Schmuck Erzsébet (LMP)

SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatokat az LMP véleménye szerint jogszabályellenesen tárgyalja a parlament, hiszen beterjesztésük törvénybe ütközött. Sem a módosításokat megalapozó „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” című koncepció, sem a törvénytervezet nem volt társadalmi egyeztetésen, holott ez legalább az utóbbinál kötelező lett volna a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerint.

Több szervezet, köztük az LMP is kísérletet tett arra, hogy közérdekű adatkérés útján jusson hozzá a koncepcióhoz, de a Nemzetgazdasági Minisztérium még arra sem vette a fáradságot, hogy válaszoljon, amivel szintén törvényt sértettek.

A törvényjavaslat múlt szerdai beterjesztése előtt tehát senkivel sem egyeztettek, sem a szakképzési kollégium, sem a szakszervezetek, sem a munkáltatói érdekképviseletek nem látták a tervezetet. Azt nem nevezhetjük egyeztetésnek, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának monitoringbizottsága látta.

A monitoringbizottság ülését utólag, sebtében hívta össze az NGM múlt péntekre, hogy szentesíttesse velük a javaslatot.

(12.40)

Rögtön rá is térnék a kamara kizárólagos befolyására a szakképzés alakításában. Az LMP az elmúlt években aggódva figyelte Parragh László iparkamarai elnök lobbitevékenységét. Mint Orbán Viktor miniszterelnök bizalmi embere, Parragh Lászlónak komoly befolyása van a folyamatok alakítására. Az iparkamara mellett hiába működnek még más kamarák is, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kizárólagos szerepre tett szert. Parragh László és nagyvállalkozói köre diktálja a szakképzés változtatásait, ez a befolyás a mostani törvénytervezeten is tetten érhető.

Az iparkamara még a 2010-es választások előtt megállapodást kötött a Fidesszel, amely a magyar gazdaságpolitika előtt álló legfontosabb feladatokat tartalmazta, például a szakképzés megújítását is. Ennek nyomán 2011-ben a kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettségi korhatárt, egységesen 3 évre az addig 4, illetve 5 éves szakiskolai képzést, a közismereti órák számát pedig radikálisan csökkentette. 2012-ben a kormány és a kamara közötti megállapodást egy közös nyilatkozatban megerősítették, és ebben a kormány vállalta, hogy nemcsak a szak-, de a felnőttképzést és a felsőoktatást is a gazdasági igényeihez igazítja.

A kormány egész szakképzési politikáján látszik, hogy csak bizonyos gazdasági érdekcsoportok igényeit teljesíti, a nagyvállalati lobbiérdekeknek rendeli alá az egész szakképzést. Még csak azt sem lehet mondani, hogy úgy általában a gazdaság érdekeit szolgálná a szakképzés átalakítása. Az oktatásnak, ezen belül a szakképzésnek elsősorban a társadalom igényeit kell szolgálnia úgy, hogy a munkaerőpiac nem csupán speciális, hanem széles igényeit elégíti ki. Mindezt olyan leendő munkavállalók képzésével, akik a változó körülmények között is megállják a helyüket, alkalmazkodnak a munkaerőpiac változásaihoz. Félreértés ne essék, a kamaráknak fontos szerepük van. Az ő feladatuk szakmai, érdek-képviseleti jellegű, és ez nem tévesztendő össze az oktatáspolitikára gyakorolt kizárólagos befolyással.

Ha már képzésről beszelünk, a kamaráknak nem a szakképzés, hanem a felnőttképzés területén lenne keresnivalójuk, fontos lenne őket bekapcsolni a kormányzati munka partnereiként. Ők látják ugyanis a gazdaság azonnali igényeit. Ha valahol azonnali igény mutatkozik, akkor ezt a szakmunkásigényt leghatékonyabban és leggyorsabban a felnőttképzés tudja kielégíteni. Ez akkor lehetséges, ha az élethossziglan tartó tanulás, az átképezhetőség, az önálló tanulás képessége valóban elsajátítható.

