Korózs Lajos (MSZP)

KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék érinteni a felszólalásomban, részben a nyugdíjakkal, a nyugdíjkasszával és a családtámogatással kapcsolatosan, de engedjék meg, hogy mielőtt erre rátérnék, államtitkár úr viszonválaszában említette Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam ama felvetését, amely az amputációkról szól. Nem kértem ugyan demonstrációs lehetőséget, de azért csak kikerestem. (Felmutatja a mobiltelefonját.)

Azzal nem vádolható, hogy ellenzéki portál lenne az Origo, a következő címmel jelentetett meg cikket: „A kórháznak jobban megéri levágni a lábat, mint megmenteni. Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek, mint az Európai Unió többi országában.

Az úgynevezett rekonstrukciós érműtétekre a kórházak általában nem kapnak annyi támogatást, amennyibe a beavatkozás kerül.” Egyébiránt ezzel a kormánypárti sajtó is vastagon foglalkozott, és hivatkozik a hbcs-re, ez ugye, a homogén betegcsoportok finanszírozási konstrukciója. Nem olvasom fel, egyetlenegy mondatot engedjenek meg: „Az intézmények nem érdekeltek gazdaságilag az érbetegek ellátásában.” Egyébiránt a múlt évben volt is ilyen felszólalásom, nem biztos, hogy a költségvetés zárszámadásához kapcsolódott, de megemlítettem, hogy mennyivel értelmesebb lenne a mofettában a kezeléseket támogatni, mintsem a lábakat levágni. Egyébiránt most már úgy látom, hogy érsebész sincs az országban, vagy legalábbis nagyon kevés, mert több helyen megszüntették ezt a szolgáltatást.

Nos, rátérek a saját mondandómra a nyugdíjügyek kapcsán, és ebből adódóan engedjék meg, hogy levegyem a maszkot, mert látom, hogy elég sokat torzít.

(13.20)

A múlt évben ‑ lévén a költségvetés elszámolásáról szó, a múlt évi zárszámadásról van szó ‑ a költségvetésben mintegy 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel számoltak, és most már meg kell hogy állapítsuk évről évre, hogy minden évben alultervezik az inflációt. A múlt évben még a költségvetés vitájában felszólalva én magam ráirányítottam a figyelmet, hogy azért is érthetetlen volt ez a 2,7 százalékos beállított inflációs ráta, amivel a költségvetés tervezte a nyugdíjak emelését, mert a Nemzeti Bank már akkor jóval nagyobb inflációval számolt, emlékeim szerint mintegy 3,4 százalékos inflációs rátát tervezett a Nemzeti Bank.

Ennek ellenére nem módosították a költségvetési törvényt, és a végén, láss csodát, 3,4 százalékkal kellett novemberben kiigazítani a visszamenőleges nyugdíjemelés mértékét. Ez a 0,7 százalékos különbség gyakorlatilag azt jelentette, hogy közel 23 milliárd forintot tartott vissza a kormány, gyakorlatilag ennyi pénzzel 10-11 hónapon keresztül a nyugdíjasok finanszírozták a kormányt, hiszen ezt az összeget nem kellett hónapról hónapra kifizetni a kormánynak.

Van egy másik olyan tétel, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Bizonyára ismeri államtitkár úr is, hiszen a költségvetéssel foglalkozik most már évtizedek óta, hogy van különböző méltánylásra alapot adó juttatás a nyugdíjrendszeren belül. Régebben még, mikor volt társadalombiztosítás és volt önkormányzata, évről évre a költségvetés tervezésénél a tb-önkormányzatok az érdekképviseleteket, szakszervezeteket, idősszervezeteket meghallgatva alakították a méltányosságból történő nyugdíj-megállapítás keretét, a méltányosságból történő nyugdíjemelés lehetőségét, és volt egy úgynevezett egyszeri segélyre is lehetőség évről évre.

Ezeket a keretösszegeket, mert itt erről van szó, befagyasztották sok éven keresztül, egy jottányit nem mozdulnak el ezek az összegek. A méltányossági nyugdíj megállapítására most már évről évre mindösszesen 200 millió forintot terveznek. Ténylegesen, amikor megnéztem, hogy mennyit fordítottak ilyen tételre, akkor majdnem 200 millió forintot, 197 millió forintot fordítottak rá. Hangsúlyozom, itt keretösszeg van. Viszont mikor megnéztem azt, hogy mennyien kértek méltányosságból nyugdíjemelést, és mennyien kaptak, mennyi realizálódott, akkor ott nagyságrendekkel nagyobb az eltérés: 2423 fő igényelt, és mindösszesen 1037-en kaptak.

