Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetbe kerülök a Jobbik vezérszónokaként, hiszen nemcsak a levezető elnököt, de mind a két államtitkárt szakmailag nagyon-nagyon tisztelem, és szomorúnak tartom azt, hogy annyira méltatlan helyzetbe kerültek, hogy az előttünk fekvő csomagot egyfajta gazdaságvédelmi mázzal, sziruppal leöntve egy ilyen látványpékség életérzetével kell hogy eladják. Csak az a nagyon szomorú, hogy az előttünk fekvő csomag, a költségvetés-módosító csomag nem erről szól, képviselőtársaim.

Látom én, hogy a kormányzati boszorkánykonyhában kifőzték azt, hogy a gazdaságvédelmi és járványügyi védekezésből következő csomagot úgy kell előadni, úgy kell kommunikálni, mintha az a GDP 19-20 százalékának megfelelő csomag lenne, és ezt a mantrát próbálják nyilván a királyi tévé segítségével, a különböző kapcsolt kormányzati médiumok segítségével átvinni a közérdeklődés homlokterébe.

A probléma az, hogy ebből szinte egy árva szó sem igaz, nem csak a milliárdokra vonatkozó adatok. Tehát azt látjuk, hogy még ha el is fogadnánk, hogy egy 9200 milliárdot átcsoportosító csomagról van szó, ebből mintegy 4000 milliárdnak az égadta világon semmi, de semmi köze nincs sem a járványügyhöz, sem az azt illető védekezéshez.

(14.00)

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Emeljünk ki rögtön egy példát! Itt ezermilliárdokkal dobálózik ez a kormány, nézzük meg, hogy ennek a magyar rögvalósághoz mennyi köze van! Hitelmoratórium. Hiteltörlesztési moratóriumról beszélünk, és itt 3600 milliárd forintot jelöl meg a költségvetést közvetlenül nem érintő tételként a járványügyi védekezésre vonatkozó csomagban Magyarország Kormánya, aztán ez megjelenik itt, még ennek a mai vitának a retorikájában is; 3600 milliárdot tesznek képzeletben félre, miszerint majd ennyivel kevesebbet kell törleszteni. A helyzet az, hogy a magyar emberek igénybevételi hajlandósága nagyságrendileg 50 százalék környékén mozog ‑ lehet vitatkozni plusz-mínusz egy-két százalékon ‑, tehát látszik, hogy ebből az összegből egy jó nagy, ezermilliárdnál nagyobb nagyságrend nem lesz igénybe véve ebben a formában, bár statisztikailag megjelenik a kormány járványügyi védekező csomagjában. (Banai Péter Benőnek:) Azért is hozták az államtitkár urat méltatlan helyzetbe, mert nem tudom, hogy kapott‑e telefonhívást Tállai államtitkár úrtól, vagy kereste‑e önt valamilyen formában ‑ én reméltem, hogy igen ‑, mert Tállai államtitkár úr elmondta a parlamentben, itt, két méterre tőlem, hogy bizony 2000 milliárd forintot terveznek ezzel a családoknál hagyni. Na most, ez soron a kormányzati kommunikációs tervekben 3600 milliárddal szerepel, miközben tudjuk, Tállai államtitkár úr elismeri, hogy ebből egy szó sem igaz. És majdnem ugyanez az igazság az összes gazdaságvédelminek nevezett kormányzati tétellel kapcsolatban.

(Dr. Simicskó Istvánt a jegyzői székben Földi László váltja fel.)

Értem én az e mögött húzódó retorikai szándékot, hogy elő kell adni a világ legnagyobb gazdaságmentő csomagját, és elő kell adni, hogy ez egy hatékony, erős kormányzat, amely áll a vártán, és bástyaként védi egyébként Európát is és minden egyebet. A helyzet az, hogy bárcsak így lenne ‑ én támogatnám a legjobban ‑, csak nem így van, és az előttünk fekvő módosítások egy jó részéről is elmondható, hogy egész egyszerűen nem azt a célt szolgálja, ami a kommunikációban megjelenik. Azt látom, hogy a hiteltörlesztési moratórium esete tökéletesen rávilágít arra, hogy száz- és ezermilliárdok megjelennek a kommunikációs térben, de a valóságban a magyar emberek számára ezek könnyítést nem hoznak, és ugyanezt látjuk, hogy az említett 9200 milliárdból 4000-nek tényleg semmi köze a járványügyi védekezéshez.

(Dr. Varga Lászlót a jegyzői székben dr. Lukács László György váltja fel.)