A problémák a szakiskolákban jelentkeznek, de nem ott keletkeznek. Illúzió a jelenlegi nyolcosztályos általános iskolára épülő szakképzés sikerességét elvárni. További súlyos kérdés, hogy egy ilyen alapfokú képzés után a szinte kizárólag a szakmára koncentráló szakiskola érettségi nélkül sikeres lehet. Alapkompetenciák, alapkészségek hiányában a szakképzés zsákutca lesz, ahogy ma sajnos az több tízezer, általános iskolából kikerülő diák számára. Tehát minőségi szakképzésre lenne szükség.

A sikeres szakképzés alapja a sikeres általános iskolai képzés. A magyar oktatási rendszer a világ egyik legigazságtalanabb oktatási rendszere még ma is, hiszen az iskolarendszer az otthonról hozott hátrányokat nemhogy kiegyenlítené, de meg növeli is. A lakóhely vagy a szülők társadalmi-anyagi helyzete komoly mértekben határozza meg a gyerekek iskolai teljesítményét és előmenetelét. Ráadásul a magyar általános iskola rendkívül rosszul teljesít a készségek és kompetenciák fejlesztésében. Ez 2010 előtt is így volt, de a 2010 utáni változások csak fokozták a problémákat.

Óriási szükség lenne az általános iskolai képzés reformjára. Megjegyezzük, a példaként hivatkozott Németországban is egy erős, 9 évfolyamos alapképzés után kerülnek a szakképző iskolákba a diákok. Ebben a helyzetben tehát nem az a megoldás, amit 2011-ben elhatároztak, hogy legyen a szakiskolai képzés 4 helyett 3 éves.

Az is súlyos hiba, hogy a közismereti tárgyakat radikálisan lecsökkentették, gyakorlatilag kilenc közismereti tantárgyra jut heti 6 óra. Aki már az általános iskolában sem tudott vagy tud jól teljesíteni, kérdés, hogy vele mi lesz, ha heti 6 órában fog tanulni magyart, matematikát, történelmet, földrajzot, fizikát, kémiát, biológiát, informatikát, idegen nyelvet. Ezen alapvető közismereti-civilizációs ismeretek nélkül nem lehet sikeres a szakmai képzés sem. Aki nem tud írni-olvasni, szöveget érteni, az nem tud szakmát sem tanulni. Aki nem tudja használni az alapvető matematikai műveleteket, abból például nem lehet jó asztalos sem. Továbbá, a mai világban, aki ma asztalos, az holnap már lehet, hogy nem lesz az.

A világ óriásit változott, a gazdaság folyamatosan átalakul, a ma érvényes tudás holnapra elavulttá válhat, ezért rugalmasságra, alkalmazkodóképességre van szükség. A szakképzésnek az is dolga, hogy ezekre a változásokra felkészítsen, aki olyan helyzetbe került, az könnyen át tudja magát képezni. Hasonlóképp, hogy egy munkahelyen valaki megmaradhasson, önálló és csoportos munkavégzésre, munkafegyelemre és fejlett szociális, kommunikációs kompetenciákra is szükség van. A közismereti tárgyak, civilizációs ismeretek és a készségek fejlesztése nélkül ez nem fog menni. Az erős alapképzés és érettségi megszerzése tehát alapvető fontosságú.

Csak azután beszélhetünk duális képzésről, ha ezek a feltételek fennállnak. A duális képzéssel önmagában semmi probléma: az elméleti és gyakorlati képzés összekapcsolása valóban segíti a fiatalok gyakorlati tudáshoz jutását, a valódi munkafolyamatok megismerését. A probléma az, hogy csak a szükséges alapkészségekkel, kompetenciákkal rendelkező fiatalokra lehet építeni a gyakorlati képzést. Az nem működik, amit 2012 szeptemberétől bevezettek, hogy már 9. évfolyamtól lehet kötni tanulószerződést a szakiskolai képzésben. 14 éves gyerekek kerültek ki így a vállalatokhoz, nemhogy szakmai, de alapvető ismeretek, készségek nélkül. A duális képzés bevezetésének ez a módja nem járható út, egyszerűen a magyar duális képzés feltételei még nem állnak rendelkezésre.

