Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajátos perceken vagyunk túl a magyar parlamentben. Lehetnének ezek jóféle szakmai viták, főleg azért, mert az utolsó békebeli zárszámadási vitára kerül a mai nap folyamán sor, ahogy én vélelmezem, hiszen a járványügyi veszélyhelyzetből kifolyó költségvetési tervezés, majd annak a zárszámadási tárgyalása egy sokkal inkább hektikus időszakot vetít elénk a következő egy-két évben. Tehát vélelmezem azt, hogy az utolsó olyan tárgyalt, lezárt időszakot tudjuk most tárgyalni, amikor még nem tudja a gyenge teljesítményét a járványügyi helyzetre fogni ez a kormány, illetve ha megengedőbbek vagyunk, akkor nem tudja ezt jogos kifogásként használni.

Szeretném elmondani ugyanakkor, hogy az a termelésijelentés-sorozat, amit itt a mai napon végig kellett hallgatnunk, egészen példátlan, hiszen a valóság részleges eltagadásából indul ki, és a minisztertől a képviselőig, illetve a vezérszónoki szinten át használt jelzők, a Fidesz-központban megírt kommunikációs panelek eleve lehetetlenné teszik azt a minimális szakmai konszenzust is, amire álláspontom szerint ugyanakkor nagyon nagy szükség volna. (Nacsa Lőrinc közbeszól.)

Önmagában ez a baloldali-jobboldali megosztási kísérlet, amit a Fidesz-KDNP csinál, elhiszem, hogy a köztévében elmegy, a Magyar Nemzetben elmegy, ugyanakkor Magyarország számára nem biztos, hogy áldásos hatásokat hoz. Tisztában vagyok vele, hogy ezt önök sem gondolják így. Önök is nagyon jól tudják, hogy az ellenzéki térfélen baloldaltól jobboldalig minden tisztességesen gondolkodó, az elképesztő korrupciós mértéket elutasító közszereplő és személy lassan felsorakozik azzal a rezsimmel szemben, amely Magyarországon kibontakozott, amely képes a magyar gazdasági folyamatokról egy ennyire egyoldalú, politikai jelzőkkel átitatott és a szakmaiságot nélkülöző jelentést letenni az asztalra. És nyilvánvaló módon hasonló lesz a retorika akkor is, amikor 2022-ben tisztességes ellenzéki szereplők ezt a kormányt vélhetően le fogják győzni.

A helyzet az, hogy a termelési jelentések világán túl azért jegyezzük meg, hogy az az eltolás, amelyet a költségvetési tervezés során ez a kormány alkalmazott, vélhetően óriási károkat fog a következő hónapokban okozni, hiszen egy járványügyi veszélyhelyzet elején, közepén, hajnalán megfogalmazott költségvetési terv év közepén való benyújtása ‑ még azelőtt, hogy a tényszámok, a tervezésre alapot adó számok ismertté váltak volna ‑ vélhetően óriási módosításcunamit fog majd előidézni, és egy olyan tervezhetetlen helyzetet, amely békeidőben lehet, hogy nem volt ennyire látványos, mint ahogy az n-2 szabály mellőzése sem, és nemzetközi sztenderdek, szabályok mellőzése sem, de most az lesz.

Ugyanakkor engem mindig elképeszt, amikor ez a kormány jobboldalinak, nemzeti érzelműnek nevezi magát. A keresztény megközelítésbe nem mennék bele, mert mindenkit tiszteletben tartok, aki saját magát keresztény vagy hívő embernek nevezi, és ezt minősíteni sem kívánom, főleg hívő emberként nem. Ugyanakkor a jobboldali és nemzeti jelző ennél a kormánynál sokszorosan elvérzett. Egészen elképesztő önfeladásba torkollik az a gazdaságpolitika, amit ez a kormány csinál.

Gondoljunk csak a multikkal vagy bankokkal szembeni viselkedésmódra. Gondoljunk csak arra, hogy egy járványügyi veszélyhelyzetben, amikor most mindenki a védekezési nagy kalapba rakja be a pénzeket, a pártok 50 százalékot, az önkormányzatok álláspontom szerint sokkal többet, mint kéne, melyik az az egyetlen közület, amely nem vesz részt a járványügyi védekezésben. Államtitkár úr, melyik az? Képviselőtársaim!? Hát, a bankok, azok a bankok, amelyekre önök papíron kivetettek egy 50 milliárdos nagyságrendű különadót. De mit tettek a lábjegyzetbe? Azt tették, hogy ez a következő években nulláig leírható a befizetendő adóból.

