Sallai R. Benedek (LMP)

SALLAI R. BENEDEK (LMP): (Cifraszűrt visel.) Köszönöm a szót, elnök úr. A mai napirend előtti felszólalásomban a kihajtásról szerettem volna szót ejteni, és Szent György ünnepéről. Többen itt a Fidesz soraiból már aggódtak, hogy a Fidesz kihajtásáról van szó, de nem (Derültség az ellenzék soraiban.), tehát a Szent György-nap állatkihajtó ünnepének a megemlékezését szándékoztam a mai nap szóvá tenni.

A III. században élt állítólag Szent György, aki légiós katonaként, római katonaként lett ismert, a legtöbb ábrázolásában egy sárkánnyal hadakozik, és a legtöbb tavaszi ünnep a római kortól kezdődően azokat a hagyományokat igyekezett vele kapcsolatban felemlíteni, amelyek a tavaszköszöntéssel és a különböző rontásoknak a megelőzésével jártak együtt. (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) Ezek a rontások néphagyományként fennmaradtak, és a magyar állattartó hagyományok a mai napig megemlékeznek erről, hiszen azoktól a szilaj állattartási hagyományoktól eltérően, amikor egész évben kinn volt a jószág a legelőn, a félszilaj állattartásban Szent György napjától Szent Mihály napjáig tartózkodott a legelőterületeken a legelő jószág.

Most, a hétvégén tartották az ország különböző részein a kihajtásokat, a legtöbb esetben most hétvégén öltötték magukra ezeket a régi hagyományos öltözékeiket az állattartók, és ehhez hasonló cifraszűrökben emlékeztek meg erről a kihajtásról. Szent György napjához nagyon sok hiedelem kapcsolódik, amelyek leveszik a rontást a legelő állatról, a legelő jószágról.

Én a mai napon a kihajtást követően arról szerettem volna megemlékezni, hogy Magyarországon ez a legeltetéses állattartás és a mezőgazdasági foglalkoztatás, ami ezzel kapcsolatban van, hogyan is áll. Meg kell mondanom, hogy azok a tendenciák, amelyek történtek az elmúlt évtizedekben, sajnos nem álltak meg az elmúlt öt évben sem, és a kormányzat azon ígéretei, amelyek az állattartás ilyen jellegű megerősítését célozták, nem valósultak meg.

A vágóállat-termelés 1975-ben még 1,8 millió tonna volt, a rendszerváltáskor 2,3 millió tonna, 15 évvel ezelőtt, 2000-ben, az első Orbán-kabinet idején 1,5 millió tonna, most alig haladja meg az 1,3 millió tonnát. Nyilvánvalóan fontos, amikor a vágóállatról beszélünk, hogy a magas foglalkoztatású legeltetéses, hagyományos, extenzív állattartás, a külterjes, gyepen tartott technológiákról beszélünk, amelyeknek az élettani értékei az előállított hús minősége élettani hatásait tekintve sokkal, de sokkal jobbak, mint az istállózott jószág tartásának, és nagyon fontos lenne, hogy a nemzeti kormánynak a népünk egészsége, egészségmegőrzése elsődleges szempontként szerepeljen. De nem másodlagos szempont az sem, hogy ezeknek a legeltetéses állattartásos módoknak sokkal magasabb a foglalkoztató hatása, mint az istállózott, korszerű technológiáknak.

A szarvasmarha-állományban Trianon után 1,9 millió darab szarvasmarhát könyvelhettünk el, ez 1955-re 2,1 millió lett, és ezt követően folyamatosan 2 milliós körüli állományról beszélhettünk. 2000-re ez már 800 ezerre csökkent le, 2010-re 682 ezerre, és 2014-re a kormányzat eredményként könyvelheti el, hogy némi növekedéssel 802 ezer darab szarvasmarhát mutathattunk fel.

(13.10)

Viszont fontos hangsúlyozni, hogy a támogatáspolitika, ami ehhez párosult, nem a legeltetéses állattartást segítette, hanem az istállózott, intenzív tartástechnológiákat, ezért a gyepeken lévő marhák állománya nem növekedett.

Ugyanígy a klasszikus legeltetésben a juhok állománya a Trianon utáni 1,8 milliós állományról 1955-60-ra 2,2 millióra növekedett, és a rendszerváltáskor érte el az elmúlt száz év csúcsát, amikor csaknem 2,3 millió juh legelte Magyarország gyepjeit. Ez 2000-re 1,1 millióra csökkent, 2010-re csaknem elérte az 1,2 milliót kicsit erősödve, és most is hasonló számon stagnál a juhállomány, de sajnos szintén nem növekszik az állománya.

De ennél még szomorúbb a gyepterületeink állapota, hiszen Trianon után még 1,6 millió hektár gyepterületünk volt, a rendszerváltást követően 1,2 millió hektár maradt meg, 2000-re 1 millió hektár, 2009-re nagyjából sikerült ezt őrizni, de 2010-re a sokat emlegetett nyolc év alatt ez 760 ezerre csökkent. Most sajnos további 2-3 ezer hektárral csökken a gyepterületeink mennyisége, tehát nagyjából kevesebb mint felére csökkent a korábbi állapotokhoz képest.

A gond az, hogy a sertéstartás áfájának a csökkentése nem segíti a legeltetéses állattartást és foglalkoztatást. A gond az, hogy a hagyományos állattartást őrző nemzeti parkok alól kihúzzák a földet, nem tudják ott sem megőrizni a hagyományos állattartást. A gond az, hogy állattartó gazdák nem kaptak állami földbérletekkel területeket, helyettük olyan bérlők kaptak, akik nincs jószágállományuk.

És a gond az, hogy Fazekas Sándor miniszter úr tapolcai beszédében olyan szárnyaló mezőgazdaságról beszélt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amilyet utoljára Torgyán Józseftől hallottunk a Ház falain belül, és lassan úgy tűnik, hogy nincs képben azzal, hogy mi zajlik Magyarország állattartásában. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)