Ha nem a nagyvállalatokról beszélünk, mint a nagyobb autógyárak, amelyek ma szinte egyedüliként képesek ilyen tanműhelyeket fenntartani, hanem magyar kis- és középvállalkozásokról, akkor mindenképp azt lehet mondani, hogy Magyarország még nagyon messze van attól, hogy rájuk építsen egy sikeres duális képzési modellt. A kis- és középvállalatoknál nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételei a gyakorlati oktatásnak, nem véletlen, hogy alig 4 százalékuk vállal ilyen képzést. Nincs meg az ehhez szükséges személyi állománya, és nincs meg az eszközparkja sem. Egy kis- és középvállalkozás ma a túlélésért küzd, nem tud és nem is akar azzal foglalkozni, hogy tanoncokat fogadjon. A kormány mégis annak ellenére erőlteti a vállalati gyakornoki képzést, hogy ennek ma ‑ a legnagyobb termelő vállalatokat leszámítva ‑ nincs realitása. Jól felszerelt iskolai tanműhelyekre lenne inkább szükség, arra, hogy a tanulók kapjanak általános gyakorlati képzést, ahelyett, hogy részfeladatokra képeznék őket.

A javaslat szintén téves kiindulópontja, hogy kevés a szakmunkás, ezért növelni kell a számukat. Előrebocsátom, az LMP szerint nem a szakmunkások számát kell növelni, hanem a képzés minőségén kell javítani. Rendszeresen halljuk azt Czomba államtitkár úrtól is, hogy jelenleg hiány van képzett szakmunkásból, és valóban, legutóbb a német cégek is arra panaszkodtak, hogy nagy probléma a képzett munkaerő hiánya. Ebből vonja le a kormány azt a következtetést, hogy akkor több szakmunkásra van szükség. Holott, ha megnézzük a munkanélküliek összetételét, azt látni, hogy százezerre tehető a szakmunkás végzettségű munkanélküliek száma ‑ nem kis szám. Szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők tömegei vannak munka nélkül, vagy dolgoznak képzettséget nem igénylő munkakörben. Az ország nagy részén a pályakezdő szakmunkások egy részét sem várja semmilyen munkahelyi kínálat a szakmájában. Az, hogy az országban egyszerre van jelen a szakmunkáshiány és a szakmunkás munkanélküliek magas száma, azt mutatja, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi szakmunkáshiány van. Azaz nem több szakmunkásra lenne szükség, hanem minőségi képzésre.

(12.50)

Nem a képzés minőségében keresi a problémát a kormány akkor sem, amikor arról beszél, hogy növelni kell a hiányszakmákat tanulók számát. Az, hogy hiányszakma, nehezen értelmezhető. Lehetetlen gazdasági prognózisok, munkaerő-piaci előrejelzések alapján 4-6 évre előre megjósolni, hogy melyik szakemberből mennyire lesz szükség, miből lesz hiány. Ez lehetetlen. Ráadásul nem igaz az, hogy a hiányszakmát tanulók könnyebben helyezkednek el. Az ország nagy részén a hiányszakmákban képzettek sem tudnak elhelyezkedni, bérelőnyük nincs, munkaerő-piaci esélyeik azonosak a többiekével. Nem a hiányszakma növeli az elhelyezkedési esélyt, hanem a szaktudás minősége.

Az iskolafenntartás kérdésére is ki kell térni. Az elmúlt években az oktatás területén lezajlott központosító-centralizáló politika a szakképző intézményeket sem kímélte. Az önkormányzatok, települések elvesztették iskoláikat. A szakképző intézmények mind fenntartásukban, mind pedig ‑ bizonyos speciális intézmények kivételével ‑ működtetésükben is átkerültek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz. Korábban Magyarországon volt Európa egyik legszélsőségesebben decentralizált, széttagolt iskolarendszere, de az államosítással sikerült átesni a ló másik oldalára. Lényegében visszatértünk a szocializmus megoldásához, amikor mindent egy központból akartak irányítani. Az a modell azonban, hogy mindent a Szalay utcából, illetve a KLIK központjából diktálnak, elbukott.