Tehát nem fizetnek ezek a bankok egyetlen fillért sem a járványügyi védekezési alapba, plusz még a Magyar Nemzeti Banktól kaptak egy 1000 milliárdos hitelkeretet, 4 százalékos marzzsal; gyakorlatilag 40 milliárdos gyorssegélyt adtak azoknak, akiknek ugyanúgy be kéne fizetni, mint mindenki másnak. Ez az önök nemzeti gazdaságpolitikája, a szervilizmus, a szolgalelkűség csúcsa. Ennek tetejébe aláírtak az EBRD-vel 2015 februárjában egy paktumot, ott van Magyarország Kormányának a honlapján angol nyelven, ahol vállalták, hogy a devizahitelezésben felelős bankokra egyetlen forintnyi terhelést sem rónak a károsultak helyzetének rendezése érdekében, és ezt be is tartják.

Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az önök kormányzásai alatt több mint tízezer embert dobtak ki az otthonából elhelyezés nélkül. Erre még a miniszterelnökük is csak egy ilyen illedelmes választ adott, mert talán ő is érezte, hogy mennyire vállalhatatlan ez az egész folyamat, de ne nevezze magát nemzeti kormánynak az, amely hozzájárul egy szervezett pénzügyi katasztrófához. És értem én, egyetértek önökkel, hogy a 2010 előtti kormányzások idején elképesztően rettenetesen kezelték ezt a problémát, és a hiteltömeg felfutása odadatálható. Hozzáteszem, mehetnénk visszább, 2001-ig, amikor az egyoldalú szerződésmódosítások olyan módon lehetségessé váltak, ahogyan, és ebből lett a baj. Ki volt kormányon 2001-ben? Ennyire nemzeti az önök gazdaságpolitikája!

És ugyanúgy a multi cégekkel szembeni bánásmódjuk szintén a nemzeti elkötelezettség teljes hiányát jelzi. Nézzék csak meg az Audinak juttatott egyoldalú, vissza nem térítendő támogatásokat; nézzék csak meg azt, hogy mennyivel több egyoldalú, vissza nem térítendő támogatást adnak multi cégeknek, mint akár a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, pedig ők is túlzásba vitték ezt a műfajt, és akkor joggal kritizáltam őket ezért. Önök megfejelték ezt: még inkább támogatják a multi cégeket, és még kevésbé támogatják a mikro-, kis- és közepes vállalkozók szektorát. Ezek után nemzeti gazdaságpolitikáról mernek beszélni? Egészen elképesztő!

Azt látjuk, hogy kimaradt még egy faktor egyébként a szakmai megszólalásokból is. A Számvevőszék elemzéseit én mindig szeretettel olvasom, mert tényleg találok bennük szakmailag nagyon értékes és leíró olyan részeket, amikből én is tudok gazdagodni, és ezt a legőszintébben mondom. Egy dologról nem beszélt itt ma senki: az elképesztő és tudatos forintgyengítés brutális gazdasági hatásairól. És hozzuk le akkor ezt a fogyasztók szintjére, mert nagyon sokszor az ilyen elemzésekből kimarad az egyszerű ember, a valódi ember valódi problémája.

Nézzünk meg egy tipikus átlagos fogyasztói kosarat, hogy amikor valaki elmegy egy nagybevásárlásra, mivel szembesül. Megpróbálna szegény honfitársunk, mondjuk, alapvető élelmiszerekből kizárólag magyar előállításút vásárolni, gondolván, hogy így az Orbán-kormány büntetőadóját, ami a gyenge forintból ered ‑ minden importtermék emiatt drágább, és ezt a lakosság fizeti meg ‑, megpróbálnánk elkerülni azzal, hogy hazait vásárolunk. Először is, a jellemzően külföldi tulajdonban lévő láncolatoknál ezt tíz év kormányzásuk után sem tudjuk megtenni, illetve, ha meg tudjuk, a hazai előállítású élelmiszer ára is drágul a gyenge forint miatt, mert vélhetően a gépet, a vetőanyagot, a permetszert külföldről fogja beszerezni az a vállalkozás is, mert sokszor nem tudja máshonnan. Egy ezermilliárdos nagyságrendű büntetőadót sóz a lakosság nyakába az Orbán-kormány a tudatosan gyengített forinttal, egy normális forintárfolyam szintjéhez képest.