Az indokolásból számomra nem derült ki, hogy egyszerűen nem voltak tisztában azzal, hogy ők nem lesznek jogosultak akár méltányossági nyugdíj megállapítására, most erről beszélek, és nincs, mondjuk, elegendő szolgálati idejük, vagy máshol szerezték a szolgálati idejük nagy részét, és mondjuk, a pro rata elv alapján az Európai Unió tagállamaiban, már tudjuk egyértelműen, hogy összeszámítási technika van, ez alapján kerülnek megállapításra, és így elutasították a méltányosságból történő nyugdíj-megállapítást.

Más a helyzet a méltányossági emeléssel. Itt szintén évek óta 800 millió forintos a keret, és ebből realizáltak mintegy 788 millió forintot. Több mint 53 ezren fordultak méltányossági kérelemmel a Kincstárhoz, mert most már nincs tb, a Kincstárhoz kell ezeket benyújtani, és akik ilyen igénnyel fordultak, mindösszesen 62,6 százalékuk kapott csak méltányossági emelést, az 53 ezerrel szemben 32 915-en.

Az egyszeri segély is meglehetősen furcsa képet mutat. Ott évek óta 600 millió forint az a keretösszeg, amellyel bír ez a konstrukció. Itt egy picivel többet fordítottak, 615 millió forintot. Viszont itt is ugyanaz a helyzet áll fönn arányában: mintegy 46 165 ember fordult kérelemmel, és mindösszesen 32 756 kapott.

A múlt évben tettünk javaslatot arra, hogy tulajdonképpen még a költségvetést se kell hozzá módosítani, a nem létező nyugdíjkasszát sem érintené, de néztünk hozzá valamilyen lábat, hogy honnan lehetne finanszírozni, megemelni akár a méltányossági emelést, akár az egyszeri segélyt. Talán az egyszeri segélyre még nagyobb szükség is van, mint a méltányossági emelésre, hiszen számtalan olyan idős ember kerül váratlan helyzetbe, legyen ez egy betegség, egy tartós betegség, vagy valamely társ elvesztése és a temetési költségek finanszírozása, ahol szükség van az egyszeri segélyre.

Ezzel szemben rezsiutalványokat fizettek az előző évben. Többen hivatkoztak rá, erre a 9 ezer forintra. Mi döbbenettel láttuk vagy hallottuk azt a híradásokból… ‑ hiszen érdemleges tájékoztatást a kormánytól soha nem kapunk, rendszerint közadatigényléssel kell fordulni a kormányhoz, de nemegyszer volt rá példa, hogy még perre is kellett vinni a dolgot, hogy adatokhoz jussunk. Csak megjegyzem, a legutolsó állománystatisztikai adat 2017-es, amely az interneten elérhető, a nyugdíjállomány-statisztikáról beszélek. És láss csodát, Alaszkától Ausztráliáig, Új-Zélandtól Dél-Amerikáig postáztak ki rezsiutalványokat, mikor mindenki tudta, hogy ezt nem fogják beváltani, nincs hol beváltani. Nekem ne mondja senki azt, hogy az Ausztrália déli részén élő, de magyar származású magyar állampolgár, esetleg magyar nyugdíjat vagy résznyugdíjat kap, rá lenne utalva a háromszor 3 ezer forintos rezsiutalványra.

Kiderült a közadatigénylésből, hogy 28 ezer főnek igazából nem is tudták folyósítani, nem tudták kézbe adni, és ennek összege több mint 250 millió forint volt, és, kapaszkodjanak meg, több mint 50 millió forintba került csak a postaköltség.

Amikor megnéztük, hogy a rezsiutalványok visszaváltása, érvényesítése kapcsán milyen differenciák vannak, akkor pedig az derült ki, hogy mintegy 48 ezren nem is váltották be ezeket a rezsiutalványokat. Ott is megmaradt 433 millió forint ‑ 433 millió forint! Csak megjegyzem, hogy ez majdnem kétharmada annak az összegnek, mint amennyit az egyszeri segélyre lehet folyósítani.

Ebből adódóan azt is gondolom, hogy az a 12,2 milliárd forint, amelyet a rezsiutalványra fordítottak, bizony-bizony sokkal jobb helyre is mehetett volna, és utólag is lehetett volna még ezen a helyzeten javítani vagy korrigálni.

