Varju László (DK)

VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Valóban, a parlament életének, éves tevékenységének egyik legfontosabb témáját tárgyaljuk, hiszen nagyon sok pénz elköltéséről kell a kormánynak számot adnia az elmúlt időszakra vonatkozóan, hogy ezt hogyan tette, és miként zajlott le.

Ha ezt a folyamatot jellemezni kell, akkor a mai nap alapján, kifejezetten itt a kormányzat és az Állami Számvevőszék elnökének hozzászólásaként én tulajdonképpen három szóval is tudom jellemezni. Az első, ami erről az egészről szól, a beszámolásról, magára a költségvetésre vonatkozó pénzköltés, az elvesztegetett lehetőségek éve volt 2019. A mindenről, amiről pedig egyébként beszámolnak, ott éppen azért, merthogy ez a helyzet kialakult, a miniszter úr sok mindenről beszélt, de az az érdekes, amiről nem. Tehát a nagy mellébeszélés zajlik mindeközben. Az Állami Számvevőszék elnöke pedig mindezt hitelesíteni kívánja részben jelentésében, részben mindazzal, amit elmondott. Így azzal a megalkuvással, amivel egyébként az Állami Számvevőszék hozzááll az állami pénzköltéshez, és csak egy-két példát is majd bizonyára említünk, és már el is hangzottak, amelyet figyelmen kívül hagy, azt gondolom, hogy ezeket a területeket nem lehet ilyen módon csinálni. Jogállamban az Állami Számvevőszéknek, azt hiszem, sok olyan lépést kellene megtennie, vagy fel kellene hívnia a figyelmet, amit ma nem tesz meg.

Ezek után én azt gondolom, hogy ha kiindulópontnak tekintjük, és ez evidencia ‑ talán ebben kell vagy lehet egyetértenünk mindannyiunknak ‑, ez pedig az, hogy akkor a mindenféle beszámolók alapján 20 578 milliárd forintnál is többet költöttek el. Egy ekkora pénzmennyiségnél, azt gondolom, hogy mindazok, akik úgy gondolják, hogy ebben a folyamatban, amikor ez lezajlott, akkor ők ebben tettek valami jót is, azt gondolom, ha elmondják, bizonyára igazuk van, ha kizárólag csak ez a fontos. De én úgy látom, hogy kizárólag csak ez történik. Eközben pedig megfeledkeznek mindarról, ami akár ennek a helyzetnek a kialakulásában másképp is történhetett volna, és egyféle önkritikát is gyakorolhatnának, ami helyett egyébként tíz évre visszamenőleg kormányokra vagy még régebbi kormányokra mutogatnak önök, hogy egyébként akkor mi történt, ahelyett, hogy csinálnák rendesen azt, amit most vállaltak.

A rendesen csinálásnak például az egyik része az, hogy rendes tervezés történik. Minden éremnek két oldala van. Örülhetnek és örülnek is annak, hogy a tervezett 4,1 százalék helyett 4,6 százalék lett, ami azt jelenti, hogy egyébként a tervezésben alig egy 10 százalékot tévedett a Pénzügyminisztérium, ami, én azt gondolom, hogy Pénzügyminisztériumnál, mondhatni, nem elvárható. (Banai Péter Benő felé:) Látom, hogy államtitkár úr kétkedve néz irányomba, de hát ez a helyzet. Mindenkinél, akinek ilyen pontossággal kell dolgozni, azt gondolom, hogy nemcsak, ami hiányzik, hanem, ami többlet, azzal ugyanúgy pontosan el kell számolni, hogy mi az, ami igazából történt.