Sokszor elmondtuk, államtitkár úr nem volt itt az azonnali kérdések óráján, ezért ismétlem meg, hogy egy ilyen okostelefon esetében (Felmutatja.) ‑ ugye, nem luxuscikk, mindannyian használjuk ‑, 30-40 ezer forint az árkülönbség, egy normális forintárfolyam, mondjuk, egy 250 és 300 közöttihez képest, illetve a mai tekintetében. Egy H&M-es ruhadarab esetében 3-4 ezer forint is lehet ez a különbség; az alapvető élelmiszerek esetében nyugdíjas honfitársaink fizetésekor pedig több száz forint egy-egy vásárlásnál.

(9.40)

Ezt a különadót önök azért, hogy az exportáló cégeket kiszolgálják, tudatosan sózzák évtizedes távlatban a magyar emberek nyakába. Ezen exportáló cégek jóléte egyébként nem egy elutasított dolog részemről, nem vagyok a multi cégek vagy a bankok ellensége. Csak azt mondom, hogy amikor önök hazai exportáló vállalkozások érdekeire hivatkoznak, valójában 85 százalékban exportáló multi cégek érdekeit védik, hiszen ők teszik ki az exportvolumen nagyon nagy részét.

Azt sem mondom, hogy önmagában káros dolog multi cégeknek kedvezni, dehogy az. De miért nem úgy teszik, ahogy mi tennénk, jobbikosok, vagy ahogy az ellenzéki szereplők jó része tenné? Adott esetben, ha valamilyen kedvezményt biztosítanak ezen cégek számára, mondjuk, egy általános járulékcsökkentést, amire szükség volna, várjuk el, hogy ennek kétharmadát kötelező jelleggel bérfejlesztésre kelljen fordítani. Vagy kössünk stratégiai megállapodásokat olyan cégekkel, amelyek vállalják, hogy lépcsőzetesen közelítik a bérszínvonalat legalább az európai átlaghoz, a termelékenység növekménye által megengedett módon. De a jelenlegi Orbán-kormánytól és az előzőtől is maximálisan távol áll bármiféle kikötés asztalra tétele; a stratégiai megállapodások is gyakorlatilag szervilis módon születnek, távol állva mindenféle nemzeti érzülettől és nemzeti gazdaságpolitikától.

Ugyanez lengi át a foglalkoztatottak számát illető, az imént Szűcs képviselőtársamtól elhangzott termelési jelentést is. Bárcsak igaza volna képviselőtársamnak abban a formában, ahogyan ezt elmondta!

Viszont hogyan mérik önök a foglalkoztatottak számát? Nagyon szívesen olvasnék a költségvetést, a zárszámadást véleményező jelentésekben is erről. Önök képesek szakmailag elfogadni azt, hogy egy statisztikai soron szerepel az Állami Számvevőszék elnöke, egy parlamenti képviselő, illetve egy olyan diákmunkás, aki adott esetben hetente csak kettő vagy három órát dolgozik. Az a statisztika, amit önök ide letettek az asztalra elénk, ilyen.

Nem becsülöm le a diákmunkás munkáját, és úgy gondolom, hogy nagyon sokkal szolgálja a nemzetgazdaságot, és az ő lehetőségeit is gyarapítani kell. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy szakmaiatlan és megalapozatlan ilyen módon beszélni foglalkoztatottakról, mert meg kell vizsgálni azt is, hogy az adott diákmunkás, mondjuk, járulékbefizetéseivel a nyugdíjkifizetésekhez mennyiben tud hozzájárulni. Igen kevéssé jelen pillanatban még; reméljük, később fejlődni fog ezen a fronton a lehetőségek tárháza.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy ez a statisztikai bűvészkedés, amely egy államtitkárt és egy diákmunkást egy soron szerepeltet, függetlenül a ledolgozott órák számától, a befizetett járulékmennyiségtől, egészen alkalmatlan bármiféle tervezésre. Nagyjából 600 ezres nagyságrendet tesz ki ez a statisztikai torzítás, ugyanis ennyi diákmunkás, ennyi közfoglalkoztatott kerül be az önök statisztikájába ily módon, és még idevehetünk nagyon sok, jelenlegi határainkon túl vagy Nyugat-Európában dolgozó honfitársunkat, aki valamiért az itteni statisztikában még mindig szerepel. A hasonló statisztikai torzításokra később visszatérünk, de 500-600 ezres a nagyságrendi különbség a foglalkoztatottak valódi számában és aközött, amit önök ide letettek az asztalra, még egyszer mondom, érdemi kritika nélkül, amely előtt értetlenül állok.