Az elmúlt időszakban folyamatosan derültek ki a működési problémák, ami napi szinten nehezítette az oktatást-nevelést. A KLIK eddigi működése egyértelmű kudarc, pazarolja a forrásokat, lassítja és bonyolítja az ügyintézést, nem megoldja, hanem generálja a problémákat.

A KLIK kapcsán talán belátják a hibákat, és lazítanak a görcsös központosításon, de kérdés, hogy mi lesz a szakképző intézményekkel. A jelenlegi tervezet szerint egy új szakképző intézményi struktúrát alakítanak ki, a szakképzők a KLIK-től a Nemzetgazdasági Minisztérium alá kerülnek. Úgynevezett szakképzési centrumokat akarnak létrehozni. Ezek önálló költségvetési intézmények lennének. Az új főigazgatóság alá tartoznának a szakképző iskolák mint szervezeti egységek. Ezzel nemcsak hogy újabb vízfejeket hoznak létre, hanem az iskolák csupán tagintézményként működnének tovább, továbbra se kapva vissza az önállóságukat.

Az újabb központosítás helyett sokkal inkább arra lenne szükség, hogy visszaadják a helyi közösségeknek a szakképző iskolákat. Attól függően, hogy adott szakképző intézmény milyen térségi igényeket elégít ki, ez lehet fővárosi, járási vagy megyei önkormányzati szint is.

Az sem jó megoldás, hogy most az EMMI-től az NGM-hez kerülnek az iskolák. A szakképzés speciális terület, a közoktatás része, de a foglalkoztatáspolitikától nem elválasztható. Ha most a köznevelés helyett a foglalkoztatáspolitika felől közelítik meg az irányítást, az ugyanolyan féloldalas lesz, mint eddig. Bár a KLIK-hez képest talán jobb helyen lesznek az intézmények, valódi megoldást ez sem jelent. Igenis a helyi közösségek iskolafenntartó szerepét kellene visszaállítani, miközben persze a 2010 előtti hibás rendszert sem szabad újra visszahozni ezen a téren sem.

Az LMP kezdettől fogva súlyos tévedésnek tartotta a Híd-programok beindítását. Azokat a diákokat, akiket nyolc év alatt nem sikerült megtanítani írni-olvasni, nem tudtak sikeresen továbblépni az általános iskolából, nem lehet egy év alatt összezárva, szegregáltan felzárkóztatni. Fejleszteni és mentorálni kell, de nem itt és nem így, nem ilyen formában.

A tervezett változtatásokról ‑ a legfontosabbak.

1. A szakiskolákban ‑ leendő szakközépiskola ‑ hároméves szakmai képzés után kétéves, érettségire történő felkészítést vezetnek be. Ez a lépés egyszerre cinikus és szemfényvesztés. Illúzió az alapkészségek fejlesztésében kudarcot valló általános iskola, illetve a közismereti tárgyaktól megfosztott hároméves szakmai képzés után elvárni, hogy a kétéves képzés sikeresen elvezethet az érettségire. Bár nagyon fontos célkitűzés, hogy minden középfokú iskolatípus biztosítsa az érettségit, ez így, ebben a formában nem fog sikerülni.

2. Iskolatípusok átnevezése. A jelenlegi szakiskolát szakközépiskolává, a szakközépiskolát szakgimnáziummá nevezik át. Az átnevezések nem titkolt célja a presztízs emelése, de a megszokott elnevezéseket nem szerencsés megváltoztatni. És nem is érdemes úgy, hogy érdemi, reformértékű lépesek nem történnek a módosítás alapján sem. Ugyanakkor a névváltoztatás kiválóan alkalmas statisztikai bűvészkedésre. Veszélye, hogy így akarják például ellensúlyozni a valódi gimnáziumi férőhelyek számának esetleges leendő csökkentését. Az erre vonatkozó szándék egyértelműen kiolvasható a törvénytervezetből.