(11.00)

Ha persze ezt is megnézzük, hogy mi van e mögött, akkor az én véleményem szerint a 2018. évben zajlott folyamatok alulbecslése az, amiből következik egy része ennek, és ilyen módon ebből a tervezési hiányosságból származó öröm, amiben önök tobzódnak, végül is nincs ezzel semmi baj, ez legyen meg, de azért nézzenek szembe ezzel a helyzettel. Ráadásul akkor, amikor erről a 20 578 milliárd forintról beszélünk a várt 19 580 millió forintos bevétel helyett, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy mindezek után a költségvetési hiány, amit egyébként korábban beterveztek, nem csökkent, hanem még növekedett is. Na most, miközben több pénzt költöttek el, meglett volna a lehetőségük ‑ és ez a másik fontos gondolkodásbeli vagy szemléletbeli különbség ‑, hogy ha több lett a bevételük, akkor, drága miniszter úr, illetve tisztelt államtitkár úr, nem elkölteni kellett volna, hanem egyébként előre gondolkodva arra, hogy ha válsághelyzet van, akkor válsághelyzetben azokat a forrásokat fel tudják használni. Mivel ezt nem tették, és egyébként a válság bekövetkezett, válság van, ezért 2020-ban érdemben nem tudtak segíteni sem a családoknak, sem pedig a vállalkozásoknak. És most itt nagyon megengedő voltam, amikor azt mondtam, hogy nem tudtak, mert egyébként bizonyos értelemben és különböző területeken mondhatom azt is, hogy nem akartak segíteni. Ez az, ami ‑ azt gondolom ‑ óriási szemléletbeli különbség, az, ami lényegében itt, ezen a színpadon vagy azon a pulpituson előadásra került. Ezért én azt gondolom, fontos és beszélni kell azokról a területekről is, amit, mondhatnám úgy, miniszter úr elhallgatott, és amiről ő nem akar beszélni.

Egyébként pedig, amire olyannyira büszkék, ami a költségvetési hiány mértékére vonatkozik, gyakorlatilag ebben is rontottak, mert az európai módszertan szerint a GDP-arányban előirányzott 1,8 százalék helyett 2 százalék lett. Tehát nem elég, hogy több lett a pénz, amiről egyébként önöknek kormányzati logika alapján a végrehajtói hatalom oldaláról dönteni lehetett, azt még ráadásul úgy csinálták, hogy a magyar embereknek ettől nem lett jobb, és egyébként pedig gazdálkodási szempontból is hibáztak e tekintetben. Ha tehát az előirányzattól eltérő makrogazdasági költségvetési folyamatokat nézem, akkor azt hiszem, hogy ha a teljes képet láttatni mernék, akarnák, akkor azt gondolom, nagyobb vagy több önkritikát kellett volna megfogalmazni, vagy egyáltalán szükség lett volna rá, mert ehelyett egészen mást hallottunk.

Na most, ha eljutunk odáig, és ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy miközben persze itt a 2019. évi folyamatokról beszélünk, ennek a folyamatnak az lett a vége, illetve abba a helyzetbe kerültünk, és elismerem, nem a kormány tevékenysége okozta azt, hogy a gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe került ebben az évben, és mondjuk ki nyugodtan, válság van, az igazi probléma az, hogy önök az elmúlt időszakban nem tettek semmit ezért. Ha államtitkár úr büszke az azt megelőző évre is, mert a 2018-ashoz képest a 2019-es rosszabbul sikerült e tekintetben, de ha büszke erre, akkor legyen szíves arra is választ adni, hogy ha tulajdonképpen a magyar gazdaság helyzetét tekintve a növekedési lehetőségek mellett azzal, hogy a hiánycélra törekedtek, hogy azokat igyekezzenek betartani, még ha nem is sikerült pontosan, ha az államadósság csökkentése érdemben igazság szerint sajnos nem sikerült, de a szándékuk megvolt, egy olyan szituációban, amikor lehetett volna év végi költekezés helyett államadósság-csökkentést végezni, az közelebb vihetett volna bennünket ahhoz a megoldáshoz, ami Magyarországot, Magyarország hajóját egy sokkal nyugodtabb kikötőbe vihette volna: az, ami az euró bevezetésével együtt jár. És itt van az a következő része annak a nagy szemléletbeli különbségnek, hogy a kormány és feltehetőleg a kormányt támogató parlamenti többség politikai döntése megszületett a tekintetben, hogy belátható időn belül önök nem tesznek meg mindent azért, hogy egyébként a korábban vállalt kötelezettségünknek megfelelően az euróövezetbe tartozó állam legyen Magyarország. Éppen ennek következtében kiteszik azoknak az ingadozásoknak, amelyek a válságból következnek, a nemzetközi körülmények változása miatt kialakuló körülmények miatt, ezek között, én azt gondolom, ezért is rossz az a tendencia, amit önök elkövettek. Ha hozzáteszem, egy-egy elemére most csak részben utalva, hogy eközben tulajdonképpen ezt a költségvetést a nyugdíjasok még finanszírozták is, akkor mindenképpen meglepő az a hurráoptimizmus, ami önökben megvan, mert az infláció majdnem 1 százalékkal haladja meg az önök által tervezettet, és ilyen módon még azt a körülményt is, vagy az, ami önök számára finanszírozási oldalról kedvezőbb körülményt teremtett, hát még ezt is ehhez hozzátették.