Igen, egyetértek, ha munka van, minden van. Egyébként ne tessék Orbán Viktornak tulajdonítani ezt a mondatot, ezt Vona Gábor mondta el itt a parlamentben, de aztán sikeresen plagizálták. Hála az égnek, mert ez egy pozitív hozzáállás, én ezt nagyon értékelem. De a helyzet az, hogy ezt a munkát mindenkinek kellene biztosítani.

Most egy járványügyi veszélyhelyzet van. Értem, hogy nem szigorúan a lezárt költségvetési időszak tárgya, de azért annyi megjegyzést hadd engedjenek meg nekem, ha már itt volt mindenféle politikai minősítés és egyéb, ide nem annyiban illő jelzőrengeteg, hogy bizony itt azért a kieső munkabérek teljes ágazatok munkavállalóit sújtják. Az egyik leginkább szűkmarkú munkanélküli-ellátási rendszer Európában a jelenlegi Magyarországon található.

Tehát azt látjuk, hogy ha megvizsgáljuk az európai országokat, mi történik azzal, aki elveszíti a munkáját, megélhetését: szinte mindenhol szélesebb lehetőségek állnak rendelkezésre. Az a három hónapos és egészen alacsony összegű ellátás, amitől önök nem is tudom, hogy mit várnak, valami egészen elképesztő. Most a járványügyi veszélyhelyzetben sem voltak képesek érdemben hozzányúlni ehhez; ahogy a kieső munkabérek kipótlását is Európában 14-15.-ként kezdték el. Az egész ellenzéki oldal, mindenki a 80 százalékot mantrázta, hogy a kieső munkabérek 80 százalékát vissza kell pótolni azoknál, akik a járványügy miatt kerültek nehéz helyzetbe, és hozzátettük azt is, hogy ugyanezt a kipótlást meg kell tenni azoknál is, akik most elveszítették a munkájukat. Tehát nemcsak munkahelymegtartási támogatást kell, kellene adni, hanem azokra is gondolni kellene, akik egyik napról a másikra turizmusban, vendéglátóiparban elvesztették a megélhetésüket, és nincs reális esélyük középtávon visszatérni az eredeti szférájukba.

Magyarország Kormánya nem gondolt ezekre az emberekre, a munkabérek részleges kipótlását is csak néhány hónapig tartotta életben. Most kifut ez a modell, és úgy tesznek, mintha a pandémia okozta gazdasági válsághelyzet egyszerűen nem állna fenn. És elmondják nekünk a parlamentben, hogy magasabb a foglalkoztatottak száma, mint egy évvel ezelőtt. Tehát úgy tesznek az álvalóságukban, mintha nem lennének idegenvezetők, nyelvtanárok, tolmácsok, akik tömegesen veszítették el az állásukat, lényegében semmilyen érdemi ajánlatuk nincs a számukra, és elmondják a termelési jelentést a parlamentben. Nem ismerős ez egy korszakból véletlenül? 1990 előttről nem ismerős ez önöknek? Egészen elképesztő, hogy ez a kormányzat és a prominens vezetői sokszor ugyanazt a módszertant alkalmazzák a politikai ellenfeleikkel szemben, mint amilyet velük szemben megboldogult fiatalkorukban alkalmaztak. És ezt nem veszik észre magukon, ez az igazán rémisztő.

Láthatjuk azt is, hogy a foglalkoztatottak számának torzítása nem az egyetlen torzító tényező. Ugyanígy van a nemzetközi hitelekkel is ez a kormány, most a termelési jelentésből kiderült. Én magam nagyon üdvözöltem, amikor az IMF-hitelt el tudta engedni ez az ország, és ki tudott szabadulni ebből a présből. Csak finoman jegyezném meg önök felé, hogy nagyon büszkék erre, és ez helyes, de akkor valamit mondjanak már nekünk egy bődületes orosz érdekeltségű hitelről Paks kapcsán, hiszen azért itt a megtérülési szempontok elemzése engem komolyan érdekelne; mondjanak valamit a Budapest-Belgrád-óriásberuházás kapcsán egy távol-keleti irányú, hosszú távú, súlyos százmilliárdos elköteleződésről.

