Varju László (DK)

VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a felszólalásra készültem, akkor nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan visszaigazolódik az a sejtésem, amit erről az anyagról gondoltam, hogy tulajdonképpen az, hogy önök bizonyos lépéseket most a parlament elé terjesztenek, ez lényegében egy igen komoly, és azt hiszem, ezt kell mondanom: szemfényvesztés.

Szemfényvesztés a tekintetben, hogy ‑ ahogy Hargitai alelnök úr itt az előbb utalt is rá ‑ arról szól, hogy a jövőnek tett intézkedések, sőt más törvény vonatkozásában, már a rendeleti kormányzás alatt meghozott döntések törvényesítése is megtörténik, és ennek a hosszú távú hatásait is megjelenítik. Ez a folyamat lényegében alátámasztja azt, amit önök eddig csináltak, ami egyébként ‑ éppen az ön által is megemlített módon ‑, a mai országjelentésben is visszaigazolódik, hogy önök igazából azt támogatják, és ez a törvénytervezet is abba az irányba mutat, hogy tovább fognak növekedni a jövedelemegyenlőtlenségek. Ez elősegíti ezt, és akkor még itt sorolhatnánk, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést szintén az egyenlőtlenség jellemzi.

És most csak arról beszélek, hogy egyébként tömeges az a munkanélküliség, ami Magyarországon van. Lényegében hozzáférhetetlen az emberek számára, nem tudják elérni, önök nem tudják biztosítani és megszervezni azt, hogy az emberek napi létfeltételeinek biztosításához szükséges minimumbevételük meglegyen.

(9.50)

Látszólag talán távolabbról kezdem. Ilyen értelemben ami a munkavállalóknak és a munkaadóknak jó, és az önök nagyon erős állama helyett inkább az erős országot akarná előtérbe helyezni, az önmagában lehet ‑ ahogy ön gondolja ‑ egy kicsi lépés, de a valóság az, amire az előbb utaltam, hogy ez akár az önök szándékaitól függetlenül, de igazából ebbe az irányba mutat. Azt nyugodtan mondhatom, hogy a Demokratikus Koalíció válságkezelési elképzelése az önök minden állítása ellenére távol áll attól, amit az elmúlt időszakban erről elmondtak, de ezektől a lépésektől is.

Azt hiszem, elöljáróban fontos elmondani, hogy önök továbbra is adósak az emberek tíz- és százezreinek, valamint a vállalkozások százezreinek azzal, hogy a túlélésüket tudják biztosítani. Önök itt ‑ ezért is mondtam, hogy szemfényvesztés ‑ arról beszélnek, hogy majd mi történik jóval később, ahelyett, hogy ma a túlélésben segítenék őket. Mi továbbra is azt mondjuk, hogy a legsürgetőbb feladat a munkahelyek megmentése, és az a munkabér-támogatás, amit ezzel az erővel ugyanígy megtehetnének. Ehelyett behozzák azt a természetes dolgot ‑ amit ha önök is értéknek tekintenek, akkor tekintsünk mindannyian annak ‑, hogy kötöttek egy megállapodást a munkaadók szervezeteivel, a munkavállalók szervezeteivel, a szakszervezetekkel, és ennek alapján a szociális hozzájárulási adó csökkentését behozták.

Azt remélem, hogy az önök történelmi csomagjába nem számolják bele azt, hogy ez is annak a része, és akkor ott van. De ahogy jelzik képviselőtársaim, igen, önök úgy gondolják, hogy beletartozik, ahelyett, hogy úgy gondolkodnának róla, hogy van egy évekkel ezelőtt kötött megállapodás, azt betartják, és természetesnek tartjuk, hogy ez így történik. Ezt már ne tekintsük olyan rohadt nagy érdemnek! Éppen ezért azt gondolom, ha tettek volna még egy lépést ‑ mert azt ígérték, hogy négy lépésben fogják csökkenteni ezt az adó-hozzájárulást ‑, és nem 15,5-ről beszélünk, hanem a következőről, akkor érteném, hogy önök a költségvetés kezelőiként valóban vállalnak valamit azért, hogy a munkaadóknak és a munkavállalóknak e tekintetben jobb lehessen.