A 2019. évi általános ítélethez, azt gondolom, hozzátehető, hogy volt egy dolog, amit azzal a költségvetéssel elkövettek. A különböző költségvetési intézményeknek a kialakult gyakorlat szerint az aláírása is hozzátartozik, és a saját részükre vonatkozó elfogadó nyilatkozat is hozzátartozik. 2019-nek egy drámai eseménye volt az, amit önök a Magyar Tudományos Akadémiával műveltek. Nem is volt meg az aláírásuk ehhez a költségvetéshez, ezért azt gondolom, hogy az önkritikánál itt már többet kellene gyakorolni, hiszen azok a politikai döntések, amelyekre nagyobb vonatkozásban, az euró vonatkozásában utaltam, és akár egy intézményi példaként is, önök erre nem lehetnek büszkék. Éppen ezért, azt hiszem, önmagában maga a törvénytervezetük ebben a formában nem is lesz támogatható.

Mi az, ami van a második csomagban, a második körben, ha az államháztartás funkcionális kiadásait is nézzük? Azt gondolom, egy összefoglaló mondattal el lehet mondani, hogy önök mit tesznek. Mindenről, amit szeretnének, önök szeretnének dönteni. Mindent az államközpontú központosításban akarnak elkölteni, mindenre rá akarják tenni a kezüket, és egyébként ez egybeesik azzal a lényegében jogállamot tagadó, a hatalmi ágakkal kapcsolatos, mondhatni, hatalommegosztás megszüntetésének politikai szándékával, amit kiviteleznek azzal, hogy ennek a megszüntetését elvégzik. Ennek az egyik leglátványosabb eljárása, amit csinálnak egyébként, az önkormányzatiságban van. A rendszerváltás egyik legfontosabb értéke, amiről a tanácsrendszer megszüntetésével azt gondoltuk, hogy igen, az emberek szeretik és igénylik, a demokrácia fontos oszlopa, amit az önkormányzatiság jelent.

(11.10)

Az lehet, hogy nem 3200 településen kell minden szolgáltatást biztosítani, de az egészen biztos, hogy 3200 település igényt tart arra, hogy a saját környezetében zajló fontos dolgokról maga tudjon dönteni. Önök egyébként ‑ többek között költségvetési eszközökkel is ‑ ezt a lehetőséget akadályozzák, és nem segítik. Nemcsak költségvetési eszközökkel végzik el ezt a munkát, évről évre szűkítik a döntéshozatal lehetőségét, hanem ezenkívül olyan szabályozási módon, más törvényekkel, éppen a parlament előtt szereplő törvénnyel is megtesznek mindent azért, hogy ezt akadályozzák.