Ezt a beruházást úgy hány év alatt érzik megtérülőnek, vagy miféle nemzetgazdasági érdekek szólnak amellett, hogy ilyen módon és ennyire drágán adósítsák el külföld irányába az országot? Valamint mostanában azért volt itt némi devizahitel-felvétel a nemzetközi piacon, erről is azért valamely fideszes, KDNP-s hozzászóló megemlékezhetne, ha ennyire büszkék arra, hogy az IMF-kitettségünk csökkent vagy adott esetben még meg is szűnhetett volna ‑ még egyszer mondom, ez utóbbit én támogattam annak idején ‑, csak akkor legyen teljes a kép, akkor ne termelési jelentés legyen, hanem egy teljes folyamatábra, amiből aztán ellenzéki és kormánypárti képviselők is ki tudják domborítani a maguk számára fontos, illetve izgalmas témákat.

Ami mellett viszont nem mehetünk el, az a forint tudatos gyengítése, még egyszer szeretném hangsúlyozni. Ezt önök az exportáló cégek érdekében teszik. Ezek az exportáló cégek jellemzően multik. Miniszterelnök úr elmondta Szaúd-Arábiában 2016-ban egy konferencián, hogy kettő fő szempont miatt igyekszik a működő tőkét Magyarországra csábítani: mert szerinte kellőképpen alacsony a magyar emberek bére ‑ ez igaz, ezzel nem tudunk vitatkozni ‑, illetve szerinte kellőképpen rugalmas a munka törvénykönyve.

Úgy gondolom, hogy nekem nincs okom, lehetőségem és nem is szerepem megkérdőjelezni a miniszterelnök által elmondottakat, nekem ebből kell kiindulnom. Vélhetően ez a kormányzati hozzáállás a magyar munkavállalókhoz. És megértem, hogy máshogy beszél az ember egy konferencián, mint a parlamentben vagy akár egy fogadóórán, és ezt el is fogadom, tehát nem kívánok igazságtalan lenni a miniszterelnökkel, de mégis ezt mondta, és ezeket a mondatokat nem tette tisztába itt, Magyarország parlamentjében azóta sem.

A munka törvénykönyve talán nem ennek a vitának a tárgya, és vannak itt nálam jobban hozzáértők ehhez a területhez, biztos ők majd beszélnek róla, de a bérszínvonal és a fizetések színvonala, úgy gondolom, hogy a jobbikos rögvalóság részét képezi most már évtizedes távlatban, mi ezeket mindig szerettük volna rendbe tenni. Talán a béruniós koncepciónkra emlékeznek, az is egy ezt célzó tervezet volt.

Azt látjuk, hogy ugyanakkor megint társadalmi csoportok jártak rosszul azzal, amit a Fidesz 2010 óta csinált. Vizsgáljuk meg például a minimálbéresek helyzetét, akik korábban nem adóztak; 2010 óta azért jellemzően adóztatják az ő bevételüket is. A cseh kormány éppen a magyar kormány elvételének a felét veszi el a minimálbérből, ők csak 15,6 százalékot vesznek el; Magyarországon, ha minden járulékos hatást összeadunk, akkor ez a szint azért lényegesen magasabb. És azt is látjuk, hogy az adójóváírás lehetőségének megszűntével széles tömegek járnak rosszabbul, mint a korábbiakban, pedig korábban sem jártak jól.

Azt is látjuk, hogy az önök statisztikája szerint is a magyar háztartások mintegy 33 százaléka nem képes váratlan kiadásokat fedezni, nincs olyan tartalékrendszere. Hozzáteszem, Csehországban is 22 százalék ez az arány, de Lengyelországban, Szlovákiában is kedvezőbb, mint Magyarországon. Viszont egy járványügyi veszélyhelyzet közepén egy ekkora kitettség lakossági fronton talán nem feltétlen célravezető és szerencsés, hogyha meg akarjuk tartani azokat a makroszámokat, amelyek egyébként vitaképesek. Tehát valóban tudnánk szakmai vitákat folytatni arról, hogy makroszámok tekintetében hogy áll ez az ország, de nem jutunk el ezekig a vitákig, hiszen termelési jelentések és politikai minősítések hangzanak el.