Egyébiránt ebben az évben is éltünk ezzel a lehetőséggel, hiszen az látszik most már, és többször hangot is adtam ennek, hogy véleményem szerint, véleményünk szerint elhibázott az inflációkövető nyugdíjemelés technikája. 2017 óta egyértelműen látszik, hogy drasztikusan leszakadnak a nyugdíjak a bérektől. Ma már sajnos úgy néz ki a képlet, hogy az átlagos nettó bérnek mintegy 50-52 százalékát teszi ki az átlagnyugdíj mértéke. Ez jó néhány évvel ezelőtt még bőven 60 százalék fölött volt, sőt megkockáztatom, talán 2009-2010 környékén ez elérte a 70 százalékos rátát. Ez a múlt évben 52 százalékos volt.

Világos, hogy ez az inflációkövető nyugdíjemelési technika konzerválja gyakorlatilag minden nyugdíjas helyzetét. Aki kevés nyugdíjból él, vagy a múlt évben kevés nyugdíjból élt, gyakorlatilag azt jelenti számára, hogy a jövő évben is borzasztó kevés nyugdíjból fog élni, mert csak annyival fogják megemelni a nyugdíját, mint amennyi a pénzromlás mértéke, az infláció mértékével.

Ráadásul az is látszik, hogy a nyugdíjasok fogyasztási szokása eltér a társadalom egészétől. Az ő fogyasztásukban például az élelmiszer sokkal nagyobb súlyt képvisel, a lakásfenntartás arányai magasabbak, mint a lakosság egészéé, és pontosan az inflációt növelő tényező az élelmiszerárak növekedése; 7,7-7,8 százalékos most már hónapról hónapra, de bizonyos termékeknél mértünk 40 százalék fölötti inflációs rátát is, egy év távlatáról beszélek természetesen, nem az előző hónaphoz viszonyítva. De általában a húsfélék közel 10 százalékkal, tej, tejtermékek közel 8 százalékkal, most termékcsoportokról beszélek természetesen, nem egy-egy termékről, ilyen rátákkal, 8 százalékos a tejtermékeknél, a húsnál 10 százalék körüli inflációs rátát mér a Központi Statisztikai Hivatal.

(13.30)

Ebből adódóan ez azt jelenti, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkező, kevés nyugdíjjal rendelkező honfitársaink borzasztó nehéz helyzetbe kerülnek, és hiába nyújtunk be indítványokat, a kormánypárti képviselők a bizottsági szakaszban rendre leszavazzák, és nem is látunk esélyt arra, hogy kidolgoznának egy nyugdíjkorrekciós programot az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására. Eszük ágában sincs a vegyes indexálás irányába lépést tenni, és most nem elsősorban a svájci indexről beszélek, ahol 50 százalékban a tervezett inflációt és 50 százalékban a nettó bérnövekedést veszik figyelembe, hanem valami vegyes indexálásról, ahol legalább figyelembe vennék a bérek növekedését is. Éppen ebből adódóan, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy itt, ezen a területen is van mit tenni.

Sajnos fogytán az időm, úgyhogy csak nagyon röviden tudok kitérni egy dologra a családtámogatás kapcsán. A napokban olvastam egy újságcikket, egy gazdasági újságcikket, és azt mondja ez az újságcikk ‑ nem baloldali vagy liberális oldalhoz köthető állítólag ez az újság ‑, hogy „62 milliárd forinttal kevesebbet költött a kormány a központi költségvetésből családi támogatások címszó alatt 2019-ben, mint 2008-ban” ‑ a zárszámadás számait mutatták be. Mondom, már csak megnézem, hogy igaz‑e ez, vagy hogy a fenébe’ van ez, mondom, évről évre itt vagyok, és nézem a költségvetés számait. Azt írja ez az elemzés, hogy 2008-ban ebből a költségvetési keretből 461 milliárdot fizetett ki a második Gyurcsány-kormány utolsó teljes és a gazdasági világválság előtti évében, miközben a negyedik Orbán-kormány első teljes és a járvány gazdasági válság előtti évében csak 399 milliárdot; az összeg számszerű csökkenése is hatalmas, és közben volt 41 százalék kumulált ‑ ugye, ez az összeszámított ‑ infláció, így az árak emelkedését is figyelembe véve a különbség még sokkal nagyobb.

Hogyha ez így van, akkor az azt jelenti, hogy ha az inflációt is figyelembe vesszük, a kifizetett családtámogatások 2019-es szintje a gyeddel és a cseddel együtt sem érte el a 2008-as szintet, ugyanakkor az adókedvezménnyel együtt a Fidesz reálértéken növelte ugyan a családtámogatások összegét, az államháztartás ‑ ahogy én nézem ‑ a két és félszeresére hízott 12 év alatt természetesen, a kiadási főösszege 9000 milliárdról 22,7 milliárd (sic!) forintra nőtt (Az elnök csenget.), eközben a családtámogatások összege közel sem nőtt két és félszeresére.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, és köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiban.)