Csárdi Antal (LMP)

CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ha a 2019. évi költségvetést és annak teljesítését nézzük, ezt egyszerűen úgy jellemezhetjük, hogy a tücsök meséje: felelőtlen költekezés fölösleges dolgokra, súlyos következményekkel.

2019 jó év volt pénzügyi szempontból, mégpedig az utolsó, jó ideig. A kormány mégsem tartalékolt, nem költött olyan fontos dolgokra, amik a társadalom és a gazdaság alapjait megerősíthették volna: nem jutott rendes béremelésre az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában, nem jutott az erőforrásaikat kímélő mezőgazdálkodásra sem, nem jutott a hazai piacra termelő kisvállalkozások megsegítésére, és nem jutott, sőt csökkent a finanszírozása a környezetvédelemnek, ami gyalázatos.

Pedig megtehette volna a kormány, hogy az LMP 2018-as költségvetési módosítóit elfogadja, akkor egészen másképp ért volna minket a válság; egy stabilabb, válságállóbb gazdaságot és társadalmat, közszférát talált volna az új év. Például több száz orvossal és ápolóval lenne itthon több, akik 2019-ben kivándoroltak. Ez sok-sok emberéletet jelent, akiket meg lehetett volna menteni, és ez csak egyetlen dolog.

Most, 2020-ban, amikor a gazdaság és így az állami bevételek is bezuhantak, a hiány és az adósság kilő, az infláció megugrik, igen nagy szükség lenne pluszforrásokra, illetve arra, hogy a gazdasági-társadalmi alapok szilárdak legyenek és válságállóak. Ám ez nincs így, mivel a kormány a 2019. évi pluszbevételeket, csakúgy, mint az EU-ból érkező forrásokat és a kedvező világgazdasági helyzetből fakadó magas bevételeket, az előző években egyszerűen eltapsolta, saját üzleti köreinek zsebébe tette, fölösleges és káros beruházásokra költötte, a Liget-projekttől a Paks II.-n keresztül a kínai vasúton át a stadionokig és az úgynevezett élsport nagyon durva, elfogadhatatlan mértékű támogatásáig, a vadászati világkiállítás kisgömböcként növekvő tételéig. De az egyházak sem maradtak ki a pénzesőből.

Kimaradt viszont a szociális szektor, az önkormányzati szektor erőforrásainak védelme, a vízgazdálkodás, a talajkímélő gazdálkodás, kimaradtak az oktatásban dolgozók, az egészségügyi dolgozók, a megkezdett béremelések még sokévi inflációt sem fedeztek.

De kezdjük az elején, a költségvetés fő számainál! A költségvetés fő számaiból, előrejelzéseiből az államháztartási hiányon kívül semmi sem teljesült. Erre mondják sportnyelven, hátha így jobban értik, hogy teljes homály. A fő számok, tények az eredeti, elfogadott költségvetéshez képest: bevétel, központi alrendszer 19 580 milliárd helyett 21 542 milliárd, ez plusz 1962 milliárd; kiadások központi alrendszerben 20 578 milliárd helyett 22 670 milliárd, ez plusz 2092 milliárd forintot jelent; költségvetési hiány 998 milliárd helyett 1128 milliárd forint, ez plusz 130 milliárd; az államháztartás hiánya 1204 milliárd, a GDP növekedése 4,6 százalék, az infláció 3,4 százalék 2,7 helyett. A foglalkoztatottak számának növekedése 1 százalék a 1,5 százalék helyett. Bruttó átlagkereset-növekedés 11,4 százalék. A forint-euró árfolyama 2019-ben átlagosan 325,4 forint, a forint-dollár árfolyam éves átlaga 290,7 a 264,8 helyett.

(11.30)

Minderre mondhatjuk, hogy a 2018-as költségvetés óvatos volt, alulbecsülte a bevételeket és ezért a kiadásokat is, de mondhatjuk úgy is, hogy semmit sem találtak el, ami azért is probléma, mert a költségvetés nem egy tippelős játék, hanem az ország kormányzásának szilárd pénzügyi alapja.