Azt is látjuk, hogy a legrosszabb helyzetben adózás szempontjából és az őket érő terhelés szempontjából azok vannak, akik egy vagy több gyereket egyedül nevelnek.

(9.50)

Én magam családpárti emberként, többgyermekes édesapaként nyilván azt szeretném, hogyha mindenki hasonlóan boldog családban tudna élni. De lássuk be, hogy a rögvalóság nem ez, nagyon sokan egyedül küzdenek a gyermekneveléssel, ugyanolyan családpolitikai céljaik vannak egyébként, mint nekem vagy önöknek, és egészen érthetetlen, hogy az ő terhelési szintjük miért ennyivel magasabb.

A gyermektelenek terhelése is érthetetlen abból a szempontból, hogy számosan közülük gyermekvállalók szeretnének lenni, és pontosan azért nem születik meg sok vágyott gyermek, mert egy gyermektelen vagy egy magyar fiatal akár adózást illető terhelési szintje, akár a lehetőségeinek a szűkítése olyan brutális, hogy nem képes kitermelni az ahhoz szükséges költségeket, kiadásokat.

Azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a magyar bérszínvonal tekintetében milyen elmozdulások történtek. Talán az államtitkár úr is egyetért velem abban, hogy az egész régiót tekintve az átlagfizetések szintje Magyarországon a legalacsonyabb. A minimálbér tekintetében érte önöket mostanában viszonylag sok támadás, amely abból indult ki, hogy a román minimálbér lényegében leelőzte a magyart; ez főként annak köszönhető, hogy az önök által generált tudatos forintgyengítésből kifolyólag ha euróba átszámoljuk ezeket az összegeket, akkor a magyar érték egyre kevesebbet-kevesebbet-kevesebbet ér, ily módon nemzetközi összehasonlításban folyamatosan egyre hátrébb kerül, bár lassan már nincsen hova, hiszen most már csak a bolgár szinttel lehetne versenyezni. Én nem vitatom el azt, hogy akár a minimálbér szintjén történt előrelépés 2010 óta, csakhogy ezt az előrelépést a jövő felélésének a költségvetései felzabálták a másik oldalon, hiszen az elképesztően növekvő inflációs ráta, a gyenge forintból következő begyűrűző hatások, az árak emelkedése egész egyszerűen erodálja ezeket a folyamatokat.

A nyugdíjrendszerről is beszélt a miniszter úr még a bevezetőjében, és ez lenne talán az egyik legérdekesebb és legfontosabb terület. A Magyar Nemzeti Bank még egy 2010-11-es költségvetési zárszámadási vita során nagyjából 2030-ig tartotta tervezhetőnek a jelen formájában a nyugdíjrendszert. Amivel az akkori előrejelzések még nem számolhattak, az a brutális mértékű kivándorlási hullám. A járulékfizetők egy része egész egyszerűen eltűnt ebből az országból, nem ide fizet járulékot, és nem látjuk a kormány vízióját a tekintetben, hogy hogyan kívánja fenntarthatóvá tenni a nyugdíjrendszert. Látjuk mi az óvatosságot, először is nem azt mondták, hogy nyugdíjemelést ígérnek, hanem azt mondták, hogy a nyugdíjak értékállóságát kívánják megőrizni; azt is látjuk, hogy ez sem sikerül minden évben, hiszen ha magyar indexálás lenne, és hogyha egy tipikus nyugdíjas fogyasztói kosarat vizsgálnánk, akkor is a legeslegnagyobb jóindulattal, a legnagyobb jóindulattal is nagyjából sikerül megőrizni az értékét, de, még egyszer mondom, nem minden vizsgált időszakban. Konkrét érdemi emelések ígéretére pedig már nem ragadtatja magát ez a kormány, pusztán azért szerintem, mert nincsen víziója ezen a területen, négyéves ciklusokban tervez, és ezen négyéves ciklusokon belül nem kívánja, nem akarja rendezni ezt a területet.