Az egyik ilyen kiemelkedő elem mellett, hogyha az önkormányzatiság világát említettem, én szeretnék itt még egy dologra kitérni néhány részkérdés említése előtt. Domokos László elnök úr úgy fogalmazott, hogy a parlamentnek döntenie kell arról, hogy válságmenedzselés vagy pedig változásmenedzselés az, amit végezni akarunk, mármint a parlament.

És ebben nem szeretnék közösséget vállalni fogalmazásban, illetve a válaszomból következik, hogy láthatóan a kormánypártok és az ellenzék különvéleményen van. Ez azt jelenti, tisztelt elnök úr, én úgy látom, hogy a kormánypárt lényegében úgy gondolja, hogy egy olyan változásmenedzselést kell lefolytatni, hogy a világ változásából következően ‑ lényegében elszigetelt módon ‑ Magyarország a saját logikája mentén tud boldogulni, és e változás folyamatában eszerint próbálja meg egyoldalúan, meglehetősen egyoldalúan, nemzetállami logika alapján végiggondolni. Miközben ellentétben ezzel én azt gondolom, hogy a világgazdasági válságból következően látszik, hogy egy ország önmagában, ha csak a járványveszélyből származó gazdasági következményekre utalunk, egyedül ezt nem tudja megoldani, nem is tudta megoldani, és Magyarország nem marad ki abból a sorból, bármilyen konvergenciaprogramot készített a minisztérium még márciusban, és szerette volna, de mondhatnám azt, hogy szerettük volna, hogyha annak pozitívabb változatai vagy forgatókönyvei érvényesülnek, nem tud érvényesülni, hanem a gazdaság 8-9-10 százalékos romlásba, csökkenésbe kerül 2020-ban.

És ebben a helyzetben, azt gondolom, nyilvánvaló, hogy válság van, és ennek a válságnak a menedzselésére képtelen a kormány, nemcsak amiatt, mert egyébként ebben az évben és ebben az időszakban a halogató döntéseivel és a tehetetlenségével vagy a tétlenségével nem hozta meg a megfelelő döntéseket, hanem azzal is, hogy a 2018-2019. évi kedvező nemzetközi helyzetet, az emelkedő, növekvő költségvetési forrásait nem arra használta fel, hogy felkészüljön az egyébként önök által többször említett „érkezni fog” válságra, ami persze egészen másként és más módon érkezett meg, mint bárki várta volna. Önök nem felkészültek egy ilyen helyzetre, amelyre azt gondolom, hogy a közgazdaság szabályai szerint igenis fel kellett volna készülnie a kormánynak.

Éppen ezért azok a részterületek, amelyeken úgy gondolják, hogy önök eredményt értek el, amelyekről úgy gondolják önök, hogy ebből a több mint 20 000 milliárd forintból önök jól költöttek, az lehet, hogy az önök olvasatában helyes, de az én megítélésemben nem tud helyes lenni akkor, amikor lényegében mindennek a költésnek az a végeredménye, hogy az emberek kisebbsége járt jól az önök gazdálkodásának eredményeként, és a nagy többsége viszont vesztese lett ennek az időszaknak.

Veszteséget jelent a növekvő infláció; veszteséget hozott az, hogy lényegében hónapok alatt olyan árfolyamot ért el a forint, amely mindannyiunknak a legnagyobb kárt is okozza, és emellett éppen ezért, azt kell hogy mondjam, hogy az, amit ilyen módon tettek felkészülés kapcsán, ebben a formában nem elfogadható, és ennek következményei vannak 2020-ra is és ’21-re is.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy annak a válságnak az eredményeként, ami kialakult, a 2020-as költségvetés összeomlott, ahelyett önöknek egy újat kellene benyújtani, amiből az következik egyébként, hogy a 2021. évinek sem lehet más a sorsa, bármennyire is érvelnek mellette, és mindig fontosnak tartják, hogy nyáron elfogadásra kerüljön. Ez az elfogadás, még azt sem akarom mondani önöknek, hogy ez kapkodás, az önök szisztémájában ez így történik, szerintem helytelenül, de a következmény itt van előttünk: napi menedzselésben próbálják megoldani, ahelyett, hogy a parlament elé beterjesztett költségvetéssel és annak módosításával állnának elő, demokratához méltóan.