Az eltéréseknek több látható és néhány sejthető oka van. Az első nyilvánvaló ok a szakmailag teljesen téves időzítés, az az általunk sokszor kritizált gyakorlat, hogy a következő évi költségvetést már tavasszal elfogadtatják; teszik ezt egyrészt az előző évi elszámolás, a zárszámadás teljes körű ismerete nélkül, másrészt a következő évi folyamatok teljes ismeretének hiányában, hiszen benyújtáskor még 8-9 hónap van hátra az évből. Ennyi időre nehéz a szükséges pontossággal előre látni, emiatt még az életbe lépés előtt elavultak a számok, egészen más alapokon kell dolgozni ‑ ez egy pofon a stabilitásnak. Persze érthető az is, hogy a kormányt ez nem izgatja, a szakmaiságot egyre inkább nélkülöző ad hoc kormányzás arra épül, hogy senki más ne szólhasson bele a költségvetés alakításába, csak a kormányfő és egy szűk kör, ebből a szempontból másoknak felesleges is bármit tudniuk, ami, azt gondolom, így nincs rendben.

Az is mutatja azt, hogy a kormány magasról tesz arra, mi van a költségvetésben, hogy durva eltérések ellenére nem módosították a főszámokat, elvben ma is azok alapján a fals számok alapján működik a költségvetés teljesülése, amelyeket 2018 elején leírtak. A stabilitást háttérbe szorító önkényes kormányzás felé mutat az is, hogy fokozatosan rendeleti kormányzásra térnek át, a kormány egyre nagyobb területen egyre nagyobb összegeket csoportosíthat át parlamenti jóváhagyás nélkül. Ez látszik a fő oknak, ami az úgynevezett alultervezést illeti, hogy a pluszbevételekkel a kormány szabadon rendelkezhessen, osztogathasson, és még azt a gyenge ellenőrzési korlátot se kelljen elviselnie, amit a nem túl önálló fideszes parlamenti képviselők jelentenek.

Van még egy trükk, amely szintén a kezdeti alacsony számok mögött van, az, hogy a végén bejelenthetik, hogy egy-egy terület mennyivel több forrást kapott. Ugye, pontosan tudjuk, hogy a kommunikáció és annak a működtetése egy rendkívül kiemelt területe a magyar kormánynak, és persze értjük azt, hogy sokszor elég, ha bejelenthetik, hogy mennyivel többet költöttek az előirányzathoz képest, de azért azt látni kell, hogy ezekben az esetekben sokszor az eredeti terv, tehát az előirányzat alacsonyabb volt, mint az előző évi, azaz még az emelés után is csak körülbelül az előző évivel azonos szinten lesz a finanszírozás. Jó példa erre az egészségügy, ahol jól mutat, hogy a tervhez képest 200 milliárddal nőtt a kiadás, csakhogy a terv az előző évinél jóval alacsonyabb volt, attól pedig, amit az ellenzéki pártok javasoltak módosítóikban, és amire valóban szükség lenne, sok száz milliárd forinttal maradt el.

Ennyit a tervezés hiányosságairól és annak okairól. Lássuk, hogy végül is mit mutat a költségvetés végrehajtása, mire adtak több pénzt, mire adtak kevesebbet, és milyen preferenciák húzódnak meg e mögött!

A legfeltűnőbb és legnagyobb arányú növekedés a szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások esetében látható: 27 százalékos az emelkedés, plusz 272 milliárd forint az államháztartás konszolidált pénzügyi szemléletű funkcionális kiadásain belül. Ezen belül plusz 106 milliárd forint ment el sportra az eredeti 300 milliárdon és a költségvetésben ugyan nem számolt sporttao 150 milliárdján felül, mert az adókedvezmények összege, ugye, nem része a költségvetésnek, csak feltüntetik ott.

Az egészségügyi finanszírozás a tervekhez képest 200 milliárd forinttal nőtt, ám az előző évhez képest csak 130 milliárddal, és ha belegondolunk abba, hogy ez egy 1700-1900 milliárdos tétel, ahol csak az infláció 3,4 százalékot, azaz 65 milliárdot elvisz, a finanszírozás reálértéken alig 3 százalékkal nőtt, ami édeskevés a hosszú évek óta fennálló alulfinanszírozás miatt. Jól mutatja ezt az is, hogy a kórházi tevékenységekre a 2018. évi 1011 milliárd forintos teljesítés után képesek voltak 128 milliárddal kevesebbet betervezni, ez azt jelenti, hogy a kórházak adósságai alig több mint fél év alatt újratermelődtek.