Azt is látnunk kell, hogy a legfontosabb területen, ami a demográfiai válsághelyzeté, megint csak egy statisztikai, átlátszó és viszonylag aljas trükközést folytat ez a kormány. Azt állítja, hogy több mint 2200 milliárd forint áll rendelkezésre családtámogatási célokra, de ebbe, mondjuk, beleszámolja a „Nők 40” program több mint 200 milliárdos tételét. Ezt a programot üdvözöljük, nagyon jó; hozzáteszem, ha lenne önökben bátorság, akkor „Férfiak 40” is lenne, mert az, hogy férfiú honfitársaink nagyságrendileg fele vagy nem éri meg a nyugdíjkorhatárt vagy szinte semmit sem tud a jogosultságából kihasználni, és önök ezt elnézik, ez a Fidesz-KDNP-s valóságban, dimenzióban nem létezik, ehhez nem nyúlnak hozzá. Oké, ezt sem fogadjuk el, de az, hogy a „Nők 40” költségvetési keretét beleszámolják a családtámogatások közé, az egyszerűen egy fölösleges trükk. Miért nem mondják azt, hogy ezerkilencszáz-valamennyi? Miért kell szépíteni a valóságot, és miért kell statisztikai hazudozást folytatni egy amúgy vitaképes területen? Tehát ne mondjuk azt, hogy minden rossz, ami ezen kormányzás alatt történik, egyáltalán nem, vitaképes területről van szó.

Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a CSOK tekintetében, a családtámogatások tekintetében és még egyébként részben az autóvásárlási támogatás tekintetében is egy vegytiszta neoliberális modellt valósít meg ez a kormány. Az átlagosnál kicsit rosszabb vagy nehezebb sorban élők számára nem biztosít értékelhető kedvezménytömeget, szerencsésebb, jómódú, gazdagabb honfitársaink számára pedig kimaxolható, olyan lehetőségeket ad, amelyekre adott esetben nem is lenne szükségük. Nem értem például az államtitkár urat és most már Novák miniszter asszonyt, hogy miért nem gondolkodnak el a CSOK olyan irányú átalakításán, hogy sokkal szélesebb körben legyen igénybe vehető azok számára, akik valóban rászorulnak, de adott esetben 150 milliós lakóparki lakást megtámogatni ezzel ne feltétlen lehessen. Ez csak egy gondolatkísérlet, és beszélgessenek róla, de egészen érthetetlen, hogy egy demográfiai célú, azért valamennyire szociális támogatási rendszer esetében a hipergazdagokat miért akarják önök kedvezményezni.

A nagycsaládosok esetében miért csak a vadiúj autó vásárlásához nyújtanak támogatást, amely jó, ha mondjuk, 6-7 millió forinttól kezdődik, ami azért a tipikus magyar családoknak nem fér bele? De ha a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező használtak irányába is kinyitnánk ezt a támogatási rendszert, nagyon sok család számára érdemi segítséget tudnánk nyújtani.

Szerintem nincsen annál fontosabb terület, mint a demográfiai front, és azt látjuk, hogy itt is egy közös minimumprogram helyett, amelyet elfogadna minden párt, önök valami egészen más irányba indultak el. 2010 óta és sajnálatos módon folyamatosan csökken az élveszületések száma, azt látjuk, hogy 90 ezer alatti születésszámot Trianon óta négy évben mértek Magyarországon, négy esztendőben, mind a négy 2010 után volt ‑ sajnos tehát a fordulatot, a trendfordulót messziről sem sikerült elérniük. A KDNP írt egyébként egy kiváló tanulmánykötetet Benda József és társai szerkesztésében, Jövőnk a gyermek címmel, ebben több mint húsz szakpolitikai ajánlás található, amelyekből egyet sem fogadott meg sajnálatos módon a Fidesz-KDNP, pedig ezek érdemi demográfiai elmozdulásnak engednének teret.

