Kónya Péter (független)

KÓNYA PÉTER (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán ott kezdeném, hogy a tényleges gazdasági, ipari fejlődéshez valóban valódi szaktudást kell biztosítani minden fiatalnak, minden dolgozó embernek. Ma már látjuk azt, hogy a vegyiparban például azért nincs fejlesztés és azért nincs befektetés, mert hiányoznak az iskolai rendszerben tanuló szakemberek, csak OKJ-s képzés van. Tehát ezen is változtatni kell.

Mára eljutottunk odáig, hogy nemcsak a munkaerőpiacon látjuk a szakemberek hiányát, hanem a hétköznapi életünkben is nap mint nap tapasztaljuk azt, hogy hiányoznak azok a szakemberek, akik adott esetben segíthetik a boldogulásunkat, segíthetik a jobb létünket. Ez a törvénymódosítás végre elindíthat valamit a szakképzés területén, és kimozdíthatja abból a 10-15 éve belekerült hibernált korszakból, ami gyakorlatilag azt eredményezi, hogy ma már rendkívül nagy a szakemberhiány a munkaerőpiacon.

Ugyanakkor mindannyian tudjuk azt, hogy egy-egy változáshoz, egy-egy fejlesztéshez pénzre van szükség. Ez a törvénymódosítás számos területen, számos részében és elég nagy kiterjedésében foglalkozik azzal, hogy kinek hogyan és mennyit kell fizetnie szakképzési hozzájárulást. Ugyanakkor nem látjuk és nem látszik annak garanciája ‑ eltérően az elmúlt 10-15 év gyakorlatától, amikor a szakképzési hozzájárulást nem feltétlenül csak szakképzésre fordították, hanem adott esetben a költségvetési lyukak betömésére vagy éppen a közmunkaprogram finanszírozására fordították ‑ ebben a törvényben, hogy valóban a befizetett szakképzési hozzájárulás minden esetben és maradéktalanul a szakképzés fejlesztésére vagy annak véghezvitelére szolgálna. Több felszólaló elmondta azt, hogy a szakképzés a gazdaság kiszolgálója kell hogy legyen.

A duális képzés nemzetközi tapasztalatai is azt mutatják, hogy akkor eredményes a szakképzés és akkor működik jól, ha ebbe a munka világa résztvevőit érdemben bevonják, értem ez alatt a szakszervezeteket és értem ez alatt a munkáltatói szervezeteket; a valódi munkáltatói szervezeteket, amelyeket Magyarországon úgy hívnak például, hogy Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége vagy vállalkozások országos szövetsége, és nem úgy hívják, hogy Parragh László.

A szakszervezetek alatt pedig akár vehetjük a németországi példát, ahol a szakképzésbe úgy vonják be a szakszervezeteket, hogy kollektív szerződésben biztosítják a szakszervezeteknek azt, hogy a szakképzésben részt vevő diákokat és azok érdekeit és jogait a szakszervezetek, az adott ágazati szakszervezetek képviselni tudják. Erre semmiféle utalás nincs a törvényekben.

Ugyanakkor azt is látjuk, hogy nem elég önmagában a szakképzést biztosítani és jó színvonalú szakképzést biztosítani, fontos az is, hogy normális munkakörülményeket és munkát tudjunk biztosítani a szakképzést elvégzőknek. Mai példa, hogy a dunaújvárosi gumigyárban, ahol az állam támogatja az ott dolgozók munkájának és az ott dolgozóknak a szakképzését, óriási a fluktuáció.

Gyakorlatilag az adófizetők pénzét dobáljuk ki az ablakon, hiszen kiképezzük az embereket, hogy ott munkát kapjanak, elkezdjék a munkát, és olyan rosszak a munkakörülmények, hogy egy-két hét, egy-két hónap után otthagyják a munkahelyüket. Tehát a kettőnek együtt kell működnie, és azt gondoljuk, hogy ez elengedhetetlen. Ez is azt mutatja, hogy fontos lenne az, hogy nemcsak a szakképzés, hanem a munka világa területén normális, érdemi egyeztetést folytassanak a valódi partnerekkel, és akkor lehet ezt folyamatában tekinteni és akkor lesz eredményes önmagában a szakképzésre fordított energia és idő.

Köszönöm, ennyit szerettem volna mondani. (Taps az MSZP padsoraiban.)