Ami sok száz milliárd forintot elvitt még 2019-ben, az a törvényhozó és végrehajtó szervek plusz 120 milliárdja, illetve a pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások plusz 260 milliárdja, azaz a kormány saját magára és apparátusára költötte a pluszforrások jó 20 százalékát.

Jelentős többletforrást vitt el az államadósság kezelése, plusz 116 milliárd forintot, ami már figyelmeztető jel volt tavaly is, hogy az euró/forint árfolyam elengedésének vannak durva mellékhatásai. Azt pedig nem kell magyarázni, hogy idén, amikor az adósság elszállt, milyen terhek várnak a költségvetésre, ezen keresztül mindannyiunkra, leginkább a következő generációra. Az államadósság finanszírozásának elszállása azért is említésre méltó, mert sokéves trendet tört meg, amikor ez a teher, ha lassan is, de fokozatosan csökkent.

Az oktatásban ugyanaz a helyzet, mint az egészségügynél: trükkök százai segítségével kimutatható, hogy 300 milliárddal több jutott a területre, ám ez az előző évinél csak 40 milliárddal több, ami még az inflációt sem fedezi. Az oktatást továbbra is kivérezteti a kormány, az ország szempontjából önsorsrontó módon.

A szociális szektor finanszírozása is enyhén emelkedett, de a több évtizedes hiányokra nem született válasz.

Ami pedig a makroszámokból a legfeltűnőbb és legszomorúbb: az egyetlen nagy terület, ahol az általános forrásbővülés közepette is csökkentek a kiadások, az a környezetvédelem. Gyalázatos, hogy amikor átlagosan 10 százalékkal bővültek a költségvetés lehetőségei, ide 50 milliárd forinttal, azaz 13,4 százalékkal kevesebb jutott.

Az általános kép után hadd szóljak pár szót néhány területről! 2019-ben az NFA egyenlege jelentősen javult, aminek hátterében a foglalkoztatottság növekedése állt. Az NFA kiadása a tervezettnél 33,1 milliárd forinttal kevesebb lett, míg bevétele 12,8 milliárd forinttal, azaz 2,8 százalékkal több, így az NFA egyenlege 46 milliárd forinttal lett több a tervezettnél. Az NFA bevételein belül a szakképzési hozzájárulás közvetlen működési bevétel címének növekedése 9,3 milliárd forinttal haladta meg az előirányzat mértékét, emellett a kiadások tekintetében megtakarítások keletkeztek az NFA-nál. A foglalkoztatási és képzési támogatásokra az eredetileg tervezett 35 milliárd helyett csak 21,3 milliárdot költöttek. Ezek a számok jól példázzák, mit csinál a kormány rosszul. A javuló foglalkoztatás miatt javulnak a számok, ám ők ahelyett, hogy a nyereséget befektetnék, azaz a humán tőke fejlesztésére fordítanák, eltapsolják; béremelések helyett, ami beruházás a humán tőkébe, és a foglalkoztatás, a képzés javítása helyett, ami a kínzó munkaerőhiányt enyhítette volna, egyszerűen elköltötték valami egészen másra.

2019 novemberében a teljes közszférában létszámstopot rendeltek el, illetve nem az egész közszférában, mert az egészségügyben ez igen gyors összeomláshoz vezethetett volna, pedig a közszféra minden területén olyan szintű létszámhiány van és volt már tavaly is, aminek következtében az ellátási problémák már a működőképességet fenyegették. A kormányhivatali ügyintézés összeomlott, a szociális ágazatban rengeteg a betöltetlen álláshely, a kormány úgy szervezte át az egész ágazatot ‑ ami egyébként még a mai napig is zajlik ‑, hogy nem egyeztetett az érdekképviseletekkel, de ezt már lassan megszoktuk a magyar kormánytól. A gazdaságban jelen lévő strukturális problémákat a kormány nem kezelte. Míg bizonyos ágazatokban és bizonyos régiókban szinte teljes volt a foglalkoztatás, máshol viszont munkaerőhiánnyal küszködtek, nem lehetett betölteni az állásokat. A bérek tekintetében is nagyon nagyok a különbségek az országon belül, ami, azt gondolom, rendkívüli problémákat okoz ma is, a jövőben pedig ezek valószínűleg eszkalálódhatnak.