Arról meg külön nem beszélek, hogy egyébként a parlament erre hivatott, erre kijelölt szervezete, a Költségvetési bizottság előtt azoknak az anyagoknak, amelyek a Magyar Nemzeti Bank, akár egyébként a Pénzügyminisztérium által mint szakmai anyagok elkészülnek, önök ezeknek a szakmai anyagoknak a megvitatására sem hajlandók, negligálják. Lényegében beszűkítik az ellenzék lehetőségét, vitáját, és ezzel együtt a javaslattételi lehetőségeket is egy-egy ilyen pillanatban, ami akár a költségvetéshez vagy a zárszámadáshoz kapcsolódik.

Az önök gondolkodási filozófiájához, amelyet az elmúlt percekben igencsak kritizáltam, hozzátartozik az a szociális érzéketlenség is, hogy egy újabb konkrét példát említsek, amely a gyermekek felé általában megvan. Önöknél a családi pótlék az, amely, mondhatnám, hogy érinthetetlen, tegyük idézőjelbe; oly módon érintetlen, azáltal, hogy a minden gyermeket minden családban segítő megoldást, annak értékét változatlanul hagyják.

Értem, hogy önök más filozófiában gondolkodnak. Értem, hogy a családok egy részét önök előnyben akarják részesíteni, az viszont kifejezetten zavar, és tiltakozom az ellen, hogy azokból a költségvetési bevételekből, amelyeket mindannyian megfizetünk, előnyben részesítik a keveseket, és érzéketlenségük nyomán pedig a többséget hátrányban hagyják, aminek ma minden egyes piaci bevásárlásnál, nemcsak az újpesti piacon, hanem a piacokon és mindenütt érzékeljük, hogy ennek mi a következménye, és a nehéz helyzetben az embereket magukra hagyták.

De mondjunk olyan példát is, hogy az érzékenységük és az érzéketlenségük egyébként hogy jelenik meg, amikor 2019-ben a honvédelmi kiadásokat 156 milliárd forinttal megemelték, és egyébként azóta látjuk, hogy milyen politikai bevásárlásokat végeztek akár Németországból, akár az Egyesült Államokból.

Tisztelt Államtitkár Úr! 156 milliárd forint hány családnak az életét tette volna könnyebbé, ha egyébként inkább azzal foglalkoznak, hogy a családi pótlék emelésére adnak lehetőséget?

(11.20)

Azt gondolom, hogy azok a folyamatok, amelyeket így említek most néhány példaként, ráirányítják a figyelmet nem csak az általános kritika után, hogy azokat, amiket megléptek, abban nem csak pozitív elemek vannak; mert felépíthetnek itt egy rózsaszín álomvilágot, de azért akkor ejtsenek már arról is szót, hogy továbbra is Magyarország ‑ 2018 óta ‑ jelentős eljárásfolyamat alatt van az Európai Unióban, mert önök egyébként nem úgy gazdálkodnak, ahogy kellene.

Azt is értem, hogy mivel önök nem akarnak az euróövezethez tartozni, és emiatt azon kívül lévőként önökre vonatkozóan ennek nincs semmilyen szankciója, ezért önök felteszik a kezüket, és azt mondják, hogy nem kell vele foglalkozni. Csak, tudja, nem így működik ez, én azt gondolom, sem a magyar emberek között, sem pedig az Európai Unióban. Nem ez a mutyizós megoldás, amivel, ha egyszer tenyérbe csaptunk, és szerződést kötöttünk valamire, akkor abból az következik, hogy egyébként együtt akarunk megoldani valamit, és önök ehelyett egyébként másoknak inkább a tenyerébe köpnek, ahelyett, hogy egyébként együttműködnének és Magyarországnak e tekintetben segítenének.