Ugyanígy járunk a feltételezett uniós forrásokkal is. Van ennek a kormánynak egy számomra nagyon-nagyon szimpatikus kommunikációs panele, hozzám nagyon közel áll az a gondolat, hogy az amúgy is nagyon kitett magyar gazdaságot ne adósítsuk el a külföld felé még jobban, és ne tegyük még kiszolgáltatottabbá azt, amely amúgy is a világ tíz leginkább kitett gazdasága között sorolható fel, illetve szerepel. Erre mi történik? Orosz irányba gyakorlatilag megahitelt foganatosít Paks II. által ez a kormány, kínai megahitelt vesz fel a magyar emberek kontójára, és abból Budapest-Belgrád vasútvonalat kíván építeni, most pedig, ugye, éppen igénybe kíván venni egy európai uniós megahitelt, ami egyébként egy legitim vitaalap, államtitkár úr, tehát ha ez valóban magyar emberek munkahelyének a védelmét szolgálja, akkor azt mondom, hogy erről le kell folytatni a korrekt szakmai vitát, még nem mondtam azt, hogy én támogatom ezt, de ez egy legitim vita alapját képezheti; a Budapest-Belgrád kínai hitele álláspontom szerint nem, és szakmailag indokolhatatlan, nemcsak a 2400 évnyi megtérülés miatt, hanem egyéb okokból sem; nem látom azt a multiplikátorhatás-tömeget mögötte, amely által ez magyar emberek széles körének az érdekeit szolgálná.

Ugyanakkor azt is látom, hogy ezek a több irányból felvett hitelek, külföldi segítségnyújtások igénybevétele megjelenik nem csak a kormány gazdaságvédelmi csomagjaiban, de a költségvetést módosító retorikában is. Itt azt látjuk, hogy különböző intézményektől elvont százmilliárdokat Magyarország Kormánya, hogy azt a járványügyi védekezésre fordítsa, majd rájött arra, hogy ugyanezekre a célokra tulajdonképpen elérhető uniós hitel vagy uniós forrás, vagy át lehet csoportosítani korábban már allokált vagy elosztott uniós forrásokat, és most ezeket igyekszik megjeleníteni úgy, mint a magyar kormány csodatéteményét és a magyar kormány saját farzsebéből előhúzott forrását. Ha megnézzük azt, hogy a gazdaságvédelmi alap hogyan esett szét három darabra, akkor azt látjuk, hogy annak a második nagy blokkja tulajdonképpen az uniós források átcsoportosítása lenne, ahol a vállalati támogatások, a bértámogatások és a képzések gyakorlatilag mind-mind uniós hátterű finanszírozásúvá válnak a közeljövőben ‑ ezekkel kapcsolatban korábban, ugye, ígéret volt, hogy magyar forrásból foganatosítjuk azokat.

De ha így megvizsgáljuk ezeket a számokat, meg is értjük, hogy miért nem tett a munkahelyüket elvesztett magyarokért és a munkahelyek megőrzése érdekében Magyarország Kormánya másfél hónapig semmit. Miközben Európa tizenöt, még egyszer mondom: tizenöt országa már bejelentette a kieső munkabérek kipótlásának ilyen vagy olyan rendszerét ‑ és legyünk korrektek szakmailag, államtitkár úr, a román megoldásban, más megoldásokban is láttam, hogy az apróbetűs részek oldalakat tesznek ki, tehát ott is megvoltak azok a potenciális kibúvólehetőségek, amelyek által sokan kiestek az igénybe vevők köréből, de legalább volt elképzelés ‑, Magyarország mit csinált? Várakozott, nem jelentett be semmit. Tizenhatodikként vagy tizenhetedikként jött egy olyan csomag, amely szakmai becslések szerint a kieső munkabérek mintegy 10-20 százalékát lenne képes kipótolni, és látjuk az eredményt is: jelen pillanatban többen veszítették el az állásukat, és nem részesülnek érdemi segítségben, mint ahány ember munkahelyének a megőrzését ez a kormányzati csomag átmenetileg, de biztosítani képes. És közben látunk egy szociális katasztrófát is, miszerint a munkanélküliek nagyságrendileg fele a kormány szűkítő feltételei miatt semmilyen pénzügyi ellátásra nem jogosult, még három hónapig sem, semmilyen támogatást nem tud igénybe venni.