A problémákra az egyik megoldás pont a képzés, a szakképzés, az átképzés és az oktatás lehetne. A foglalkoztatási és képzési támogatások címén olyan munkaerőpiaci programok finanszírozására kerül sor, amelyeknek célja a közfoglalkoztatásból a versenyszférába történő átlépés segítése, a közfoglalkoztatás helyett az elsődleges munkaerőpiacra történő belépés segítése, valamint a tartósan munkanélküliek munkaerőpiaci integrációjára vonatkozó uniós ajánlás teljesítése ‑ na, hát ezt sajnos nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Bár a közfoglalkoztatottak száma csökkent, számuk még mindig százezres nagyságrendű. A közmunkások rendes munkába állása csökkent, ebben szerepet játszott, hogy egyre nagyobb a közfoglalkoztatottakon belül a foglalkoztathatóság szempontjából kedvezőtlen helyzetben lévők aránya, ezért rendkívül ellentmondásos az az adat, hogy a tervezettnél 14 milliárddal kevesebbet költöttek átképzésre és foglalkoztatási támogatásra, ha pedig mégis maradt volna forrás, azt át kellett volna csoportosítani az NFA-n belül a szakképzési és felnőttképzési támogatások előirányzatra a fent említett problémák miatt.

(11.40)

2019-ben folytatódtak a megszorítások az oktatásban is. 2019-ben az előző évhez képest 1,6 százalékkal csökkent az oktatási tevékenységekre fordított összegek aránya az államháztartáson belül, folyó összegben viszont 41 milliárddal volt magasabb ez az összeg a tavalyihoz képest, ami az egyetemi beruházásokra juttatott többlettámogatásra, ösztöndíjprogramra, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem PPP-konstrukciójának a kiváltására biztosított összeg volt. Az iskolai előkészítés és alapfokú oktatás, valamint a középfokú oktatás együttes kiadása 13,5 milliárd forinttal nőtt 301 milliárd forintra azért, mert megnőtt az egyházi, a nemzetiségi önkormányzati és a magánfinanszírozású intézmények támogatása. Ennek oka többek között, hogy a 2019. évi intézményi átszervezések során 12 tankerületi központ 17 köznevelési intézményt adott át egyházi, illetve nemzetiségi önkormányzati fenntartásba. Három tankerületi központ részéről történt fenntartóijog-átvétel egyházi, illetve nemzetiségi önkormányzati fenntartótól, ez 403 munkavállalót és 3090 tanulót érintett. A fenntartóváltással összefüggésben a Klebelsberg Központ 2019. évi eredeti előirányzata terhére 434,8 millió forint került átcsoportosításra. Az oktatás egyéb kiadásai a 804 milliárd forintra tervezett támogatással szemben 1089,8 milliárd forintos kiadással zártak.

Az óvodai ellátás finanszírozása annyiban javult, amennyit a gyermekek létszámnövekedése megkövetelt, de egy fillérrel se többel. Az óvodapedagógusok és a nevelőmunkát segítők bértámogatási előirányzata 177,8 milliárd forint volt, ami végül 180 milliárd forintra emelkedett, tehát 0,2 milliárd forinttal. Ez nem jelentett valódi béremelést, és értelemszerűen az inflációt sem fedezte. Látható tehát, hogy az oktatásban is nagy szükség volna rendszerszintű forrásbővítésre, a munkaterhek csökkentésével párhuzamosan. A pedagógusoktól a segítő munkatársakig, az iskolapszichológusokig, a nevelési tanácsadókig mindenki leterhelt, nyomott bérekért dolgozik, és az ő kezükben van a gyermekeink sorsa, az országunk jövője. Mégis mire számít a kormány? Hogy az ő gyerekeik majd a magániskolákban jó oktatási feltételeket kapnak? És mi lesz a többi sok százezer gyerekkel?

