelenti.

Az elmúlt kétszáz évben nem volt olyan magyar költő vagy író, akire ne hatott volna, aki ne vett volna át tőle egy megoldást, egy fordulatot és technikát, aki ne foglalkozott volna alakjával és heroikusan, tragikusan rövid életében összesűrűsödő ezernyi világával. És ami ezen is túlmutat, nemcsak az írói, költői szakma belügye, hanem Petőfi valamennyiünké. Mindannyian megtanultunk és tudunk tőle évtizedek múltán is nem egy verset. Bárhol a világban találkozunk egy honfitársunkkal, a Szózat után vagy a Himnusz után ott van a Nemzeti dal, A Tisza, Az alföld, a Szeptember végén és az Anyám tyúkja. A legtöbben a Nemzeti dalt fejből tudjuk, és nem kell hozzá tablet. (L. Simon László nevet.)

Ha elkezdjük mondani a verseit, honfitársaink, éljenek bár generációk óta külföldön, szakadtak el már nagyon régen hazájuktól, tudják folytatni a szöveget. Petőfi Sándor elérte azt, amit csak nagyon-nagyon kevesen: a részünkké vált, gondolataink alapjává, olyan közösségteremtő élménnyé, mely nélkül elképzelhetetlenek vagyunk. Költészet, és alakja pedig sok formában alkalmas arra, hogy közösséget építsen akármelyik életkorban és akármelyik helyszínen; a János vitéz már egészen kis kortól kezdve mesejátékként, rajzfilmként, színműként, ahogy más művei is.

Olyan szerző Petőfi, aki engedi magát, aki szinte felkínálja annak lehetőségét, hogy használják a verseit, műveit, induljanak ki belőle óvodában, iskolában, gimnáziumban, drámajátékcsoportokban, alkotó közösségekben, könyvklubban vagy gyermekeinkkel, szüleinkkel, unokáinkkal, nagyszüleinkkel. Miért? Mert minden magassága és mélysége mellett a nyelve nem maníros, nem érthetetlen, hanem egyszerű, szinte hétköznapi, természetesen áradó, így pedig olyan, mint az anyanyelvünk: belénk ivódik, a mi nyelvünk lesz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2023-ban ünnepeljük majd Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, és nemcsak alakjának, élettörténetének és verseinek megidézésére alkalmas a kerek évforduló, hanem olyan közösségteremtő ereje is lehet számos megemlékezésen, rendezvényen, újragondolandó műalkotáson, tudományos konferencián, oktatási anyagon, pályázaton keresztül, mely a XXI. században is meghatározó alapélménnyé teszi őt, ugyanúgy, ahogy nekünk is meghatározó alapélményeink egyike volt az elmúlt négy-öt vagy akármelyik évtizedben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkársága nemcsak hogy üdvözli ennek az emlékévnek a meghirdetését, nemcsak üdvözli, hogy időben tesszük ezt, hanem hiszi, hogy az egyik legszélesebb, társadalmi rétegeket, korosztályokat megmozgató kulturális eseménnyé tud kialakulni ez a rendezvénysorozat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előbb L. Simon László képviselő úr, korábbi államtitkár úr említette az Arany János-emlékévet. Valószínűleg önöknek valamennyiüknek van valamiféle kapcsolódási pontja, hiszen a családból, a környezetükből oly sokan élték meg ennek az emlékévnek a megannyi pozitív elemét, ki-ki megtalálta a saját útját az adott művészhez, Arany Jánoshoz, és ki-ki meg fogja találni a saját útját a következő egy-másfél éves időszakban Petőfi Sándorhoz is.

Egyszer egy fiatal tinédzser államtitkárhoz nem fogható nyelvhasználattal azt mondta, hogy jó lenne, ha nem lenne ciki magyarnak lenni, és olyan jó lenne, hogyha trendi lenne magyarnak lenni. Én hiszem, hogy Petőfihez való közelkerülésünk azt fogja eredményezni, hogy trendi lesz szeretni Petőfit, trendi lesz magyarnak lenni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)