Látjuk, hogy nagyjából százezres nagyságrendű munkahely az, amelynek a megtartása érdekében bérkipótló támogatást vesznek fel cégek, munkaadók. De azt is látjuk, hogy volt itt egy jobbikos csomag, a magyar munkahelyvédelmi alap csomagja, amely a kieső bérek 80 százalékát szavatolta volna azoknál is, ahol veszélyben van a munkahely ‑ és helyes a kormányzati szándék is, hogy meg kell ezeket tartani, egyetértek ‑, de azoknál is, akik már elveszítették a munkahelyüket, hiszen jelen pillanatban százezrek vannak az út szélén akár egy későbbi kilakoltatástól rettegve, akár frissen elveszített munkahellyel és új találásának a minimális esélyével. Látom én, hogy a kormányzati boszorkánykonyhában a „GDP 19-20 százaléka” egy ilyen vastag filctollal kiemelt panel lett, hogy ezt sokszor el kell mondani, mert ez a magyar emberek számára azt sugározza, hogy itt mekkora biztonság van, és hogy áll a vártán a kormány, és senkit nem hagy az út szélén, el is mondja egyébként a miniszterelnök úr ‑ ha komolyan így gondolná, én nagyon-nagyon támogatnám ‑, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Ez egy gyönyörű szép gondolat lehetne, de ezt tartalommal kell megtölteni, Trianon 100. évében pedig pláne meg kellene.

Azt látjuk, hogy vannak egyéb apró trükkök, van, mondjuk, egy 160 milliárdos trükk, államtitkár úr. Kérdezem én, hogy beszélgettünk mi már itt a szocho esetleges csökkentéséről ‑ ugye, hogy beszélgettünk? Négy-öt költségvetési vitában körülbelül. A szocho 2 százalékos csökkentését mikor tetszettek elhatározni? Egy éve benne van a költségvetésben, kérem szépen! Járvány vagy vírusból fakadó veszélyhelyzet van egy éve? Nincs egy éve, képviselőtársaim. Akkor hogy a viharba’ kerül bele az egy éve soron szerepeltetett szochocsökkentés a járványügyi védekezésről szóló gazdaságvédelmi vagy akármilyen csomagnak az összegkeretébe? Micsoda szemfényvesztés ez, kérem szépen?! 160 milliárd forint. Több mint egy éve ‑ helyesen ‑ elhatározták, támogatom, tehát nehogy azt higgyék, hogy a kákán is csomót keresünk, nem ‑ de milyen alapon rakják bele ezt egy mostani gazdaságvédelminek nevezett csomag tételeibe?

Ha így összeadjuk ‑ hiteltörlesztési moratórium, kiesik 1600 milliárd; szochocsökkentés, kiesik 160 milliárd; uniós források, kiesik 300 milliárd ‑, ott tartunk, hogy mi marad az önök gazdaságvédelmi csomagjából? És beleteszik ebbe a témakörbe a Budapest-Belgrád vasútvonalat meg az űrkutatási tevékenység támogatását? Hát, kérem szépen, mi köze ennek a járványügyi védekezéshez? Űrkutatás?! Mi történik velünk a magyar parlamentben, hogy már nem lehet egy őszinte szakmai vitát folytatni olyan kérdésekről, amelyek magyar emberek életét vitális módon befolyásolják hosszú időre vonatkozó módon?

Ez a javaslat tehát az indoklásával együtt cinikus, mert nem vagy csak részben szól arról, amiről beszél, és azt tartom nagyon szomorúnak, hogy bár retorikailag én nagyon sok kormányzati kommunikációs panelt a magaménak érzek, és tudnék támogatni ‑ például azt is, hogy ne legyünk kiszolgáltatottak külföldi megahitelek tekintetében, én sem néztem jó szemmel a korábbi IMF-hitelt, és soha nem csináltam titkot abból, hogy bizony komoly kritikáim vannak a 2010 előtti korszakot illetően ‑, de azt látom, hogy nem tetszettek gazdaságilag rendszert váltani.

Önkormányzati adósságállomány? 1300 milliárdot konszolidáltak ebből, helyesen, egy új rendszert akartak nyitni. Mennyi most az önkormányzatok által 2010 óta felvett hitel összege? 1250 és 1300 milliárd között van. Ugyanannyira adósodtak el önök alatt (Csárdi Antal: Négy év alatt!) az önkormányzatok, mint amennyit konszolidálni tetszettek, és itt négyéves összegekről beszélhetünk, nem az egész tíz évről, tehát még szűkebb perspektívával szemlélhetjük mindezt, de azt látjuk, hogy nem sikerült rendszert váltani.