Sajnos eljutottunk a 2019. évi költségvetés legszégyenteljesebb részéhez: mi van a klímavédelemmel és az energiapolitikával? Hova tűnt 50 milliárd forint a kvótapénzekből? A 2019-es zárszámadás számai alapján az ország a közelében sincs a kívánatos klíma- és energiapolitikának. Paks II.-re és a kapcsolódó kétes létjogosultságú fejlesztésekre több mint 100 milliárd forint ment el, miközben az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások támogatására alig jut valami. Évi 300 milliárd forintos komplex épületenergetikai programra lenne szükség, ami több tízezer munkahelyet teremtene. S ugyan sok jogcímcsoport van az energiahatékonyságra, ezek mind-mind rendkívül alacsony összegeket tartalmaznak. A kvótabevételekből működtetett zöldgazdaság-finanszírozási rendszerben mindössze 20 milliárdot költöttek el, miközben az országnak 74 milliárdos a kvótabevétele. Mi történt a többi pénzzel? Az már csak ráadás, hogy a bányakoncessziós díjért cserébe engedjük a fosszilis energiaforrások kutatását, sőt a Miskolci Egyetem a szénbányák újranyitásának vizsgálatára kapott pénzt. Olyan, mintha nem is a 2019-es, hanem az 1979-es költségvetés zárszámadását tárgyalnánk. Tényleg! A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap vagyona a korábbi éveknél jobban nőtt, de így sem lesz elég pénz benne a 2030-as évekre, amikor is fedezni kellene Paks I. lebontását és a hulladékok kezelését.

Ami az egészségügyet illeti, a kormányzati célkitűzéseket az „Egészséges Magyarország 2014-2020” stratégiája tartalmazza, amelyek között szerepel az egészségügy működési hatékonyságának növelése, az egészség megőrzése, az egészségügyi ellátórendszer humánerőforrás-helyzetének és az ellátórendszer prevenciós kapacitásának javítása, valamint az alapellátás megerősítése, illetve a betegútmenedzsment optimalizálása. Ezért az egészségügyi ágazat 2019. évi tevékenysége névleg arra irányult, hogy a lakosság egészségi állapotát fejlessze, a betegségek megelőzését, korai felismerését, gyógyítását, a betegek rehabilitációját egyenlő hozzáféréssel biztosítsa. Ezzel szemben az látható és érzékelhető, hogy egyre hiányosabb az egészségügyi ellátás, a szakellátások, a rendelések szünetelnek, vagy olyan határidőkkel fogadják a betegeket, ami a gyógyulásukat veszélyezteti. A közfinanszírozott ellátás diszfunkcionális működése a magánszolgáltatók irányába tereli a pácienseket, ami a szegényebbeket hátrányos helyzetbe hozza. Miközben a magánszektor erősödik, a közellátás fokozatosan sorvad, amelyre a munkaerőhiány miatt egyre nagyobb teher hárul.

Azokon a területeken, ahol nincs háziorvos, a korai halálozás kockázata kétszerese a betöltött körzetekhez viszonyítva. Jelenleg 440 praxis áll üresen. A 150 százalékos finanszírozási többlettel mindössze a háziorvosi kassza korábbi hiányát sikerült ledolgozni és ezáltal némileg korrigálni az alapellátó orvosok addigi méltatlan helyzetét. Az egészségügy esetében tipikusan megfigyelhető, hogy az intézmények a legkisebb ráfordítással próbálják a legnagyobb egészségnyereséget elérni. Magyarországon a betegek a kórházi szakellátást, a kórházi kivizsgálást részesítik előnyben, habár a kezelésük háziorvosi ellátás kereteiben is megoldható lenne. A háziorvosi rendelők korszerű felszerelésével bővíteni lehetne az alapellátást, nagyobb terhet lehetne levenni a kórházakról és rendelőintézetekről, de ehhez helyre kell hozni a háziorvosok presztízsét.

Történtek beavatkozások például a sürgősségi ellátás esetében is, és készülnek tervek az alapellátás megerősítésére, de egyelőre a 2015-ben elfogadott alapellátási törvényhez kapcsolódó rendeletekkel nem sikerült előrukkolnia az egészségpolitikának. Nincs figyelem az erőforrások átcsoportosítására, az egyenlőség biztosítására, és nem működik a társadalmi mobilitás sem. Mindezek nyomán folyamatosan romlik a lakosság egészségi állapota. A prevenciós programok hatékonysága sem éri el a kívánt szintet. Ennek egy erős példája, hogy a hátrányos helyzetű régiókban magasabb a dohány-, illetve drogfogyasztás, kevesebb egészséges ételt tudnak fogyasztani, s több a daganatos és légzőszervi megbetegedés is.