Államtitkár úr nagyon dicséretesen elmondta, hogy korábban mit vállaltak, de én továbbra is azt gondolom, hogy ezt tekintsük olyan természetes dolognak, ami ebből a szempontból most fontos, de a következő lépést is megtehették volna. Hogy ennek mekkora a mértéke, azt még önökre is bízom, mert ‑ én megértem a kételyt ‑ a munkaadókkal és a munkavállalókkal történő egyeztetés után bizonyára a következő lépésben is meg lehetne állapodni, mert a megállapodás is azt tükrözi, hogy ezt az irányt ők is jónak tekintik.

Ha már a baranyai sorba beletartozom ‑ Szakács képviselő úr is hivatkozott erre ‑, akkor azt a gondolatot továbbvinném, hogy igazából kik és milyen kedvezményeket kapnak a törvénynek abban a második nagy csomagjában vagy második részében, ami a bankokra vonatkozik. Oké, ne bántsuk akkor, én nem bántom ezt a részét. Önök úgy döntöttek, hogy a költségvetési gazdálkodásban az évi 600 milliárd forintos nyereséggel szemben megelégednek azzal, hogy a bankokra vetett különadónak olyan a mértéke, amit itt meghatároztak, azzal, hogy a következő öt évben ezt le tudják írni.

Oké, de akkor ezen precedens alapján azok a vállalkozások, azok a magánszemélyek, akiknek ugyanígy rendkívüli kiadásaik vannak, ők melyik öt évben fogják majd ugyanezt a lehetőséget megkapni? Bizonyítsák be, hogy nem ezeknek a nagy cégeknek akarnak kedvezni! Nem bántom én őket, most egy kicsit visszafogottabb vagyok, és nem mindenáron bankozni akarok, önök viszont már színt vallottak ezzel az előterjesztéssel, amellyel egyértelműen ezt a kört kívánják segíteni.

Ezzel egyidejűleg tegyük hozzá, hogy ez egy olyan értékválasztás, egy olyan döntés volt az önök részéről, hogy aki az árok partján van, az ott is marad, aki pedig a tartalékait ebben az időszakban feléli, amit félretett temetésre, gyerekszülésre vagy arra, hogy iskolába tudjon menni, mert az egyetemi oktatás az önök tandíjmentes világában is sok százezer forintba kerül félévenként minden egyes diáknak ‑ zárójelbe teszem: 180 ezer diák, a diákok nagyobb része kénytelen dolgozni az oktatás mellett azért, hogy egyetemre járhasson, ők elveszítették a munkájukat, nekik nem mondanak semmit, mert a diákhitelügyben tett intézkedéseik őszintén szólva édeskevés, és az ő eladósodásukat szolgálja az is ‑, nos tehát ezt a lehetőséget ne csak a bankoknak adják meg, hanem ott van például egy kifejezetten könnyen elérhető, látható csoport, ahol a diákhitel vonatkozásában megadják a kedvezményt és az ötéves leírási lehetőséget másoknak is, és ennek megfelelően biztosítják ezt, és ennek megfelelően gazdálkodnak. Én értem, hogy ennek költségei, kiadásai vannak, önök viszont azt értsék meg, hogy azok a családok, amelyek az elmúlt időszakban egyáltalán képesek voltak némi megtakarításra, ezt most felélik, ezért őket ezen általánosnak tekinthető kompenzáció során valamilyen módon segíteni kell. Ebbe beleértem azt, hogy aki elveszíti a munkahelyét, annak a számára a kiesett bért biztosítani kell. Ebbe a körbe beletartoznak a vállalkozások is.