Államtitkár úr, amikor ön kivívta az én szakmai tiszteletemet 2010 környékén a költségvetési vitákban, mennyi volt az államadósság pusztán kamatterhe? 1200-1250 milliárdos nagyságrendről beszéltünk. Mekkora most? Ezermilliárdos nagyságrend.

Értem én, hogy nemcsak a nominális értékeket kell összehasonlítani, lehet, hogy ha ezekkel befalcol a kormány, mert nem sikerül csökkenteni érdemben, akkor lehet GDP-arányosan is nézni, és így kétségkívül kedvezőbb a képlet. De a nagyságrend, államtitkár úr, ugyanaz!

(14.10)

És csak hogy a látleletemből kihozzam azt, amit üzenetként ki szeretnék hozni: ennek az évente kifizetett brutális kamatteher egyszeri, egy évre eső részének az egyötödéből egy országos bérlakásépítési programot el lehetett volna indítani, nekünk itt, közösen, és ezen összeg egyötödéből, mondjuk, az összes kilakoltatott vagy devizahitel-károsult helyzetét rendezni lehetett volna egyszer és mindenkorra.

Azon elemzések körében, amelyek arról szólnak, hogy hogyan védi a gazdaságot Magyarország Kormánya, azért a bevételi oldalt is meg szokták említeni. És záró gondolatként ezzel kapcsolatos felháborodásomat szeretném kifejezni. És államtitkár úr, ön egy komoly szakmai ember, remélem, hogy lesz álláspontja azt illetően, hogy miért nincs közteherviselés a bevételi oldalon. Tehát amikor keresünk forrásokat arra, hogy védekezést foganatosítsunk, akkor hogy lehet az, hogy a kiskereskedelmi különadót, jó, jellemzően azért magyar cégek is fizetik ‑ ha ügyesen diverzifikálják a portfóliót, egy része elkerülhető, a nagy része nem, vitaképes. A politikai pártok 50 százalékkal szállnak be: állunk elébe, bár látjuk mögötte a politikai szándékokat is. De a bank- és multiszektornál hova tetszettek figyelni?

Nézzük meg a bankokra kivetett állítólagos különadót! Ne nevezzük, kérem szépen, különadónak, mert ez egy hazugság! Ez a bankokra kivetett összeg öt év alatt leírható a befizetendő adóból. És mi történik mindemellett? Magyar nemzeti bankos praktikák során elérhetővé tesznek egy nagyobb keretet MNB-háttérrel, és ott is egy bizonyos marzsot a bankok le tudnak hívni, tehát gyakorlatilag 40 milliárd forintos támogatásban részesülnek ugyanebben az időszakban. Ahelyett, hogy ezt a nagyságrendet befizetnék, nem fizetik be, leírhatják az adóból, és még támogatást is kapnak ebbéli tevékenységükben. Hát hol van itt a közteherviselés?

Nem akarom nagyon elvinni az általános vita kereteit, kihasználva ezt afelé, hogy mondjuk, a járványügyi vagy a válsághelyzet felszámolásáról szóló törvényjavaslat milyen hatással jár a hitelkárosultakra nézve, de azt látom, hogy ami előttünk fekszik költségvetést módosító csomagként, nem tisztázza azt, hogy hogyan szabotálta el Magyarország Kormánya a járványügyi védekezés gazdasági csomagját; hogyan rakott bele olyan tételeket, amelyek egyáltalán nem illenek ide ‑ Budapest-Belgrád és űrkutatás -; hogyan vont be uniós forrásokat, és mit csinált azokkal a hazai forrásokkal, amikből ezt eredetileg ki szerette volna fizetni. És azt sem látjuk, hogy a hiteltörlesztési moratórium összegkerete kapcsán, mondjuk, a kormány felső vezetői beszélnének egymással, és megállapodnának abban, hogy legalább a kommunikáció terében milyen összeget használjanak, mondjanak, miközben látszik az igénybevevők számából az, hogy bizony ez a plakátokon és a különböző kormányzati hirdetésekben szerepeltetett összeg nem lesz felhasználva, nem lesz tehát ekkora a kormányzati csomag, viszont ha van rendelkezésre álló forrás, azt sokkal értelmesebb célokra fel lehetne használni.

Én magam tehát minden értelmes elképzelésében támogatom ezt a kormányt, de erre pusztán az őszinte kommunikáció talaján vagyok hajlandó. Ebből a csomagból, és főleg a körítésből, a retorikából pedig süt az őszinteség hiánya. Köszönöm a lehetőséget. (Taps az LMP padsoraiból.)