A társadalombiztosítási alapok a 2019. évet 234,9 milliárd forintos hiánnyal zárták, ami az Egészségbiztosítási Alap 107,2 milliárd forintos deficitjéből tevődik össze. Ezt toldozgatással nem, csak szisztematikus átalakítással, a teljes egészségügy megújításával, a társadalombiztosítási rendszer átalakításával lehet hatékonyan működtetni, amint azt a fenti adatok is igazolják. A kiadások esetében a törvényi előirányzattól elmaradtak a rokkantsági rehabilitációs ellátások kiadásai, ugyanakkor magasabb lett többek között a nyugellátások finanszírozására juttatott gyógyszertámogatások összege. A rokkantsági és egyéb rehabilitációs programok fokozott gazdasági jelentőséggel bírnak, hiszen a mentális állapot javulásán túl az egészségügyi, fizikai állapot javulására a rehabilitáció nyomán kevesebb ellátásra, ápolásra van szükség, illetve nagyobb arányban térhetnek vissza a betegek a munka világába. Ezenkívül minden magyar állampolgárnak joga van a lehetősége szerinti minél teljesebb életre.

Számos segédeszköz-manufaktúra csődközeli helyzetbe került, így már csak néhányan, de erőn felül próbálják folytatni a betegek, a fogyatékos, illetve mozgássérült emberek ellátását. A gyógyászatisegédeszköz-rendszer az összeomlás szélén áll, mivel a gyógyászati segédeszközök ára 15 éve változatlan, miközben a béremelések és az euró árfolyamának emelkedése miatt több hazai gyártó is a működőképtelenség határára került. Fejleszteni, korszerűsíteni az említett okok miatt nem tudnak. Emelni és egységesíteni kell a tb-támogatást, figyelembe kell venni a mozgáskorlátozott emberek innovatív segédeszközökhöz való nagyarányú hozzáférését és az ellátás minőségének javítását.

Az egészségügy területén az ellátások biztosítására, valamint az intézmények működésére az államháztartási kiadások 8,9 százalékát fordította a költségvetés. Ez 0,2 százalékkal alacsonyabb, mint 2018-ban. Alapvető fontosságú, hogy arányaiban az intézmények működtetésére megfelelő anyagi forrást kell biztosítani az egészségügyben, a diagnosztikai műszerek amortizálódásától kezdve az egyre csökkenő szakemberhiányon át. Ráadásul a kórházi adósságok egyáltalán nem enyhültek, 2019 végére a kórházak adóssága körülbelül 80 milliárd forint nagyságrendű volt, és továbbra is megállíthatatlanul gyarapodik.

Az eladósodáshoz hozzátartozik a kis léptékű béremelés miatti többletkiadás, amire a kormány szintén nem teremtette meg az eredeti fedezetet, ráadásul a béremelés szükséges, de ilyen mértékű bér- és kiadásnövekedés nem oldja meg az egészségügyben lévő hiányosságokat.

(11.50)

Ha nem történik meg a teljes gyógyítói kör anyagi veszteségeinek azonnali és várható veszteséggel arányos kompenzálása, akkor a szakdolgozók tömeges elvándorlására, kilépésére lehet felkészülni, de a legnagyobb vesztesek a gyógyulásra váró betegek lesznek.

Az egészségüggyel kapcsolatban hozzá kell tennem még egy fél gondolatot, hogy önök rendkívül büszkén hirdetik a most elindított béremelést, ami elég sajátos feltételekhez van kötve. De azt lássuk be, hogy ha önök csak az elmúlt három évben a költségvetés tárgyalásakor egyáltalán elolvasták volna az ellenzék részéről benyújtott módosítókat, akkor tapasztalhatták volna például, hogy az LMP az elmúlt három évben mindhárom költségvetés tárgyalásakor javasolta, hogy kifejezetten az egészségügyben dolgozók általános béremelésére több száz milliárd forinttal fordítson többet a kormány. Persze, önök nem hallgattak meg senkit, mert önök nem tekintették partnernek az Országgyűlésben az ellenzéki padsorokban ülőket. De azt gondolom, hogy az, hogy az orvosbéremelés csak most jelenik meg, az az önök szégyene.

Azt gondolom, hogy alapvetően azt tudjuk elmondani a 2019. évi költségvetés zárszámadásáról, hogy tökéletesen megmutatja azt a világképet, azt az ideológiát, amit önök követnek, és ami sajnos nem az itt élő honfitársainknak az érdekeit szolgálja, hanem jellemzően a saját szűk gazdasági és politikai köreiknek a kiszolgálását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)