Önöknek látniuk kell ‑ ez is abba az értékválasztásba, ugyanabba a döntésbe tartozik bele ‑, hogy amikor önök a válság keretében megsarcolják, megszorítják az önkormányzatokat, elvonják tőlük a forrásokat, ez azzal a következménnyel jár, hogy az önkormányzatoknál már ebben az évben elbocsátásokra kerülhet sor, mert nekik erre forrásuk nincs, hitel felvételére nincs lehetőségük, mert azt önök korlátozták. Ennek az lesz a következménye, hogy az ott dolgozókat is elbocsátják. Ez is bekövetkezik. Ez persze kevésbé lesz látványos. De ha a fürdők nem nyitnak ki, a kisvárosi fürdőkben nem lesznek ott a dolgozók. Nézzük meg konkrétan, mi történt Szigetváron az ottani hatvan dolgozóval!

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök állítják elő azt a helyzetet, hogy a nagyvállalatokat, vagy inkább úgy mondom, a nagyokat segíteni kívánják. Persze értem én a pénzügyi biztonság érdekében a bankok ilyetén való megerősítését, bár tegyük hozzá, hogy a korábbi válsághoz képest sokkal jobb helyzetben vannak a bankok, ilyen értelemben egészen más a szituáció, mint ami a korábbi válság idején volt.

Tehát a nagyokat segítik, de emellett ahelyett, hogy a vállalkozások, a családok számára biztosítanának érdemi lehetőséget a költségvetés terhére, még olyan korlátozó intézkedéseket is tesznek, amelyekkel az önkormányzatokat hozzák lehetetlen helyzetbe, s itt nyugodtan ki lehet mondani, tisztán politikai okok miatt. Azt gondolom, ez olyan aljasság, amit nem lett volna szabad elkövetniük. Vagy ha nem vették észre, akkor vegyék észre és szóljanak ellene!

(10.00)

Merthogy a mi véleményünk szerint igenis az önkormányzatiság nagyon fontos érték, és ott, ahol az emberek közvetlen kapcsolatai vannak, ott, ahol közvetlenül intézik az ügyeket, azon a településen, ahol egyébként ő a munkaügyi szolgáltatásokat igénybe akarja venni, na, önök éppen ezeket korlátozzák. Illetve képtelenek megszervezni azt, hogy ne hónapokat kelljen sorban állni azért, hogy egyébként őt befogadják a rendszerbe, és akkor még hol van az, hogy a folyósítás bármilyen módon megvalósulhat.

Végezetül pedig, azt gondolom, hogy ezeknek az ügyeknek az áttekintésére nagyon alkalmas hely volna nemcsak a barátságos Gazdasági bizottság, hanem egyébként a Költségvetési bizottság is, és ha olyan emblematikus pillanatok vannak, mint például a konvergenciaprogram benyújtása, az országjelentés megjelenése, ezek alkalmas pillanatok arra, hogy ne csak egy-egy konkrét dolgot tudjunk áttekinteni a törvényjavaslatok kapcsán, hanem ennél sokkal általánosabban tudjunk beszélni. Miközben, még egyszer hangsúlyozom, óriási különbség van az önök megszorító gazdasági intézkedései és a Demokratikus Koalíció által javasolt válságkezelő program között, de ettől még van véleményem arról, amit csinálnak, és szívesen elmondanám, hogyha Varga Mihály miniszter úr hajlandó lenne elfogadni a meghívásunkat, akár jövő héten, kedden élne ezzel a lehetőséggel, és elmondaná nekünk legalább az ő álláspontját ilyen értelemben, ha van is különbség.

A következő ülésre pedig meghívjuk Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, és ő is akkor kifejtheti, akár ettől eltérő álláspontját. Bízom abban, hogy a kölcsönösen kifejtett érvek elvezetnek oda, hogy elsősorban Magyarország, a magyar állampolgárok érdekében tett intézkedések abban az átmeneti időszakban, amely ebből a válságból következik, és ránk hárul, és mindannyiunkat érint valamilyen formában… ‑ képesek leszünk nekik segíteni, és ebben érdemi költségvetési vállalást tenni. Jelen pillanat nem az, és a törvénytervezet, ami előttünk van, ez is inkább a jövőnek szól. Jelen pillanatban a túlélésben pedig ez keveset segít, vagy jóformán nem tesz ilyet.

Úgyhogy tisztelettel javaslom, hogy ezeket vegyék figyelembe, a vitát pedig folytassuk, és ennek ismeretében határozzunk a végéről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)