3. Érettségivel együtt szakképesítést terveznek kiadni a szakközépiskoláknál, szakgimnáziumoknál. Az érettségi előtti képzéstől szakképesítést elvárni nem lehet. Bár a javaslat szerint az érettségit megelőző szakaszban nő a szakmai képzés aránya, ezek akkor is csak szakmai alapismeretek lehetnek, amire nem lehet OKJ-s végzettséget adni.

4. Ingyenes első és második szakképzés biztosítása és a 21 éves korig tartó részvételi korhatár megszüntetése. Ezek pozitív lépések, azonban van egy komoly kockázata a módosításnak. Amennyiben a szakközépiskolában az érettségi előtti képzés szakképzési része is szakképesítésre jogosítana, akkor máris nem érne sokat ez a változtatás. Így a valódi szakma megszerzése számítana a második szakképesítésnek, érettségi után. Tehát nem változna semmi lényegében a szakközépiskolába járók számára.

5. Híd-programok átnevezése, köznevelési és szakképzési Híd-program. Az átnevezésen túl érdemi változtatásra nem kerül sor. Attól, hogy a Híd-programokra az EMMI helyett az NGM-nek lesz nagyobb befolyása, nem módosítja az alapvetően elhibázott koncepciót, amit a kormány a tanulmányi felzárkóztatás kapcsán képvisel.

6. Duális képzések kiszélesítése. Nem önmagában a duális képzéssel van a probléma, hanem hogy hiányoznak a magyarországi feltételei. A kkv-k, tehát a kis- és középvállalkozások nincsenek sem személyi, sem tárgyi feltételek tekintetében felkészülve a szakmát tanulók fogadására, csupán 4 százalékuk működtet gyakorlati képzést.

7. Pedagógusok alkalmazásával kapcsolatos feltételek enyhítése. Az LMP nem ért egyet azzal, hogy a pedagógusok alkalmazásával kapcsolatos feltételeket enyhítik. Ez is azt tükrözi, hogy a kormány számára csak a szakma számít, a pedagógia nem, holott csak a kettő együtt teheti sikeressé a szakképzést.

És végül: mit képvisel az LMP? Az LMP egy olyan zöld szakképzési modellt képvisel, amely a fenntartható társadalom és gazdaságfejlesztés kérdéseire reflektál. Olyan szakképzésre van szükség, amely érvényesíti a XXI. század zöld gazdaságának igényeit. Meg kell teremteni a magyar ökogazdaság és munkaerőpiac alapjait. Érvényesíteni kell az alternatív energiahasznosítás és a fenntartható gazdaságfejlesztés által kínált új szakmák képzési igényeit. Olyan szakképzést képzelünk el, amely felkészít az élethossziglan tartó tanulásra, ahol nem lesz később probléma az átképzés, továbbképzés, ha az élet úgy kívánja meg.

A szakképzés nem zsákutcás képzés, hanem ha jól működik, dobbantó a továbbtanuláshoz, dobbantó a felsőoktatásba is. Az LMP azt mondja, hogy a szakképzés nem vállalkozói lobbik, nem az iparkamara elnökének elképzeléseit, hanem a társadalom igényeit kell hogy szolgálja.

Összefoglalva: a kormány tovább kíván menni az eddigi zsákutcás úton. Nem nyúlnak hozzá a szakképzés alapvető problémáihoz, a képzések színvonalához, a közismereti tárgyak számához, a nagyfokú lemorzsolódáshoz, a túlságosan is központosított iskolafenntartó modellhez. Tovább késik az alapfokú oktatás reformja. Továbbra sem állítják vissza a tankötelezettséget 18 éves korra. Továbbra sincs napirenden az iskolák autonómiájának biztosítása.

Ehelyett, bár történnek pozitív lépések, illúzió érdemi eredményt ezektől várni, hiszen egy alapjaiban elhibázott, kudarcos alapra akarnak építeni.

Ez a törvénytervezet jelenlegi formájában egy soha be nem teljesülő ígéret lesz. Köszönöm a figyelmet.

(13.00)