Novák Katalin (Fidesz)

NOVÁK KATALIN (Fidesz): Elnök Úr! Nem tudjuk betartani az intelmeket mégsem, tehát belementünk ebbe a vitába, és úgy látom, hogy bár nem mi generáltuk ezt a vitát, nem mi kezdeményeztük, zokon veszik, ha elmondjuk mi is az álláspontunkat. El fogom mondani, és újra el fogom mondani, ha kell, és ha kell ebben az ügyben megütköztetni azt, hogy mit gondolunk, akkor megtesszük azt századszor, ezredszer is. Szerintem jó, ha tudunk értelmes vitát folytatni fontos kérdésekről, tehát én állok elébe.

Én azért annyival Szakács képviselő úrnak válaszolnék, hogy gondolom, nem ketten vannak a frakciójukban. Tehát ha úgy osztják be az idejüket egyrészt, hogy tudnak itt is és ott is helytállni a feladataikban, szerintem ez megoldható, másrészt, ha annyit mondott volna, miután nekem adresszálja a szavait, és kifejezetten engem megszólít, hogy utána önnek el kell mennie, természetesen akkor én ezt tudomásul veszem, és elfogadom. Nekem furcsa az, hogy valaki megszólítja a másikat, majd utána távozik, legyen bármilyen oka, és ezt nem teszi egyáltalán szóvá. Én fenntartom azt, hogy igenis ez egy kulturális kérdés, hogy hogyan szólunk a másikhoz, és ha kifejezetten őt megszólítjuk, megfogalmazunk kritikákat, és neki lehetősége van választ adni, akkor szerintem azt érdemes utána meghallgatni. Tehát én ennyit tettem szóvá, és ezt a véleményemet fenntartom.

Ami pedig a családpolitikai észrevételeik tartalmi részét illeti, arra valamilyen furcsa módon egyikük sem reagál, arról egyikük sem beszél, hogy igaz‑e az az állításunk, hogy önök megszüntették a családi adókedvezményt, és csak egy töredékét tartották meg, az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét megszüntették. Önök egyik felszólalásukban sem reagáltak arra, hogy igaz‑e az, hogy megszüntették az otthonteremtési programot, a szocpolt, elvették, megszüntették, igaz‑e az, hogy meg akarták adóztatni a családi pótlékot, igaz‑e az, hogy megszüntették a 13. havi nyugdíjat. Ezekre furcsa módon nincsen sem válasz, sem reakció. Ezek állítások, tényszerű állítások, ez így volt, ezt mindannyian ismerjük, a magyar emberek ismerik.

Ha már a demográfiai mutatókról beszélnek többen is, ami szerintem nagyon fontos és jó, hogy erről tudunk beszélni, ez egy nagyon fontos kérdés, és mi magunk is ezt tesszük a kormányzásunk egyik kulcspontjává, hogy hogyan tudunk annak a demográfiai válságnak valahogy a végére érni, ami már 1981 óta sújtja Magyarországot. 2011-ben volt a legalacsonyabb a gyermekvállalási kedv Magyarországon, 1,23. Ez 2011 volt, még egyszer mondom, tehát látható az, hogy mikor csökken, mondjuk, 2002-2010 között a házasságkötések száma 23 százalékkal csökkent. Folyamatosan csökkent a gyermekvállalási kedv. Tehát valóban sajnálatos módon egy nagyon negatív, nem a jövőbe mutató demográfiai trend alakult akkor ki, és a fiatalok elveszítették a reményüket a jövőben, nem mertek családot alapítani, nem mertek gyereket vállalni, nem mertek újabb gyerekeket vállalni, ezt tapasztalhattuk. És mi minden eszközzel igyekszünk ezen változtatni, minden eszközzel igyekszünk ezeknek a fiataloknak segíteni, amilyen eszközökkel csak lehet, mi ezekkel igyekszünk segíteni.

Az, hogy a házasságkötések száma 40 éve nem látott csúcson van, az, hogy a demográfiai mutatók mindegyike pozitív irányban változott, az, hogy végre a gyermekvállalási kedv is az emelkedés utáni stagnálás után, úgy tűnik, hogy most ismét javult, ezek mind pozitív eredmények, és szerintem ezeket érdemes legalább tényszerűen elismerni, ez így van, ezt a statisztikai adatok mutatják. Azt is hozzáteszem ‑ közgazdász vagyok, mindig óvatos vagyok akkor, amikor a trendekről beszélünk ‑, hogy a demográfiáról nem lehet havi adatok alapján hosszú távú következtetéseket levonni. Mindig elmondjuk, hogy óvatos bizakodással figyeljük ezeket a jeleket, amelyek trendszerűnek mutatkoznak, és meglátjuk, hogy így lesz-e. Azt hiszem, mindannyiunk érdeke, hogy így legyen. Mindannyiunk érdeke, hogy a fiatalok ismét merjenek családot alapítani, akár fiatalon, a húszas éveik elején. Az, hogy saját otthonban élhessenek, saját otthonban várhassák a gyermekeiket, ott nőhessenek fel ezek a gyermekek, azt hiszem, ezek olyan célok, amelyekkel akár mindannyian egyetérthetnénk, és amelyekért akár közösen is tudnánk dolgozni.

Mi mindenesetre ezt tesszük, és ezért vezettük be a családtámogatások legkülönbözőbb formáit.

(13.10)

Mesterházy képviselő úr szerintem lehet, hogy félreértette a szavaimat. Én nem mondtam azt, hogy mi kezdtük el az Erzsébet-táborokat; abban a formában lehet, ahogy most működik, de úgy nem, hogy az egésznek nem volt semmilyen előzménye. Én pusztán felsoroltam jó néhány olyan példát ‑ amelyeket most nem szeretnék megismételni ‑, amelyek mindenki számára elérhetőek. És én továbbra is fenntartom azt, hogy az jó, hogy egy gyerek ma ingyenesen kap négyszer étkezést a bölcsődében, az óvodában háromszor, és az iskolás gyerekek közül is minden rászoruló ingyenesen tud étkezni, és ez a szegényeknek kiemelten segít. Az, hogy minden gyermek ingyenesen kapja meg a tankönyveket, megint olyasvalami, ami nagyobb segítséget nyújt egy szegény családnak, mint egy gazdagabb családnak. Az, hogy anyagi helyzettől függetlenül segítséget kapnak, mondjuk, az otthonteremtésben a fiatalok, az, hogy anyagi helyzettől függetlenül segítséget kapnak abban, hogy közösen indíthassák el az életüket a babaváró támogatással, segítséget nyújt legalább annyira egy szegényebb családnak, mint egy gazdagabbnak.

És van valóban sok filozófiai, sok politikai, sok szemléletmódbeli különbség közöttünk, ez így van, és így is fog mindig maradni. Az egyik ilyen az, hogy mi a munkát alapnak tekintjük, azt szeretnénk, hogy dolgozzanak az emberek, és erre lehetőséget is biztosítunk a számukra. Ez igaz, és ez a jövőben is így lesz, hangsúlyozom.

Ami pedig azt jelenti, hogy képzeljük el vagy ne képzeljük el, Mesterházy képviselő úr: én magam három gyereket szültem, és ezeket a gyerekeket 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban szültem. Higgye el, ismerem az akkori családpolitikát! (Taps a kormánypártok soraiban.)