L. Simon László (Fidesz)

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Ígérem, képviselőtársaim, hogy az utolsó felszólalásom lesz. Én csak két példát szeretnék mondani. Én a Citadella-dologra már nem reagálok, mert egyszerűen nem akarják képviselőtársaim megérteni, hogy mi a helyzet. Tehát itt csak elbeszélünk egymás mellett, fölösleges ezt tovább húzni. Önök folyamatosan rosszindulatot feltételeznek rólunk, és önkormányzati hatáskörök elvonásáról beszélnek, mi pedig egészen máshogyan közelítünk ehhez a kérdéshez. Nem hiszem, hogy ezt nem lehet megérteni, de nyilvánvalóan nem is akarják megérteni.

Két dolgot szeretnék egyértelművé tenni, csak azért, hogy szemléletes és életszerű legyen. Próbáltam a vitában is életszerű példákat hozni önöknek, hogy hol van az életszerű műemlékvédelemnek a határa, és hogy meddig lehet egyébként arról beszélni, hogy van értelme valamit védeni, vagy meddig szolgálja egy épületnek a megmaradását és hosszú távú fenntarthatóságát maga a védettség.

Csak azon gondolkozzanak el, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi lett volna, ha az Andrássy út építésének az időszakában azok a műemlékvédelmi szabályok éltek volna Magyarországon, amelyek most érvényben vannak. Lenne‑e akkor ma Andrássy utunk? Lenne‑e akkor ma Hősök tere? Lennének‑e gyönyörű szép, egyébként már védett műemlék paloták az Andrássy útnak mind a két oldalán? Gondolom, hogy a kérdésemből következik is a válasz, hogy nem lennének, mert azokat az épületeket, amelyeket akkor elbontottak annak érdekében, hogy új sugárutak jöjjenek létre, azokat az épületeket védte volna az intézményesített örökségvédelem. Tehát ezt csak azért mondom, hogy tessék elgondolkozni az észszerűségnek és az életszerűségnek a határain!

Még egy dolgot szeretnék önöknek mondani, mert a velencei chartáról szakmai körökben irdatlan sokat vitatkoztunk az elmúlt években és annak az időszerűségéről. Amikor a diósgyőri várnak a rekonstrukciós tervein dolgoztunk, én abba ütköztem bele, hetekig, sőt hónapokig tartó küzdelem volt, hogy a 70-es évek műemlékvédelme által vasbeton szerkezetként a várnak a romjai közé beépített, a korábbi szerkezetet imitáló építményeket elbonthassuk‑e vagy ne. Azt mondták a műemlékvédők és művészettörténészek, hogy azok elbonthatatlanok, mert azok az elmúlt évtizedben a műemléknek szerves részeivé váltak.

Tessék elképzelni, hogy bemegyünk a gótikus vár nem létező udvarába, mert javarészt elhordták ‑ mindenki tudja, hogy hogy nézett ki a diósgyőri vár a rekonstrukciós munkák megkezdése előtt ‑, és egy gótikus ívet látunk vasbetonból, amit a 70-es években csináltak, és már kikezdte egyébként az idő. És azt mondja az akadémikus művészettörténész, hogy azt a gótikusív-imitációt, vasbetonív-imitációt nem bonthatjuk el. Önök szerint ez életszerű? És hivatkozik részben a velencei chartára, részben pedig a magyar műemléki szabályokra. Önök szerint ez életszerű? És életszerűtlenebb egyébként az eredeti szerkezetnek a meglévő, a régészet által és a művészettörténet által föltárt és dokumentált szerkezeti elemeknek a fölhasználásával való visszaépítése? Nyilvánvalóan nem.

Tehát én ezért mondom, hogy nem lehet, egyébként életszerűen nem is lehet tökéletesen szabályozni semmit sem papíron, csak azt kérjük önöktől, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, legalább ebben a kérdésben feltételezzenek rólunk jó szándékot! Konzervatív kormány tagjai és képviselői vannak itt a parlamentben, a parlamentnek ezen az oldalán. Mondhatnám azt, hogy a létezésünkhöz hozzátartozik az, hogy az identitásunk szempontjából meghatározó jelentőségű műemlékek megmaradjanak, a magyarság létezésének eme tárgyiasult lenyomatai megmaradjanak és az utókor számára is fölmutathatók legyenek. Legalább ezt az egyet méltányolják, tisztelt képviselőtársaim! Köszönöm szépen a figyelmüket.