Mindig a házasságkötések számának emelkedésével jönnek, amit én üdvözlök, ez örömteli ‑ ugyan nem demográfiai mutató, és az önök demográfusai is emlegetik ezt, a szakma szerint ez nem egy releváns mutató itt, de én örülök neki ‑, ami jellemzően azért van, mert pár családtámogatási formát csak házasként lehet igénybe venni, ez megugrasztotta egy kicsit a házasságkötési kedvet, de ezt ne vitassuk el, szerintem ez egy pozitív irányú folyamat, amennyiben nem válik kényszerré, hanem lehetőség marad. De azt is látjuk, hogy az élveszületések száma folyamatosan apad. Most, az előző évi tragikus statisztikai adatokhoz képest idén szerencsére bekövetkezett egy 5 százalék körüli elmozdulás, egy visszarendeződés, ezzel meghaladjuk a 2017-es értéket, de nem haladjuk el a 2016-ost. Erre Bencsik András a Magyar Demokratában leírja, hogy az Orbán-kormánynak hála ötven év után Magyarország a gyarapodó nemzetek közé lépett. Tehát ugyanúgy egy kisvárosnyian fogyunk, van egy visszarendeződés a 2017-es szintig, de 2016 alatt vagyunk, és önök leírják a kiszolgáló médiában, hogy Magyarország már gyarapodik ‑ ahelyett, hogy egy őszinte kibeszélés után megegyeznénk abban, hogy miben, hogyan lehetne támogatni ezeket a családokat.

Hiányzik a költségvetésből, emiatt a zárszámadásból is egy állami támogatású bérlakásépítési program lehetősége, pedig nem kerülne olyan sokba, és magyarok ezreinek segítene az itthon maradásban. Aztán ezeket a nem piaci áron, hanem sokkal olcsóbban bérelt lakásokat bekerülési költségen tulajdonba is lehetne adni, itthon lehetne tartani ‑ nem erőszakkal, hanem motivációs eszközökkel ‑ azokat a magyar fiatalokat, akik most az önök klímája elől és az önök gazdaságpolitikája elől nagyon sokszor külföldre menekülnek, ott próbálják megtalálni a számításukat.

Itt van egy történelmi katasztrófahelyzet, amelynek van egy kis lehetőségmorzsája is. A nemzetközi válsághelyzet miatt most ezek a magyar fiatalok sokan itthon vannak, most lehetne kidolgozni azokat a programokat, lehetőségeket, amelyek motiválják őket az itthon maradásra. Önök ezzel nem foglalkoznak. Miközben a demográfiai mutatók sajnálatos módon zuhannak, és katasztrofálisak, nincsen olyan otthonteremtési program, amely a fiatalok és a nem annyira gazdagok számára nyitott lenne. Megszüntették a lakáscélú előtakarékosság lehetőségét is ‑ és mit tettek a helyére, államtitkár úr? Most önök mit mondanak? Aki korábban a szerintem sem túl hatékonyan működő, de azért működő Fundamentával összeszedett, mondjuk, egy CSOK-önrészre valót, annak most mit mondanak? Azt, hogy vegyen fel CSOK-ot, de elfelejtik azt, hogy azt az önrészt azért sokan nem tudják így összepakolni a párna alól, és önöknek nincsen ezen emberek számára piaci ajánlatuk. Akkor azt mondták, hogy majd kidolgozunk valamit helyette. Évek teltek el, államtitkár úr.

Nem szeretném ilyen olcsó kritikává silányítani ezt a kérdést, mert vannak azért, mondom, vitaképes pontok, viszont önöknek teljes társadalmi csoportok számára nincs ajánlatuk, nem tudják őket Magyarországon, a szülőföldön boldogulásra kapacitálni, mert vegytiszta neoliberális modell szerint csak felső középosztálytól fölfelé kedveznek nagy tömegben, és ez borzasztóan veszélyes.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Összességében tehát ‑ nem akarok senkit megsérteni ‑ a hangvétel, a retorika nagyon sokszor kicsit bolsevik beütésű, a gazdaságpolitika vegytisztán neoliberális, a máz, amivel leöntik, pedig látszólag jobboldali és nemzeti, de ami a számokból és a tényekből kijön, az nem egy patrióta gazdaságpolitika környezete és klímája, hanem egy nagyon szervilis, a multik és a bankok számára mindent megtevő, itthon harcias retorikát használó, de kifelé azért sokszor meghunyászkodó kormány képét ölti. Talán ebből kifolyólag tapasztalható az is, hogy a statisztikai számok ‑ legyen szó a foglalkoztatottakról, legyen szó adott esetben demográfiai adatokról ‑ egyáltalán nem olyan fényesek, mint ahogy önök azt megpróbálják előadni.

Amennyiben visszatérnek az őszinteség talajára, akkor viszont nagyon sok intézkedést fogunk tudni támogatni, főleg akkor, hogyha az építő, józan ellenzéki hangokat végre hajlandóak meghallani. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)

(10.00)