Egészen biztos, hogy lényeges értékítéletbeli különbség van, ahogy ezt a rengeteg pénzt, ami itt az önök rendelkezésére állt, és ebbe beleérthetjük nemcsak a teljes összeget, hanem azt a többletet, amit mint igazi jó adóbehajtó kormány begyűjtött maga alá, és maga akar eldönteni, mi pedig azt mondjuk, hogy ez helytelen, ezt nem kellett volna ilyen szempontból. Ilyen módon inkább ott kell hagyni az embereknél, ott kell hagyni azoknál a vállalkozásoknál, amelyek jobban és okosabban tudják felhasználni.

Én azt gondolom, és továbbra is egyébként változatlanul azt mondom, hogy igazságtalan az önök adópolitikája, az egykulcsos adópolitika. Bár itt az Állami Számvevőszék elnöke javaslata, ami az egy számjegyű személyi jövedelemadó bevezetésére vonatkozott… ‑ ha jól értem, akkor mostanában nem lesz ebben előrelépés. Így az, amikor az adócsökkentésről olyan nagyon sokat beszélnek, részben igaz, részben pedig tegyék mindig hozzá, hogy az új adónemek bevezetésével ugyanazt a forrást begyűjtik, és láthatóan nemcsak begyűjtik, hanem igazi jó adóbehajtó kormányként el is szedik az emberektől.

Az egyetlen baj, hogy ez a rendszer azoknak kedvez, és itt megint egy példát mondok, azoknak a nagyvállalatoknak, úgy tüntetik fel, mintha 9 százalékos társasági nyereségadót kellene fizetni, amúgy egyébként, ha megnézzük, akkor a különböző kedvezmények okán 5 százalékot sem éri el, miközben a kisvállalkozások pedig a kedvezményeket nem tudják igénybe venni. Ezért ismét, nemcsak a családoknál, hanem a vállalatok életében is, a keveseknek, a nagyoknak, a hatalmasoknak kedveznek, az osztalékot kivenni tudó Fidesz-közeli cégeknek kedveznek, ők nagyon jól járnak vele, egyébként pedig a 80 ezer forintos nyugdíjból mindenki fizessen minden hónapban azonnal vissza 27 százalékot a magyar államnak, mert egyébként önök arra készülnek, hogy holnap újabb kormányhatározatot hoznak, hogy mire költik el úgy, hogy egyébként a parlamenttől csak általános felhatalmazásuk van, de az átcsoportosításokkal így foglalkoznak.

Ugye, államtitkár úr, az ön lelkiismeretét is nyomja az, ami a szerencsejátékadó-bevételekből származik? Pont ők azok, akik kevesebbet fizetnek, kevesebbet fizettek be 2019-ben is, éppen azon kedvezmények nyomán, amelyeket önök adtak nekik. Úgyhogy a kaszinókirályok az önök működése alatt igen jól járnak, ők ilyen szempontból hasznot húznak ebből az egész történetből, különlegesen nagy hasznot, míg, ahogy az előbb említettem, azokat a nyugdíjasokat, akiknek a 27 százalékos áfán keresztül kell megfizetniük az adójukat az állam felé, még sújtják azzal, hogy a gazdálkodásuk eredményeként az infláció most már ‑ mondjuk, ha jól emlékszem, két országot kivéve ‑ Magyarországon a legnagyobb, és ezek következményeinek a mérséklésére pedig ebben az évben sem tettek semmit.

Én azt hiszem, hogy ez így elfogadhatatlan, mint ahogy egyébként a pénzköltésük, a huszonsokezer-milliárd forint elköltésük is elfogadhatatlan. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki sorokból.)